E recenzió apropóját az MCC Alkotmánypolitikai Műhelyének szervezésében megvalósuló The Purpose and Limits of International Courts című nemzetközi konferencia adja. Az esemény egyik fő előadója, Lord Sumption, az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságának egykori bírája két éve jelentette meg az angol jogi kultúrát alaposan szemrevételező művét. Recenziómban az egykori legfelsőbb bíró Law in a Time of Crisis című munkájának aktualitását és magvas gondolatait fogom ismertetni. 

Az 1948-as születésű Jonathan Sumption az Eton College-ban eltöltött középiskolás évei után az Oxfordi Egyetemen, a Magdalen College-ban végzett 1970-ben, ahol középkori történelmet, medievisztikát tanult. Ezt követően ugyanitt kutatóként tevékenykedett 1975-ig. Ezután – a történelmi akadémia életet el nem hagyva – kereskedelmi joggal kezdett el foglalkozni és az Inner Temple tagja lett. Közel negyven év ügyvédi tapasztalat után az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságának bírájává nevezték ki, ahol 2012 és 2018 között szolgált. 2019 óta Hong Kong Legfelsőbb Bíróságának bírája.

Jonathan Sumption 2021 márciusában megjelent könyve – a Law in a Time of Crisis – a jog mint társadalmi jelenség múltját, jelentét és jövőjét mutatja be esszégyűjtemény formájában. Vizsgálódásainak elsődleges tárgyát az Egyesült Királyságra jellemző jogi kultúra képzi, azonban megállapításai nem csupán a common law-t alkalmazó országok tekintetében bírnak nagy jelentőséggel, hanem a kontinentális jogrendszerrel kapcsolatban is remek meglátásai vannak. Sumption könyve is azon alkotások közé tartozik, ahol ceruzával lehet aláhúzni az éleslátású és frappáns mondatokat, minden egyes oldalon. 

A könyv három nagy szerkezeti egységből áll. Az első rész, a History in the Modern World a történelem és a jog összefonódásáról és kapcsolatáról értekezik. A második rész, a Law: Conceptions and Misconceptions az Egyesült Királyság jogi kultúrájának jelenkori jellenségeit tárja fel. Végül a harmadik rész, a The Constitution: Towards an Uncertain Future az Egyesült Királyság jövőjét vizsgálja, mind alkotmányjogi, mind politikatudományi szempontból. A három szerkezeti egység időbeli tagolása jól elválasztható, ugyanakkor a stílusában és mondanivalójában egységes esszégyűjtemény egyben képezi a műegészt. A különböző fejezetekben megjelenő gondolatok több helyen ismét megjelennek, és ez többnyire a megértést segítő történelmi példáknak is köszönhető. 

Lord Sumption már rögtön a bevezetőjében megjegyzi, hogy nagy a különbség a nyitott elmék és az üres elmék között. Sumption már itt valamelyest szembeszegül a szigetország empirista hagyományával és árnyalni kívánja a tabula rasa koncepcióját. A locke-i elgondolás valószerűségét a történelmi tapasztalaton keresztül kérdőjelezi meg, hiszen a történelmi valóság sem minden részletében ágyazódik be az emberi gondolkodásba, hanem az ember a nyitottság révén különböző történelmi narratívákat fogad el. Meglátása szerint éppen ez a jelenség figyelhető meg a common law bíráknál is, akik a jogesetek tanulmányozásával nem minden egyes alkalommal jogelveket konstruálnak, hanem az analógia, a történelmi tapasztalat és az adott eset körülményei alapján ítélkeznek.  

Sumption szerint a jogászi hivatásrend helyes gyakorlásához célszerű, hogyha az illető nem csupán jogi tapasztalattal és végzettséggel rendelkezik, hanem szükséges hozzá egy másik hivatásban való elmélyülés is. A medievisztikával is foglalkozó Sumption – akinek ötkötetes tanulmánysorozata jelent meg a százéves háborúról – szerint szükséges a jogászi professzió mellett egy másik tudomány gondolkodásmódjával is felvértezve szembenézni a jogi problémákkal. Állítása szerint erre a történelemtudomány a legalkalmasabb, de számtalan klasszika-filológus, filozófus tevékenykedik jogászként. Mindezek ellenére kiemeli, hogy a jogi gondolkodás elsajátítása elengedhetetlen, mert a jogászi mentalitásnak hatalmas erőssége az objektivitás, az összeszedettség, az átláthatóság és az intellektuális őszinteség. Ezeknek az erősségeknek kell érvényesülnie minden jogi kérdés eldöntése folyamán, ugyanakkor számos nem jogi kérdés eldöntésében is jó szolgálatot tesznek ezek az erények. 

Az előző gondolatmenet alapján Sumption kétes szemmel tekint a kortárs jogpozitivizmus aktivistáira, akik szerint az emberi jogokat multiplikálni kell. Az alapvető jogok megsokszorosítása (’the right not to be offended’ stb.) azonban a valódi emberi jogok csorbulásával jár, hiszen az emberi jogokról való diskurzus és gyakorlat így kisiklik a fókusztévesztés miatt. Ezzel kapcsolatban hívja fel a szerző a figyelmet arra, hogy azzal szokás vádolni a bírákat az Egyesült Királyságban, hogy nem a realitás talaján állnak, hiszen a felső középosztályból származnak és túl belterjesek. Sumption azzal cáfolja ezt az állítást, hogy nem csupán a bírák, hanem mindenki elvesztette a teljeskörű realitásérzékét. Ezt azzal indokolja, hogy a posztmodern világ annyira felgyorsult és változatos, hogy empirikus módon nem ismerhető meg az egész, és így nem is alkotható teljességgel bizonyos ítélet sem – sem az egyes esetekről, sem a bírák ítélkezéséről. 

Sumption a szélsőséges pozitivista aktivizmus és az emberi jogok multiplikálásának problémáját az önkényes szubjektivizmusban látja. Amíg Sumption szerint a jog a statikát és objektivitást képviseli, addig az aktivista oldal már azt is alapjogsérelemnek véli, ha a sértett személy feltételezheti a sérelmet – függetlenül attól, hogy valódi alapjoga sérült-e vagy sem. Az egészen bizonyos a szerző szerint, hogy mások megsértése modortalanság, azonban a sértéseknek nem minden árnyalata vizsgálható jogilag. Ehhez a jelenséghez fűződik a rule of law, azaz a jogállamiság kérdése is. Sumption szerint a jogállamiság három pilléren alapul. Elsősorban a hatóságok nem léphetnek fel kényszerítőleg a személyekkel szemben, kivéve, ha a kényszerítést a jogszabályok kifejezetten megengedik és a jogszabályok nem alkotmányellenesek. Másodsorban az alapvető emberi jogok és jogelvek tiszteletben tartását jelenti, legyen szó az emberi méltóságról, a szólásszabadságról és a tulajdon védelméről. A harmadik pillér pedig a bíróságok függetlenségében áll, hiszen azok így tudnak megfelelően őrködni a jogrendszer működése felett. Sumption azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy mi az, ami biztosan nem tekinthető a jogállamiság elemének. Ez pedig az a felfogás, hogy minden morális vagy politikai kérdéshez fűződik jogi megoldás. Sumption azzal cáfolja ezt az aktivista gondolatot, hogy vannak olyan életviszonyok, amelyekben a moralitás vagy a politika ámbár megjelenik, azonban a jog nem rendelkezik a megfelelő eszköztárral a kérdés megválaszolására, vagy nem célszerű a kérdést megválaszolnia. 

A történetiség kapcsán Sumption megemlíti, hogy a precedensrendszerben a jogforrások történelmi távlata miatt különösen nagy szükség van a jogtörténet eszköztárára. Természetesen ez a kontinentális jogfelfogásban is nagy szereppel bír, azonban a jogforrások kézzelfoghatósága miatt az angolszász rendszerben különös jelentőségű. Ehhez a gondolathoz fűzi hozzá azt a meglátását, hogy nem csupán az adott esetek történeti tényállását kell megvizsgálni, hanem a bírák ítéleteinek és indoklásainak szemrevételezése is elengedhetetlen. Sumption szerint az esetek az alapos megvizsgálásából és a komparaítv kutatómunkából jöhetnek rá a bírák, hogy valójában mi is számít jognak és mi számít történeti ténynek az ő jogrendszerükben. 

Sumption állítása szerint az Egyesült Királyság krízisekkel terhelt ország, elsősorban a Brexit és a koronavírus  következményei miatt. A krízisek nem csupán a jelenben okoznak instabilitást, hanem a jövőre nézve mind a kapcsolatok, mind pedig a beruházások terén is nehézséget fognak okozni. A kríziskezelés egyik legmegfelelőbb módja a szabályozásban keresendő, ennek a határai viszont kérdésesek egy kartális alkotmánnyal nem rendelkező országban. Sumption könyvének a tanulsága is abban áll, hogy a pozitivista aktivizmus a kríziskezelés során a jelenben még nyújthat félmegoldásokat, azonban a szélsőséges jogfejlesztés a jövőre tekintettel többet árt, mint használ. 

Jonathan Sumption: Law in a Time of Crisis (Profile Books, 2021)