Az orosz-ukrán háború fellángolása óta a pápa már többször felszólalt a háború ellen. A március 2-án tartott általános kihallgatáson imádkozott Ukrajnáért és a béke ajándékáért. Hamvazószerdai szentbeszédében úgy fogalmazott, hogy a „lélek fegyvereivel” – imádsággal és böjttel – kell kérni „Istentől azt a békét, amelyet az ember egyedül nem képes elérni és felépíteni”. Március 6-án az Úrangyala elimádkozása után újra szót emelt a háború ellen, sürgette a humanitárius segélyek biztosítását, bejelentette, hogy a Szentszék két bíborost küld ki a térségbe. A pápa elítélte az oroszok által csak „speciális hadműveletnek” nevezett háborút: „Ukrajnában vér és könny folyik, vér- és könnyfolyamok! Ez nemcsak hadművelet, hanem háború, mely halált, pusztulást és nyomort eredményez.”
Ferenc pápa már az orosz-ukrán háborút megelőzően is jelentős figyelmet szentelt a háborúknak. A 2020. október 3-án közreadott Mindnyájan testvérek (Fratelli tutti) kezdetű körlevelében külön szakaszban (256–262.) foglalkozik a háborúk kérdésével. A háború közelségében hátborzongatóan időszerűnek hatnak szavai, miszerint „a háború nem a múlt rémképe, hanem szüntelen fenyegetéssé vált” (256.). Kijelenti továbbá, hogy egyre nagyobb nehézséget jelent a béke fenntartása. A körlevélben megismétli az ENSz-ben tartott 2015-ös beszédének egy hosszabb részletét, amelyben rögzíti, hogy „a háború az összes jog tagadása és drámai támadás a környezet ellen” (257.). Éppen ezért sürgeti a pápa, hogy a jog „megkérdőjelezhetetlen uralmát” biztosítani kell. Ma kiváltképp időszerűek a szentatya szavai, amikor rámutat, hogy „könnyedén voksolnak a háború mellett mindenféle látszólag humanitárius, önvédelmi vagy preventív indokokra hivatkozva” (258.). Ferenc pápa többször is hangsúlyozza, hogy a háborút nem tekinthetjük megoldásnak, az ugyanis mindig a „politika és az emberek kudarca” (261.), ezért állítja határozottan és egyértelműen: „Soha többé háborút!” (258.) Összhangban a korábbi tanítóhivatali megnyilatkozásaival, a háború kapcsán is rámutat annak világméretű veszélyeire és az elméleten túl a mindennapok valóságát is elénk tárja, amely a háborúban mindig a fájdalom és a szenvedés.
Érdemes kiemelni a pápai körlevél 242. lábjegyzetét, amelyben a pápa úgy fogalmaz, hogy a Szent Ágoston által kidolgozott igazságos háború elméletét „ma már nem valljuk”.
Az igazságos háború elméletének gyökerei már a keresztény gondolkodókat megelőzően is megjelentek, ugyanis, már az ókori Rómában is komoly figyelmet fordítottak arra, hogy igazságosnak tűnjenek a megindított háborúk. Sokan Cicerót tartják az igazságos háború elmélete első leírójának, aki Az állam (De republica) című munkájában rögzíti ugyan, hogy a „legjobb állam nem indít háborút”, de két kivételt mégis fenntart a háború indítására. Az egyik ok, amely igazolja a háborút, ha az szerződésben vállalt háború, míg a másik a fennmaradásért vívott harc. A legfőbb szempont Cicerónál tehát, hogy a háború alapjául szolgáló ok legyen igazságos.
Szent Ágoston fölfogása részben Ciceróra támaszkodik. Ugyanakkor fontos kiindulópont Ágostonnál Lukács evangéliumának egy szakasza, ahol azt olvashatjuk: „Megkérdezték tőle a katonák is: »Mi pedig mit tegyünk?« Nekik viszont ezt felelte: »Senkit ne bántalmazzatok, meg ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.«” (Lk 3,14) Ágoston úgy érvel, hogy ha az evangélium a háború minden fajtáját elutasítaná, akkor sokkal egyértelműbben fogalmazna, hiszen a zsolddal való megelégedés, tulajdonképpen a háború egyfajta igazolásának is tekinthető. Nyirkos Tamás hívja fel a figyelmet, hogy Ágoston különbséget tesz az isteni parancsra vívott háború és a földi hatalmak által indított háborúk között. Általánosságban megállapítható, hogy Ágoston az igazságtalanságokat megbosszuló háborúkat tekinti igazságosnak.
A középkori teológia – Aquinói Szent Tamás közvetítésének köszönhetően – az ágostoni „igazságos háború” felfogást követi. Tamásnál az igazságos háborúhoz megfelelő tekintélyre, igazságos okra és a jó előmozdítására van szükség. A későskolasztika még tovább árnyalja ezt a meghatározást, és többek között Francisco de Vitoriának köszönhetően megjelenik annak felvetése, hogy mi van abban a helyzetben, ha mindkét résztvevő igazságos háborút vív. Az újkorban az igazságos háború elméletének történetét hosszú időre lezárja Hugo Grotius A háború és a béke jogáról című műve.
A XX. század első felében XII. Piusz pápa az igazságos háború ismérveit egyetlenegy pontra szűkíti: az igazságtalan támadással szembeni védekezés lehetőségére. XXIII. János pápa pedig a Pacem in terris körlevelében világossá teszi, hogy az atomkorban nehezen értelmezhetőek az igazságos háború kritériumai. Ferenc pápa „soha többé háborút” felszólítása tehát illeszkedik abba az egyházi hagyományba, amely fokozatosan távolodik el az igazságos háború patikamérlegen kiszámított összetevőinek meghatározásától és villantja fel az ókeresztény egyház végidővárásra összpontosító békeszeretetét.
