Ennek egyik megvalósulása az előkészítő ülés kötelező tartása, melyen a felek jelenléte kötelező, ha pedig a vádlott az ügyészi indítványnak megfelelően beismer és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor ítélet is hozható az előkészítő ülésen. Ám vajon mennyire volt megfelelő lehetővé tenni, hogy bizonyítás lefolytatása nélkül és tárgyalás tartása nélkül bűnösnek mondhassa ki a bíróság a terheltet?

Ha csak abba gondolunk bele, hogy általánosságban a közvélemény, hogyan gondolkodott a büntetőeljárásokról, főként ezek bírósági szakaszairól, kritikaként biztos megjelenik, hogy mennyire hosszadalmasak ezek az eljárások. Ezek a kritikák nem voltak alaptalanok, a 2010-es évekre tényleg komoly problémát jelentett az eljárások elhúzódása, ez mind a bíróságok, ügyészségek leterheltségén látszott, mind vádlotti oldalról bírálatként fogalmazódott meg számtalan esetben. A társadalom felől érkező kritikák mellett azonban komolyabb problémát jelentett az Alaptörvény XXVIII. cikkében deklarált tisztességes eljáráshoz való alapjoggal kapcsolatban felmerülő aggályok, „(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el”. Az eljárások elhúzódása pedig valóban az észszerű határidőn belüli elbírálást sértette. Az Alaptörvény mellett az Emberi Jogok Európai Egyezményében is deklarálva van a tisztességes tárgyaláshoz való jog, melynek úgyszintén eleme az ésszerű időn belüli elbírálás, ennek a megszegésével kapcsolatban több jogág tekintetében marasztaló ítélet született az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, mely szintén jól mutatta a helyzet tarthatatlanságáról. Ezen a helyzeten szeretett volna a jogalkotó az „új” Be. kodifikálása során változtatni. Az eljárás (főként a bírósági szakaszra koncentrálva) gyorsításának és egyszerűsítésének elősegítésére több jogintézményt is bevezettek, vagy éppen már létezők tekintetében változtattak a működésén, ebbe a körbe esik az előkészítő ülés tekintetében történt alapvető funkcióját is megváltoztató módosítás. 

Az előkészítő ülésnek a hatályos Be. előtti büntetőeljárásjogi kódexek esetében , mint a neve is mutatja előkészítő funkciója volt, mely minden esetben a tárgyalás tartásának, többnyire technikai vagy részletkérdéseket érintő elősegítését szolgálta. Feleknek a jelenléte sem volt kötelező, ügyészi jelenlét nélkül határozat volt hozható, terheltet, pedig csak akkor idézték, ha szükséges volt a meghallgatása, valamint szigorú szabályok vonatkoztak arra, hogy kik lehetnek rajta jelen, hiszen zárt ülés volt. Ezzel ellentétben a hatályos Be. kötelezővé tette az előkészítő ülés tartását minden esetben, melyen mind az ügyészségnek, mind a terheltnek, illetve ha védő részt vesz az eljárásban az ő jelenléte is kötelező, ezen ülések nyilvánosak már, ellentétben az ezt megelőző büntetőjogi kódexekkel ellentétben. De vajon beváltotta-e az előkészítő ülés a vele szemben támasztott eljárásokat? Ha 2018. július 1 óta, mióta hatályba lépett az új Be. megvizsgáljuk az előkészítő ülésen történő beismerések arányát egyértelműen igen a válasz, az első fél évben 5%, 2019-ben már 28%, 2020-ban pedig már 42% körül volt a beismerések aránya az előkészítő ülésen. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy ezekben az esetekben milyen gyakran született az előkészítő ülésen láthatjuk, hogy ez a szám 95-99% között mozog, így ilyen szempontból megállapíthatjuk, hogy valóban sikerült az előkészítő ülésnek beváltani a hozzá fűzött reményeket. Ám szükségesnek tartom a kérdés körül járását az eljárásban részt vevő felek oldaláról is. A bíróság tekintetében egyértelműen igen a válasz, hiszen azzal, hogy rövidültek az eljárások a sokszor amúgy is túlterhelt bíróságot jócskán tehermentesíti ez a változás, sokkal rövidebb időt vesz igénybe bírói oldalról is az eljárás. Ez hasonlóan az ügyészség tekintetében is igaz, tehermentesítés szempontjából is, hiszen az ügyész szempontjából is lerövidül a bírósági szakasz, valamint vádhatékonysági szempontból is kedvező kihatással van az ügyészségi statisztikákra. Ám ami számomra a legnagyobb kérdést jelenti és amiért fontosnak tartom ezt a kérdéskört megvizsgálni, az az, hogy vajon a terhelt számára is előnyös-e az előkészítő eljárás ezen új formája. Először is érdekes lehet azt megvizsgálni, hogy az eljárás elhúzódásának milyen következményei lehetnek, hiszen megnehezül a bizonyítás és az eljárás befejezése, a sértettek kiábrándulnak az eljárásból, ám ami még fontosabb, a terhelt tekintetében pszichésen csökken a büntetés hatása, és a bűntudat, hiszen egyre távolabbi az esemény, ha pedig kényszerintézkedés hatása alatt áll, már ezt is büntetésnek érzékelheti, holott még jogerős ítélet nem mondta ki a bűnösségét. Ezek tekintetében az eljárás rövidülése egyértelműen kedvező, valamint ide sorolhatjuk, hogy az új Be. az előkészítő ülés mellett bevezette a mértékes indítvány intézményét is, mely alapján, az ügyészség a vádiratban, előkészítő ülésen indítványt tehet az alkalmazandó intézkedés, büntetés mértékére, tartamára. Ha a bíróság a terhelt beismerését az előkészítő ülésen fogadja el, nem szabhat ki ennél súlyosabb büntetést, vagy nem alkalmazhat ennél súlyosabb intézkedést, ez egyértelműen a terhelt számára kedvező változás, hiszen bizonyos tekintetben egy biztos irányvonalat mutat a büntetése tekintetében. 

Ha megvizsgáljuk, hogy a terhelt nyilatkozatát milyen esetekben fogadhatja el a bíróság, akkor viszont számomra felmerül egy nagy kérdés, hogy vajon ebben a funkciójában új jogintézményben vajon sikerült-e a jogalkotónak kiküszöbölnie minden módon azt, hogy a terhelti jogok sérüljenek? Ugyanis ha megvizsgálunk olyan eseteket, ahol a terhelt nem ismeri a magyar nyelvet felmerül a kérdés, hogy valóban el lehet-e fogadni a nyilatkozatát. Példa kedvéért vegyünk az embercsempészés bűncselekményét, ilyen esetekben a legtöbb terhelt nem magyar állampolgár, a nyelvet nem ismeri, többnyire valamelyik balkán országból származik. Ezekben az esetekben tolmács szükséges az eljárásokon, ám mivel ezek a nyelvek ritkák, tolmácsot sem egyszerű találni, főleg olyat aki érthetően és megfelelő fordítással képes az egész eljárás menetét, tényeket és az eljárásjogi valamint anyagi jogi jogszabályokat tolmácsolni. Abban az esetben, ha ez nem valósul meg, hiszen a gyakorlatot tekintve az látszik, hogy a tolmács fele annyi idő alatt fordítja az eseményeket, közlendőket, mint azok valóságos tartama volt. A nyilatkozat bíróság által történő elfogadásának pedig az egyik feltétele az hogy „a vádlott e nyilatkozatának természetét és elfogadásának következményeit megértette”, ezekben az esetekben pedig felmerül a kétség, hogy habár a gyakorlatban az, így történt beismeréseket a bíróság többnyire elfogadja, vajon ez lenne a megfelelő út, nem sérülnek itt a terhelti jogok?

Két megoldást látok a gyakorlat megfelelő irányba terelésére jogalkotói oldalról. Egyik megoldás az lehet, hogy a nyilatkozat elfogadása tekintetében többletszabályokat dolgoz ki a jogalkotó az alapján, hogy immár a több éves gyakorlat során megvizsgálja azokat a kérdésköröket, melyek tekintetében többletszabályozás tűnik szükségesnek. A másik lehetséges megoldás pedig az lehet, ha bizonyos esetekben, bizonyos bűncselekményi körökben a jogalkotó kizárja annak lehetőségét, hogy ítélet születhessen az előkészítő ülésen és kötelezővé teszi a tárgyalás tartását, bizonyítás lefolytatását.