A kiváltság Amerikában és számos nyugati országban közismert fogalom. A kiváltságot úgy lehet meghatározni, mint a meg nem szolgált társadalmi javak együttesét, amellyel általában a domináns csoportok rendelkeznek. Ezek az előnyök a társadalom strukturális hatalmi különbségeiből erednek, amelyek egyes csoportokat másokkal szemben előnyben részesítenek. A kulturális hatalommal rendelkező csoportok implicit módon létrehozzák, terjesztik és felügyelik a társadalmi diskurzust alakító kulturális narratívákat. Ennek eredményeként a hatalommal rendelkezők nem feltétlenül ismerik el saját kiváltságaikat. Mivel a diskurzusformáló narratívák általában megerősítik a valóságról alkotott előítéletes felfogásukat, hajlamosak azt hinni, hogy az általuk birtokolt kulturális javak normatívak.
A kiváltság változatos formát ölthet, ilyen lehet például azt, hogy valaki európai, amerikai vagy férfi. A privilégium nem függ a többségi státusztól. Inkább az a fő kérdés, hogy elegendő hatalommal rendelkezik-e ahhoz, hogy befolyásolja a társadalmi normákat. Például az Egyesült Álamokban a férfiak nincsenek többségben, mégis számos kiváltsággal rendelkeznek. Ha például egyetemen tanulnak tovább, vagy televíziós filmeket néznek, valószínűleg olyan példaképekkel találkoznak, amelyek legitimálják és érvényesítik a társadalmi szerepüket.
Ebben a cikkben egy fontos, de széles körben el nem ismert kiváltságra, nevezetesen a szekuláris kiváltságra és néhány kapcsolódó előnyre összpontosítok. A szekuláris kifejezés olyan személyekre utal, akik nem foglalkoznak spirituális kérdésekkel. Másképpen fogalmazva, a szekularizmus az evilági vagy anyagi világra való irányultságot jelent, szemben a spirituális vagy transzcendens világgal.
A szekuláris kiváltságok a legtöbb nyugati társadalomra jellemző strukturális hatalmi egyenlőtlenségekből fakadnak. Amerikában például erőkülönbség van a szekularisták, és a keresztények, vagy más hívő emberek között. Több tanulmány is rámutatott, hogy a posztindusztriális tudásszektorban a szekularista álláspont érvényesül. Pontosabban, a szekuláris irányultság áthatja a hírközlést, a közoktatást, az egyetemeket, a televíziós programokat, a filmipart, kormányzati szabályozó hatóságokat, a vállalati vezetést, hogy csak néhány ágazatot említsünk. Ezekben a területeken való dominanciájuk révén a szekularista gondolkodású emberek központi szerepet játszanak a szélesebb társadalmat informáló történetek megalkotásában. Az a képességük, hogy meghatározzák és irányítsák a közbeszédet kulcsfontosságú szerepet játszik a társadalomban általánosan elfogadottnak tekintett felfogások alakításában.
A szekuláris világnézet elterjedtsége akadályozhatja az ezt a gondolkodásmódot követő embereket abban, hogy felismerjék kiváltságos helyzetüket, de az általuk élvezett előnyök sok keresztény és más hívő ember számára könnyen nyilvánvalóvá válnak. Az alábbi néhány példa jól szemlélteti az Amerikában és sok más nyugati országban élő szekuláris világnézetű emberek által élvezett előnyöket.
Minden oktatás egy adott értékrendre szocializálja a tanulókat. Az oktatás szükségszerűen egy bizonyos értékrendet közvetít. Ugyanúgy, ahogy a keresztény magániskolák keresztény fogalmakban való gondolkodásra tanítják a diákokat, az amerikai állami iskolák szekuláris kategóriákban való gondolkodásra tanítják a diákokat. A világias szemléletű oktatás hallgatólagosan arra szocializálja a tanulókat, hogy a világot materialista szemüvegen keresztül lássák. A valóság vallásos értelmezését általában figyelmen kívül hagyják, vagy ha mégsem, akkor a fősodratú szekuláris felfogáshoz képest inadekvát lehetőségként jelenítik meg.
A keresztény perspektíva hiánya a keresztény világnézetet mint érvényes intellektuális lehetőséget jelentékteleníti el a diákok szemében. Az amerikai állami iskolákat keresztények és a társadalom más tagjai egyaránt finanszírozzák. Azonban csak a szekuláris világnézetű szülőknek adatik meg az a kiváltság, hogy adófizetőként olyan oktatási rendszert finanszírozzon, ami a diákokat a saját személyesen elfogadott világnézetére szocializálja.
Ugyan így a szekuláris beállítottságú egyetemi hallgatók számíthatnak arra, hogy hozzáférhetnek az iskolai létesítményekhez, és ha a diákcsoportok számára rendelkezésre áll a finanszírozás, biztosak lehetnek abban, hogy csoportjuk minden gond nélkül juthat anyagi támogatáshoz. A keresztények nem élvezik ezeket az előnyöket. Az amerikai iskolai igazgatók számukra megtiltották, hogy keresztény csoportokat indítsanak, illetve, ha léteztek ilyen csoportok, megtagadták tőlük az anyagi támogatást, sőt, a keresztény csoportokat ki is tiltották az egyetemről. Hasonlóképpen, az iskolai tisztviselők cenzúrázták a diákok vallásos tartalmú műalkotásait, megtiltották a diákoknak, hogy vallásos dalokat énekeljenek, vallásos nézeteket osszanak meg, vagy vallásos tartalmú meghívókat adjanak át osztálytársaiknak, megtiltották a vallásos tartalmú búcsúbeszédeket és a vallásos kiadványokat.
Ezzel szemben a tisztviselők nem tiltották meg a hasonló szekuláris beállítottságú beszédeket vagy tartalmakat. Mivel a szekuláris tartalom a kulturális centrumot tükrözi, feltételezhetően elfogadható. Annak ellenére, hogy a vallási nézeteket az Egyesült Államok alkotmánya kifejezetten védi, gyanakvással kezelik őket, mivel az ilyen nézetek kívül esnek az uralkodó kulturális irányvonalon. Így a szekuláris világnézetű diákok természetesnek vehetik, hogy csoportokat hozhatnak létre, és ezt a irányultságot tükröző nézeteket, beszédeket és kiadványokat terjeszthetnek. A szekuláris világnézetű diákok kiváltságát bizonyítja az a tény is, hogy még elképzelni is nehéz, hogy egy tisztviselő betiltson egy diákcsoportot vagy egy beszédet pusztán azért, mert az szekuláris jellegű. A keresztényekkel szemben nap mint nap megfogalmazott aggályok lényegében elképzelhetetlenek a szekuláris beállítottságú diákokkal szemben.
A keresztényekkel ellentétben nekik megvan az az előnyük, hogy a mainstream médiatartalmakat nézve olyan embereket látnak majd, akiknek hasonló a meggyőződésük és az értékrendjük. A televíziós műsorok jellemzően összetett, árnyalt személyiségekként ábrázolják a szekuláris beállítottságú karaktereket, akik vonzóak, együttérzőek és gondoskodóak. Általában vezetőként, problémamegoldóként és hősként jelennek meg, olyan személyiségekként, akiket az ember szívesen követne.
Ezzel szemben a keresztények ritkán szerepelnek ilyen műsorokban. Vagy ha meg is jelennek, akkor általában negatív színben, unalmas, felszínes, érzéketlen, sőt, veszélyes figurákként ábrázolják őket. Ezek az implicit üzenetek ugyanakkor befolyásolják az emberek valóságról alkotott képét. A szereplők a világról egy idealizált felfogást mutatnak be. Ennek eredményeképpen a szekuláris világnézetű emberek feltételezhetik, hogy a nyilvánosság többi tagja ismeri törekvéseiket, céljaikat és problémáikat, mivel kiváltságuk, hogy a mainstream médiatartalmakon keresztül világnézetük a lakosság széles köréhez eljut.
Ezek és más, egymásra épülő kiváltságok együttesen előnyben részesítik a szekuláris beállítottságú embereket a keresztényekkel és más hívő emberekkel szemben. A szekuláris világnézetű embereknek azonban gyakran nehéz elismerniük ezt a fajta meg nem szolgált társadalmi előnyt. Ez a kérdés viszont kritikus jelentőségű azok számára, akik befogadóbb, igazságosabb társadalmak létrehozásában érdekeltek.
