Az idei évben a római katolikus hívek számára a húsvéti ünnepkör úgynevezett szent háromnapjának lezárása kettős ünnepet jelent. Nagyszombatról Húsvétvasárnapra virradóan ünnepli a keresztény világ Jézus feltámadását, az idén azonban Nagyszombatra esik Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa születésnapja is. Mit tanít számunkra az emeritus pápa?
Ferenc pápa már április 13-án meglátogatta elődjét közelgő születésnapja alkalmából. Már pusztán az a tény, hogy az éppen hivatalban lévő pápa meg tudta látogatni elődjét, mutatja XVI. Benedek pápa különleges helyzetét. Most azonban nem az életrajzi érdekességekkel szeretnénk emlékezni e jeles napra. Azt már sokan megírták, hogy közel 600 évvel XII. Gergely pápa lemondása után, és több mint 700 évvel V. Celesztin pápa távozása után XVI. Benedek mindössze a harmadik pápa, aki lemondott hivataláról, vagy hogy majd 500 év után választottak a bíborosok Ratzinger személyében ismét német pápát. Méltóbb emlékezés talán, ha szellemi nagyságát villantjuk fel születésnapján.
Az egyik leggyakrabban idézet mondata Ratzingernek, hogy „a relativizmus diktatúrája van kialakulóban, amely semmit nem ismer el, ami végleges és egyedül saját akaratát és vágyát teszi meg mértéknek.” A „viszonylagosság parancsuralma” a pápaválasztó konklávét megelőző ún. „Pro eligendo Pontifice” szentmisén, az „utolsó” bíborosi szentbeszédében hangzott el, az mégis szorosan beágyazódik Ratzinger életművébe. A demokrácia profán messianizmusának bírálatával párhuzamosan fogalmazza meg Ratzinger azon törekvések veszélyét, amelyek az erkölcs feleslegessé tételére irányulnak, amelyeket összefoglalóan az „európai politika sorskérdésének” nevez.
Az erkölcs viszonylagossá tételéből következő egyik legnagyobb veszélyt a szubjektív erkölcsi osztályozás tarthatatlanságában látja. Egy másik írásában egy régi beszélgetését idézi fel Ratzinger, amelyben beszélgetőpartnere az alábbi álláspontot képviselte:
Bár a példa nyomán Ratzinger a szubjektív lelkiismeret kérdésre összpontosít, alkalmasnak mutatkozik azonban, hogy a demokratikus állam kereteit biztosító jog erkölcsi megalapozottságának szükségességére fordítsuk figyelmünket. Ratzinger rámutat, hogy az erkölcsi relativizmus megerősödésével „a jog is elveszti a lába alól a talajt”.
Ratzinger érvelése alapján a jog erkölcsi megalapozottsága elengedhetetlen, az erkölcs figyelmen kívül hagyásának következménye ugyanis, hogy „a jog már nem hivatkozhat az igazságosság alapképére”, ebből fakadóan a jog is redukálódik az adott kort meghatározó szemléletek szintjére. Ratzinger, amikor bírálja a világi államot, mindig egy-egy részszerkezetét elemezi, majd az erkölcsi elégtelenség kérdését kívánja felmutatni. A jog erkölcsi megalapozottságát megfogalmazó érvelésének gondolatmenete a következő: mivel az erkölcs pozíciót vesztett, ezért az erkölcsi alapú tettek, gondolatok, értékek nem tarthatnak igényt jogi védelemre. Ugyanis az erkölcs relativizálása nem tesz lehetővé végső erkölcsi igazságokat, amelyek így a jog alapjául szolgálhatnak. Következtetésképpen az erkölcs mint szubjektív tetszés tárgya „csak akkor lesz jogilag releváns, ha eközben a közbékét fenyegeti”.
Így érthető meg a náci bűnösök felmentését megfogalmazó beszélgetőtárs álláspontja. Ha ugyanis az erkölcs szubjektív, akkor bármennyire is objektív egy helytelen erkölcsi rendszer, azt szubjektív volta legitimálja. Tehát a diktátorok és tömeggyilkosok a saját maguk által felállított erkölcs alapján felmenthetők. Sőt a vallási meggyőződésből gyilkosságot elkövető személy is felmenthető lenne saját szubjektív erkölcsi meggyőződése alapján. Az egyetlen kitétel azonban, amire Ratzinger felhívja a figyelmet, a közbéke fenyegetettsége. Ám belátható, hogy ennek megítélése is könnyen eshet a szubjektív szférába.
Ratzinger rámutat, hogy „a joggal szemben akkor támad gyanakvás, amikor maga a jog sem úgy jelenik meg, mint az összesség szolgálatában álló igazságosság kifejeződése, hanem mint az önkény produktuma”. Ezért válik sürgetővé a természetjogi hagyomány felelevenítése, ugyanis annak egyik utolsó, ma is elevenen élő eleme, az emberi jogok tana is azon az előfeltevésén alapul, hogy „az ember mint ember, tehát pusztán emberi nemhez tartozása révén alanya a jognak”. Tehát az ember létezésénél fogva, létéből fakadón értékek és szabályok hordozója, amelyeket Ratzinger szerint „nem kitalálni kell, hanem megtalálni”. A jog ilyen jellegű eredetének újrafelfedezése rámutat, hogy az az emberben megalapozott erkölcsiségből kell, hogy fakadjon.
Ratzinger gondolkodásának gazdagságát egy ilyen rövid írás nem tudja mélyrehatóan bemutatni, az NKE EJKK Vallás és Társadalom Kutatóintézete azonban, május 27-én ünnepi konferenciával emlékezik az emeritus pápa születésnapjára, ahol lehetőség nyílik sokrétű munkásságának bemutatására.
