A futballhoz hasonló labdajáték számtalan egymástól időben és térben távoli kultúra kedvelt időtöltésének számított.
Általában a közép-amerikai kultúrákban megjelent játékokat tekintik az első labdarúgáshoz hasonlítható időtöltésnek. A több, mint 3000 éves maja és azték tchatali, vagy ollama rituális játék volt, amely során egy gumilabdát kellett a kör alakú kő kapuba juttatni. A játék a sötétség és fény isteneinek harcát szimbolizálta, amelyben a labda a nap szerepét töltötte be. A nemesekből álló csapatok könyökkel, térddel és csípővel irányítottak a labdát az ellenfél kapubája. A sportfogadás sem a 20. század találmánya, hiszen már az azték játék közben is komoly tétek múltak egyik vagy másik csapat győzelmén. A vereség viszont a mainál komolyabb következményekkel járt. A vesztes csapat kapitányát egyes esetekben az istenek kiengesztelése érdekében feláldozták.
Ázsiában a Krisztus előtti 2-3. században szintén ismert volt egy labdarúgásra épülő játék, a Cuju. A kínai cuju számtalan változatában egy téglalap alakú játéktéren kellett eltalálni a tollal megtöltött és két bőrdarabból összevart labdával a 6 félhold alakú kapu egyikébe. A játék alternatív formájában két 10 méter magas póznán elhelyezkedő kapuba kellett beletalálni. A játékot különleges figyelem kísérte, hiszen kivételes alkalmakkor, ünnepségekkor játszották nők és férfiak egyaránt. Fontos szerepét mi sem hangsúlyozza jobban, mint hogy a labdákat csak birodalmi műhelyekben lehetett készíteni. A játék a katonai kiképzés részévé is vált, a legenda szerint egy mitikus hős, Huangdi, a Sárga Császár találta ki, aki ellenfele gyomrából készíttette el a labdát egy győztes csata után harcosai számára.
Szintén több ezer éves múltra tekint vissza az ausztrál őslakosok által játszott Marn Gook nevű játék, amelyet még a 19. században is játszottak a kontinensen. Az ausztrál labda levelekből és gyökerekből készült és szintén lábbal irányították.
A labdajátékok az európai kultúrában is megjelentek, de távoli rokonaikkal szemben a görög-római labdajátékokat elsősorban alacsony társadalmi státuszú résztvevők űzték. A nagyszabású hellén és római sportesemények, a pánhellén játékok vagy a római amfiteátrumokban szervezett versenyek között nem találunk labdasportokat. A labdarúgás római őse a kínai szokásokhoz hasonlóan katonai táborokban zajlott már a Krisztus előtti 5. századtól. A római futball a haspartumnak hívott labdáról kapta a nevét, amelyet tollakkal tömtek ki, és bőrből készítettek. Két csapat versengett a győzelemért, amelyet nem a labda kapuba lövésével, hanem annak az egyenes vonallal elhatárolt saját térfélen tartásával tudtak elérni. A játékot egyes leírásokban barbár rögbinek is szokták nevezni, hiszen a lökdösődés mellett a birkózás is megengedett volt a résztvevők számára.
Az európai futball a 14. századi Anglia falvainak és kisvárosainak utcáiról származik. A középkori labdarúgás csak távolról hasonlítható a mai sportra. A felsorolt ókori változatok többségével ellentétben nem előre meghatározott csapatlétszámokkal játszották, hanem bárki csatlakozhatott, aki szeretett volna. A folk football-nak, azaz népi labdarúgásnak nevezett játék során általában két kistelepülés közel teljes lakossága versenyzett egymással. Az elsőként fából, majd bőrből, illetve állati hólyagból készített labdát férfiak és nők, idősek és fiatalok közösen próbálták átvinni, rúgni vagy dobni az ellenfél falu templomának kapujáig. A játék eredetéről több elképzelés is létezik. Lehetséges, hogy a római hadsereg Britannia provinciában állomásozó katonáitól lesték el a szigetország lakói, más források szerint egy pogány tavaszköszöntő rituáléról van szó.
A játék nem nyerte el azonnal mindenki tetszését. Középkori létezéséről jogi dokumentum, egy tiltó rendelet tanúskodik, amit a Walesi Bárdokból ismert I. Eduárd király fia, II. Eduárd nevében adtak ki:
A tiltást több ízben megismételték Eduárd király utódai, a zajos sportot ugyanakkor nem tudták kiirtani az angol vidékről.
A játék intézményesítését és szabályok közé szorítását a 19. század hozta el, amikor megjelent Anglia elitiskoláinak udvarain. Több nagyhírű intézményben, mint az Eton és Rugby, az iskolák diákjai között egyaránt kedvelt szabadidős programmá vált, amelyet eltérő szabályok szerint játszottak. A magániskolákból egyetemre felvett játékosok a továbbtanulás során sem mondtak le kedvelt sportjukról. Ezzel szemben a legtöbben ragaszkodtak hozzá, hogy a saját iskolájukban megtanult szabályok szerint játszanak, ami nem kevés konfliktushoz vezetett. A többféle változatból két ma is ismert sport szültetett, a Eton-ból és Harrow-ból származó első változat szerint a labdát csak lábbal lehetett irányítani, míg az Rugby-ban és Marlborough-ban ismert szerint kézben kellett eljuttatni a célba. A rögbit és a labdarúgást tehát már az 1800-as években önálló szabályok jellemezték.
A labdarúgás szabályairól 1848-ban a Cambridge Egyetemen megrendezett első hivatalos bajnokság alkalmával határoztak az ország minden részéről érkező magániskolák képviselői. A világ első labdarúgó klubját nem sokkal ezután, 1857-ben alapították Sheffieldben. A klub játékosai folytatják a hagyományokat, több, mint másfél évszázad után ma is játszanak az angol bajnokságban.
A labdarúgás gyorsan nagy népszerűségre tett szert többek között az angol munkásosztály körében. Már a 19. század végén több tízezres tömegek szurkoltak kedvenc csapataiknak az angol bajnokságokon. 1863-ban angol labdarúgószövetséget alapítottak Football Association névvel, amely a sport minden szakmai szempontját irányította és szabályozta.
A klubok már ebben az időszakban elkezdtek fizetést adni a legtapasztaltabb játékosoknak, amelyet a nagyszámú közönség érdeklődése és az értékesített belépődíjak tettek lehetővé.
A férfi labdarúgó klubokkal párhuzamosan a Brit-szigetek északi részén megjelentek az első női csapatok is. 1881-ben Skóciában alakult futballcsapat hölgyek részvételével, amely nagy port kavart a korabeli sajtóban, hiszen a korszellem nem nézte jó szemmel a nőket egy férfiak számára kitalált veszélyes sportban.
Habár a sport a Brit-szigetekről indult, rövidesen az egész világot meghódította, amelyben fontos tényezőt jelentett az európai test- és sportkultúra változása, illetve az olimpiai mozgalom előretörése is. A századfordulóval megjelent egy nemzetközi szervezet létrehozásának ötlete is, amelyet 1904-ben alapított meg Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Svédország és Svájc. A szövetség neve Fédération Internationale de Football Association, azaz Nemzetközi Labdarúgó Szövetség lett. Habár a FIFA követte a brit elképzeléseket, a nemzetközi szervezet és a szigetország tagszervezeteinek viszonya hosszú évtizedekig hányattatott volt.
Habár Nagy-Britannia sportvezetői 1924-ben visszaléptek a nemzetközi szövetségbe, 1928-ban az amatőr játék védelmére hivatkozva ismét lemondtak tagságukról, és egészen a második világháború végéig nem is csatlakoztak újra.
A labdarúgás már a negyedik modern-kori olimpián is fontos versenyszámként szerepelt Londonban. Az ókor után újjáéledt versenysorozat egészen 22 évig egyben a világ legnagyobb tekintélyű futballbajnoksága is volt. 1930-ban viszont új verseny jelent meg, amikor megrendezték a FIFA Világkupát Uruguayban. A dél-amerikai ország fővárosában, Montevideoban szervezett megmérettetés a szervező nemzet Argentína feletti győzelmével ért véget. Az első FIFA világbajnokság óta eltelt 92 év hasonlóan fordulatos és meghökkentő eseményei után 2022-ben Katarban rendeznek bajnokságot.
Az elmúlt háromezer évben tehát számtalan változatban, eltérő szabályokkal, de hasonló lelkesedéssel játszották a labdarúgás közeli és távoli változatait szabadidős, katonai, rituális vagy ünnepi alkalmakkor. A népszerű játék jó példája annak, hogy a sportok nemcsak komoly és szerteágazó történelemmel rendelkezhetnek, de izgalmas szempontokkal, érdekes háttértörténetekkel szolgálhatnak egy-egy korszak, esemény vagy személy megismeréséhez is.
