A két éve elhunyt filozófus, Roger Scruton jellemzésére bátran használhatjuk az idejétmúltnak tetsző polihisztor kifejezést, ugyanis a nagy hatású brit gondolkodó sokszínű életműve valóban ritkaságnak számít a specializációra épülő korunkban. A munkássága gerincét adó politikai filozófiai írások mellett maga mögött hagyott irodalomról, építészetről, zenéről és szexualitásról szóló műveket, sőt, regényeket és két operát is jegyzett. Komplex látásmódját mi sem mutatja jobban, hogy érdeklődése nem pusztán az egyes diszciplínák határain mutatott túl, hanem kíváncsiságának köszönhetően mindvégig nyitottan és érzékenyen közelített a másfajta kultúrák, köztük kiemelt figyelemmel a közép-kelet-európai régió és hazánk történelméhez, politikai gondolkodásához.

Mindez egyértelműen visszaköszön a Mi a konzervativizmus? című, MCC-Osiris közös kiadásban tavaly megjelent kötetből is. Az 1995-ös, hasonló címet viselő esszégyűjtemény utánnyomásaként közreadott szövegfüzér remek bevezetésül szolgál azon olvasók számára, akik meg kívánják érteni a scrutoni felfogás sarokköveit. Az előszót követően a filozófus az (angolszász típusú) konzervatív világlátás legfőbb vonásait foglalja össze. Ennek keretében hangsúlyozza, hogy a szocializmussal és a liberalizmussal ellentétben e megközelítés lényege az elméletalkotással, vagy pontosabban az elméletnek a gyakorlati politika szintjén való alkalmazásával szembeni szkepszis. Úgy is mondhatnánk, hogy a konzervatív attitűd elsődleges ellenfelei azok a nézetek, amelyek a politikai problémák megoldásának kulcsát valamiféle univerzális „receptben”, azaz ideológiában látják, s ennek megfelelően nem alkalmasak arra, hogy kezeljék az emberi természet és a közösségi együttélés kapcsán szüntelenül felmerülő komplex kérdéseket.

Önmagában ez természetesen kevés lenne ahhoz, hogy meghatározzuk a konzervatív világnézet esszenciáját. Annak érdekében, hogy közelebb kerüljön tárgya megértéséhez,

Scruton kézenfekvő utat választott: egyes fogalmakhoz, így például a piachoz, a hagyományhoz, az államhoz vagy a tekintélyhez fűződő viszonya mentén elemzi a szóban forgó felfogás karakterét.

Ahogy gondolatmenetéből kiderül, a konzervativizmus nem egyformán viszonyul a vele szembenálló két modern ideológiához: míg a szocialista nézetrendszerrel szinte minden vonatkozásban összeegyeztethetetlen eme álláspont, addig a (klasszikus) liberalizmussal megértőbb Scruton, s kiemeli, hogy például a szabadpiac tekintetében jól kivehető kapcsolódási pont mutatkozik a liberális és a konzervatív álláspont közt. Azonban arra is rámutat, hogy a két eszme képviselői más és más szempontból tartják fontosnak a versenyen alapuló gazdasági keretrendszert: a liberalizmus számára ez a szisztéma az absztrakt egyéni szabadság rendszerszintű garanciáját jelenti, konzervatív nézőpontból azonban azért bír nagy jelentőséggel, mert hozzájárul az állandóság és a változás harmonikus egységét lehetővé tevő spontán rend fennmaradásához. Innen nézve egyértelművé válik, hogy miként függ össze szorosan a szabadpiac és a konzervatívoknak oly fontos tradíció fogalma: ahogy Scruton írja, „ebben a felfogásban a hagyomány, természetesen, ugyanannak a jelenségnek a megnyilvánulása, mint a piac – a társadalmi érintkezésben megnyilvánuló hallgatólagos és közös megértésé”.

A konzervativizmus legfőbb jellemzőit tisztázó bevezetést követően esszéiben Scruton a haladás eszméjétől kezdve a volt keleti blokk lehangoló ökológiai viszonyaiig számos témát érint. Az egymáshoz lazán kapcsolódó írásokat olvasva a háttérben világosan kirajzolódik két szerzői intenció. Egyrészt magától értetődő módon áthatja a szövegeket a filozófiai jellegű vizsgálódás és ebből fakadóan a megértés szándéka, másrészt implicite célul tűzik ki a baloldali eszmék formálta nyelvi-intellektuális tér alakítását is. Scruton vissza-visszatérő gondolata ugyanis, hogy a konzervatív elképzelések kifejtésének és érvényre juttatásának egyik legfőbb akadálya abban keresendő, hogy napjaink főáramú filozófiai és társadalomtudományi gondolkodása progresszív szókészlettel operál. Meglátása szerint a konzervatívizmus szellemi és politikai helyzetének javítása előfeltételezi a megfelelő terminológia megtalálását s a forgalomban lévő kifejezések jelentésének újragondolását. Scruton különösen nagy figyelmet szentel a tiszta fogalomhasználatnak – az ő szavaival élve: a „szemantikai higiéniának” – az olyan nagy hatású szerzők munkásságát tárgyaló írásaiban, mint Lukács György és Michel Foucault.

A helyenként tapasztalható fordítási pontatlanságokkal együtt kifejezetten izgalmas (újra)olvasni azokat a rendszerváltás környékén született esszéket, amelyekben a brit gondolkodó számba veszi régiónk konzervatív vagy konzervatív jegyeket mutató politikai-társadalmi csoportosulásait és szereplőit. A Csehszlovákiával, Lengyelországgal és Magyarországgal foglalkozó szövegek mögött az a nem titkolt törekvés húzódott meg, hogy megismertesse a nyugati közvéleményt a vasfüggönyön túli újjobboldali szellemi áramlatok képviselőivel és rámutasson a közép-kelet-európai ellenzéki mozgalmak sokszínűségére. Itt-ott megfigyelhető tárgyi tévedései ellenére vállalkozása hiánypótló volt, s

manapság is fontos mondanivalója van: azt üzeni, hogy a nyugat- és kelet-európai országok közti sikeres együttműködés alapja a kulturális-gondolkodásmódbeli hasonlóságok és különbségek kölcsönös tanulmányozása és elfogadása.

Komoly politikai-történelmi érzékről tanúskodik a Töprengések a kelet-európai forradalmakról című munkája. Ebben Scruton amellett érvel, hogy például a francia forradalommal ellentétben az 1989-90-es események sajátossága, hogy nem valamiféle ideologikus felfogás, hanem épp ellenkezőleg, az azzal való szembehelyezkedés mozgatta őket. Ugyanakkor ’90-es esszéjében Scruton világosan látta a politikai-gazdasági átalakulás számos nehézségét is. Ezek közül kiemelte a szocializmus időszaka alatt rögzült társadalmi attitűdök hosszú távú káros hatását, és előrelátó módon hangsúlyozta, hogy az egyéni felelősségvállalás hiánya és a választók széles rétegei által megszokott „gondoskodó” állam sok évtizeden keresztül hátráltatni fogja a polgári társadalom kialakulását.

Elmondhatjuk tehát, hogy a kötetben szereplő írások 2022-ben is számos figyelemre méltó észrevétellel szolgálnak a politikai gondolkodás iránt érdeklődők számára. Sőt a harminc-egynéhány éve papírra vetett scrutoni gondolatmenetek különös fénytörésbe kerülnek, ha a posztszocialista átmenet perspektívájából tekintünk rájuk, s sorra vesszük, hogy mi és hogyan következett be azokból a várakozásokból és félelmekből, amelyek a rendszerváltás hajnalán megfogalmazódtak egy, a térséget kedvelő és őszintén megérteni igyekvő brit konzervatívban. Ennek megfelelően meglátásai nem pusztán történeti relevanciával bírnak, hanem egyben a közelmúlt újraértékelésére is késztetnek bennünket.