Az elmúlt évtizedekben többször is kérdésként vetődött föl, hogy a kényszeretetés ezen formája vajon állatkínzásnak minősül-e. Az állatvédők hangosan tiltakoznak ellene, és szorgalmazzák a betiltását arra hivatkozva, hogy a libatömés fájdalmas az állatnak. Ezzel szemben szakértői vizsgálatok egészen mást mondanak.

De ne szaladjunk ennyire előre, és nézzük meg, hogy hogyan alakult a tevékenység története. Az első, libatömést ábrázoló művészeti alkotás Egyiptomban található, és Krisztus előtt 2500 évvel készült. Ez az első olyan festmény, amelyen láthatjuk, de a tevékenységet a rómaiak is végezték, hiszen ők kezdték el fogyasztani a libamájat. (Korábban olajat nyertek a hízlalás révén.) Érdekesség még, hogy Amerika felfedezéséig a tömés nem kukoricával, hanem például szárított fügével vagy búzával történt. Látható tehát, hogy a műveletnek évezredes hagyománya van az európai kultúrában is, kellően be van ágyazódva a társadalmakban, a libamájat pedig előszeretettel fogyasztják szerte a kontinensen. Szeretjük, de akkor mégis mi a baj vele? Aki már látott ilyet, az tudja, hogy nem kifejezetten szívderítő látvány az, amikor a libát megfogják, ledugják a torkán a csövet és végrehajtják a kényszeretetést. (Aki esetleg nem látott ilyet, számos videó fellelhető a világhálón.)

Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy az állatvédelem modern értelemben csak a XX. században alakult ki, nagyon sokáig nem foglalkoztak az állatok jólétével. Utóbbi oka az is lehetett, hogy nagyon sok helyen a XX. századig az emberek jóléte sem volt garantált. Az általános jólét elterjedésével azonban a világ fejlett részében rohamosan előtérbe kerültek egyes állatvédelmi szempontok, illetve az állatok jóléte felőli gondolkodás is terjedni kezdett a társadalom széles tömegei körében. Hazánkban, de a világ számos más pontján is, a kétezres évek első évtizedében lángolt fel a vita nagyon élesen.

Ebben az időszakban Franciaországtól Izraelig kampányokat indítottak a tevékenység ellen, volt, ahol a szabályozást szigorították, s a vita, ahogyan látható is, a mai napig nem zárult le. Hazánkban is kampányoltak a libák kényszeretetése ellen, s olyan elképesztő „performanszra” is sor került, hogy 2009-ben állatvédők azzal szerették volna demonstrálni a libatömés szörnyűségét, hogy egy pincér kényszeretetett egy nőt, ezzel mutatva be, mennyire drasztikus dologról van szó. A Protection Mondiale des Animaux de Ferme nevű francia állatvédő egyesület pedig a következő szöveggel kampányolt: „Liba- vagy kacsamájat hízlalni annyi, mint beteg szervet előállítani, amelyet némelyek finomnak találnak.

De vajon megennék-e ugyanők a rákos daganatokat, ha ízletesek lennének?”. Nyilvánvalóan mind a két példa sántít, hiszen egyfelől ezek az állatok nem feltétlenül ugyanúgy élnek meg egy kényszeretetést és mozgáshiányos életmódot ahogyan az ember, az utóbbi példa abszurditására pedig azt hiszem nem is szükséges rámutatni, annyira nyilvánvaló. Félreértés ne essék, jómagam is azon az állásponton vagyok, hogy az emberek jólétének biztosítását követően szükséges, hogy az állatok is a lehető legkíméletesebb elbánásban részesüljenek és legkevésbé szenvedjenek életük során, azonban, mint olyan sokszor, ebben az esetben is érdemes lehet előbb meghallgatni vagy elolvasni azt, hogy mit mond a témáról a szakember és csak utána véleményt formálni róla.

A viták közepette ugyanis 2008-ban megjelent Dr. Lorászkó Gábor és Dr. Sótonyi Péter szakértők tanulmánya, amelyet a Magyar Állatorvosi Kamara is közzétett. Ennek már a címe is árulkodó: „A libatömés általánosságban nem állatkínzás”. A cikk egyébként bárki számára hozzáférhető, és kellően közérthető, tehát mindenki könnyedén értelmezheti. Érdemes közelebbről bemutatni, miről is van szó. Két fő kérdés merült föl a tanulmányban. Az egyik, hogy maga az etetési folyamat okoz-e fájdalmat az állatnak, a másik pedig, hogy a megnagyobbodott máj miatt szenvednek-e a libák. Az értekezés szerint a szakszerűen végzett etetési folyamat nem okoz fájdalmat, a modern gumicsövekkel végzett tömés nem okoz sérüléseket és maradandó szervi károsodást sem. Ezt egyébként többek között tömött és nem tömött libák vizsgálatával és összehasonlításával mutatták ki.

Tehát az említett állatorvosok szerint az etetési folyamat nem fájdalmas, és károsodást sem okoz, amennyiben az szakszerűen történik. Másrészről, az is bizonyításra került, hogy a normálisnál nagyobb méretű máj nem okoz fájdalmat, hiszen ebben a szervben (és a környező szervekben sem) nem található érzőideg, ennek hiányában pedig fájdalomérzet sem alakulhat ki. A cikk mindezek mellett a kényszeretetést, habár annak jelentésében maguk a szerzők sem biztosak, a „kényszer” szó negatív jelentése okán maguk is elítélik, hasonlóan a mozgásszegény tartáshoz. Utóbbi, tudniillik, hogy a jószág nem tud mozogni, nagymértékű stresszt okoz az állatnak, és emiatt kínzásnak minősítik. Látjuk tehát, hogy a tudomány Magyarországon választ adott az állatvédők kampányára. Külföldi oldalakat böngészve több érdekességet is felfedezhetünk.

Egyfelől rengeteg állatvédő oldal van, melyek természetesen a libatömés ellen szállnak síkra, tudományos oldalak pedig ellene is érvelnek. Kérdés az, vajon mennyire átitatottak ezek az álláspontok ideológiával? Azért is lényeges a kérdés, mert a konkrét vitán túlmutató jelentősége van. Ha ideológiai alapon, avagy fanatikusan megy bele az egyik fél a vitába, vagy csak egy egyszerű diskurzusba, adott esetben a tényeket teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, nem feltétlenül van értelme racionális tényfeltáró vitát folytatnia az egyik félnek, mert a demagógia (pl. a kényszeretetés emberekkel való demonstrációja) mindig erősebb fegyver lesz ilyen esetekben. Ezt jól megmutatta a koronavírus alatti vita is.

Egyfelől a tudomány állított valamit, másfelől pedig politikusok demagóg beszédekkel igyekeztek politikai tőkét kovácsolni a járványból, ezzel emberi életek tömegeit téve kockára. És ezen a ponton számos olyan kérdés nyílik meg, amely sajnos túlfeszítené jelen cikk kereteit. Csak említésképpen ilyen az a kérdés, hogy hol húzódik a szólásszabadság határa, ezzel összefüggésben, hogy az állam büntetőhatalmával mikor sújthat le azokra, akik átlépik ezt a határt. Az állam mikor szűkítheti a szólásszabadság kereteit veszélyhelyzetre hivatkozva.

Számos jogi kérdés merül fel tehát, de emellett az is kérdéssé válik, hogy mikor hihetünk a tudománynak, létezik-e egyáltalán objektív tudomány, ha igen, akkor milyen forrásból lehet a legbiztosabban tájékozódni. Káros-e, ha vallásos hittel hiszünk annak a tudománynak amelyik bizonyos témákban van, hogy szöges ellentétét mondja annak, amit korábban mondott. (Hiszen mint fentebb is láttuk, vannak tudományos oldalak, amelyek a libatömés ellen és vannak, amelyek mellette foglalnak állást.) Hihetünk-e a politikusoknak, hasznos-e a technokrata hatalomgyakorlás.

És akkor ott állt az egyszerű állampolgár, akinek mindezeket a kérdéseket meg kellett volna válaszolni, holott „csak” arról kellett volna dönteni, hogy beadassa-e a gyermekének a kínai oltóanyagot vagy sem. Túl sok tehát a kérdés, és azok a dilemmák, amelyek a járvány idején olyan hangsúlyosan előtérbe kerültek. Ezek minden bizonnyal velünk is maradnak. Visszatérve, ezekre a dilemmákra nagyon jó példa a libatömés kérdése is. Magyarországon egyébként engedélyezett a libatömés, de ennek pontosan meghatározott keretek között szabad csak zajlania.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Ávtv.) nem foglalkozik részletesen a libatöméssel, csupán annyit rögzít, hogy a kényszertakarmányozás tilalma nem terjed ki erre a tevékenységre. [Ávtv. 6. § (2) bekezdés] A hízott máj előállítása folyamatának részletes szabályait a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet (továbbiakban: FVM rendelet) 4. számú melléklete tartalmazza. [FVM rendelet 14. § (4) bekezdés] A melléklet tartalmazza például azt, hogy: A töméses hizlalás olyan speciális tevékenység, amelyhez megfelelő szaktudással kell rendelkezni, ezért a liba- és kacsatömést megfelelő tapasztalattal és jártassággal rendelkező, valamint a 11. § (2) bekezdése szerinti ismeretekkel rendelkező személyek végezhetik. [FVM rendelet 4. sz. melléklet 2. pont] Ezenkívül természetesen számos részletszabályt tartalmaz még a rendelet melléklete, ezt azért volt fontos kiemelni, mert a jogalkotói szándékot és felelősségtudatot jól megmutatja.

Ezeken a jogszabályokon kívül pedig a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (továbbiakban: Btk.) állatkínzásra vonatkozó rendelkezései mindenkoron irányadóak. [Btk. 244. §] Az állatkínzás bűncselekménye ugyanis mint kvázi nyitott törvényi tényállás (azaz pontosan nem definiált elkövetési magatartással megvalósítható immateriális, vagyis nem eredmény-bűncselekmény) minden olyan tevékenységre kiterjed, amely alkalmas arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását avagy pusztulását okozza. Fontos látni, hogy jogrendszerünk számos ponton védi az állatokat, fontos a kritikai szemlélet is, még a tudománnyal szemben is. Az azonban ne legyen pusztán politikai vagy ideológiai érvelésre alapítva, hanem legyen megalapozott, komoly érvekkel alátámasztott és racionális.