Azzal azonban csak kevesen vannak tisztában, hogy pontosan mit is jelent az élő végrendelet vagy másnéven living will. Kinek és mikor érdemes ilyet készítenie? Miért játszanak a közjegyzők különösen fontos szerepet annak elkészítésében, és miért elengedhetetlenül fontos az orvosi szakismeret becsatornázása a folyamatba?
Az élő végrendelet (living will) az előzetes nyilatkozattétel lehetőségét jelenti, és a nevével ellentétben nem áll összefüggésben a hagyományos értelemben vett végrendelettel. A living will arra ad lehetőséget, hogy a cselekvőképes személy egy előzetes jognyilatkozatban visszautasítson bizonyos egészségügyi beavatkozásokat, kezeléseket későbbi, esetleges cselekvőképtelenné válása esetére. Az élő végrendelet tehát egy olyan eszköz, ami biztosítja azt, hogy a cselekvőképes beteg későbbi cselekvőképtelensége esetén is megőrizhesse az önrendelkezését bizonyos orvosi kezelésekkel vagy beavatkozásokkal kapcsolatban. Bár az előzetes nyilatkozattétel lehetősége Magyarországon még nem igazán népszerű, egy vagy több formáját a legtöbb jogrendszer szabályozza és az elmúlt évtizedekben széleskörű gyakorlata alakult ki világszerte. Az élő végrendelet lehetőségének gondolata először az 1960-as évek végén jelent meg az Egyesült Államokban. Kalifornia volt az első olyan állam 1976-ban, amely törvényben szabályozta az élő végrendeletet, 1992-re pedig már mind az ötven amerikai állam elfogadott az élő végrendeletről szóló törvényt.
Élő végrendeletet ma Magyarországon a hatályos szabályozás alapján közokiratban lehet tenni, tehát a dokumentum elkészítéséhez mindenképpen közjegyzőhöz kell fordulni. A kötelező közokirati forma következtében ezért a közjegyzők tevékenysége kiemelten fontos az életvégi döntések körében.
A jogszabály által előírt kötelező közokirati forma miatt tehát élő végrendeletet jelenleg csakis közjegyző készíthet érvényesen. Egy olyan jogi dokumentumról van azonban szó, aminek tartalma speciális, szinte kizárólag az orvostudomány által meghatározott, a közjegyzők pedig minden bizonnyal nem rendelkeznek a megfelelő egészségügyi, orvosi ismeretekkel. Éppen ezért indokolt egy harmadik szereplő, egy orvos szakember bevonása is az élő végrendelet elkészítésébe. Bár semmilyen hatályos jogszabály nem írja elő kötelezően az orvosok közreműködését, a speciális egészségügyi szaktudás alkalmazása mégis elengedhetetlen feltétele annak, hogy a közjegyző által közokiratba foglalt élő végrendelet később a klinikai gyakorlatban is egy megfelelően érvényesülni képes, hatékony eszköz legyen.
Az élő végrendelet, vagyis az előzetes egészségügyi rendelkezés elsődleges célja az, hogy azon keresztül a beteg minél teljesebben tudja gyakorolni az önrendelkezési jogát az életvégi döntésekkel összefüggésben. Ezért az orvosi segítség igénybevétele azért is indokolt, hogy ezáltal az önrendelkezési jogát gyakorolni kívánó személy orvosszakmai szempontból is helyesen tudja kinyilvánítani az akaratát. Az orvosi konzultációval elősegíthető, hogy az élő végrendelet orvosszakmai szempontból is szabatosan kerüljön megszövegezésre, és ezáltal az orvosok számára is érthető és egyértelmű rendelkezéseket tartalmazzon. Ez gyakorlati szempontból nagyon jelentős, hiszen végső soron az orvos lesz az a személy, aki intézkedik, eljár az élő végrendelet alapján, ha arra kerül a sor.
Az élő végrendeletek tartalmát tekitnve nem állapítható meg általános szabály vagy következtetés, ugyanis nagyon eltérő lehet a különböző életkorú, helyzetű és egészségügyi állapotú személyek esetében. Az élő végrendeleten keresztül akkor képes a leginkább érvényesülni a beteg szándéka és akarata, ha annak tartalma minél inkább tükrözi a beteg helyzetét és állapotát. Előfordulhat, hogy egy fiatal, egészséges, semmilyen egyéb alapbetegséggel nem küzdő személy szeretne előzetesen rendelkezni a döntési képességének majdani elvesztése esetére. Ebben az esetben valószínűsíthetően viszonylag általános irat készíthető; míg egy idős, esetleg több krónikus alapbetegséggel vagy daganatos betegséggel küzdő beteg élő végrendelete esetén konkrét rendelkezéseket is megadhat az egyes beavatkozásokkal, kezelésekkel kapcsolatban. Ennek következtében pedig az igénybe veendő orvosi szakemberek fokozata és minősége is eltérő lehet a fiatal, egészséges önrendelkezni kívánó és az idős betegek esetében. Ha a rendelkezést tevő egyén egészségesen és általánosságban kíván már előre felkészülni, úgy egy háziorvos, vagy hospice szakember szaktanácsadása is elegendő.
Látható tehát, hogy a szakemberek bevonása a folyamatba miért elengedhetetlen. Felvetődik azonban az a kérdés is, hogy mindez hogyan zajlik a gyakorlatban, a való életben. Általánosan elmondható, hogy az orvosok bevonására alapvetően három módszert alkalmazhatnak a közjegyzők. Egyrészt lehetőség van arra, hogy a választott orvos jelen legyen az élő végrendelet okiratba foglalása során, amennyiben a jognyilatkozatot tevő fél ezt engedélyezi. Az is megtörténhet, hogy a fél egy élő végrendelet mintával először felkeresi az orvosát, és a vele történő egyeztetést követően fordul csak a közjegyzőhöz. A harmadik megoldás szerint pedig a közjegyző, miután konzultált a rendelkezni kívánó személlyel, át ad neki egy rendelkezés tervezetet, amelyet az továbbít az orvosának, és csak ezt követően tér vissza a közjegyzőhöz a jognyilatkozat közokiratba foglalása érdekében.
Bármilyen módon is történjen a három szereplő (beteg, orvos, közjegyző) együttműködése, fontos, hogy a közjegyzők valóban mindent megtegyenek azért, hogy az orvos szakember tudása és javaslata visszatükröződjön az okirat tartalmából, ugyanis az élő végrendelet a gyakorlatban csak ebben az esetben érheti el valódi célját. Sajnos általában véve elmondható, hogy az élő végrendelet egyáltalán nem elterjedt a magyar társadalomban, sőt azok száma is csekély, akik egyáltalán ismeretekkel rendelkeznek erről a lehetőségről. Tehát a jogrendszer ugyan lehetőséget teremt arra, hogy az egyén döntési autonómiája és önrendelkezési joga hatékonyan érvényesüljön az egészségügyi ellátásban az életvégi döntésekkel összefüggésben, ahhoz azonban, hogy ez a gyakorlatban ténylegesen megvalósulhasson, a jogintézménnyel kapcsolatos információk és tudnivalók minél szélesebb körben való terjesztésére van szükség a jövőben.
