A fejlődés megállíthatatlannak tűnt, egészen a 2008-as válságig. Az embereknek rendkívül vonzó volt a devizahitel az alacsony kamatozása miatt, viszont a válság el nem képzelt magasságokba repítette a törlesztőrészleteket. Az ország nemzeti össztermékének 10 százalékát elvesztette, 2009-ben 8 százalékkal csökkent a gazdaságuk (összehasonlításképpen, akkor a magyar gazdaság 6,8 százalékkal csökkent), az államadósság csak növekedni látszott, az ország gyakorlatilag zuhanórepülésbe került. A válságból végül csak 2017-ben sikerült csak kikeveredniük.

A rendszerváltást követően a bankok állami kézben maradtak, kizárólag szlovén érdekeltségű bankok működtek az országban, egészen a 2008-as válságig, amikor kénytelenek voltak kiárusítani a hazai bankok egy részét külföldi pénzintézményeknek. Az erős szlovén nemzeti tudat és a csekély külföldi tőke jelenléte miatt kezdetben averzióval fordultak az idegenekhez, idővel viszont nyitottabbakká váltak, a szlovén piac irányt a külföldi érdeklődés is nőtt.

Az OTP Bank 2019-ben az SKB-t, egy jól működő és problémáktól mentes bankot vásárolt meg, ezzel hosszú évek után megtudott jelenni a szlovén piacon is. Már ekkor kísérletet tett az Abanka, Szlovénia egyik legnagyobb bankjának a felvásárlására, viszont végül 444 millió euróért az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM banktól vásárolta mega  Nova KBM. Az Abanka százszázalékos állami tulajdonban állt azóta, hogy rossz hitelállománya miatt a pénzintézet 2014-ben állami tőkeinjekciót kapott az összeomlás elkerülésére érdekében. Az állami segítségnyújtáshoz szükség volt az Európai Bizottság engedélyére is, a tőkeinjekció jóváhagyásának az volt a feltétele, hogy a bankot 2019 közepéig el kell adni.

Az OTP 2021 júniusában jelentette be, hogy megegyezett a Nova KBM megvételéről a két tulajdonossal, a 80 százalékos befolyással rendelkező Apollo Global Managementtel és a többi részvényt birtokló Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD).2023 február elsején Kelet-Közép Európa vezető Bankcsoportja megkapta a Szlovén Versenyvédelmi hatóságtól az utolsó engedélyt a Nova KBM megvásárlásához, így az OTP vált a maribori székhelyű csoport hivatalos tulajdonosává. A Nova KBM magában foglalja az anyabankot és az Aleja Finance-ot, Szlovénia egyik vezető pénzügyi vállalatát. A szlovén bankpiac átvételével 30 százalékos piaci részesedéssel veszi át a vezetést, piacvezetővé válik a bankhitelek és a betétek területén. A vásárlás az OTP Csoport eddigi történetének legjelentősebb akvizíciója. 

Az SKB Banka Szlovénia harmadik legnagyobb bankja, míg a Nova KBM a második, több mint 1500 alkalmazottal. A szlovén leánybankok integrációja becslések szerint másfél évig fog tartani, John Denhof, a Nova KBM vezérigazgatója kifejtette, hogy az integráció nyertesei az ügyfeleik és a munkavállalóik lesznek, a zökkenőmentes folyamat érdekében mindent megtesznek az SKB Bankkal együtt, a lépésekről minden ügyfelet értesítenek. Az OTP az SKB és a NKBM egyesítésével immáron a régió ötödik országában válik piacvezetővé.

A pénzügyi tevékenységeken túl, az OTP Emonika néven ingatlanfejlesztési projekttel is foglalkozik, a Ljubjana központjában lévő, régóta elhanyagolt területen szállodát. lakásokat, bérirodát és bevásárlóközpontot tervez építeni a bankcsoport, már csak a Természetvédelmi Minisztérium engedélye hiányzik. A Bank együttműködések révén, a KKV-k és a helyi nagyvállalatok piacra lépésével és külföldi terjeszkedésével igyekszik segíteni a szlovén vállalkozásokat.