A független állam megalapítása elsősorban Alija Izetbegović, az ország 1990-ben megválasztott első elnökének az érdeme. Ő volt Slobodan Miloševiċ szerb és Franjo Tuđman horvát vezető mellett a függetlenné vált egykori jugoszláv tagköztársaságok egymással háborúba keveredő „nagy triójának” bosnyák tagja. Politikai karrierje előtt Izetbegović jogászként és egyben iszlám aktivistaként ténykedett. Nézetei miatt a kommunizmus alatt többször is meghurcolták és bebörtönözték. Míg Miloševiċ és Tuđman titkos paktumukban Bosznia-Hercegovina feldarabolásáról, és Nagy-Szerbiához, illetve Nagy-Horvátországhoz csatolásáról állapodott meg, addig Izetbegović és hívei Bosznia-Hercegovinának mint az egykori jugoszláv szövetségi köztársaságnak, annak „teljes terjedelmében” való fenntartásáért harcoltak – szó szerint is.
A 78 éves korában, 2003-ban elhunyt Izetbegovićot a szélsőséges szerb nacionalisták kivételével mérsékelt iszlám nézeteket vallónak tartják. Azonban amikor állama fennmaradásának puszta léte volt a tét, szélsőséges mudzsahedin, dzsihádista harcosok is kivették a bosnyákok oldalán a részüket a harcokból. Az 1979 és 1989 között Afganisztánban a szovjetek ellen harcoló iszlamista mudzsahedin mozgalom katonáit a hidegháború alatt az USA is támogatta.
1992-ben még pusztán kétszáz főt számlált a többek között Szaúd-Arábiából, Afganisztánból, Pakisztánból és más muszlim országokból származó harcosok egysége. A külföldi önkéntesek száma idővel nőtt. Mintegy 300, a délszláv harcokban elesett külföldi dzsihádistát Boszniában temettek el. A nemzetközi csapathoz egyre több fanatizált helyi fiatal is csatlakozott. 1995-ben, a daytoni békemegállapodással lezárt háború végén már ezerötszázan tartoztak a harmadik bosnyák hadtest kötelékében harcoló mudzsahedin zászlóaljhoz. Enver Hadžihasanović tábornokot, a harmadik bosnyák hadtest parancsnokát a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekmények miatt a hágai Nemzetközi Bíróság háborús bűnösként ítélte el hadifoglyok kivégzése miatt. Első fokon öt évet kapott, amit a másodfok 3 és fél évre mérsékelt.
Már a háború alatt elhatárolódott a kínossá vált dzsihádistáktól a legfelsőbb bosnyák vezetőség, de bizonyos fokú társadalmi beágyazottságra mégiscsak sor került a szélsőséges iszlamisták részéről. A BBC egy 2015-ös cikkében részletezi a mudzsahedinek részvételét a délszláv harcokban. A cikk szerzője, Mark Urban egyben rámutatott arra, hogy eme előzmények tudatában nyilván nem lehet a véletlen műve, hogy
Az immár több mint egy évtizede dúló szíriai polgárháború első éveiben, 2012-ben a legrészletesebb, napi szintű információkhoz egy nem túl ismert, bosznia-hercegovinai bejegyzésű, bosnyák nyelvű honlapról, az islambosna.ba-ról jutottam. Egyrészt a világsajtó szír harcokkal kapcsolatos híreit foglalták össze, naponta akár több tucat beszámolóban. Emellett békaperspektívából tudósítottak a háború szörnyűségeiről. A szöveges leírás mellett képekkel és videókkal is.
Az oldal ma is elérhető, ellenben a tartalom frissítése eltörpül a tíz évvel ezelőtti tempóhoz képest. Fontos megjegyezni, hogy ugyan jellemzőek például az Izraelt elítélő, a palesztinokat támogató írások a honlapon – emellett vallásgyakorlással, iszlám hitkérdésekkel, Korán-értelmezéssel kapcsolatos témák –, azonban szélsőséges felhívások, gyűlöletkeltés, szent háborúba toborzás nincs a felületen. Nyilván mindez már csak azért is fogalmilag kizárt, mert egyébként fent sem maradhatna a web látható oldalán.
Viszont hogy e témák iránt érdeklődőket aztán magánüzenetekben mivel keresik meg, esetleg csábítják őket a darknetre, arról már nincsenek információim.
Bosznia-Hercegovina azonban szekularizált, világi állam. Közel felét a Szerb Köztársaság alkotja, míg a másik jelentős entitás a Bosznia-hercegovinai Föderáció. A meglehetősen bonyolult közjogi felépítéssel ‒ ahol a legtöbb döntéshozáshoz háromtagú, bosnyák, szerb és horvát tagokból álló csoport dönt ‒ az ország egyben tartását próbálják szavatolni.
A délszláv háborút lezáró, 1995-ös daytoni békemegállapodáskor készült az állam jelenleg is hatályos alkotmánya. Keserű bonmot, hogy mit ér az az ország, amelyik alkotmánya egy békekötés függeléke?
A Szerb Köztársaság elszakadási törekvése viszont egyre aggasztóbb. Emellett a horvátok többsége is önálló entitásként, és nem a Bosznia-hercegovinai Föderáció részeként képzelné el a közös jövőt, avagy még inkább az országból való kiválást.
Erős nemzetközi támogatás mellett ‒ hisz Bosznia-Hercegovina szétesése a balkáni térképszabászat tovaterjedésével veszélyeztet ‒ csupán a bosnyákok érdekeltek az állam mai keretek között való fenntartásában.
A mai Bosznia-Hercegovina területén a középkorban és a kora újkorban a török hódoltság korszaka jóval tovább tartott, mint például a történelmi Magyarországon. A helyi szláv lakosság jelentős része ekkor fel is vette az iszlám vallást.
A nacionalizmus 19. századi ébredése és a mai értelemben vett nemzetállamok megszületése előtt az önmeghatározás jellemzően vallási – és nem etnikai – alapon történt. Bosznia-Hercegovinánál maradva: elsősorban római katolikus keresztényként, és csak másodsorban horvátként, vagy pravoszláv keresztényként, és csak másodlagosan szerbként határozták meg magukat korabeli embertársaink, illetve muzulmánként az iszlám hitre tértek.
Az Oszmán Birodalom hanyatlásakor, 1878-ban Ausztria–Magyarország fennhatósága alá került Bosznia-Hercegovina.
1914-ben, a délszláv nacionalizmus előretörésekor a szerb Gavrilo Princip épp Bosznia-Hercegovina székhelyén, Szarajevóban ölte meg Ferenc Ferdinánd Habsburg-trónörököst. A merényletet követte az első világháború, aminek következtében a Habsburg Birodalom is szétesett, és Bosznia-Hercegovina a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (későbbi nevén: Jugoszláv Királyság), majd a második világháborút követően Tito kommunista Jugoszláviájának vált részévé.
A kommunista érában az államhatalom részéről a vallás felszámolása az egyik célkitűzések között szerepelt. Bosznia-Hercegovinában relatív többséget alkottak az iszlám hitűek a szerbek és a horvátok, valamint az elhanyagolható számú egyéb nemzetiségűek között. A mohamedán hit immár nem is annyira vallásként, hanem a nemzeti önmeghatározás ismérveként számított.
Horvátország nyugati részén született a sztálini Szovjetunióval 1948-ban szakító és a vasfüggöny mögötti csatlósállamok közül Jugoszláviát kiléptető államfő, ám a kommunista eszmékhez hű maradó Josip Broz Tito még Ausztria–Magyarország szülötte volt. Az első világháborúban a Monarchia hadseregébe besorozott katonaként harcolt. Jugoszlávia jelentős része a Habsburg Birodalom déli és az Oszmán Impérium nyugati romjain feküdt. Fiatal felnőttként élte meg két, soknemzetiségű birodalom felbomlását. Mi több, az egyiknek az állampolgára is volt.
Ugyan a kommunista (pontosabban az akkori retorikának megfelelően: szocialista, hisz a kommunizmus a jövőben megvalósuló, az osztályharc végső fázisának a majdani, áhított gyümölcse lett volna csak) munkáshatalom elvileg meghaladta az etnikai és vallási kereteket, Tito azonban pragmatikus politikusként ‒ ráadásul mint a második világháborút győztes partizánvezérként végigharcoló katonai parancsnok ‒ jól tudta, hogy a nagy világégés alatt tulajdonképpen egy etnikai alapú gyilkos háború is zajlott a Balkánon. Ahol többek között szerbek mészároltak horvát civileket, és viszont. Tito kezéhez is tapadt ártatlanul kioltott polgárok vére. Elég csak a délvidéki magyarság és németség elleni, második világháború végén elkövetett atrocitásokra gondolni, mégis az etnikumok közötti egyensúlyozás vezérelte politikáját. Hisz közvetlen közelről szemlélhette, miképp estek a különböző nemzetek egymás torkának a világháború alatt. A szerb hegemóniájú, királyi Jugoszlávia e tekintetben kudarcot vallott.
Tito mindezt megelőzendő a föderalizmus kiterjesztésében vélte állama fennmaradását biztosítani.
Ezért 1971-ben a boszniai muzulmánokat immár Jugoszlávia hatodik államalkotó nemzeteként ismerték el a szerbek, horvátok, szlovének, macedónok és montenegróiak mellett.
Tito 1980-ban halt meg. Soknemzetiségű birodalma az európai államszocializmussal együtt alig egy évtizeddel élte túl.
Ráadásul napjainkban részben Bosznia-Hercegovinán keresztül vezet az egyik legnagyobb forgalmú európai migrációs útvonal. Azok a ‒ többnyire szintén muzulmán vallású ‒ migránsok, akik az Európai Unió felé tartanak délről északnak, ha a balkáni útvonalat választják, akkor vagy Szerbián keresztül Magyarországon, esetleg Románián áthaladva próbálkoznak, vagy Bosznia-Hercegovinán át Horvátország, majd Szlovénia irányába. A legnagyobb boszniai migránsbefogadó állomások az ország északnyugati szegletében, Bihać városának közelében vannak.
