A 2017-es NATO csatlakozást követően Đukanović és pártja elővette újra a régi kérdést, amely meghatározta a montenegrói közbeszédet egy ideje: az egyház kérdését. Montenegróban ugyanis a legfontosabb erőletéteményes nem a Montenegrói Ortodox Egyház (ami nem hivatalosan elismert státuszú), hanem a Szerb Ortodox Egyház, ami a DPS (Szocialisták Demokratikus Pártja - Demokratska Partija Socijalista Crne Gore)és Đukanović szerint sokszor egy követ fúj Belgráddal és Moszkvával.

A Vallásszabadságról vagy lelkiismereti meggyőződésről, illetve a vallási közösségek (egyházak) jogállásáról szóló törvényt 2019-ben nyújtotta be a montenegrói törvényhozásba a DPS.  Maga a törvény egy a politikai és egyházi közösségek között régóta fennálló problémára igyekezett megoldást találni, miszerint rendezni kívánta az egyházak ingatlanvagyonának kérdését. A törvénytervezet, és kifejezetten az egyházi ingatlanokat érintő rész ellen elsődlegesen a Szerb Ortodox Egyház emelt szót, hiszen elsődlegesen a Szerb Ortodox Egyházat fenyegette vagyonának az elvesztése.

Korábban, az évtized első felében, a Szerb Ortodox Egyház részéről Đukanovićot és kormányát az ortodoxia elárulásával vádoltak, abban az esetben, ha az euroatlanti integráció, kiemelten a NATO csatlakozás útjára lép. A szerb ortodox egyház és az orosz érdekek egybeesése nem ritka, sőt számos érdekegyezést fel lehetett mutatni a kettő között. A NATO csatlakozás során sok esetben a Szerb Ortodox Egyház állt ki a leghangosabban népszavazás mellett. A referendum mellett történő kiállás pedig nem csak a NATO ellenes narratívát erősítette, de a montenegrói pro-szerb, valamint oroszbarát pártok is emellett törtek pálcát a tüntetések során. A törvénytervezet mögött felsejlett az, hogy a montenegrói kormányzat saját, autokefál egyház kiépítésére tesz kísérletet, amely nagy valószínűséggel az 1993 óta (újra)létező Montenegrói Ortodox Egyház lett volna. A törvénytervezet ellen nem csak a Szerb Ortodox Egyház emelt szót, hanem az Orosz Ortodox Egyház is. Az Orosz Ortodox Egyház többek között civilizáció- és Európaellenesnek nevezte a törvényjavaslatot, kiemelve hogy annak nem tud azonosulni a tartalmával. Tulajdonképpen az Orosz Ortodox Egyház kiállása szerb testvére mellett többszörösen igazolta a montenegrói kormánypárt szerint azt, hogy Oroszország a Szerb Ortodox Egyházon keresztül igyekszik befolyásolni Montenegró vallási- és közéletét. 

A törvényt 2019 decemberében fogadták el, amikorra Montenegró-szerte általánossá váltak a tüntetések, utcai barikádok, összecsapások a rendőrök és a tüntetők között. Az igazi próbatételt azonban Đukanović és pártja számára a 2020-as parlamenti választások jelentették, amikor a sok kis párt mellett elindult a választásokon az az összellenzéki koalíció mely a „Montenegró Jövőéért” név alá igyekezte begyűjteni a DPS összes ellenfelét. Mind augusztusra kiderült, nem hiába. Bár a DPS szerezte a legtöbb szavazatot, immáron koalíciós partnerek hiányában nem tudott kormányt alakítani, melynek következtében az ellenzéki összefogás alakíthatott más pártokkal karöltve koalíciós kormányt. A koalíció egyik első intézkedése volt, hogy az egyházügyi törvényből törölték azokat a részeket, amelyek a vitákat kirobbantották a Szerb Ortodox Egyházzal.

A 2021 végére felálló tízpárti koalíció, azonban bebizonyította újfent, hogy a Nyugat-Balkánon a hatalmas koalíciós kormányzásoknak nincs hosszútávú perspektívája. Ennek megfelelően a kormányzat 2022 januárjára nemcsak válságba süllyedt, de a miniszterelnök helyét addigi helyettese, Dritan Abazović vette át, egy új kormánnyal. A kormányzat nem egészen hét hónapig tudta működését fenntartani, hiszen augusztusban elbukta a bizalmi szavazást a kormányzat, így azóta ügyvivő státuszban működik. Ez a helyzet az elnöki tisztséget betöltő Milo Đukanović számára persze teljesen megfelelt, hiszen így tudta bizonyítani, hogy a 2020-as választási eredmény azt igazolja, hogy „a DPS-en kívül nincs élet az országban”.

Ezzel az előképpel fordult rá az ország 2023-ra és az elnökválasztásra, melyet a házelnök a lehető legkorábbi időpontra 2023. március 19-re írt ki. A rajtvonalhoz számos korábbi miniszter, politikus, sőt még egy influencer is felsorakozott, Đukanović-tyal együtt összesen heten. A közvéleménykutatások mind-mind arra számítanak, hogy a 2018-as elnökválasztással ellentétben idén két fordulóra lesz szükség, hogy Montenegró elnököt kapjon. Az elnökválasztás első fordulójában egy jelölt 50%-os eredményével győzedelmeskedhet, míg ennek hiányában a második fordulóban a két legtöbb szavazatot kapó jelölt között dőlhet el az elnöki szék sorsa.

Bár a közvéleménykutatások alapján Đukanović továbbra is a legerősebb jelölt, számos olyan kihívó bukkant fel a választási jegyzékben, akiknek egy esetleges második forduló esetén már nem az esélytelenek nyugalmával kellene szembenéznie Đukanović-tyal. Az egyik legfontosabb kihívóként a fiatal közgazdász, korábbi pénzügy-és szociális miniszter Milojko Spajić tűnt fel, akinek egy az egy elleni esélyeit legjobbra mérték Đukanović-tyal szemben. Az MB/CeDem közös felmérése alapján az egykori miniszter győzedelmeskedhetne Đukanović ellenében, amennyiben ketten jutnak a második fordulóba. Azaz, csak juthattak volna, hiszen Spajić jelöltségét a montenegrói választási bizottság nem fogadta be, hiszen a korábbi miniszter kettősállampolgár, amely kizáró tényező. Bár Spajić megpróbált lemondani a szerb állampolgárságáról a választási jegyzékbe történő regisztrációsfolyamat során, ez a folyamat nemcsak nem ment végbe, de komoly támadási felületet biztosított a Đukanović-párti sajtónak, egészen a jelöltség elkaszálásáig.

Spajić kiesésével két kiemelt jelölt maradt versenyben az elnöki székért Đukanović-tyal szemben. Az egyik a parlament korábbi házelnöke Aleksa Bečić, aki a közvéleménykutatások alapján egy esetleges második fordulóban nem csak eredményesen hívhatná ki Đukanovićot, de politikai múltja tekintve jóval stabilabb lábakon áll, mint a másik esélyesnek tekinthető jelölt Andrija Mandić. (Annak ellenére, hogy Bečićnek is kijutott azért egy plagizálási ügy, még 2018 folyamán.)

Mandić a montenegrói politika oszlopos, sokat megélt tagja. A Szerbiához ezer szálon kötődő politikus 2006-ban nem csak megrögzött uniópártiként tűnt fel, de egy évtizeddel később a puccskísérlet vádlottjai között is feltűnt. Mandićesélyei mindenesetre Spajić kiesésével bár nőttek, az előzetes közvéleménykutatások szerint Đukanović-tyal szemben a második fordulóban neki lenne a legkevesebb esélye.

Đukanović öt miniszterelnöki ciklus és két elnöki ciklus utáén arra készül, hogy még egyszer (talán utoljára), elfoglalja az elnöki székét a „Fekete hegyek országának”. A 2015-ben a szervezett bűnözésben „az év emberének” választott politikus lába alatt sokszor remegett meg a talaj, mégis 1991 óta folyamatosan pozícióban tudott maradni. Azonban sokan úgy vélik, hogy a 2023-as választás lesz az utolsó tánc a 61 éves politikusnak, akinek a rendszerét sokszor illették különböző vádakkal mint korrupt, hibrid-rezsim, vagy éppen nepotista. Mindazonáltal egy biztos, a kis nyugat-balkáni állam számára 2023 fordulópont lesz.