Szaúd-Arábia és Irán között a viszony az 1979-es iráni forradalom óta igen fagyosnak mondható. Mindkét állam növelni kívánta a hatalmát a Közel-Keleten, aminek az eléréséhez nem riadtak vissza brutális eszközöket alkalmazni. A síita, illetve szunnita állam konfliktusa Szíriában és Jemenben csúcsosodott ki legjobban. Jemenben Irán folyamatosan fegyverrel támogatta a húti szeparatista felkelőket, akik Jemen népes síita népességéből kerültek ki. A 2014 nyarán kezdődő zavargások végül húti hatalomátvételt eredményeztek, aminek köszönhetően a jemeni kormány lemondásra kényszerült és feloszlatták a parlamentet. Természetesen Szaúd-Arábia nem nézte jó szemmel a szomszédjában történő erőszak által vezényelt folyamatokat, mivel legnagyobb riválisa Irán befolyásának a növekedését látta benne. A szaúdiak és az irániak Szíriában is eltérő hatalmi köröket támogattak, ami tovább mélyítette a közöttük lévő szakadékot és a térség stabilitását is aláásta. A szaúdiak számára kiemelkedően fontos, hogy a régióban a külföldi tőkebefektetéseknek kedvező terepet tudjanak biztosítani, mert instabilitás esetén nem lennének képesek végrehajtani a gazdaságuk diverzifikálását és a kőolajexport szerepének a csökkentését. A fegyverkezés csökkentése nélkül, illetve a pozitív megítélésű fejlesztések visszaesésével nagy csorbát szenvedne a 2030-ra végrehajtandó vision2030 programjuk is. 

Az iráni atomfegyver projekt okozta bizonytalanságok:

A szaúdiakat továbbá sokáig nyugtalanította Irán atomfegyver projektje, ami igen sok fejfását okozott NAÜ-nek (Nemzetközi Atomenergia-ügynökség) és ma is igen ingatag lábakon állnak a körülötte forgó tárgyalások. 2015-ben Irán atomalkut kötött a világ vezető hatalmai által bevezetett szankciók hatására, de abból az Egyesült Államok 2018-ban egyoldalúan kihátrált, azonban az olajexportra és a külföldi bankbetétekre vonatkozó korlátozások így is súlyosan visszavetették az iráni gazdasági fejlődést, ami a valutájuk erős leértékelődéséhez vezetett. A helyzet intenzitását fokozta, hogy a NAÜ ellenőrei 83,7 százalékra dúsított uránt találtak az iráni telephelyen, valamint Irán már két éve nyíltan 60 százalékos tisztaságú uránt dúsít, ezzel is megszegve a 2015-ben köttetett nukleáris megállapodást. Az iráni atomfegyver program bizalmatlanságot és félelmet szült Szaúd-Arábiában. Ennek a félelemnek is tulajdonítható részben az Izraellel szorosabbra fűzött kapcsolat, így arab állam az Egyesült Államokkal is egyre szorosabb stratégiai partneri viszonyt tud kiépíteni.

Új fejezet a diplomáciai kapcsolatok terén Kína segítségével:

Irán és Szaúd-Arábia diplomáciai kapcsolatainak a helyreállítását elősorban gazdasági érdekek váltották ki, mivel mindkettő államnak égető szüksége van arra, hogy a térségben stabilitás uralkodjon, mert másképpen nem tudnának új gazdasági kapcsolatokat építeni a többi regionális hatalommal. A békülésre nagy hatással van továbbá az amerikai külpolitika irányváltása és a szaúdi-amerikai kapcsolatok fagyossá válása. Érthető módon az amerikai külügy elsősorban az orosz-ukrán háborúra kíván koncentrálni és nem kíván jelentős erőforrásokat átcsoportosítani a Közel-Keletre. Az átalakuló helyzet természetesen felketette Kína érdeklődését, mivel a régióból importálja kőolajszükségletének a 40 százalékát, így kulcsfontosságú számára az ellátmányok biztosítása és az olajkitermelés folyamatossága. Kína gazdaságának óriási olajimport szükséglete van, amire veszéllyel van az orosz-ukrán háború bizonytalansága és kiszámíthatatlansága, ami így közvetlenül az energiaszektorban jelentkezik. A kialakuló diplomáciai folyamatoknak köszönhetően lehetővé válhat Kína számára, hogy a Perzsa-öbölből az olajtranzakciókat jüanban bonyolítsák le, amivel tovább erősödhet az ország valutájának a pozíciója a dollárral szemben.

Kína motivációja a térségben:

Kína stratégiai előnyök mellett további diplomáciai sikerre is szert tehet, ha sikerül eredményesen közvetítenie a régió két egymással versengő államának konfliktusában, így növelve a befolyását az egész világra kiterjedő gazdasági és politikai folyamatokban. A térség életében meghatározó erővé válva pedig még közelebb kerül ahhoz, hogy alternatívát állítson az Egyesült Államok által dominált világrendben. A Teherán és Rijád között létrejövő alku véget vethet Irán regionális hatalmi törekvéseinek és közvetlen, illetve közvetett hatalomgyakorlásának Jemenben, Szíriában, Irakban és Libanonban, ahol eddig a szaúdi-iráni versengés nagy befolyással bírt a térségi belpolitikára. A szaúdiak védelmi garanciái a fegyverkezés visszafogásával és a kapcsolataik diverzifikálásával kielégíthetők. Kína a térségben elért eredményeit kiválóan be tudja illeszteni az eddig békéről és a belső ügyekbe történő be nem avatkozásról szóló politikájába. 

A békülés várható következményei:

A diplomáciai sikernek az Egyesült Államok is örülhet, mivel a térségben a destabilizáló tevékenység valószínűleg csökkeni fog, ami üdvözölendő minden állam számára. Amerikának, azonban kockázatot is hordoz a megállapodás, mivel egyre nagyobb játéktere van a Közel-Keletnek vele szemben, és egyértelműen Kína felé közelednek a partnereik. Fontos megjegyezni, hogy az USA ezt a megállapodást nem tudta volna tető alá hozni, mivel nem tart fenn kapcsolatot Iránnal. 

Összességében a békülés Szaúd-Arábia és Irán között sok térségbeli államnak előnyös lehet Izrael kivételével, mivel az izraeli külpolitika egyik kiemelt célja, hogy elszigetelje Iránt. Kína is jelentős sikert ért el, de valószínűsíthető, hogy a szaúdiak nem fognak hátat fordítani korábbi stratégiai partnerüknek, az Egyesült Államoknak, valamint nagyon sok az érdekellentét továbbra is Rijád és Teherán között. A közeledés fontos mérföldkő a kettő állam kapcsolatában, de egyelőre nem jelenthető ki, hogy tartós és a felek számára csak előnyös megállapodások fognak köttetni a jövőben.