Mindez csak néhány azon nagy horderejű vállalások közül, melyeket Kína tett a Kína-Afrika Együttműködési Fórum nyolcadik csúcstalálkozóján Szenegálban. Továbbra is az élénk kapcsolatok pragmatikus finomhangolása jellemző: mutatjuk, merre robog tovább a sino-afrikai együttműködés vonatja a következő években.
2021 novemberének utolsó napjaiban tartották Dakarban a Kína–Afrika Együttműködési Fórum (FOCAC) háromévenként esedékes csúcstalálkozóját. A konferencián 53 afrikai ország politikai és üzleti életének képviselői tárgyaltak a Kínai Népköztársaság delegációjával a kontinens és Kína közti együttműködés jövőbeli irányairól. Az esemény súlyát jól mutatja, hogy annak nyitóeseményén maga Hszi Csin-ping mondott beszédet (a világjárványra hivatkozva csak videókapcsolaton keresztül). Mielőtt azonban belemerülünk a csúcstalálkozón megkötött megállapodások részleteibe, érdemes röviden áttekinteni, hogy hogyan is jutottak el idáig a tárgyaló felek, s hogy milyen kihívásokra kellett választ találniuk a konferencia keretei közt.
Habár a népi Kína és az afrikai államok együttműködésének kezdete bőven a 20. század közepéig nyúlik vissza, az igazi, nagyszabású kooperáció lényegében a FOCAC megalapításával vette kezdetét 2000-ben. A szervezetnek tagja minden afrikai ország (Eswatini – azaz a korábbi Szváziföld – kivételével), így lényegében a FOCAC arra szolgál, hogy meghatározza a Kína és Afrika közti együttműködés átfogó céljait, irányvonalait. Minderre háromévenként kerül sor a megrendezett csúcstalálkozókon, melyeket felváltva tartanak Pekingben és valamely afrikai ország fővárosában – ezzel is hangsúlyozva, hogy (legalábbis elvben) egyenlő felek kölcsönösen előnyös együttműködéséről, nem pedig csupán Kínának kedvező megállapodásokról van szó.
Azt persze nehéz számszerűsíteni, hogy a gazdasági kapcsolatok megélénkülésének mekkora hányada tudható be a FOCAC-nak, ugyanakkor a számok magukért beszélnek. A Kína és Afrika közt zajló kereskedelem – mindkét irányban – sokszorosára nőtt, s 2009-től már Kína (az Egyesült Államokat is megelőzve) Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere. Emellett pedig az Afrikába áramló kínai befektetések mértéke is jelentősen megugrott a FOCAC megalapítása óta. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kereskedelem és a befektetések élénkülése mellett az afrikai államok ez idő alatt jelentősen eladósodtak Kínának:
A fenti vádak – habár alapvetően túlzók – annyi valóságtartalommal mégis bírnak, hogy már a koronavírus-járvány előtt is komoly terhet jelentett számos afrikai országnak a kínai hitelek visszafizetése. Mindezen pedig a pandémia kitörése (és ezzel párhuzamosan a világgazdasági válság kialakulása) tovább rontott. A kínai hitelek bedőlése – mely mind Kínának, mind az afrikaiaknak rendkívül káros volna – csak úgy volt elkerülhető, ha Kína hajlandó bizonyos esetekben könnyíteni az Afrikára nehezedő hitelterheken. Habár eleinte Kína vonakodott ettől, végül már a FOCAC-csúcs előtt is tett bizonyos könnyítéseket. Ugyanakkor a csúcstalálkozó egyik kulcskérdése továbbra is az volt, hogy az ázsiai óriás hozzá akar-e járulni az afrikai országok gazdasági helyreállításához, s ha igen, hogyan.
A gazdasági kihívások megoldása mellett egy másik fontos területen is Kína segítségére szorulnak az afrikaiak. Ez a terület nem más, mint a járvány elleni védekezés, és az afrikai lakosság minél hamarabbi és minél széleskörűbb immunizálása. Ezen a téren Kína már korábban is komoly vállalásokat tett, többek közt képzett orvosokat és több repülőgépnyi orvosi eszközt küldött Afrikába már 2020-ban is. Emellett pedig kínai gyártású oltásokhoz jutott hozzá számos olyan afrikai ország, melyeknek egyébként – főleg a fejlett világ „vakcinanacionalizmusa" miatt – oltóanyagot beszerezni lényegében esélytelen lett volna a világpiacon. Ugyanakkor az eddigi kínai felajánlások ellenére is lassan halad a vakcináció Afrikában, így
Hszi Csin-ping kínai elnök már a konferencia első napján világossá tette beszédében, hogy pontosan milyen fő vállalásokat tesz Kína azért, hogy előmozdítsa a kapcsolatrendszert. Ezek közül – a körülményeket figyelembe véve – a leghangzatosabb kétségkívül az, hogy Kína egymilliárd ember beoltására elegendő oltóanyaggal láthatja el Afrikát 2022 végéig. Ez 600 millió adagnyi Kínában gyártott, illetve 400 millió adag kínai licenc alapján, afrikai gyártósorokon készített oltóanyagot foglal magában. (Itt érdemes kitérni az USA reakciójára, aki az egymilliárdos felajánlásra azt a diplomáciai szempontból igencsak megmosolyogtató választ adta, hogy kilencmillió dózissal növelte az Afrikának szánt vakcinaadományát.) Mindemellett Kína 1500 egészségügyi dolgozót tervez az afrikai kontinensre küldeni, valamint vállalta tíz egészségügyi projekt véghezvitelét is.
Az egészségügyi segítségnyújtás mellett Kína a gazdaság területén is hangzatos ígéreteket tett. Hszi Csin-ping egyfelől belengette, hogy 10 milliárd dollárral segítenék a következő időszakban az afrikai export növekedését. Emellett kitűzte a célt: a kínai vállalatok fektessenek be a következő három évben legalább 10 milliárd dollár értékben Afrikában. Továbbá Kína szintén 10 milliárd dollár értékben hitellehetőséget nyújt majd afrikai pénzintézeteknek, mellyel főként a helyi kis- és középvállalkozásokat akarja megerősíteni. Végezetül pedig Kína vállalta, hogy 10 milliárd dollárnyi IMF különleges lehívási jogot (SDR) bocsát az afrikaiak rendelkezésére.
A kínai vállalások kapcsán két fontos észrevételt érdemes megtenni. Egyfelől a témában jártasabbaknak szembetűnő lehet, hogy az eddigiekhez képest Kína összességében kisebb volumenű vállalást tett, mint a korábbi FOCAC-csúcstalálkozókon: a 2018-as vállalások összértéke 60 milliárd dollár volt, ez most harmadával, 40 milliárd dollárra csökkent. Ez akár jelenthet egyfajta hangsúlyvesztést is Kína külpolitikájában Afrikát illetően, ugyanakkor az sem kizárt, hogy csak a járvány miatti, átmeneti visszaesésről van szó. Másfelől azt érdemes észrevenni, hogy éles váltás történt Kína hitelezési politikájában: míg korábban közvetlenül az afrikai államok vettek fel hitelt Kínától, addig most az ázsiai óriás kifejezetten az afrikai pénzügyi rendszeren keresztül, a kis- és középvállalkozásokra célozva igyekszik forrást biztosítani az afrikai országoknak. Ez abból a szempontból pozitív, hogy ezzel Kína működőképesnek és kellőképpen stabilnak ítéli az afrikai pénzügyi rendszert. Más megközelítésből viszont ezzel Kína elismerte, hogy fenntarthatatlan volt az eddigi hitelezési gyakorlata.
A fentiekből egy dolog mindenképp jól látható: Kína továbbra is szorosan ragaszkodik az elmúlt évtizedekben, Afrikában kiépített gazdasági és politikai befolyásához. Ennek megtartásáért pedig hajlandó tenni is, és anyagi erőforrásait nem kímélve az afrikai országokat segíteni. Ha például valóban sikerül az afrikaiak 60 százalékát beoltani a kínai vakcinafelajánlásoknak hála, az nemcsak kézzelfogható segítségnyújtás lesz az afrikaiaknak – melyre még évek múltán is emlékezni fognak –, hanem
Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy jelenleg a nyugati országok Afrika területén gyakorolt befolyásukat tekintve egyre kevésbé mérhetők össze Kínával. Ezt felismerve lengette be az USA például a Build Back Better World (B3W) projektjét, de európai részről is vannak hasonló kezdeményezések, melyek ellensúlyozni kívánják a kínai befolyásszerzést Afrikában (és a fejlődő világ többi részén). Amíg viszont a nyugati világ döntéshozói ezen projektek puszta megtervezésével vannak elfoglalva, addig Kína szemmel láthatóan cselekszik. Így pedig érdemes feltenni a kérdést: vajon nem késett már el Európa és az Egyesült Államok?
