Segítségünkre lehetnek a  környezet- és az éghajlatváltozás előrejelzésében, a pénzügyi kockázatkezelés javításában, ha víz és a természeti erőforrások hatékonyabb felhasználását szeretnénk megcélozni, megelőző karbantartás révén javítják a termelési rendszerek hatékonyságát, biztonságosabbá tehetik a gépjárműveket, csökkenthetik az energiafogyasztást, és nem mellesleg az egészségügyi ellátás fejlesztésében is jelentős szerepet játszhatnak.  Utóbbi az egyik legígéretesebb ágazat, ahol a technológia jelentős előrelépéseket tett, hiszen az MI a diagnosztikától kezdve a személyre szabott orvosláson át a betegellátásig számos aspektust átalakított, s a fejlesztése a szektornak konstans. Az elmúlt években a mesterséges intelligencia úttörő megoldásokat kínált különböző egészségügyi kihívásokra, például a betegségek korai felismerésére és a pontosabb diagnózisra, ami jobb klinikai eredményeket, valamint költséghatékonyabb egészségügyi ellátást eredményezett. 

Ahogy az Európai Bizottság kifejtette a mesterséges intelligenciára nem, mint magára a célra, hanem erre, mint embereket szolgáló eszközként kell tekinteni, amelynek célja az emberi jólét növelése. Ahhoz, hogy ez a cél sikeresen megvalósuljon, garantálni kell mesterséges intelligencia megbízhatóságát, annak érdekében, hogy a rendszer a társadalmainkat alapjaiban meghatározó értékeken alapuljon.  A mesterséges intelligencia és egyéb technológiai rendszerek használata számos kérdést vet fel személyiségi jogok és az adatvédelem területén, hiszen az ezek a rendszerek adatvezéreltek, így működésükhöz elengedhetetlen, hogy adatokat gyűjtsenek a felhasználóktól. Ahogy azt a GDPR 9.) cikk (1) garantálja az egészségügyi adatok kezelése főszabályként tilos, ez alól viszont kivételt jelent, ha az érintett kifejezetten beleegyezett az adatai kezelésébe, feltéve, hogy uniós vagy tagállami jog nem rendelkezik úgy, hogy a tilalom az érintett hozzájárulásával sem oldható fel. 

Mindennapi teendőink során is tapasztalhatjuk, hogy az adatkezelési útmutatók mennyire hosszúak, részletesek, sok esetben érthetetlenek, így a felhasználók nagyrésze, ezeket nem olvassa el. Ha minden általunk elolvasottnak nyilvánított adatkezelési tájékoztatót valóban elolvasnánk, az körülbelül 76 munkanapot jelentene egy éven belül , amely nem fenntartható. Továbbá sok esetben az adatkezelési útmutató elfogadása feltétele valamely szolgáltatáshoz vagy termékhez való hozzáférésnek. Így viszont jogosan merül fel az a kérdés, hogy mi számíthat beleegyezésnek az adatkezelés kapcsán?
A társadalmi érintkezések fontos elemét képezik a szerződések, amelyek felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozatai . Tehát a szerződés lényegi eleme a „meeting of the minds”, azaz a konszenzus. Azonban, ha nem olvassuk el az adatkezelési tájékoztatót, amelyet magunkra nézve kötelezőként fogadunk el, akkor ez a kölcsönös egyetértés meg valósulhat-e egyáltalán, hiszen valójában nem is ismerjük a szerződés pontos tartalmát? 

A jelenlegi jogi keretek értelmében a védett érték az adat, azonban az adattulajdonosok nincsenek tudatában annak, hogy valójában milyen értékkel rendelkeznek a róluk begyűjtött adatok, s hogy ezeket milyen célokra fogják felhasználni. További problémát jelenthet, hogy az érintetteknek jelenleg nincs vagy kevés motivációja arra, hogy részletesen megismerje ezt, így könnyen keletkezik információs aszimmetria az adatkezelők és az érintettek közt. Kimutatták, hogy amennyiben a személyes adatok árával az érintettek tisztában lennének, akkor az adatok feldolgozásával és ezek tárolásával kapcsolatos tudatosságuk erős növekedést mutatna. 

Erre egy lehetséges megoldást kínál Gianclaudio Malgieri és Bart Custers, lex ferenda javaslata, amely a GDPR 13. cikkének kibővítését célozza meg. A GDPR 13. Cikke határozza meg az érintett rendelkezésére bocsátandó információkat, javaslatuk szerint a felhasználók érdekében történő tájékoztató felsorolás tartalmazza azt is, hogy mennyi lenne ezen adatok piaci értéke. Ez az intézkedés elősegítené az adatok kvázi-tulajdon jellegének elfogadását továbbá megerősítené a fogyasztók vagy felhasználók saját személyes adataikkal kapcsolatos tudatosságát. Ez lehetővé tenné számukra, hogy megalapozott döntéseket hozzanak arról, hogy miként használják fel adataikat, és hogy meg akarják-e osztani azokat. A magánélethez való jog védelmének egy új megközelítési formája lehet a személyes adatok piacának megteremtése. Ez a megközelítés szélesebb ellenőrzést biztosítana az egyéneknek adataik felett, továbbá igazságosabb elosztást eredményezne a személyes adatokból származó nyereségek tekintetében, csökkenthetné az információs aszimmetriát, így  a hasznok nem csak a nagy cégeknél csapódnának le.  Ennek megvalósításához szükség van arra, hogy a személyes adatokra, tulajdonként tekintsünk, ezzel biztosítva mások kizárását a tulajdon használatából, valamint a tulajdonjogok átruházásának vagy átruházásának lehetőségét.  

Ugyanakkor amennyiben kvázi-tulajdonként tekintünk az adatra felmerülhet a kérdés, hogy hol van ennek a határa, meddig tart a beleegyezés, amely az adatok felhasználását engedélyezte? Ehhez jelenthet iránymutatást a Moore vs The Regents of the University of California ügy, ahol a felperes beleegyezését adta sejtjei felhasználásához, viszont nem volt tudatában annak, hogy ezen kutatási eredményeket később "üzleti célokra" fordítják. Felperes érvelésében kifejtette, hogy tulajdonjoga van saját sejtjei és az ezekből származó adatok felett, ebben a jogában sértették meg azzal, hogy a sejtjeit kutatásra használták. A bíróság döntésében kifejtette, hogy amennyiben felelősségre vonnánk az orvosokat, az azzal a veszéllyel fenyeget, hogy  elveszi az orvosi kutatások végzésének gazdasági ösztönzését. Hiszen a felelősség értelmében a senki sem vállalná be a kutatást, a gyártást és a forgalmazást, a bizonytalan rendelkezési jogból kifolyólag, ez viszont ellentétes volna az ilyen típusú nélkülözhetetlen termékek fejlesztéséhez és hozzáférhetőségéhez fűződő közérdekkel.