2021 komoly vitákat okozó változást hozott a hazai felsőoktatásban, amely során fontos szempontként merültek fel az egyetemi finanszírozás eltérő modelljei és példái. A felsőoktatási rendszerek különbségei ugyanakkor nem egyszerűsíthetők le állami és alapítványi finanszírozási formákra, az egyes európai államok organikus történeti fejlődése eredményeként alakultak ki a fennálló struktúrák.
Közel 1000 éve, 1088-ban alapították a nyugati világ első egyetemét Bolognában, amelyet számtalan további híres és máig nagy tekintélyt képviselő egyetem követett. A második két egyetem Párizsban és Oxfordban jött létre, amelyek két kiemelkedő és meghatározó példaadó intézményként rögzültek az egyetemfejlődés történetében és évszázadokig meghatározták egy-egy állam felsőoktatásának karakterét.
De mit jelent valójában az egyetem kifejezés? A klasszikus középkori értelmezés messze áll a 21. századi fogalmainktól, az universitas tradicionálisan közösséget jelentett hallgatók és oktatók között. Az egyetem céljává az első millenium óta a tudományok művelése, a bevezető szerepű művészetek mellett teológiai, jogtudományi és orvostudományi képzés vált. A tudományos közösség fontosnak tartotta függetlenségét az egyháztól és Európa birodalmainak uralkodóitól, amelyet általában királyi, vagy egyházi kiváltságlevelekkel garantált. Az autonóm egyetemek hallgatói és oktatói közösen választották a rectort, akinek a szó latin eredetéhez hűen a közösség irányítása (regere) volt a feladata.
A magiszternek nevezett egyetemi oktatók tudásuk megosztásáért tandíjat szedtek hallgatóiktól. A collectae-nek hívott pénzösszeg egy idő után vizsgadíjjal is kiegészült, amely az oktatókat egyfajta versenyre kényszerítette a hallgatók figyelméért és elégedettségéért. Előfordult az is, hogy az elégedetlen hallgatók távoztak az egyetemről és új közösséget alapítottak, ahogyan ezt Oxford hallgatói is tették létrehozva a - Cam folyón épített hídról elnevezett – világhírű Cambridge Egyetemet 1209-ben. Természetesen politikai indokok is befolyásolhattak hasonló vándorlásokat, II. Henrik angol király például megtiltotta a Párizsi Egyetem látogatását alattvalói számára kedvezve ezzel Oxford oktatóinak.
A nyugati világban két irányvonal, két modell alakult ki az egyetemek fejlődésében: az angolszász és a kontinentális típus. Az angolszász modell kulcsszavai a szakmai autonómia és a decentralizáció. Az eredetileg egyházi központokban kialakuló oktatási intézmények egymással nem álltak hierarchikus viszonyban, inkább laza szakmai hálózatként működtek. Ennek oka gyakran a társadalom szerkezete, amely egészen a 20. századig megőrizte az önkormányzatiság eszméjét. Az angolszász modellben kiemelt státuszt foglal el az egyéni kezdeményezések szabadsága és a középkori céhekre jellemző független szakmai közösségek rendszere.
Angliában egészen 1902-ig nem létezett állami közoktatási rendszer, így elsősorban a jelentős tradíciókkal rendelkező, bentlakásos elitképző fiúiskolák adták az egyetemek hallgatóinak nagyrészét, mint az Eton, vagy a Westminster College. Ezek az intézmények magas tandíj ellenében széleskörű műveltséget biztosítottak diákjaik számára, nagy hangsúlyt fektetve a John Locke nevéhez kötődő gentleman-nevelésre és a klasszikus antik műveltségre.
Ez a társadalmi logika és mentalitás töretlenül érvényesül az angolszász gondolkodásban és egyetemszervezésben egyaránt. Gareth és Filippakou 2009-es tanulmányukban az angol elitképzés változásaival kapcsolatban kiemelték Oxbridge felülreprezentált szerepét. Kutatásuk szerint az Oxfordi és Cambridge-i Egyetemek csökkenő hallgatói létszáma ellenére az Egyesült Királyság társadalmi elitjének közel negyedét képezték. Ezzel szemben a Királyság lakosságának csupán egy százalékát oktatták az új évezred első évtizedében. Ezek alapján Angliában továbbra is egy szűk intézményi kör folytatja a társadalom formális és informális vezető pozícióit betöltő személyek oktatását, amelyért cserébe magas tandíjat követel meg.
Skócia híres egyetemei például szélesebbre tárják kapuikat, hogy számos európai fiatalt vendégül láthassanak. A kontinentális egyetemfejlődési modell az angolszásszal szemben erősen központosított oktatási rendszert ír le, amelynek hátterében a felvilágosodás és a polgárokról gondoskodó „paternalista” állam áll. A felsőoktatási modell két legfontosabb mintája Franciaország és Németország, amelyek közül az előbbi Bonaparte Napóleon, utóbbi Alexander von Humboldt nevéhez fűződik.
A francia forradalom zűrzavaraiból előbb tábornokká majd konzullá és végül császára előlépő Napóleon a 19. század első éveiben erősen centralizált, az oktatás minden szintjén jelentős állami finanszírozást, kontrollt és beleszólást biztosító oktatási rendszert alakított ki. Napóleon célja egy erős és központosított állam kialakítása és az ezt működtetni képes bürokrata réteg kiképzése volt.
A Humboldthoz kötődő porosz államreformban megszülető egyetemi rendszer párhuzamba állítható az említett francia úttal, hiszen szintén a közigazgatás számára képzett szakembereket és szigorú tanfelügyeleti rendszert működtetett. A francia rendszert elsősorban Napóleon háborús sikerei exportálták, míg a német struktúrák Közép-Kelet-Európa germán hatása alatt érvényesültek.
A két kontinentális fejlődéstípus célja a formálódó nemzetállamokhoz hűséges állami hivatalnokok képzése volt, ezért az állami egyetemeken megszerzett diploma egyben a hivatalnoki rendszerben betöltött tisztség jogosítványává vált. Hallgatói bázisukat a klasszikus középiskola, a francia líceum és a német gimnázium jelentette, amelyek az angol elitképző public school-okkal ellentétben a szélesebb körű társadalmi mobilitást célozták.
Természetesen a felsőoktatás világa nem magyarázható az említett egyetemfejlődési modellek kizárólagos értelmezésével, hiszen folyamatosan változó rendszerekről van szó. Mégis ezek azok a háttérben húzódó elvek és logikai építőkövek, amelyek miatt egy oxfordi történelem alapképzésre felvételiző brit hallgató 2022-től évente 9.250 fontot kell fizessen, míg egy európai diák számára 32.480 fontba kerül ez a képzés. Ezzel szemben az Aacheni Egyetemre jelentkező német vagy európai uniós állampolgárok ingyenesen kerülhetnek be az intézmény kurzusaira. Skócia nagy presztízsű és népszerű egyetemein 2021-ig ugyanez az elv érvényesült egészen a Brexit bekövetkeztéig, amely megszüntette ezt az uniós állampolgárok számára is kedvező gyakorlatot. A jelen összehasonlításban szereplő történelem alapszak Skócia egyik legkiemelkedőbb intézményében, az Edinburgh Egyetemen 2022-től várhatóan 1.820 fontba kerül a skót tanulóknak és 23.100 fontba az európai diákok számára. Természetesen a tradicionálisan társadalmi elitképzésre épülő angol egyetemeken is létezik az ösztöndíjak korlátozott rendszere, vagy a tanulmányokat finanszírozó állami diákhitel konstrukciója, ahogyan Közép-Európában is találhatunk példát magas tandíjakra egyes képzéseken. A legtöbb nemzeti felsőoktatási rendszer ezekből következően hibridnek tekinthető, de gondolkodásmódjukban és hátterükben felfedezhetők azok a klasszikus szempontok és megközelítések, amelyek meghatározták az intézmények születését és ezzel hallgatóik pénzügyi elköteleződését is.
