A teológia és a pszichológia két olyan tudományág, amely teljesen más háttérből, és egészen eltérő céllal fejlődött ki: míg a keresztyén teológia kétezer éves múltra tekinthet vissza, a modern pszichológia ennél sokkal szerényebb történelmi háttérrel rendelkezik. Míg a teológia fő fókusza Isten és az Ő viszonya és akarata az ember felé, a pszichológia elsődlegesen az ember személyére, lelki egészségére tekint. 

Mégis, számos különbözőségük ellenére a két tudomány nem független egymástól. A hit, amely a teológia egyik központi fogalma, csak a teljes személyiséget, az ember lelkét érintő tapasztalatként élhető meg és értelmezhető – az emberi lélek rejtelmeit pedig a pszichológia próbálja feltárni. A gyakorló teológus-lelkész vagy pap életéhez szervesen hozzátartozik gyülekezeti tagjainak pásztorlása, lelkigondozása. A gyakorlati teológián belül az ezekkel a feladatokkal foglalkozó tudományágat nevezi a szakirodalom pasztorálpszichológiának.

Isidor Baumgartner római katolikus teológus és pasztorálpszichológus Pasztorálpszichológia című művében részletes áttekintést ad a teológiai diszciplína történetéről, és a teológián és pszichológián belül elfoglalt helyéről.

Bár a pasztorálpszichológia meglehetősen újkeletű megnevezés, hagyománya egészen az egyház kezdetéig nyúlik vissza. Egyes bibliai szövegeket akár lélektani értekezéseknek is mondhatnánk (pl. Ézs 1:5; Ez 21:12; Lk 24:32). A korai szerzetesek lelki orvosoknak tartották magukat, és nagy egyházatyák (pl. Órigenész, Szent Ágoston vagy Assisi Szent Ferenc) műveiben is tetten érhetők lelkivezetéshez, önismerethez, lelkigondozáshoz kapcsolódó felismerések.

A szerző szerint pszichológia és teológia közötti szakadás két jelenségben gyökerezik: az egyik az apologetikai (hitvédelmi) törekvések, a másik pedig a modern pszichológia felvilágosult, humanista és esetenként valláskritikus gyökerei. A keresztyénség kezdetekor az evangélium mélyen az élethez, életmódhoz és gyakorlathoz kötődött; de a hellenista környezetbe való integrálódás és a keresztyénüldözések hatására a hangsúly egyre inkább áthelyeződött a dogmatikai, elméleti hit-tanok továbbadására és védelmére, így lassan a teológia dominánsan elméleti tudománnyá vált, amelytől távol áll a pszichológia. Mindemellett az egyház úgy látta, hogy a modern pszichológia a gnoszticizmus (egyes pszichológiai irányzatok esetében egyenesen valláskritikus és egyházellenes) és a felvilágosult liberalizmus talajából táplálkozik, amely miatt az egyház elzárkózott, de legalábbis gyanakvóan tekint a pszichológiára.

Ezzel együtt mindig is jelen volt az igény, hogy a keresztyén közösségen belül az erkölcsi iránymutatáson túl legyen lelki vezetés, lelkigondozás; hogy összekapcsoljuk a pasztorálást és a pszichológiát. De ebben az összekapcsolásban a fő kérdés továbbra is így hangzik: „Hogyan hangolhatom össze lélektani ismereteimet és tapasztalataimat keresztyén hitemmel és lelkigondozói hivatásommal?” Milyen formában tud a pszichológia segítséget nyújtani a keresztyén lelkigondozáshoz – ugyanis nem minden forma kompatibilis. A pasztorálpszichológia az egyház egészével is összefüggésbe hozható pszichológiai ismeretek teológiai szempontú olvasatát teszi középpontba.

A teológia és pszichológia közötti viszonyt öt különböző modellel lehet leírni:

1. küzdelem – a teológia az isteni kijelentés alapján ítéli meg a pszichológiai ismeretek igazságtartalmát, párbeszéd nélkül. 

2. elhatárolódás – a pszichológiát mellékesen alkalmazandó segédtudományként kezeli a teológia, és így elveszti önnön társadalmi relevanciáját.

3. kooperáció – békés, gyakorlatias együttműködés, amelyben az evangélium üzenete hajlamos háttérbe szorulni a pszichológiában megjelenő társadalmi korszellem javára.

4. filozófiai közvetítés – elméleti eszmecsere, amelynek veszélye, hogy nem jut el a gyakorlati alkalmazásig.

5. kölcsönös kritika – dialógus, amely mindkét felet gyakorlati változásokra ösztönözheti, ugyanakkor konfliktust szülhet.

Általánosan azt láthatjuk, hogy az öt modell vegyesen és változó intenzitással van jelen a pasztorálpszichológia művelői között. A másik nagy kérdés, ami a pasztorálpszichológiát érinti, az éppen a céljával kapcsolatos: mivel is foglalkozik a pasztorálpszichológia.

Több eltérő nézet is választ ad a fenti kérdésre: egyesek szerint az egyház gyakorlatával kell foglalkozzon, mások szerint a társadalom vallási gyakorlatát kell vizsgálja; de a leginkább elfogadott (és Baumgartner által is képviselt) nézet szerint a pasztorálpszichológia az egyház (mint intézmény) és a keresztyénség között végbemenő folyamatokkal, a keresztyén-egyházi gyakorlattal kell foglalkoznia.

A teológia és pszichológia közös metszete a pasztorálpszichológia. Egyre inkább látszik, hogy milyen fontos szerepet tölt be az egyházi, vallásos gyakorlatban, ezért jelentőségét nem szabad alábecsülni. A pszichológia meglátásai lehetőséget adnak arra, hogy a teológiai tanítások és alapelvek emberközelivé váljanak, míg a teológia által közölt isteni kinyilatkoztatás építi a Jézus Krisztuson alapuló életet.