Katalóniát négy tartományra osztják (Barcelona, Tarragona, Lleida, Girona), a katalán nyelvterülethez soroljuk ezen túl a valenciai és az aragón autonóm közösségeket, a Baleár-szigeteket, Andorrát, Rousillont (Franciaország) és Alghero (Szardínia, Olaszország).
A spanyol állam és a katalánok közötti viszony a történelem során nehézségekkel volt terhelt. Közös történetük Barcelona grófja és Aragónia királynőjének 1137-ben kötött házasságával kezdődik, melynek következtében egy korona alatt egyesül Katalónia és Aragónia. Katalónia legsötétebb történelmi időszaka évszázadokkal később kezdődött meg: 1939-ben a spanyol polgárháború után, Francisco Franco kerül hatalomra, fasiszta típusú diktatúrát kialakítva. Franco a katalánokat kollektív bűnösnek ítélte, spanyol nacionalizmusának célja az kisebbségi közösségek asszimilációja volt. Ennek elérése érdekében betiltotta a katalán nyelv és nemzeti szimbólumok használatát, a katalán bankok székhelyét áthelyeztette Madridba, valamint támogatta, hogy kasztílilai, főként andalúz ipari munkások családjai települjenek Katalóniába. A rezsim bukása után az új, demokratikus alkotmány elismerte a katalán közösség bizonyos jogait és lehetővé tette az autonómia kiépítését. Habár a katalánok Franco irányítása alatt is belső ellenállást tanúsítottak, az erős katalán nemzettudat különösen a közelmúltban mutatkozott meg igazán. 2017. október 1-jén függetlenségi népszavazást tartottak Katalóniában, annak ellenére, hogy a spanyol alkotmánybíróság és a madridi kormány korábban a tervet alkotmányellenesnek nyilvánította. A spanyol rendőrség nyílt erőszakkal igyekezett megakadályozni a népszavazást, a szavazóhelyiségek felé tartva több száz ember sérült meg. Ezt követően október 27-én a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a Katalán Köztársaságot, de Carles Puigdemont, Katalónia akkori elnöke felfüggesztette a nyilatkozat végrehajtását. A madridi kormány alig 24 óra leforgása alatt felfüggesztette Katalónia autonómiáját, majd megsemmisítette a katalán függetlenségi nyilatkozatot. Számos katalán politikus, közöttük Carles Puigdemont külföldre menekült. 2019 októberében a Spanyolországban maradt szeparatista politikusokat bíróság elé állították és közülük kilencet börtönbüntetésre ítéltek a függetlenedési kísérletben játszott szerepük miatt. 2021 júniusában azonban a spanyol kormány kegyelmet adott a bebörtönzött kilenc függetlenségpárti aktivistának.
A katalánok nemzeti identitásának fundamentumaként a katalán nyelv szolgál. A katalán, mint minden újlatin nyelv, a népi latinból és annak dialektusaiból származik. A mai újlatin nyelvek a következők: portugál-galíciai, spanyol, katalán, okcitán, francia, frankoprovanszál, rétoromán, olasz, szárd, furlán és román. A Római Birodalom V. századi felbomlása és az ebből következő korlátozott kommunikáció a IX. századra a különböző nyelvek végleges szétválásához vezetett. Az Ibériai-félszigeten a fent említett első három nyelv mellett még két nyelv alakult ki, nyugaton az asztúriai-leonai és keleten az aragóniai, amelyeket később szinte teljesen beolvasztott a kasztíliai.
A katalán nyelv gyökerei egészen a IX. századig nyúlnak vissza, az első katalán nyelven íródott szöveg a vízigót törvénykönyv egy XII. századi fordítása. A XV., XVI. és XVII. században a katalán-aragóniai korona nem katalán anyanyelvű uralkodók kezébe került, s ezzel kezdetét vette a katalán nyelv presztízsének lassú halványulása az udvarban. 1714-ben a Spanyolországban teret hódító Bourbon centralizmus megszüntette a katalán területek intézményeit, a spanyol nyelvet próbálták az egész lakosságra kényszeríteni. A katalán azonban mind a polgári, mind a vidéki lakosság anyanyelve és hétköznapi kommunikációs nyelve maradt. Bizonyos irodalmi műfajok továbbra is katalánul íródtak, különösen a népszerű szövegformák, valamint a költészet egyes műfajai és a szótárak is. Mindezek alapján az úgynevezett Renaixença 1833-tól ismét egy széles irodalmi spektrum megszilárdulásához vezetett, kezdetben a költészet és a színházi élet minden területén, majd a XIX. század utolsó két évtizedétől kezdve a regényirodalomban is. A spanyol polgárháború után Franco a katalán nyelvet kizárta a közélet minden területéről, és az iskolában csak spanyolul tanítottak. Egészen 1946-ig a katalán nyelvet teljesen betiltották. Ennek ellenére beszélték, de a nyelv évtizedekig a spanyol államnyelv árnyékában élt. Az elnyomó intézkedéseket csak az 1950-es években enyhítették valamelyest, így például könyveket fokozatosan újra katalán nyelven is nyomtathattak. Csak Franco 1975-ben bekövetkezett halála után tudott igazán megváltozni a helyzet. Az 1978-ban elfogadott új alkotmány megteremtette a katalán nyelv közéletbe való visszaállításának előfeltételeit. Egész Spanyolország hivatalos nyelvévé a kasztíliai nyelvet tette, de a regionális nyelvek is hivatalos nyelvi státuszt nyertek az autonóm tartományokon belül, és kulturális értékként különleges védelmet élveznek.
Először is a kisebbségi nyelvekkel ellentétben hivatalos nyelve egy államnak, Andorrának, valamint a spanyol mellett három másik autonóm közösségnek is, Katalóniának, a Baleár-szigeteknek és a Valenciai Autonóm Közösségnek. Fontos szempont továbbá, hogy a beszélőinek száma meghaladja a tizenhárom millió főt, ezáltal többen beszélnek katalánul, mint sok európai államnyelven, például dánul, finnül vagy szlovénul. Legvégül pedig a katalán több kisebbségi nyelvvel ellentétben gazdag irodalommal rendelkezik a XII. századtól egészen napjainkig.
A katalánok legfőbb nemzeti szimbóluma zászlajuk (Senyera), amelyen a barcelonai grófság középkori címerének sávjai láthatók vízszintes elrendezésben. Első említése a XII. században történik, ezáltal a legősibb európai szimbólumok közé tartozik. Az öt arany és négy vörös sáv a legenda szerint I. Wilfried nevéhez kötődik, aki a csatában megsebesülve négy ujját a sebbe mártotta, hogy elállítsa a vérzést, a sebből az ujjai mentén kibuggyanó vér pedig négy vörös sávként csorgott le arany pajzsán. A katalán zászló alapul szolgál Aragónia, Valencia és a Baleár-szigetek autonóm közösségeinek, valamint a Kelet-Pireneusok, Provence-Alpes-Côte d’Azur és Andorra jelképeinek is. A független Katalóniának szánt zászló (Estelada) az eredeti négy vörös és öt arany sávot baloldalon kék háromszögben elhelyezett fehér csillaggal egészíti ki. A katalánok által egyszerűen “csillagosnak” becézett zászlót 1904-ben tervezték Kubából visszatért katalánok, miután Kubában 1902-ben kikiáltottak a függetlenséget. Barcelónában sétálva az erkélyeken lengedező zászlók mellett megpillanthatunk sárga masnikat is. Ezzel a jelképpel követelték a katalánok, hogy engedjék szabadon a 2019-ben bebörtönzött elszakadáspárti politikusokat.
A hamisítatlan katalán öntudattól a sport sem marad mentes, ugyanis az FC Barcelona, a csak Barçának becézett híres futballcsapat meccsein is rendszeresen megjelenik az előbb említett független Katalóniának szánt zászló. A közelmúltban az UEFA több tízezer eurós büntetéssel sújtotta a csapatot, így a kreatív szurkolók más módon fejezik ki függetlenség iránti vágyukat. Minden hazai meccs 18. percében, 17 perc 14 másodperckor felharsan az Independencia (függetlenség) kórus, ezzel emlékezve 1714-re, amikor is V. Fülöp elfoglalta Katalóniát. Ezáltal Katalónia elveszítette politikai és igazgatási autonómiáját, a közigazgatás, az oktatás és a politikai élet területén erőteljes spanyolosítás vette kezdetét. Nem csupán a Barça, hanem Barcelona híres stadionja, a Camp Nou is a katalán nemzeti büszkeség fontos jelképe. Franco diktatúrája idején a Camp Nou volt az a hely, ahol a katalánok titokban használhatták a nyelvüket, valamint a Real Madrid („Franco klubja”) elleni rivalizálás nem csak a pályán zajlott: a nézők a fasiszta rezsimmel szembeni ellenérzéseiknek a lelátókon is hangot adtak. A Real Madrid a mai napig megmaradt ősellenségnek és nem is igen várható, hogy ez a közeljövőben megváltozna.
A katalánok (Real) Madriddal szemben mutatott ellenséges fellépése nem az elmúlt évtized következménye. Ha megvizsgáljuk a spanyolokkal közös történelmük főbb mozzanatait, megérthetjük, miért ragaszkodnak ilyen erősen függetlenségükhöz. A katalán nemzeti öntudat sokszor tűnhet túlzónak vagy éppen szélsőségesnek, mégis kijelenthető, hogy a katalánok ezen attitűdjük miatt voltak képesek a mai napig megőrinzi nyelvüket, nemzeti szimbólumaikat és hagyományaikat.
