A Képviselőház kisebbségi frakcióvezetője, Kevin McCarthy kaliforniai republikánus képviselő szeptember 23-án, „Elköteleződés Amerika iránt” címmel ismertette milyen lépéseket fog tenni a Republikánus Párt, ha a november 8-ai félidős választásokat követően sikeresen visszaszerzik a többséget a Kongresszus alsóházában.

Több aktuális kérdésben is állást foglal, törvényileg garantálnák, hogy „csak nők vehetnek részt a női sportokban”, így kitiltva a transznemű sportolókat, illetve elleneznek bármiféle fegyvertartás korlátozására irányuló tervezetet. Ígéretet tesznek egy olyan szövetségi szintű szabályozásra, ami „a még meg nem született gyermekek és édesanyjuk védelme” érdekében jönne létre, azaz az abortusz korlátozására.

Emellett a listát végig olvasva láthatóan az Egyesült Államok is Európához hasonló problémákkal küzd az energiaárak terén, még ha nem is ugyanakkora mértékben. Az, hogy ez a választási győzelemhez is elegendő lesz-e, majd ősz végén derül ki. A közvéleménykutatások egyelőre Joe Biden demokrata amerikai elnöknek és Kamala Harris alelnöknek is rekordalacsony támogatottságot mutatnak, így a Republikánusoknak van okuk reménykedni, egy október 14-ei közvéleménykutatás szerint 48%-on állnak a Demokrata Párt 41%-ához képest.

A programhirdetés mellett McCarthy azt is megígérte, hogy az amerikai adóhatóság, az IRS legutóbbi, nyolcvanhétezer fős létszámbővítését is visszavonja választási győzelem esetén.

A program a következő pontokból áll:

„Egy Gazdaság, ami Erős”

  • Az infláció leszorítása és a megélhetési költségek csökkentése:
    • Az élelmiszerek, az üzemanyag, az autók és az ingatlanok árát felemelő, és az adósságot növelő, pazarló költések visszaszorítása;
    • A kézhez kapott fizetés növelése; jól fizető munkahelyek létrehozása; a gazdaság stabilizálása a növekedést segítő adópolitikával és a szabályozások enyhítésével.
  • Amerika energiafüggetlenné tétele és az üzemanyagárak csökkentése:
    • A megbízható, tiszta és Amerikában előállított energia maximalizálása; az engedélyezési folyamatok feldolgozási idejének megfelezése – hogy csökkenjen a külföldi országokra való támaszkodás, megelőzzék az áramszüneteket és csökkentsék az üzemanyagok, valamint a rezsi árát.
  • Az ellátási lánc megerősítése és a Kínától való függés vége:
    • Az ellátási láncok eltávolítása Kínától; az USA gyártási kapacitásának növelése; Amerika gazdasági versenyképességének és kiberbiztonságának javítása.

„Egy Nemzet, ami Biztonságos”

  • A határ biztosítása és küzdelem az illegális bevándorlás ellen:
    • A hatékony határvédelmi stratégiák, infrastruktúrák és a fejlett technológiák teljes finanszírozása az illegális átlépések és a csempészet megelőzésére;
    • Az „elkapás-elengedés” kiskapuk vége; a munkavállaláshoz legális tartózkodási engedély kikötése; és a segélyezés ösztönző hatásának kiiktatása.
  • Bűnözés csökkentése és a közbiztonság védelme:
    • Kettőszázezer új rendőrtiszt támogatása toborzási bónuszokon keresztül; továbbá minden rendőrségi költségvetéscsökkentés ellenzése;
    • Szigorú fellépés az olyan ügyészekkel szemben, akik nem hajlandók elítélni a bűnözőket;
    • A tiltott fentanil-készítmények kriminalizálása.
  • Amerika nemzetbiztonságának védelme:
    • A katonáink támogatása; befektetés egy hatékony és hatásos hadseregbe; egy Kína-bizottság felállítása [„Select Committee on China”]; és a béke erővel való fenntartása szövetségeseinkkel közösen a növekvő globális fenyegetések kivédésére.

„Egy Jövő, ami a Szabadságra Épült”

  • A siker lehetőségének biztosítása minden diák számára és hangot adni a szülőknek:
    • A szülők jogainak bővítés;, a bezárások miatt kiesett tanulmányok pótlása, és a szülői választás kiterjesztése – hogy több mint egy millióval több diák juthasson olyan oktatáshoz, ami a szüleik szerint számukra legmegfelelőbb; 
    • A fair play védelme biztosítva azzal, hogy csak nők vehetnek részt a női sportokban.
  • Hosszabb, egészségesebb élet biztosítása az amerikaiaknak:
    • Az ellátás személyre szabása, hogy megfizethetőbb lehetőségeket és jobb minőséget képviseljen, megbízható orvosoktól;
    • Alacsonyabb árakat átláthatóságon, választási lehetőségeken és versenyen keresztül; az életmentő gyógymódokba való aktív befektetés; és a távorvoslás hozzáférhetőbbé tétele.
  • A „Big Tech” konfrontálása és a fairness kikövetelése:
    • Jobb adatvédelem, több eszköz a szülőknek a gyermekeik online védelme érdekében és a politikát az emberek elé helyező cégek megállítása.

„Egy Kormány, ami Számon kérhető”

  • Az alkotmányos jogaink védelme:
    • A szólásszabadáság fenntartása; a még meg nem született gyermekek és édesanyjuk védelme; a vallásszabadság garantálása és a második alkotmánykiegészítés [a szabad fegyvertartás] bebiztosítása.
  • Washington számonkérése:
    • Szigorú ellenőrzések a kormány hatalommal való visszaéléseinek és a korrupciónak a visszaszorítása érdekében; valódi átláthatóság biztosítása; és a Fehér Ház számonkérése az itthon és külföldön tanúsított alkalmatlanságáért;
    • a társadalmi biztonság és a Medicare [állami egészségbiztosítás] megmentése és megerősítése.
  • Az nép szavának helyreállítása:
    • A Kongresszus tagjainak eddig járó különleges bánásmód megszüntetése a meghatalmazott szavazás eltörlésével; és a számon kérhetőség növelése a választási folyamatokban szavazói személyazonosításon, pontos szavazólapokon és megfigyelői hozzáférésen keresztül.

Nancy Pelosi, a Képviselőház elnöke szerint a program egy „támadás az egészség, a szabadság és az anyagi biztonság ellen.” Henry Connelly, Pelosi kommunikációs igazgatója közleményében azt írja, a Republikánusok ezzel „kriminalizálnák a női egészségügyet egy nemzeti szintű abortusztilalommal”, és ez az „extrém MAGA program” egy „támadás a demokráciánk ellen”.