A huszadik században a fejlődés, a haladás fokozta a személyek mobilitását. A régen elérhetetlennek tűnő távolságok, úti célok ma már könnyedén elérhetők, leküzdhetők. Az Unió négy alapszabadságának egyike szintén deklarálja, hogy a személyek könnyebben mozoghassanak, választhassák meg lakóhelyüket, munkahelyüket országhatárokon átívelően. Azonban számos esetben nem önként hagyják el az állampolgárok hazájukat, hanem valamely külső kényszerítő hatás, körülmény indítja útjára az állampolgárokat. Egy élet újbóli felépítése egy másik országban számtalan nehézségekkel jár. Tovább árnyalja a képet, hogy bár mindenki a saját sorsának kovácsa, egy letelepedési ország megválasztása nem csak a saját jövőnket befolyásolja, hanem az egész családunk, leszármazottjaink jólétét is megalapozhatja. Jelen cikkben egy olyan jogi problémát járok körül, mely a menekült családokban született gyermekek állampolgárságát érinti.
Az állampolgárság a természetes személy és az állam kapcsolataként definiálható. Ezen jogintézmény valamely országhoz, hazához való tartozást jelenti. De nem csak a hazafiasság miatt fontos, hanem a személyes védelmünk érdekében is. Amennyiben valamely ország állampolgárai vagyunk, úgy az államnak kötelessége gondoskodni rólunk veszély és szükség esetén. Mi a megoldás azonban akkor, ha az ország nem képes ellátni ezen védelmező feladatát? Az állampolgárai biztonsági megfontolások miatt menekülési utat keresnek olyan hely irányába, ahol már nem fenyegeti semmi a testi épségüket és egészségüket. A mobilitás és a személyek szabad áramlása miatt nem csak nemzeti szintű szabályozásra van szükség, hanem európai szinteken is meg kell határozni bizonyos alapkövetelményeket arra vonatkozóan, hogy mikor és ki is tekinthető és tekintendő egy adott ország állampolgárának.
A XXI. századi tömeges vándorlás már 2001-ben elkezdődött, azonban a számok 2015 elején tetőztek, mikor Afganisztánban, Szíriában a háborús helyzet miatt az országokon belül mindenféle etnikai, vallási tisztogatás, valamint a terrorcselekmények (ún. push factorok) számtalan családot kényszerítettek lakhelyük elhagyására. Ezen családok célja többnyire, hogy Törökországon át eljussanak Görögországba, hogy az Európai Unió védelmében kezdjenek új életet. Az idő múlásával azonban már nem csak háborús körülmények játszottak szerepet a megnövekedett menekült számok körében, egy általános gazdasági, szociálpolitikai, környezetváltozás okozta tendencia is tovább emelte a számokat. Az okok között számtalan különbség van természetesen, azonban cikkemben főként a jövőképet szeretném kiemelni. A bevándorlók, menekültek egy része ma már nem szándékozik visszatérni hazájába, még akkor sem, ha az esetleges indító (push) okok már nem állnak fent. Új és biztosabbnak tűnő életet kezdtek az Unión belül. A probléma azonban az állampolgárságuk és a félig-meddig rendezett jogi viszonyuk. Egy uniós ország területére belépve kérvényezhetik a menekült státuszt, melynek feltétele, hogy a kérelmező személyek hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy a közvetlen üldöztetéstől való́ félelmük megalapozott, és ezért nem tudják, vagy az üldözéstől való́ félelmükben nem kívánják annak az országnak a védelmét igénybe venni. A menekült státusz elnyerése által nem kapnak magyar vagy egyéb uniós állampolgárságot, hanem megőrzik a származási országukét, csupán a befogadó ország védelemben részesíti őket.
2015 óta azonban már eltelt jó pár év, s időközben számos gyermek jött világra az útra kelt családokban. Így van ez a menekült státuszért folyamodók esetében is, viszont egy-egy komolyabb nehézséggel. A születendő gyermek ugyanis csak akkor kaphatja meg a menekültként regisztrált szülei állampolgárságát, ha igazoló dokumentumokkal tudják bizonyítani a külföldi állampolgárságra való jogosultságot. Azonban nemigen valószínű, hogy a származási ország (ahonnan a szülők elmenekültek) kiállít ilyen dokumentumot, hiszen vagy nem működik a fegyveres konfliktus miatt az államigazgatás vagy éppen büntetni kívánja az állampolgárok lojalitásának hiányát. Ezen esetekben a születendő gyermek nem kaphatja meg a befogadó állam állampolgárságát, így a születési anyakönyvébe a nemzetiséget megállapító rovatban az szerepel, hogy „Állampolgársága: Ismeretlen”. Egy kongói család esete tökéletesen felvázolja, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni, ha valamely gyermek nem tudott állampolgárságot szerezni: nem kaphatja meg a szükséges egészségügyi ellátást, oktatást és egyéb alapvető jogait sem gyakorolhatja. Az egyedüli megoldást a szülők állampolgárság szerzése jelentheti a befogadó országban, melyre azonban több évet kell várni. Addig a gyermek státusza rendezetlen. Ezen állampolgársági probléma nem csekély számú újszülött jogi státuszát érintette hazánkban: 2010-ben hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2104 személy folyamodott menedékért, ebből 83 személy menekültstátuszt is kapott. A 2010-ben regisztráltan ismeretlen állampolgárságúként anyakönyvezett gyermekek száma 272 volt. 2011-ben az újszülöttek száma 261, majd egy év múlva 289-ra nőtt. A jelenleg a szomszédban zajló fegyveres konfliktus pedig csak növelheti ezt a számot. Ezeket a gyermekeket hontalan személyként tartják nyilván.
A hontalanok bár általában nem otthontalanok, de egy országnak sem az állampolgárai. Ebből következik, hogy se személyazonosító dokumentumokat nem igényelhetnek, se nem vehetnek részt a társadalmi életben, nem utazhatnak sehova, a munkavállalás, későbbiekben házasságkötés, tanulmányok folytatása pedig kizárt. Az adminisztráció szempontjából láthatatlan személy. A jogainak biztosítása és érvényesítése, tulajdonszerzés szintén nem lehetséges, hiszen nem tudja a jogosultságát, személyét igazolni. Milyen megoldás is van ezen gyermekek státuszának rendezésére? A hontalan személyeknek két csoportját különböztethetjük meg: a de facto és a de iure hontalan személyeket. De iure hontalan személyek alatt azon személyek csoportját értjük, akik jogi értelemben nem állampolgárai egy államnak sem, tehát nincs olyan állam, ami a saját belső joga szerint őket állampolgárukként ismerné el (például: Jugoszlávia, Csehszlovákia volt lakosai). De facto hontalanok ezzel szemben azok a személyek, akik ugyan rendelkeznek jogi értelemben valamilyen állampolgársággal (ez esetben az újszülött gyermek szülei állampolgársága lenne ez), azonban azt nem képesek bizonyítani vagy az abból eredő jogokat valamilyen oknál fogva nem tudják gyakorolni.
Az ismeretlen állampolgárságú gyerekek esetében a szülőknek kérvényeziük kell a hontalan státusz megállapítását az illetékes idegenrendészeti hatóságnál. A hatóságok 45 napon belül kötelesek dönteni, amennyiben a kérelmező igazolja, de legalábbis valószínűsíti, hogy a gyermek egyik országnak sem állampolgára. Ha a kérvényt pozitívan bírálják el, akkor a hontalan státuszt megállapító határozat után a gyermeket mindazon jogok és kötelezettségek meg fogják illetni, ami egy külföldi státuszú személyt megilletnek. Alapfokú oktatásuk esetén pedig azonos jogokat kell biztosítani az ország állampolgáraival.
A szabályozás igyekszik lépést tartani a folyamatosan változó világgal, de a való élet olyan helyzeteket kreál, amelyre nem feltétlen gondolhatott a jogalkotó. A különféle nemzetközi egyezmények kitűzték célul a hontalanság csökkentését, de ki tudja, hogy a kortárs világtörténelem eseményei még milyen új, ismeretlen feladatokat állítanak a nemzeti jogalkotók elé állampolgársági vonatkozásokban.
