A főként románajkúak lakta Moldova története megváltoztathatatlan földrajzi adottságok miatt egybefonódik az orosz és a török birodalom terjeszkedésével és visszaszorulásával. 1812-ben a két nagyhatalom békét kötött, az akkor Besszarábia néven ismert terület autómmá vált. 1828-ban Oroszország része lett, annak egyik kormányzóságaként, az ott élő tatárokat elűzése miatt a román lesz a domináns nemzetiség. A cárok azonban szlávosításba kezdtek, oroszokat, ukránokat és lipovánokat telepítettek be, melynek eredményeként kevesebb mint 100 év alatt a szlávajkúak aránya a lakosság ötödére emelkedett. Az első világháború után 22 éven át román uralom majd 51 évig szovjet megszállás következett. Besszarábia kicsiny északi és déli része az Ukrán, míg középső része a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság néven létezett az 1991. augusztus 27-én kikiáltott függetlenségig.
Az ország bruttó nemzeti összterméke a függetlenség után másfél évtizeden át stagnált vagy éppen csökkent. Az agrárium, mint a gazdaság húzóágazatának aránya a GDP-ben az 1995-ös közel 30%-ról mára 10% alá süllyedt. Ezek alapján nem csoda, hogy Moldova lakossága a ’80-as években mért 4,1 millióról 2014-re, a legutóbbi népszámlálás idejére 2,6 millióra csökkent. (Ma becslések szerint ennél is kevesebb lehet.) Ennek oka a természetes fogyáson túl a nagymértékű, munkavállalási célú kivándorlás.
Moldova politikai elitjét és választóközönségét immár több mint három évtizede nagy törésvonal szeli ketté: az Európához (Romániához) vagy Oroszországhoz való közeledés kérdése. A jelenlegi államfő, a román állampolgársággal is rendelkező Maia Sandu az előbbi álláspontot képviseli, csakúgy, mint a PAS kormánypárt, melynek 63 mandátummal kényelmes többsége van a 101 fős parlamentben. Az ellenzéki BECS szövetség, mely a tavaly nyári választásokon 32 mandátumot szerzett és az előző államfőt, Igor Dodont is soraiban tudhatja, valamint a 6 képviselővel rendelkező kispárt, a ŞOR viszont Moszkva-barátok. Sandu elnök idén március 3-án, a szomszédban kitört háború hatására benyújtotta a csatlakozási kérelmet az EU-nak, mellyel 7 éve kötöttek társulási megállapodást. A PAS az ország jövőjét az európai integrációban látja, a BECS viszont a szuverenitás korlátozására hivatkozva ellenzi azt. Bár a hivatalos statisztikák szerint a moldovai áruexport kétharmada az EU-ba irányul, a szovjet időkben épült gyárakhoz és a KGST-re való termelés volumenéhez fűződő nosztalgia magyarázza a lakosság bizonyos rétegeinek keleti orientációját.
Az egyharmadrészben oroszok, egyharmadrészben moldávok, egyharmad részben más népek által lakott, 460 ezres lakosságú Dnyeszteren túli terület (Transznisztria) rövid és véres háborút követően 30 éve vált de iure nem, de facto viszont önálló köztársasággá A 4 163 négyzetkilométer nagyságú, keletről Ukrajnával határos „sávot” egyetlen ENSZ-tagállam sem ismeri el, csupán más, szintén el nem ismert szakadár köztársaságok: Dél-Oszétia, Abházia és Hegyi-Karabah. Transznisztria különleges státusát a rajta átfutó gázvezetékeknek, a Dubăsari vízierőműnek, Európa egyik legnagyobb fegyverraktárának (benne egy 21 ezer tonnás készlettel), valamint 700 „békefenntartó” orosz és fehérorosz katona folyamatos jelenlétével tudja fenntartani. Kormányának képviselői a csatlakozási kérelem benyújtásának hírére válaszul kifejtették, hogy az „olyan geopolitikai döntés, amely a nemzetközi határok és befolyási szférák megváltozásához vezet a régióban, valamint a kapcsolatok végleges rendezéséhez szükséges körülmények radikális változásához.” Kisinyov és Tiraszpol régóta tárgyal – persze, egyelőre eredmény nélkül – a két terület újraegyesítéséről, ám az ukrajnai helyzet a megállapodástól való távolodás irányába forduló, kölcsönös üzengetést generált: Sandu az oroszok kivonulását, a Dnyeszter-menti kormány a függetlenség elismerését követelte.
A legfrissebb adatok szerint február 24. és május 17. között 1,24 millióan érkeztek Ukrajnából, de az országban természetesen csak töredékük maradt. Transznisztria nem fogadja a menekülteket, a Pervomajszk–Kucsurgan határátkelő, annak ellenére tart zárva a konfliktus kezdete óta, hogy az részese az Európai Unió Határmenti Segélymissziójának. Az emberek így leginkább a palancai határátkelőt tudják igénybe venni, mely Odesszától mindössze 50 kilométerre található. Moldovának igen nagy szüksége van az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, továbbá más szakmai és segélyszervezetek támogatására, nem is szólva az EU által kilátásba helyezett több százmilliós pénzügyi segélyről. A szerző tapasztalatai szerint a fővárosi Moldexpo kiállítási csarnok több csarnokában berendezett befogadóközpont zsúfoltsága enyhült, május első napjaiban 450 férőhelyén 330 személy tartózkodott. A főként anyákból és gyermekekből álló tömeg igényeinek kielégítése ugyanakkor embert próbáló feladat. Egyre többen vannak ugyanis azok, akik nem utaznak tovább, hanem a Moldexpóban szeretnék megvárni, hogy hazatérhessenek a most a fronton harcoló férjeikhez, apáikhoz, fiaikhoz. A csarnokban jelenleg az egyik legfőbb megoldandó kérdés a nyár közeledtével a könnyed öltözet beszerzése, hiszen mindenki vastag, télies ruházatban hagyta el otthonát.
Európa szegényházának a rá szakadt krízist várhatóan még hosszú ideig menedzselnie kell, ehhez pedig megfelelő időben és mértékben kell erőforrásokhoz jutnia, melyek biztosításában a nyugati világnak kiemelt szerepe van. A moldáv vezetésnek mindeközben arra is figyelnie kell, hogy Transznisztria nehogy belépjen a háborúba. Ezáltal ugyanis olyan konfliktuszóna alakulhat ki, melynek nyugati széle akár Aradnál, Nagyváradnál, Szatmárnémetinél is húzódhat, s melynek hatásai alól Magyarország sem fogja tudni mentesíteni magát.
