A szerző egyes állaspontjaival mi is azonosulni tudunk, leginkább az atomenergia fontos szerepével a jövő fenntartható villamosenergia ellátásában. A megújuló energiaforrásokról, különösen a napról és a szélről azonban Shellenberger nálunk kritikusabb véleményt fogalmaz meg.
A megújuló energiaforrások kiaknázásának ellenzői leggyakrabban három érv mentén kritizálják a különböző technológiákat. Ezek az érvek az előállítás környezetterhelésével, a megtermelt energia eltárolásával és az életciklusuk végéhez ért telepek újrahasznosításával kapcsolatosak.
Az első érv szerint nem érdemes a megújulókat erőltetni, hiszen a nappanelek és szélturbinák előállítása jelentős CO2kibocsájtással jár, így ezek a technológiák sem nevezhetők karbonsemlegesnek. A nappanelek nagyrészt szilikonból készülnek, melynek megmunkálása magas hőmérsékleten lehetséges, így a napenergia-termelés első három évére 50 gramm CO2 kibocsátással kell rászámolnunk kilowattóránként. Egy szénerőmű ennek a mennyiségnek fajlagosan a 20-szorosát bocsájtja ki. A nappanelek ráadásul (az említett 50 grammos CO2 kibocsátással számolva) három év után karbonsemlegessé válnak, így életciklusuk utolsó 15-20 évében (egészen az újrahasznosításig) valóban zöld energiaforrásnak számítanak. Ehhez hasonlóan életciklusuk nagyrészében a szélerőművek is közel nulla CO2kibocsátású energiaforrások. A gyártás folyamatának ÜHG kibocsátásával érvelni ráadásul megkérdőjelezhető, hiszen egy fosszilis energiával működő erőmű felépítése is ÜHG kibocsátással jár, és ellentétben a nap- és szélenergia telepekkel maga az energiatermelés folyamata sem karbonsemleges. Meglepő módon azonban az időjárásfüggő megújulók viszonylag alacsony rendelkezésre állása és hatásfoka miatt gyártásuk fajlagos ÜHG kibocsátása mégis magasabb, mint például az atomerőműveknél. Az ÜHG kibocsátáson túl azonban más elemei is vannak az egyes energiatermelő technológiák környezetterhelésének. Ilyen például az állatok veszélyeztetése is: a szélerőművek és a tükrös naperőművek kapcsán gyakran ismételt érv, hogy jelentősen károsítják a madárállományt. Ez valóban komoly probléma, melyre tagadhatatlanul megoldást kell találni, tekintettel arra, hogy a turbinák és a forróságot termelő tükrök a veszélyeztetett, nagyobb testű ragadozómadarakat tizedelik leginkább.
Magyarországon a napsütéses órák száma alig haladja meg a kétezret évente, még a déli legnaposabb területeken is. A maradék 6760 órában vagy nem termelnek energiát a naperőművek, vagy nemmegfelelő teljesítménnyel. Hasonló a helyzet a szélerőművekkel is. Az év nagyrészében nem fúj elég erős szél ahhoz, hogy a szélturbinák energiát termeljenek. Ameddig tehát a megtermelt energiát nem gazdaságos tárolni, addig a nap- és szélerőművek nem képesek ellátni a világot energiával a sötét és szélcsendes időszakokban. A túlzottan nagy kapacitás kiépítése emellett nem csak felesleges, de veszélyes is lehet. A napsütéses és szeles órákban, napokban egy ilyen kapacitás túlterhelheti az energiahálózatot, így megeshet, hogy negatív áron kell értékesíteni a megtermelt energiát külföldre, amennyiben van egyáltalán importigény. A megfelelő tárolótechnológia- és kapacitás kiépítéséig tehát valóban nem tanácsos egyedül a nap- és szélenergiára hagyatkoznunk.
A harmadik érv, a nappanelek és szélturbinák újrahasznosításának kérdése, az előző kettőnél komplexebb kérdés és árnyaltabb választ kíván. Előbbieknek és utóbbiaknak is vannak olyan alkatrészei, összetevői, melyek viszonylag egyszerűen és akár 100%-ban újrahasznosíthatók. Ilyen a nappanelek alumíniumkerete és üvegrésze, valamint a szélerőművek betonlábazata és oszlopa, mely acélból és alumíniumból áll. Ezeknél problémásabb a napelemek szilikontartalmának újrahasznosítása. Az eljárásnak része, hogy 500 oC-ra hevítik a műanyag összetevőket, melynek következtében szétválaszthatóak lesznek és a szilikon rész újrahasznosíthatóvá válik. Ezzel együtt azonban egyéb apró műanyagrészecskék kerülnek a levegőbe, mely szennyezi a környezetet. Ennél is problémásabb a szélerőművek széllapátjainak kérdése. Ezek rendkívül ellenálló, üvegszálas anyagból készülnek, melyek ellenállnak akár az amerikai tornádóknak is. Az anyag újrahasznosítható ugyan, például tűzcsapok készítésére, ám ez az eljárás bonyolult és költséges, így, ahol a szélenergia-üzlet tisztán piaci alapon működik, ott egyszerűen elszállítják és elássák a lapátokat. Amellett, hogy ez nagy mértékben szennyezi a talajt, az elszállításhoz három darabra kell vágni őket ipari fűrészekkel, melynek következtében nagy mennyiségű üvegpor kerül a levegőbe, majd a talajra. Ez fenyegetés az élővilág számára, hiszen a tápcsatornába, vagy a légzőszervrendszerbe jutva pusztítja a vadállományt.
Eddig csupán a nap- és szélenergiáról esett szó, a megújuló energiaforrások skálája azonban szélesebb ennél. Vendégünk, a megújulókhoz kritikusan álló Michael Shellenberger is elismerte, hogyha egy országnak Izlandhoz hasonló adottságai vannak, természetesen érdemes kiaknáznia a geotermikus energiában rejlő lehetőségeket. Ezen a téren hazánk is kedvező helyzetben van. Ezt az adottságot részben már ma is kihasználjuk. Számos kisebb település középületeinek fűtése geotermikus úton megoldott, de olyan nagyobb városok távhőellátásában is szerepet kap ez az energiaforrás, mint Szeged, Miskolc vagy Tatabánya. Csanád-Csongrád megye székhelyén Európa második legnagyobb geotermikus távhőrendszere épül, mely várhatóan a 2022/23-as fűtési szezonra készül el. Ilyen jellegű fejlesztések a fővárosban is tervben vannak.
Ennél azonban még komolyabb lehetőséget rejt magában a földben rejlő energia, melyeket érdemes a középületek mellett a lakások és az ipar szintjén is megvizsgálni. Ezért támogatja például az új Nemzeti Energiastratégia a hőszivattyús fűtés/hűtés minél nagyobb arányú elterjesztését. A napelemek és szélturbinák előállításának fejlődésével és újrahasznosításának korszerűsödésével, a karbonmentes villamosenergia tárolás piacéretté válásával a megújuló energiák egyre jelentősebb szerepet kaphatnak a jövő energiamixében, különösen, ha a geotermikus energia nyújtotta lehetőségeket is jobban kihasználjuk.
