Az idilli vidék már az antik görög és római korszaktól kezdve az európai kultúra fontos eleme, azonban mai formái a 19. századi iparosodás és városfejlődés hatására jelentek meg. Vagyis a tér társadalmasítása már a 18. és 19. században elkezdődött, amikor a vidéki idillt a központ és a peremvidék közötti különbségek kifejezésére használták. A vidéki idill a 20. századig volt csak uralkodó imázs, majd a század utolsó harmadában a mezőgazdaság visszaszorulásával, a környezeti gondok megjelenésével párhuzamosan megkezdődött a vidék konfliktusainak tudatosítása, amely magában foglalta a vidéki lét hátrányait, sok esetben elmaradottságát megjelenítő elemeket is, vagyis a vidéki idill fragmentálódott. Fontos kihangsúlyozni, hogy a modern korok vidékképe főként a diszkurzív térben létezik, a „kívülálló városiak produktuma”, vagyis a városi középosztálybeliek kulturális terméke, a konkrét földrajzi helytől elvonatkoztatott szimbolikus táj. Korunkban már fogyasztásorientált idillikus vidékképről beszélhetünk, amelyben az élelmiszer kereskedelem érdekei is visszatükröződnek, vagyis a természetes, egészséges, bio, organikus, adalékmentes, alacsony zsírtartalmú élelmiszerek középosztályi kultusza határozza meg a természetközeliség képét, s ez a fajta gasztro-idill köti össze a vidéket, a természetet és a fogyasztót.

A magyar kultúra vidékimázsának megteremtéséért egy intenzív diszkurzív verseny folyik, de ami lényeges, hogy a vidékkép még mindig erőteljesen városközpontú, s a városlakók fogyasztói érdekei, identifikációs képzetei manifesztálódnak benne. 

A város-vidék ellentét a politikai térben is megjelenik – mint ahogy azt az elmúlt időszak politikai eseményei is megmutatták –, azonban a túlzott leegyszerűsítés mellett sok esetben mesterséges ellentétet is generál a fővárosi és a többi térségben élő emberek között. Ezeknek a címkéknek használata továbbá félrevezető, ugyanis sem a budapesti, sem a vidéki emberek összessége nem egy homogén társadalmi csoport. Budapest földrajzi helyzete nem csupán az ország határain belül hordoz jó adottságokat, hanem mint az európai városhálózat tagja Európán belül is jó földrajzi helyzettel rendelkezik, a Kárpát-medencében a különböző tájak és kultúrák határán, fontos közlekedési útvonalak középpontjában elhelyezkedve csomóponti pozícióban van. Éppen ezért a főváros és az ország többi része közötti zéróösszegű játék helyett kooperatív viszony kialakítása lehet a fejlődés legoptimálisabb útja, hiszen Budapest fejlődése kihat a vidékre, és a vidék fejlődése tovább növeli Budapest nemzetközi, regionális szerepét.

Gazdasági fejlettség vagy népességmegtartó erő?

Legtöbbször a kutatások, valamint a viták középpontjában a területi „fejlettség” áll. A fejlődés mérésének azonban nincs egységes, mindenki által elfogadott módszere. A leglényegesebb kérdés éppen ezért nem szűkíthető le csupán a gazdasági fejlettségre, sokkal inkább számít az adott térség – jelen esetben a magyar vidék – népességmegtartó ereje. Vagyis a kérdés nem az, hogy gazdaságilag mennyivel fejlettebb a főváros, hanem hogy mennyire képes a vidék olyan életszínvonalat, életminőséget biztosítani a lakosságnak, hogy a jövőjüket is ott képzelhessék el.

A gazdasági tényezők kétség kívül rendkívül fontos, ámbár nem egyedüli meghatározói ennek a kérdésnek. 

Másrészről a területi fejlettség aránytalanságainak történelmi gyökerei is vannak. Az 1920-as történelmi fordulópont magával hozott egy sor változást, amelyek Magyarország területi fejlettségére hosszútávon is hatással voltak. Szétesett egy olyan városhálózat, amelynek középpontjában Budapest állt és a trianoni békeszerződést követően az ellenpólusokként működő legfejlettebb városok – Zágráb, Pozsony, Nagyvárad, Szeged, Arad, Debrecen, Temesvár, Kolozsvár – közül csak kettő maradt a határon belül. A közepes fejlettségű városokból – Miskolc, Fiume, Győr, Kassa, Szabadka, Pécs, Újvidék, Kecskemét, Székesfehérvár – több is határon belül maradt, azonban az elcsatolt fejlett nagyvárosok szerepét nem tudták átvenni. A trianoni békeszerződést követő veszteségek többek között a korábban történelmileg kialakult piac- és iskolakörzetek megszűnésének, valamint az elveszett infrastruktúra, például a vasút elvesztésének kontójára írható. A trianoni békediktátum jelentős hatást gyakorolt a megmaradt országrész térszerkezetére, amelynek eredményeképpen Budapest túlságosan meghatározó, ellensúly nélküli szerephez jutott, amely több regionális központ látványos térvesztésével párosult. 1950 után a térszerkezet további torzításához vezetett, hogy az ország városait mesterségesen ipari központokká alakították, valamint a falu hátrányosan megkülönböztetett településsé vált. 

területi fejlettség értelmezése kapcsán szintén fontos hangsúlyozni, hogy az egyes térségekben a nemzeti átlagnál magasabb, máshol alacsonyabb GDP nem jelenti feltétlenül azt, hogy a két térség között azonos mértékű különbség alakulna ki az életminőség tekintetében. A területi fejlődés tehát nem egyenlő az adott térség gazdasági növekedésével, ugyanis előbbi olyan változást jelent, amelynek következtében a térség lakosságának életminőségét javítják a számukra lényeges gazdasági, kulturális, környezeti, szociális és infrastrukturális tényezők.

Ha a puszta számokat nézzük, láthatjuk, hogy az egy főre jutó éves bruttó jövedelem településtípustól függetlenül is robusztusan nőtt az elmúlt évtizedben (2021-ben 8,8 százalékkal, a bruttó munkajövedelem pedig 9,4 százalékkal magasabb az előző évhez képest). A háztartások jövedelmi helyzete regionálisan eltér, ugyanakkor csökkent a régiók közötti jövedelmi különbség. Az életminőséget azonban más tényezők is befolyásolják. A lakókörnyezet minőségét a lakás nagysága, felszereltsége, valamint a tulajdonviszony is meghatározza. Minél nagyobb létszámú településen él valaki, annál nagyobb eséllyel bérli a lakását, s a települési hierarchia csökkenésével nő a tulajdonosok aránya, egyúttal pedig a lakás mérete is. A háztartások felszereltségét tekintve jelentős, a kistelepüléseken élőket hátrányosan érintő különbségeket nem fedezhetünk fel, hiszen egyrészről a tartós fogyasztási cikkek (színes televízió, mobiltelefon, személygépkocsi) száz háztartásra jutó darabszáma tíz év alatt növekedett, s a községben élők ebből a szempontból kedvezőbb helyzetben is vannak a fővárosi lakossághoz képest (több autóval, mobiltelefonnal, színes televízióval rendelkeznek). 

Az egyes régiók népességmegtartó erejét a változás iránya (javul, stagnál vagy romlik) befolyásolja leginkább. A belső vándorlás sokat elárul az adott térség népességmegtartó erejéről, amelynek következményeként változhat az adott régió humán tőkéje és a népesség korstruktúrája. A trendekből kiolvasható, hogy az 1990-es évek elején a lakosság inkább Budapestre vándorolt (vagy ideiglenes vagy állandó jelleggel), ezzel párhuzamosan többen hagyták el a községeket, mint ahányan beköltöztek. A következő, 2006-ig tartó időszakban megfordultak a trendek, és inkább a községek jelentek meg vonzó célterültként a vándorlók döntéseiben, míg Budapestet igyekeztek elhagyni, főként az agglomeráció településire költözve. 2007 és 2014 között a fővárost erős vándorlási többlet jellemezte, míg a községek negatív vándorlási egyenleget mutattak. 2015 ismét trendforduló évnek tekinthető, s egyre többen hagyták el a fővárost, miközben a községek vándorlási különbözete egyre inkább pozitív irányba fordult. A területi fejlődés által dominált mobilitási trendeket azonban exogén sokkhatások is felülírhatják. A járványhelyzet az elmúlt években már jellemzővé vált szuburbanizációs folyamatokat tovább erősítette, s a főváros vándorlási vesztesége közel háromszorosára nőtt 2019-hez képest, miközben a községek még vonzóbbá váltak a vándorlók számára. 

A magyar fiatalok elégedettsége

 A 2020-as nagymintás ifjúságkutatás során megkérdezték a magyar fiatalokat, hogy mennyire érzik magukat elégedettnek bizonyos kérdésekben. A válaszoló 15–29 évesek egy ötfokú skálán fejezhették ki véleményüket, ahol az egyes azt jelentette, hogy egyáltalán nem elégedettek, míg az ötös azt, hogy teljes mértékben elégedettek. A feltett kilenc kérdésnél az ötfokú skála átlaga minden esetben hármasnál magasabb átlagértéket vett fel, amely azt mutatja, hogy a fiatalok minden tekintetben inkább elégedettnek vallották magukat, s településtípus szerint is az látszik, hogy a kisebb településen élő fiatalok, különösen a városban, de a községben élők is némileg elégedettebbnek érzik magukat a fővárosi, és sok esetben a megyei jogú városokban, megyeszékhelyen élő társaiknál.

Megjegyzés: A színek erőssége az adott állításhoz kapcsolódó legmagasabb értéket mutatja

  1. táblázat: Elégedettség a fiatalok körében, átlag

(Mennyire elégedett Ön a következő dolgokkal? (1= egyáltalán nem elégedett, 5= teljes mértékben elégedett) (N=8000, skálaátlagok)

Mindebből fakadóan két fontos következtetést vonhatunk le: egyrészről a magyar vidék népességmegtartó erejét nem pusztán a gazdasági tényezők befolyásolják, hanem maga a fejlődés iránya. A legfontosabb mutatókban javulás mutatkozik, s mindez a fiatalok elégedettségének növekedésében is visszatükröződik.

Másrészről a politikai csatározások során gyakran használt Budapest-vidék Janus-arcúsága helyett a valósághoz sokkal közelebb áll, ha Magyarország ezer arcáról beszélünk.