Az erőszak alkalmazásának körében el kell különíteni a ius ad bellum, vagyis a háborúindítás jogát és a ius in bello, vagyis a hadijogot, másnéven humanitárius jogot. Vagyis, a humanitárius jog alkalmazására háború során kerül sor. Ezt azt jelenti, hogy a fegyveres konfliktus már bekövetkezett, a háború tényhelyzet, így a nemzetközi jog valamilyen értelemben már kudarcot vallott. A humanitárius jog célja a háború humanizálása, az elkerülhetetlen szenvedések csökkentése, az ex lex állapot megelőzése. Azt, hogy egy fegyveres konfliktusban milyen szabályoknak kell érvényesülnie, két nagy joganyag szabályozza: a hágai és a genfi jog. Míg az 1899-ben, majd 1907-ben elfogadott Hágai Egyezmények a háborúban alkalmazható eszközökről és módszerekről szólnak, addig az 1949-ben elfogadott négy Genfi Egyezmény, valamint az ezekhez kapcsolódó 1977-ben elfogadott két kiegészítő jegyzőkönyv a nemzetközi és nem-nemzetközi fegyveres konfliktusokban a sebesült katonák, a hadifoglyok és a polgári lakosság, valamint a civil objektumok védelmére vonatkozó szabályozást tartalmazza. Jelen tanulmánynak nem célja a háborúindítás jogának elemzése, valamint az ukrán-orosz háború kapcsán a nemzetközi bíróságok joghatóságának kérdése és egy esetleges agresszió törvényszékének felállításához fűződő jogi aggályok bemutatása.
Annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy egy nemzetközi vagy egy nem-nemzetközi háború zajlik-e jelenleg Ukrajnában az Egyezmények szövegét, valamint a releváns joggyakorlatot szükséges megnézni. A Genfi Egyezmények közös 2. cikke szerint nemzetközi konfliktusról akkor beszélünk, ha az kettő vagy több Szerződő Fél között zajlik, függetlenül attól, hogy a hadiállapotot elismerik-e vagy sem. Oroszország – a nemzetközi jog által tiltott erőszak alkalmazásával - megtámadta Ukrajnát, így a két állam viszonylatában 2022 február 24-e óta egyértelműen nemzetközi konfliktusról beszélünk. A helyzet azonban ennél bonyolultabb: 2014 tavaszán, a Krím-félsziget annektálását követően fegyveresek állami intézményeket foglaltak el a kelet-ukrajnai régióban, amire válaszul az akkori ukrán elnök bevetette az ukrán hadsereget az elfoglalt épületek visszafoglalása végett. Intenzív harcok kezdődtek az ukrán haderő és a szeparatisták között. Rövidesen a kelet-ukrajnai Donbassz régióban két szakadár köztársaság – Luhanszk és Donyeck – kikiáltotta függetlenségét, amelyet a nemzetközi közösség nem, de Oroszország – és még két állam – elismert. A függetlenség egyoldalú kikiáltását a nemzetközi jog limitált esetkörben ismeri csak el, amely követelményeknek a két kelet-ukrajnai szakadár terület nem felel meg. A Luhanszki és Donyecki Népköztársaság tehát nem önálló államok, állami szereplőként egy háborúban nem léphetnek fel. A harcok viszont kisebb-nagyobb intenzitással a mai napig folynak ezeken a területeken. Annak megítéléséhez, hogy az Ukrajnán belüli harcok nemzetközi jogi értelemben nem-nemzetközi konfliktusnak minősülnek-e, vagy „csupán” belső zavargásnak, illetve szórványos erőszakos cselekményeknek, a Genfi Egyezmények II. kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikk szerinti szempontokat kell számba venni, vagyis: a harcban résztvevő nem-állami szereplő fegyveres csoportja(i) felelős parancsnokság alatt állnak-e és ellenőrzést gyakorolnak-e az ország területének egy része felett, ami lehetővé teszi számukra, hogy folyamatos és összehangolt harci tevékenységet hajthassanak végre. A hadviselő felek (állami vagy nem állami szereplő), valamint ezek szervezeti felépítésén túl a harcok intenzitásának vizsgálata is szükséges a konfliktus klasszifikációjához, ez azonban nem az Egyezmények szövegéből, hanem az ex-jugoszláv törvényszék (ICTY) ítélkezési gyakorlatából fakad.
Az említett szempontokat számba véve, többek között a Nemzetközi Büntetőbíróság Ügyészségének 2016. évi előzetes vizsgálati tevékenységekről szóló jelentése is feltárta, hogy Kelet-Ukrajnában az összeütközések intenzitása és a fegyveres csoportok szervezettsége 2014 április végén már elérték a nem-nemzetközi konfliktus mércéjét. Azóta eltérő intenzitással, de folyamatosan zajlanak a harcok az ukrán haderő és az oroszbarát szeparatisták között.
Felmerül azonban az a kérdés is, hogy Kelet-Ukrajnában a konfliktus nem öltött-e nemzetközi jelleget a februári orosz támadással. Míg egyes szerzők szerint a konfliktus nem-nemzetközi jellegű maradt, mások úgy érvelnek, hogy a konfliktus az orosz támadással elérte a nemzetközi a jelleget, azzal, hogy Oroszország teljes kontrollt gyakorol a szeparatista erők felett. Azt, hogy milyen szempontok mérlegelendőek annak megállapításához, hogy egy katonai vagy félkatonai csoport cselekedetei egy államnak betudhatók-e, szintén az ICTY alakította ki a Tadić-ügyben hozott ítéletében. Az állami betudhatósághoz azt kell bizonyítani, hogy az állam teljes (átfogó) ellenőrzést (overall control) gyakorol-e a katonai csoport felett. Ezt azt jelenti, hogy nem csak a fegyveres erők felszerelésében/ellátásában és finanszírozásában vesz részt, hanem hogy koordinálja/segíti a csoportot katonai tevékenységük megtervezésében is. Csak ebben az esetben beszélhetünk nemzetközi konfliktusról, így csak ebben az esetben lehet az államot nemzetközileg felelősségre vonni bármilyen, a csoport által elkövetett büntetendő cselekményekért. Elképzelhető tehát, hogy a fegyveres konfliktus nem két állam között valósul meg, de amennyiben a nem-állami katonai szereplő cselekedetei betudhatók egy államnak, az mégis nemzetközi konfliktusnak minősül nemzetközi jogi szempontból. Noha a médiában többször olvashattuk, hogy egyes elemzők szerint, az ICRC 2020. évi kommentárjában kifejtett „proxy által történő megszállás” (occupation by proxy) fogalmát Oroszország jelenleg kimeríti a Donbassz régióban, ennek egyöntetű bizonyítása egyelőre nem történt meg. Az ENSZ BT-ben is bírálták már Oroszországot 2022 előtt, amiért a nemzetközi jogot megsértve felfegyverzi és kiképzi a szeparatistákat. A szeparatista erők katonai cselekményeinek megtervezése, összehangolása, közös végrehajtása, ezen erők esetleges utasítása, vagyis a teljes kontroll gyakorlása a de facto erők felett azonban még nem általánosan elfogadott. Az orosz narratíva természetesen az, hogy nemzetközi konfliktus zajlik a szeparatisták és Ukrajna között is, hiszen a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok önállóságát Oroszország elismeri a függetlenségük kikiáltása óta.
Összegezve a fentieket, az Ukrajnában zajló konfliktus nemzetközi vagy nem-nemzetközi jellege is több kérdést felvet már. Míg az egyik álláspont az, hogy az ukrán haderő és a szeparatisták közötti nem-nemzetközi konfliktus a februári orosz támadással nemzetközi konfliktussá alakult Ukrajna és Oroszország között, a másik állaspont szerint párhuzamosan zajlik jelenleg a két konfliktus, vagyis beszélhetünk egyrészt egy nemzetközi konfliktusról Ukrajna és Oroszország között, és másrészt egy nem-nemzetközi konfliktusról Kelet-Ukrajnában az ukrán haderő és a szeparatisták között. Ez igencsak szövevényessé teszi az egyes nem-állami katonai szereplők klasszifikációját és státuszának vizsgálatát, valamint az alkalmazandó humanitárius jogi normák átláthatóságát.
Ahogy arra fentebb utaltam, az elhatárolás azért fontos, mert amennyiben a harcok „csak” a belső zavargások fokát érik el, akkor a nemzetközi humanitárius jogi szabályozás nem vonatkozik a konfliktusra, vagyis a Genfi Egyezmények szabályait nem kell alkalmazni, csupán a belső jogi szabályoknak kell megfelelni. Ezzel szemben, ha a nem-nemzetközi konfliktus megvalósul, akkor vannak nemzetközi jogi minimumszabályok, amelyeknek az államon belül, tehát a nem állami szereplők és az állami szereplők viszonylatában is érvényesülniük kell. Ezeket fekteti le az Egyezmények közös 3. cikke és a II. kiegészítő jegyzőkönyv. Ezen szabályok közé tartozik az is, hogy büntetés csak a szabályszerűen megalakított és a megfelelő garanciák alapján működő bíróság által, előzetesen meghozott ítélet alapján szabható ki. Ezen túlmenően pedig minden esetben érvényesülnie kell az univerzális emberi jogoknak, így a fogvatartottakat megillető emberséges bánásmódnak vagy a tisztességes eljáráshoz való jognak is. Ha pedig egy nemzetközi konfliktusról van szó, a hágai és genfi egyezmények részeletes szabályokat tartalmaznak arról, hogy mit, hogyan, kivel kell és szabad. Míg egy nemzetközi konfliktusban kombattánsról és polgári lakosságról beszélünk, egy nem-nemzetközi konfliktusban ezek a jogi státuszok nem léteznek, ezért ennek megfelelően az elesett kombattáns hadifogolynak sem minősülhet a nemzetközi jog alapján.
Rátérnék itt a volt brit külügyminiszter, azóta miniszterelnök Liz Truss megjegyzésére is, amelyet a két brit állampolgárságú, ukrán hadseregben szolgáló katona ellen, a Donyecki Népköztársaság bírósága által hozott ítélet kapcsán tett. A médiában is nagy visszahangot kapó ügy jogilag teljesen abszurd, ellenkezeik a humanitárius joggal és az emberi jogokkal. Sokkal inkább volt azonban egy politikai kérdés, mint jogi, és ezt mi sem bizonyítja jobban a szeptember 21-ei fogolycsere, amely során a két brit katonát is szabadon bocsátották. A nemzetközi felháborodást kiváltó ítélettel a donyecki terület célja az volt, hogy a brit (és más) politikusoknak közvetlenül a népköztársasághoz kelljen fordulniuk a szabadon bocsátás kérésével, amely közvetlen kapcsolat megteremtése hallgatólagosan elismerné a terület(ek) önálló államiságát. Körültekintően fogalmaztak ezért a különböző szereplők az ügy kapcsán és Liz Truss is az ukrán, valamint az orosz féllel vette fel a kapcsolatot az ítéletek miatt. A politikus – másokkal egyetemben – a katonákat megillető hadifogoly státuszra hivatkozott és a genfi egyezményeknek megfelelő bánásmódot követelt nekik. Ha azonban, a fentiekre tekintettel, egy nem-nemzetközi konfliktusként értelmezzük a jelenlegi harcokat Ukrajna és a szeparatisták között, akkor ez a megállítás nem helyt álló, hiszen egy ilyen jellegű konfliktusban nincsen hadifogoly státusz. A megállapítás tehát csak akkor helytálló, ha bizonyítottnak vesszük azt, hogy (csak) egy nemzetközi konfliktus zajlik jelenleg Ukrajnában. Illetve, egyes szerzők szerint, ha összességében nem is beszélhetünk nemzetközi konfliktusról, maga a konkrét cselekmény, azaz a mariupoli Azovsztal két védőjének elfogása az orosz haderő által történt. Így, ha a háború egészét tekintve Oroszország teljes ellenőrzése a szeparatista erők fölött nem is bizonyítható, a konkrét katonai cselekmény nemzetközi jellegű volt, így a két brit állampolgárságú katonát megilleti a POW-státusz.
