A történelem különböző szakaszaiban az egészségügyi szakemberek számára bevett gyakorlat volt, hogy a betegségek kezelésére különféle káros gyógymódokat alkalmaztak, mint a piócák általi vérlecsapolás, az emberek koponyájába lyukak fúrása, vagy mérgező anyagok, például higany alkalmazása. A tudományos módszer alkalmazásával ezeket és az ehhez hasonló beavatkozásokat elvetették. A 16. századi Európában a tudományos forradalom előretörése hozzájárult, hogy ma tovább, egészségesebben és jobban élünk.
A tudomány azonban nem légüres térben működik. A tudományos munka egy sor feltételezésen alapul, amelyek közül a legfontosabb a világnézeti sokszínűség. Általánosan elfogadott, hogy minden tudományos szemlélet a valóság egy bizonyos elméleti felfogásén alapszik. Más szóval, minden tudós a maga világnézetén keresztül értelmezi a világot. Egyetlen tudós vagy tudóscsoport sem rendelkezik teljesen pontos ismeretekkel a világról.
A fejlődés a különböző nézőpontok erőteljes kölcsönhatásán múlik. A különböző nézőpontok kölcsönhatása az idő előrehaladtával egyre jobb megoldásokat eredményez, mivel az elképzeléseket különböző nézőpontokból vizsgálják meg, és a pontatlan hipotéziseket elvetik.
Röviden, az eltérő álláspontok sokszínűsége révén a tudományos diskurzus segít enyhíteni a személyes elfogultság következményeit, és jobb eredményekre vezet. Például az eltérő nézőpontok kölcsönhatása enyhíti a megerősítési vágyból adódó torzítást, vagyis azt a tendenciát, hogy olyan adatokat keressünk, értelmezzünk és részesítsünk előnyben, amelyek megerősítik a valóság természetével kapcsolatos, már meglévő elképzeléseinket. Hasonlóképpen, a sokféleség segíti a problémák megoldását azáltal, hogy a kihívásokra különböző ismeretelméleti perspektívákon keresztül keresi a választ. Az eltérő meggyőződésű, értékrendű és tapasztalatú tudósok új megvilágításba helyezhetik a problémákat, újszerű magyarázatokkal szolgálhatnak a jelenségekre, és korábban figyelembe nem vett lehetséges megoldásokat dolgozhatnak ki.
Különböző nézőpontok hiányában jó esély van arra, hogy a tudósok között egyfajta közös világnézet alakul ki. Homogén episztemikus közösségek alakulnak ki a világ működéséről alkotott közös előfeltevések alapján. A tudományos haladás nehézkessé válik, mivel a domináns csoportok értékei hallgatólagosan beépülnek a megválaszolandó kérdéseket meghatározó elméletbe. Ahogy a legitimnek tekintett kérdések köre szűkül, az uralkodó paradigmán kívül eső nézőpontokat általában figyelmen kívül hagyják vagy kizárják.
Hogy jobban megértsük, hogy a tudósok sokszínűségének hiánya miként veszélyezteti a fejlődést, nézzük meg közelebbről a keresztény vallás és a test-lelki egészség közötti kapcsolatról alkotott tudományos felfogást. Bár a keresztények fontos szerepet játszottak a tudományos forradalom kibontakozásában, idővel a nyugati egyetemeken egyre inkább a metafizikus materialisták uralták a tudományos diskurzust.
köztük olyan neves személyiségek, mint Sigmund Freud, Albert Ellis, Carl Rogers, Abraham Maslow és B. F. Skinner, hogy csak néhányat említsünk.
Személyes világnézetüknek megfelelően ezek és más vezető tudósok figyelmen kívül hagyták keresztény nézőpont, sőt, elvitatták annak létjogosultságát. Egyes esetekben kifejezetten ellenségesen viselkedtek a hívőkkel szemben. Freud és Ellis például, a pszichoanalitikus terápia, illetve a kognitív viselkedésterápiás mozgalom megalapítóiként a tudomány kiemelkedő vezetői közé tartoznak. Freud és Ellis egyaránt úgy vélte, hogy a keresztény hit károsan hat az egészségre. Pontosabban, sok más tudóssal együtt azt állították, hogy a keresztény hit szerepet játszik az elme kóros működésének különböző formáiban. Más szóval, a keresztény hit és az istenhit egyéb formája egyfajta neurózis vagy mentális betegség.
A hipotézis, miszerint a keresztény hit egyfajta mentális betegség széles körben elfogadott volt a tudományos diskurzusban, részben a tudósok világnézeti sokszínűségének hiánya miatt. A materialista világnézetű tudósoknak semmi okuk nem volt arra, hogy megkérdőjelezzenek egy ilyen hipotézist. Kevés tudós kérdőjelezte meg az istenhit és a kóros elmeműködés közötti kapcsolatot, mivel ez megerősítette a vallásos hittel kapcsolatos előítéleteket.
Fontos hangsúlyozni, hogy a keresztény hit és a mentális betegségek közötti feltételezett kapcsolat a világ természetéről megfogalmazott feltételezés volt. Abban az időben kevés kutatást végeztek a vallás és a lelki egészség közötti kapcsolatot illetően. A világról alkotott közös ismeretelméleti felfogás alapján sok tudós számára nyilvánvalónak tűnt, hogy minden nem materialista világnézet a világ egy hamis felfogását testesíti meg. Miért kellene kutatni egy témát, amikor a hit és a kóros elmeműködés közötti kapcsolat olyan nyilvánvaló
Ezek a feltételezések viszont oly módon befolyásolták a tudományos diskurzust, hogy hátrányos helyzetbe kerültek a keresztények és más istenhívők. Például az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) által kiadott Mentális betegségek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (angol rövidítése: DSM) a mentális zavarok osztályozásának első számú hivatkozási alapja az Egyesült Államokban. A DSM III-R tartalomelemzése azt mutatja, hogy a DSM szerzői a vallásos hitet az elme kóros működésével hozzák kapcsolatba. Hasonlóképpen, a mentális egészség egyik mérőeszköze az "Isten létezik" állítással való egyetértést pszichológiai alkalmazkodási zavarnak értékeli, míg egy másik mérőeszköz pontokat vont le azért, ha valaki ortodox hívő volt.
Az elmúlt évtizedekben empirikus kutatások cáfolták azt a feltételezést, hogy a keresztény hit a kórós elmeműködés egy formáját jelentené. Valójában a kutatások épp ennek ellenkezőjére mutatnak rá. Az odaadó hit összefüggést mutat a testi és a lelki egészséggel egyaránt. Igazából a vallásos hit és testi-lelki egészség közötti kapcsolat olyan erősnek bizonyult, hogy a kutatók a vallásosság előnyös voltának vizsgálatáról áttértek arra a kérdésre, hogy a vallásosság miként fejti ki pozitív hatását az ember testi-lelki egészségére.
Ez a példa jól szemlélteti, hogy a világnézeti sokszínűség hiánya az egyetemeken hogyan lehet a tudományos fejlődés akadálya. Ha nem lenne néhány tudós, aki hajlandó megkérdőjelezni a vallásosság és az egészség közötti kapcsolatra vonatkozó uralkodó nézeteket, akkor valószínűleg továbbra is tévhitek foglyai lennénk a keresztény hitnek a test-lelki egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Az a tény, hogy egyes tudósok a materialista feltételezéseket szigorú vizsgálatoknak vetették alá és vitákat folytattak róla, a világ pontosabb megértéséhez vezetett. Ennek a felismerésnek azonban fontos szakpolitikai következményei vannak.
Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a kormányzati politikának korlátozások helyett inkább támogatnia kellene a vallásos hitet, mint a polgárok test-lelki egészségének előmozdítását szolgáló eszközt. Fontos kérdéseket vet fel továbbá az egyetemi oktatók világnézeti sokszínűségének szükségességével kapcsolatban is.
A kiegyensúlyozottságot biztosító kormányzati kezdeményezések – ha nem is mennének minden probléma nélkül – megfontolandóak lehetnének a tudományos fejlődéshez nélkülözhetetlen, világnézetileg sokszínű egyetemi oktatói gárda biztosítása érdekében.
