Az ukrán többségű Munkácsi Városi Tanács 2022. október 13-án döntött arról, hogy a 2008-ban újra felállított Turul-emlékmű tetején lévő turulmadarat formázó alkotást eltávolítja, és az ukrán államcímerben található jelképet, a háromágú szigonyt (trizub) ábrázoló alkotást illeszti a helyére. A szoborrombolásról szóló döntés megszületése után két órával már a várárokba vetették a sietve dolgozó munkások a darabokra vágott történelmi magyar jelképet.
Október 25-én felavatták a Turul-emlékmű obeliszkjére emelt ukrán jelképet, melyet Andrij Baloga Munkács polgármestere adott át. A városvezető a jelképállítást az ország védőinek tiszteletével indokolta meg, valamint úgy fogalmazott; „Ukrajna egységesebb, mint valaha. Az ukránok csak erősödnek, és harcolni fognak a végsőkig, a győzelemig.” A polgármester parlamenti képviselőként dolgozó édesapja Viktor Baloga többek közt a szobor eltávolításával kapcsolatos érveit is tolmácsolta; „a munkácsi turulszobor a magyar nagyhatalmi álmok és az irredentizmus szimbóluma volt.”
Ezen túl megfogalmazta azt is, hogy „Nagy-Magyarország összes szimbólumával és szellemiségével végképp le kell számolni”.
Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kommunikációs titkára a sajtó érdeklődésére közölte, hogy a Baloga-család országszerte ismert arról, hogy jó kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal. „Egyre kellemetlenebb lehet ez az orosz vonal, az ukrán sajtóban többször is támadták őket emiatt, így a szobor eltávolítása vélhetően csak egy eszköz arra, hogy szabaduljanak ettől a bélyegtől.” A kommunikációs titkár szerint a cselekményt a nyilvánosságnak szánt üzenetként lehet értelmezni.
Korábban a szintén 2008-ban felállított vereckei honfoglalás (más nevén: Millecentenáriumi) emlékmű is ukrán szélsőségesek célkeresztjébe került. Elkészülte után többször is megrongálták a Kárpát-medencét meghódító magyar törzsekre utaló, hét kőtömbből kaput formázó alkotást. A felállítás és átadás után még 2008-ban a Szvoboda párt tagjai az emlékmű felső részének oldalára szintén az ukrán kiscímerből ismert szigonyt helyeztek el és egy márványtáblán saját felirattal látták el az emlékművet. Ez így szólt: „A magyar nép bűnbánatának emlékművére a fasiszta megszállók 1939-44-ben elkövetett gyilkosságaiért. Örök dicsőség Ukrajna hőseinek – a kárpáti szics-gárdistáknak. Bocsánatot kér a magyar nép”. 2011-ben pedig a független Ukrajna kikiáltásának 20. évfordulóján az ukrán háromágú szigony jelképet már az emlékmű tetejére helyezték el a szélsőséges Szvoboda párt aktivistái. Ezt a szimbólumot a szobor helyreállításakor a hatóságok leszerelték.
Mindkét esetnek visszatérő eleme az ukrán kiscímer fő jelképe, mely az ukrán hivatalos magyarázat szerint háromágú szigonyt ábrázol. Ezt a jelképet a X. és XII. század között használták, a Rurik-dinasztia által vezetett Kijevi Rusz területén. Nagy Vlagyimir kijevi herceg pénzérméjén is szerepel a szimbólum. A jelkép pontos jelentése azonban ismeretlen, a legismertebb elméletek szerint a szentháromságot, íjat és nyilat, gyertyát, horgonyt, vagy akár a sólyom szárnyait is ábrázolhatták így. A trizub 1918-ban tűnt föl újra, amikor a cári Oroszország összeomlása után az 1917 és 1920 között létezett Ukrán Népköztársaság hivatalos jelképévé tette, és megjelentette bankjegyeken is. Végül 1992-ben vált újra Ukrajna címerének központi motívumává a háromágú szigony.
A munkácsi és a vereckei esetek önmagukban is érzékletes példaként mutatják azt a szándékot, amivel az ukrán politikusok és támogatóik éltek, hogy saját politikai céljukat, a figyelemfelhívást és az országos politikai célok kiszolgálását megjelenítsék. A különbség a két eset közt leginkább abban jeleníthető meg, hogy a vereckei képrombolások tipikusan alulról jövő, egyértelműen illegális cselekmények voltak, addig Munkácson helyhatósági döntésbe burkolva, hatalmi tekintetben felülről érkező, formálisan legálisnak tűnő döntés következtében történt szobordöntés. Ez utóbbi tény egyértelműen megnehezíti az ügy kivizsgálásával és a lehetséges helyreállítással kapcsolatos igények érvényre juttatását, különösen, ha Kijev nem támogatja az ebbe az irányba mutató magyar követeléseket.
Tehát a munkácsi csonkolt Turul-emlékmű obeliszkjén egy ideig biztosan maradni fog a művészetileg elhanyagolható értéket képviselő ukrán szimbólum. Ez méreteiben úgy aránylik a vár hatalmas tömbjéhez, mint ahogy a pár évtizedes ukrán fennhatóság ideje jelenik meg Kárpátalja évezredes magyar múltjához képest. Ezt szimbolikus kompenzációként értékelhetjük, mely sokkterápiával igyekszik kezelni a magyar történelmi múlt és az ukrán jelen közti különbségérzetből fakadó frusztrációt, aktuálpolitikai indokokra hivatkozva.
Azonban azt is érdemes megemlíteni, hogy az ukrán nemzetépítéssel összefüggő szimbolikus térfoglalás mellett kialakult egy olyan közösségi gyakorlat, mely a központi utasításokat vonatkoztatja helyi viszonyokra. 2015-ben fogadta el az ukrán törvényhozás a dekommunizációt elrendelő törvényt, mely a kommunista múlt emlékeinek közterekről történő száműzését rendelte el országszerte. Ennek eredményeképp átnevezett utcák és terek sok esetben kapták Zrínyi vagy Rákóczi nevét, miközben több esetben visszaállítottak régi magyar köztérneveket is (így például Rövid és Széna tér). Emellett sok utcát a 2014-ben a Kelet-Ukrajnában dúló harcok kárpátaljai áldozatairól neveztek el, akiket a háború hősi halottjainak tekintettek. Ezzel az ország másik végében dúló háború lokális emlékezete is előtérbe került.
Míg azonban ez a közösségi és kompromisszumos megoldás figyelemmel volt a magyar közösség igényeire, addig az egyéni politikai szándékot hirdető jelképrombolások és az utólagos szimbolikus átértelmezések Vereckén, majd Munkácson ezt teljesen elhanyagolták. Mindezt tették úgy, hogy Magyarország és Ukrajna kétoldalú szerződést írt alá a nemzeti kulturális örökség kölcsönös védelméről, melyeket egyébként az UNESCO égisze alatt aláírt nemzetközi szerződések is védenek. Sajnos úgy tűnik, hogy ez a kölcsönösség és a jó viszonyra törekvés is az ukrán-orosz háború áldozatává, számunkra fájdalmas veszteségévé vált.
