Színházi dramaturgként egy nem mindennapi pillanat tanuja lehettem. Ott és akkor. Zsuzsa haja már ősz volt, de arcának vonásai kecsesek, kisugárzása, műveltsége magával ragadó. Még egy nőnek is. Sinkovits Imrével és Ablonczyval, a Nemzeti Színház akkori igazgatójával sztoriztak, nosztalgiáztak. Ami számukra emlék, számomra irodalmi és színházi csemege volt. Nem tudtam, hogy hány évre határozza majd meg ez a néhány óra az életemet. A Triznya kocsma dedikált példánya már családom és barátaim kezében is megfordult, most pedig hallgatóim ismerkednek a római különleges és titokzatos hellyel.

Szőnyi István festőművész lánya, Zsuzsa, 1944-ben ment feleségül Triznya Mátyáshoz, az akkor ifjú festőhöz, akivel a Szőnyi család Zebegényben töltött vadregényes nyarai alkalmával szerettek egymásba. Zebegény sokáig a festők Kánaánja volt, ám a háború véget vetett az itteni idillnek is. A Szőnyi–Triznya házaspárnak 1949-ben, második próbálkozásra sikerült átjutnia a magyar határon, Olaszországba menekültek. Róma fogadta be őket, ők pedig később az odalátogató magyarságot fogadták be otthonukba – képletesen és szó szerint is. 1960-ban költöztek a Kis-Aventinus dombra, ahol évtizedeken keresztül látták vendégül a nyugati emigráció kiemelkedő alakjait, valamint a Római Akadémiára érkező fiatal kutatókat, ösztöndíjasokat, fiatalokat. Mint egy szellemi gyűjtő és gyújtópont működött a Triznya-kocsma. A 60-as évektől szinte folyamatosan nyitották tágra lakásuk kapuit, irodalmárok, írók, történészek, művészek, egyházi méltóságok valamint fiatal ösztöndíjasok számára. 

Ezt a  római magyar kulturális (és kulináris) szalont Triznya Mátyás halála után Szőnyi Zsuzsa egyedül vitte tovább. Lehetetlen felsorolni mindazokat, akik megfordultak ott: Cs. Szabó László, Hubay Miklós, Márai Sándor, Mészöly Miklós, Pilinszky János, Weöres Sándor, Csoóri Sándor, Jancsó Miklós, Petrovics Emil, Mensáros László, Borsos Miklós, Győrffy György, Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Várszegi Asztrik, Békés Gellért, Kerényi Károly, Illyés Gyula, Sára Sándor, Bánffy György, Szörényi László, és a sor még hosszan folytatható.

A Római Magyar Akadémia „hőskorában”, majd az olaszországi Márai-kultusz idején olyan pezsgő volt az olasz főváros  magyar irodalmi, művészeti élete, mint azóta sem egyetlen idegen városban sem. Szőnyi Zsuzsa, aki lapszerkesztői és műfordítói tevékenysége mellett az Olasz Rádió magyar nyelvű adásának szerkesztőjeként, a Szabad Európa és a Vatikáni Rádió tudósítójaként is dolgozott, több naplóban örökítette meg ezeket az évtizedeket. Maga fogalmazta meg egy hajdani interjúban: „A Rómában tanuló magyar ösztöndíjasok, emigrációban élő jeles magyarok kezdetben titokban, majd a nyolcvanas évektől szabadabban látogattak hozzánk.”  

A magyar identitás őrzői, kulturális követek

A Triznya házaspár politikai okok miatt volt kénytelen Magyarországot elhagyni, de soha nem szakadtak el hazájuktól. A klebelsbergi hagyatékon nyugvó Római Akadémia, mint a magyar kultúra olaszországi fő helyszíne, kutatóhelye vendégei gyakorta látogattak el hozzájuk, ők maguk is részt vettek a kulturális események során, folyamatos kapcsolatot tartva a szellemi élet követeivel.

„A sűrű vendégjárás miatt elhanyagoltam a naplóírást, amit igyekszem most nagy vonalakban pótolni. Lőte Enikő szállt meg nálam egy hétre, mialatt Kincses Veronika szoprán közreműködésével koncertet adott a római Akadémián. Sajnos a virágcsokron kívül az Akadémia igazgatósága csak egy maroknyi sós mandulát és egy pohár pezsgős bort ajánlott fel a művésznőknek. Megesett a szívem rajtuk, és a Campo di Fiorin a nálam lévő friss euró-pénz erejéig meghívtam őket egy-egy pizzára. Más vendégek érkezése szintén izgalomban tartotta a római társaságot: Dante-konferenciát rendeztek az Akadémián Szörényi Laci, Kelemen János (Jimmy), Hajnóczi Gábor és Varga László részvételével. Megkértem Csorba László igazgató barátunkat, hogy a konferencia szereplői közül Szörényit hagyja utolsónak, mert a Vatikáni Rádióban csak hétkor fejezzük be a munkát, és negyed nyolcnál előbb nem érhetek a Via Giuliába. (ott található a Római Magyar Akadémia- szerk.) Kíváncsi voltam, mit mond Dantéról, mert Laci az égvilágon mindenről nagyon izgalmasan beszél. A szervezésbe talán valami hiba csúszott, mert az egyetlen meghívott olasz professzor nem jött el – így aztán a magyar irodalmárok olaszul társalogtak Dantéról, magyar közönség előtt… Szombat este az egész szegedi tanári kar eljött a Kocsmába, és a fiatal ösztöndíjasok közé vegyülve ettek-ittak, amíg az utolsó falat is elfogyott a tálakról. Lehettek összesen vagy harmincan, az utóbbi időben egyre sikeresebb a Kocsma. (...)

Másnap reggel, a hónap utolsó vasárnapján magyar mise volt, amin a buzgóbbak részt is vettek. Az első padban Tar Pál szentszéki nagykövet és felesége, Anne-Marie, mögöttük Szörényi Laci, szintén a feleségével, Pirivel, meg én, mellettem pedig az erdélyi kis kertészfiú (talán majd segít a terasz rendbehozásában). A zsoltárokat és énekeket Laci lelkesen fújta, nem hittem volna, hogy kívülről tudja a szövegeket is. Nemhiába mondják róla, hogy Magyarország legokosabb embere. Mise után az Akadémia udvarán pogácsa-agapé következett a három kedves, serény hölgy jóvoltából, akik a Pápai Intézet papjait látják el kitűnő koszttal. Az összegyűlt magyarok eközben nekiláttak a pletykázásnak, és csak akkor hagyták abba, amikor minden pogácsa és ital elfogyott. Az álldogálásban kifáradva Pirivel leültünk egy padkára, Csorba Laci pedig látván, hogy senki nincs a közelben, széles körű beszámolót tartott a nemrég zárult vatikáni magyar millenáris kiállítás hibáiról. Ki mindenki volt a ludas a katalógus körül kialakult botrányban (ő kívülállóként valóban nem hibáztatható ebben) – Piri érdeklődve figyelt, én viszont hónapokig mást se hallottam, mint a „szakértők” baklövéseiről szóló rémregényeket. Most persze otthon azt terjesztik saját magukról, hogy kitűnően sikerült a kiállítás.” ( részlet a Római terasz c. kötetből, 2002. Kortárs Kiadó)

Lassan tíz éve (2014), hogy Szőnyi Zsuzsa is itt hagyta a földi világot, római lakását hazaköltözésekor, 2011-ben feladta. A Szőnyi képek hazakerültek ugyan, de egy korszak igazi szellemi műhelyének tüze kihunyt. A kötet, mely a Triznya kocsma címet viseli először 1999-ben jelent meg Magyarországon, Szőnyi Zsuzsa jegyezte. Hét évvel később újabb kiadást élt meg, további fotókkal gazdagítva. 

A kulturális örökséget most már a Római Magyar Akadémiának ( napjainkban Liszt Intézetnek nevezik) kell tovább vinni, hiszen a nemzeti identitásunk legfőbb ereje a gazdag szellemi örökségünkben gyökerezik. Az örök város ma is őrzi Szőnyi-Triznya közösség formáló hiányát.