Ezt megelőzően december 30-án Putyin és Biden elnök telefonon egyeztettek. Az orosz és az amerikai fél január 10-én Genfben, január 12-én a NATO–Oroszország Tanács és január 13-án az EBESZ Állandó Tanács ülésén tárgyaltak Ukrajna kapcsán. Mégis a november óta tartó feszült helyzetre továbbra sincs megoldás. Jelenleg a két nagyhatalom érdekei élesen ütköznek, Kijev véleménye pedig teljesen háttérbe szorul.

A genfi találkozó nem hozott áttörő sikert a konfliktus rendezésében. Antony Blinken állítása szerint nem várta azt, hogy bármilyen jelentős kérdésben sikerül egyezségre lépnie orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. Az egyetlen dolog, amire a két fél rábólintott, az a tárgyalások folytatása. Ugyanakkor az érintett országot, Ukrajnát kihagyták a tárgyalássorozatból.

Moszkva Washingtontól és Brüsszeltől várja a konfliktus rendezését és a garanciák vállalását, nem a kijevi kormánytól. Annak ellenére, hogy Washington tájékoztatja a tárgyalások menetéről az ukránokat, mégsem hívják meg őket ezekre az eseményekre. Kijevnek egyre kevésbé van beleszólása az események alakításába. Leginkább már csak kommentálják a történéseket eltúlzott, figyelemfelhívó módon. Zelenszkij egyre inkább háttérbe szorul: úgy is mondhatnánk, az ukrán elnök „saját sorozatának mellékszereplőjévé” vált.

Mi Oroszország célja? 

De mit is akarnak az oroszok? Az Oroszországi Föderáció elsősorban garanciákat vár a NATO-tól és legfőképpen az Egyesült Államoktól arra vonatkozóan, hogy nem vonnak be új tagokat a szövetség rendszerébe. A NATO csapatainak megjelenése Ukrajnában az oroszokban egyre inkább azt az érzést keltette: körbevették őket. Putyin elnök a tavalyi évben többször is hangsúlyozta, hogy a Nyugat szerinte nem tiszteli Oroszország vörös vonalait, és ha ezeket megsértik, akkor Oroszország megteszi majd a megfelelő válaszlépéseket. Egy ilyen vörös vonal Ukrajna csatlakozása a NATO-hoz. 

Oroszország úgy véli, hogy a Nyugatnak – az Egyesült Államok vezetésével – célja az ország elszigetelése, rendszerváltása, majd feldarabolása. Véleményük szerint ennek a tervnek a része Ukrajna leválasztása Oroszországról és a NATO bővítése is.

Valerij Vasziljevics Geraszimov hadseregtábornok, orosz vezérkari főnök volt az, aki még 2014-ben arról beszélt, hogy a Nyugat egy új típusú hadviselést folytat az ún. „színes forradalmakon” keresztül Oroszország ellen. Ennek részét képezik a 2014-es Majdan téri események is. Putyin elnök véleménye szerint az év eleji kazah tüntetéseket is külső erők támogatták.

Küszöbön a háború?

Bár az elmúlt hónapokban egyre határozottabb kijelentéseket tesz mindkét fél, továbbá némelyik nyugati médium már orosz invázióról beszél, a háború mégsem valószínű.

Egyrészről az ukrán határ közelében felsorakozott közel 100 000 fő orosz katona nem lenne elég Ukrajna megszállására, legfőképpen pedig a NATO megállítására. Összehasonlításképp: a Nagy Honvédő Háború alatt az Ukrán SZSZK felszabadításához szükség volt négy szovjet frontra, közel 2-3 millió főre.   

Másrészről amíg a Kremlnek ugyan stratégiai jelentőségű Ukrajna, addig Washingtonnak már nem olyan kulcskérdés, mint 2014-ben volt. A geopolitikai helyzet megváltozott és az USA-nak ma már sokkal inkább Kínával kell foglalkoznia. Így nem véletlen, hogy az oroszokkal tárgyalnak közvetlenül, az ukrán féllel való egyeztetés nélkül.

Oroszországgal tehát ki kell egyezni azért, hogy Pekingre figyelhessenek. Ennek útjában most az ukrán kérdés áll. Jelenleg a két nagyhatalom csak teszteli egymás erejét: ki meddig mehet el, mielőtt még bárki bármilyen engedményt tenne a másik irányába? Továbbá természetesen a hazai közönségnek is jól mutat a határozott fellépés az „ellenséggel” szemben.

Magyarország álláspontja

Annak ellenére, hogy a magyar belpolitikai kommunikációt nem az ukrán kérdés uralja, mégis fontos számításba venni hazánkat az ügy kapcsán.

Budapest több okból is érdekelt, hiszen Magyarország Ukrajna szomszédja, ha bármiféle háborús konfliktus történne, az közvetlenül érintené a magyar államot és állampolgárait. Ahogyan Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is fogalmazott: „nekünk magyaroknak az mindig jobb, ha az amerikaiak és az oroszok közvetlenül beszélnek egymással. Ezt bizonyítja történelmünk is, hiszen mi rajtavesztettünk minden, Kelet és Nyugat közötti konfliktuson.”

Továbbá meg kell említeni a kisebbségeket is. Ukrajna egy többnemzetiségű ország. Oroszok mellett nagyszámban élnek magyarok is Kárpátalján. Egy ukrán–orosz–amerikai háború közvetlenül veszélyeztetné az ő biztonságukat is. Budapest nyilvánvalóan nem szeretné ezt, ezért egyértelműen érdekelt a béke megőrzésében, és fontosnak ítéli a helyzet deeszkalációját. Ezt bizonyítja a január 12-i NATO–Oroszország Tanács brüsszeli ülése, ahol Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár képviselte Magyarországot a nagykövet helyett.

Azonban annak ellenére, hogy Magyarország kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, Kijev magyarellenes kijelentései és kisebbségi törvényei nem nyerik el a magyar kormány tetszését. Kérdéses, ezzel Ukrajna mit akar elérni. Hiszen egyrészről szerepel a koppenhágai kritériumokban a kisebbségek jogainak védelme – ezt teljesíteni kell az EU-s csatlakozáshoz. Másrészről ha ugyan az EU ettől politikai okból eltekint, a magyarok sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz nem fogják hagyni az ország csatlakozását.

Meglátásom szerint Ukrajna saját magát „lövi lábon” ezzel a viselkedéssel. Azt hiszik, ők írják a játékszabályokat, pedig csak bábuk egy nagyhatalmi játszmában – ezt azonban érthető okokból nem hajlandók elfogadni.