Képzeljük el, hogy valaki csak úgy bejön a házunkba, kedve szerint elveszi pár tárgyunkat, köztük a teli szemeteskosarat, aztán mindent eltemet valahol az erdőben. Egy archeológus tízezer évvel később pedig ezekből a dolgokból próbálja majd meg kitalálni, hogy kik is voltunk? Mi volt fontos a számunkra? Mivel töltöttük az időnket? Mi formálta a döntéseinket? 

Tenné mindezt azért, mert a történelem egy nevezetes korszakában éltünk, mikor a számunk robbanásszerűen megnövekedett, technológiánk és életszínvonalunk korábban lehetetlennek tartott szintre jutott, önmeghatározásunk örökre megváltozott. A képzeletbeli archeológus ezekről csak a földben talált szemetünk és apróságaink alapján szerezhet tudomást. Míg azt csak remélhetjük, hogy a jövőben lesz még valaki, akinek erre lesz gondja, mi itt és most hasonló problémával szembesülünk. 

Mára csupán árnyékai maradtak fenn azoknak az embereknek, akik a távoli múltat saját jelenükként tapasztalták meg. A saját jelenünket ropogós 4K felbontásban, színesben és hanggal élvezhetjük. Száz éve a világ néma és fekete-fehér volt, százötven évvel ezelőttről pedig legfeljebb elmosódott fényképeink vannak. Ennél is korábbról a festmények és a szövegek a múlt megismerésének elsődleges módjai. Megközelítőleg hatszáz évnél korábban minden egyes írott szót kézzel kellett lejegyezni, így eltávolodva az írás kevésbé elterjedtté és kevésbé megbízhatóvá vált. Hérodotosz, a legelső történész kétezerötszáz éve élt, őt megelőzően pedig csak legendáink és hőskölteményeink vannak. Tízezer évvel ezelőttről csak töredékek maradtak a földben, és eredeti jelentésüktől megfosztott képek a barlangok falán. Az emberiség végül is láthatatlanná válik, valamennyit mégis tudunk róla. 

Őseink élete közel kétmillió éven keresztül alapvetően nem változott. A viselkedésileg modern ember nagyjából húszezer évvel ezelőtt jelent meg, beindítva azt a folyamatot, ami örökre megváltoztatta az életmódunkat, kezdetben fokozatosan néhányunknak, aztán gyorsabban többünknek, végül hirtelen szinte mindannyiunknak. A többi emberi faj addigra már kihalt, amihez talán mi is hozzásegítettük őket egy kicsit. 

Az akkori felmenőink biológiai felépítése megadta számukra a szükséges eszközöket: általános intelligenciát, hogy megértsék a környező világot, társas intelligenciát, hogy megértsék egymást, és a nyelvet, hogy elvont ötleteket és új elgondolásokat fejezhessenek ki. Ahogy az agyuk fejlődött, képessé váltak olyasmire, amire az élet eddig képtelen volt. Egy - gyorsan bővítsék a tudást. Kettő - megőrizzék a generációk során megszerzett tudást. Három - építsenek a múltbeli tudásra, hogy mélyebb megértést nyerjenek. Ez butaságnak tűnik, de addig nemzedékről nemzedékre kellett továbbadni minden információt, többnyire a genetikán keresztül, ami nem volt hatékony. Az emberek élete azonban többé kevésbé ugyanolyan maradt, hisz alig volt mire építeni, a felmenőink csak egy állat voltak a sok közül. 

Bár könnyű lenézőnek lenni az őseinkhez való viszonyulásunkban, ez tudatlanság lenne. Az emberek a túlélés specialistái voltak. Részletes mentális térképük volt a területükről, érzékszerveik a környezetre voltak finomhangolva, rengeteg információt tudtak és megjegyeztek a növényekről és állatokról. Ők ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Sírtak és nevettek, éreztek örömöt, szenvedést, unalmat. Néhány tíz fős közösségekben éltek, volt tüzük, eszközeik kőből, csontból és fából.  Meséltek a gyerekeiknek, gyászolták a halottaikat, készítettek műalkotásokat. Az élelemforrásuk viszonylagos közelségében tanyáztak. Története során ez volt az emberiség alapállapota, mígnem a lassú átmenet lépésről lépésre forradalmi változásokhoz vezetett.

Az első szilárd bizonyíték erre a Jordán folyó völgyéből származik, ahol őseink több, mint húszezer évvel ezelőtt vadbúzát gyűjtöttek. Észrevették, hogy a talajban lévő magvak több növényt teremnek a következő évben. Ha jókat tettek egy helyre, akkor a következő évben több volt a jóból. Ez remek kiegészítője volt a vadászatnak és a gyűjtésnek. Előkészíthettek némi termést, jövőre visszatérhettek, ideiglenes települést építhettek, és biztos élelmiszer-ellátást biztosíthattak egy időre. 

Minden generációval egyre mélyebb ismereteket gyűjtöttek az őket körülvevő növényekről és állatokról, valamint arról, hogyan manipulálják őket előnyükre. A korai mezőgazdaság drasztikusan csökkentette azt a területet, amelyre őseinknek szüksége volt egy egyed táplálásához, ami lehetővé tette az egy helyen való hosszabb tartózkodást. Körülbelül tizenkétezer évvel ezelőtt ez a fejlődés elérte a kritikus tömeget. A manapság elfogyasztott kalóriák nagy része körülbelül tizenöt különböző alapnövényből származik, amelyeket az emberek a következő néhány ezer évben kezdtek el komolyan háziasítani.  

Amit mezőgazdasági forradalomnak nevezünk, az nem egy nap alatt hirtelen kezdődött el. Ez egy lassú folyamat volt, amelyet kis csoportok hajtottak végre több generáción keresztül. A vadászó gyűjtögetőkből falvakban élő földművesek lettek. Amikor a földművesek új területekre költöztek, leváltották a nomád törzseket, vagy gazdálkodóvá alakították őket. Számuk nőttön-nőtt, mert egy helyen élve a nők sokkal több gyermeket szülhettek, mint korábban, és egy gazdálkodó számára több gyerek több dolgos kezet jelent a földeken.

Korábban a túlélés vadászként és gyűjtögetőként kiváló testi és szellemi képességeket követelt meg mindenkitől minden területen. A mezőgazdasági kor előrehaladtával az egyének egyre inkább mások készségeire támaszkodhattak a túlélés érdekében. Ez azt jelentette, hogy néhányan szakosodhattak. Talán jobb eszközökön dolgoztak, talán időt szakítottak arra, hogy ellenállóbb növényeket vagy jobb állatállományt neveljenek, talán elkezdtek feltalálni dolgokat. 

A vadászathoz és a gyűjtéshez való visszatérés a legtöbbek számára a halálhoz és az éhezéshez vezetett volna. Ahogy a gazdálkodás egyre hatékonyabbá vált, új életmódunk megszilárdult és elkezdődött az, amit civilizációnak nevezünk. Megbízható és kiszámítható táplálékforrást adott nekünk, amely lehetővé tette az emberek számára, hogy először halmozzanak fel élelmiszert nagy mennyiségben, ami sokkal könnyebb a gabonákkal. 

Az élelmiszerkészlet védelmet igényelt, ami oda vezetett, hogy szűk helyeken éltek együtt közösségek. Megépültek az első korai védelmi struktúrák, amivel a szervezettségre való igény is növekedett. Minél szervezettebbek lettünk, annál gyorsabban váltak a dolgok hatékonyabbá. A falvakból városok, a városokból királyságok, a királyságokból birodalmak lettek. Az emberek közötti kapcsolatok száma robbanásszerűen megnőtt, ami lehetőséget teremtett a tudáscserére, így a haladás exponenciális lett. Ahogy általános hatékonyságunk sokszorosára nőtt, egyre többen tölthették az életüket azzal, hogy hozzájáruljanak az emberiség fejlődéséhez. Forradalmak egész sora következett, és elég nehéz felfogni, milyen gyorsan történt meg velünk mindez.

Az emberiség létezése szempontjából az átmenet a vadászatról és a gyűjtésről a földművelésre és az építkezésre olyan lélegzetelállítóan gyors volt, hogy a világról alkotott gondolkodásunk számos módja már nem hasznos. Az egyik legbecsapósabb elképzelésünk az, hogy a világon leginkább elterjedt naptár azt sugallja nekünk, 2023-ban élünk. Ez elmosódottá teszi saját történelmünkről alkotott képünket, és megnehezíti annak megértését, hogy kik is vagyunk és milyen messzire jutottunk el hihetetlenül rövid idő alatt. 

Cesare Emiliani tudós azt javasolta, hogy az emberiség váltson át az általa Holocén naptárnak nevezett időszámításra úgy, hogy tízezer évet ad hozzá jelenlegi gregorián naptárhoz. Nem kell változtatnunk a jól bevált napjainkon és hónapjainkon, valamint a vallási naptárak is változatlanok maradhatnak, ellenben minden hivatalos célból a jelenlegi évünk az emberi kor 12023. éve lesz. Az új nulladik év valóban a fajunkat képviselné és minden kultúrát magában foglalna. Ez a nulladik év azt jelezné, amikor elkezdtük saját világunk felépítését a régi alapjain. Ez drasztikusan megváltoztatná a történelemről alkotott gondolkodásunkat és érzéseinket. Ha úgy gondolunk a történelemre, mint most, akkor alábecsüljük az emberiség több, mint tízezer éves fejlődését. Ha mindezt belefoglaljuk a naptárunkba, még lenyűgözőbbé válik a múltunk. Megmutatja, hogy a haladás hogyan vált exponenciálissá az idő múlásával, és minden kultúrából származó embert beépít naptárunkba.