A sport több szálon, rendkívül szorosan kapcsolódik a politikai folyamatokhoz, ami önmagában nem jelent új megállapítást, a nyugati világban ez a helyzet adottságnak tekinthető. Az újdonságot elsősorban az jelenti, hogy milyen intenzitással léptek át a politikai küzdelmek a sport területére az utóbbi években, amely folyamat az Eb-nek is olyan tartalmat adott, ami a korábbi tornákat nem jellemezte.

A sport és a politikai közösség kapcsolata

Az európai kultúrában a sport közösségi szerepe több mint 2500 éve kiemelt jelentőségű. A sport területén minden olyan kérdés megjelenik, ami az egyéni teljesítmény jelentőségével és elismerésével, az egyén és a közösség kapcsolatával, továbbá a különböző közösségek rivalizálásával, konfliktusaival foglalkozik. A századfordulón a nemzetállamok felismerték, hogy milyen lehetőségek rejlenek a kialakuló modern sportélet felkarolásában, ezért az egyesületek mellett a nemzeti keretek váltak meghatározóvá a nyugati világban, amely mintát később más régiók is átvették. A 20. század második felében pedig a sport állami támogatását egyre gyakrabban használták más, önmagán túlmutató célkitűzések (pl. városrészek rehabilitálása, városmarketing, deviáns társadalmi jelenségek visszaszorítása) megvalósításához, ami azt eredményezte, hogy a sport társadalmi, gazdasági és kulturális szerepe, így szoros kapcsolódása az államhoz és a politikához olyan országokban is központi jelentőségűvé vált, amelyeket a korlátozott állami szerepvállalás és a szabad piac példáinak tekintünk.

Így elkerülhetetlen, hogy az az ideológiai harc, amely az utóbbi években a nyugati világ politikai életét meghatározza, megjelenjen és átitassa a sportszervezeteket és sporteseményeket is. Az újdonságot elsősorban az jelenti, hogy milyen intenzitással léptek át a politikai küzdelmek a sport területére.

Társadalmi kérdések a sport prizmáján keresztül

A két terület kapcsolatát erősíti, hogy a sportból hozott hasonlatok révén közérthető, gyakorlati példákon keresztül gondolkodhatunk egy közösség működésének alapvető kérdéseiről. Szükséges-e a hierarchia kialakulása egy közösségben? Ha igen, akkor hogyan keletkezik a tekintély, ami biztosítja a hierarchia szintjei közötti különbséget? Amennyiben elutasítjuk a hierarchiát, akkor milyen alapon zajlik majd a döntéshozatal és a döntések megvalósítása? Súlyos kérdések, amelyek egy profi és egy gyermek csapat, egy egyéni versenyző és edzője kapcsolatában, valamint egy futó közösségben ugyanúgy felszínre kerülnek (legfeljebb nem ilyen megfogalmazásban) mint egy politikai közösség esetében.

Milyen viszonyban áll egymással az egyén és a közösség teljesítménye? Az egyén lehetőségeit a közösségben végzett munka kibontakoztatja, esetleg éppen ellenkező hatás érvényesül, és a közösség sikeréhez szükséges lépések megakadályozzák az egyén sikerét? Lehetséges-e egyensúlyt találni a két hatás között? Mi alapján értékeljük a teljesítményt, egyáltalán mit és mi alapján ismerünk el? Az amerikai sportélet dinamikáját és erejét több mint egy évszázada a meritokratikus elv és az eredmény centrikus gondolkodásmód adja, ami hosszú időn át biztosította, hogy a sport és a piacgazdaság között egymást erősítő kapcsolat alakuljon ki. Az amerikai társadalom átalakulását kísérő feszültségek azonban a korábbi eredmény orientált gondolkodásmódot is megkérdőjelezik.

Milyen hatása lesz ennek az amerikai és rajta keresztül a nemzetközi sportéletre?

Szorosan kapcsolódik a két kérdéskörhöz a testről történő gondolkodásunk is. Minden közösségben központi jelentőségű, hogy mit tekintünk szép testnek, és azt mennyire tartjuk természetes adottságnak, vagy emberi beavatkozás révén elérhetőnek. Ritkán találkozunk ennek a témának ilyen típusú megfogalmazással, azonban a nem jelentőségéről, a mechanikus beavatkozás lehetőségéről és következményeiről szóló viták mind ehhez vezetnek vissza.

A sor még hosszan folytatható, azonban a felsorolt kérdések már önmagukban demonstrálják, hogy a rájuk adott válaszaink mind rendkívül komoly politikai tartalommal és hatással bírnak. Ennek ellenére gyakran elhangzik a „vád”, hogy a politika csak felhasználja a sportot, kiforgatja az értékeit. Ha ezt az álláspontot összevetjük a fenti gondolatmenttel, akkor azt tapasztaljuk, hogy sok esetben éppen azok próbálják szélesebb közönség számára eljuttatni üzeneteiket a sportesemények népszerűségét kihasználva, akik a két terület éles elválasztását követelik.

Politika nélküli sport? – Álom vagy propaganda?

Ennek tükrében érdemes feltenni a kérdést, hogy a modern sportélet szervezése és működtetése során figyelmen kívül hagyhatók-e a politikai kérdések? A legtöbb esetben nem, hiszen ahogy fentebb olvashattuk, nagyon sok kérdésre adott válasz hordoz magában mély politikai tartalmat, ami csak akkor lenne megkerülhető, ha ezeket a kérdéseket fel sem tennénk.

A közösségi kérdésekre adott válasz a legtöbb esetben már állásfoglalás, sőt a használt szó- és fogalomkészlet is kifejezi, hogy milyen szempontot támogat, aki kifejti véleményét.

Július 11-én talán a leginkább politikai tartalommal átitatott labdarúgó Eb zárult a londoni döntővel. Az utóbbi évek amerikai nagy ligákat uraló légkör alapján nem meglepetés, hogy a politikai álláspontok hirdetésére a foci Eb mérkőzéseit is felhasználták. Ahogy egy brit baloldali lapban olvashattuk, a politika a sport része, ezért az nem jelent problémát, ha sporteseményeket politikai ügyek népszerűsítésére használnak. A nem szimpatikus politikusokat viszont távol kellene tartani a mérkőzésektől, mert „kirekesztő szellemiségüket” beviszik a stadionokba is. Ez a gondolatmenet önmagában tükrözi, hogy politika nélküli sport elképzelése jelenleg mennyire irreális célkitűzés.

Akik a politikai érdekektől féltik a sport jövőjét, azt jól érzékelik, hogy a sport egyre inkább a totalitárius rendszereket idéző módon válik politikai csatatérré. Ennek a küzdelemnek pedig az a tétje, hogy milyen közösségben fogunk élni a jövőben.

Borítókép: shutterstock.