Az utóbbi évek viszont változást hoztak. Az LSD ismét a tudományos figyelem elé került. Az eddigi eredmények meglepőek és ígéretesek. Úgy tűnik a szernek nem csak leépítő, hanem gyógyító hatásai is lehetnek.  

A kábítószerek/drogok ernyőfogalma alá a köztudatban általában az illegális tudatmódosító szerek esnek és sok esetben negatív képzettársításokat vonnak maguk után. A „drog” fogalmának széles kategóriáját azonban érdemes elemeire bontani, mivel minden szercsoport különböző tulajdonságokkal rendelkezik, így a potenciális jótékony hatásai, illetve veszélyei is nagyban eltérnek egymástól. Ez a cikk a klasszikus pszichedelikumok kategóriájából kiemelt egyik legismertebb szerről, az LSD-ről (lysergic acid diethylamide) fog szólni.   

A pszichedelikumok kémiai összetételük és fiziológiás hatásuk szerint négy nagy csoportba oszthatók, melyeknek egyike a klasszikus pszichedelikumok. Ezek a szerek szerotonin receptor agonisták, ami azt jelenti, hogy az agyban a szerotonin nevezetű neurotranszmitter fogadására kialakított receptorokhoz kapcsolódnak, így fejtve ki hatásukat. Érdekesség, hogy az LSD molekulastruktúrája tökéletesebben talál a receptorba, mint maga a szerotonin. Kémiai szinten tehát ezt teszik az emberi aggyal, viszont ennél jóval lényegesebb, hogy szubjektív megélés szintjén mit idéz elő ez a szer. 

A klasszikus pszichedelikumokra jellemző, hogy megváltoztatják a személy valóságérzékelését. Ez magába foglalhat hangulatváltozást, megváltozott gondolkodási mintákat, megváltozott észlelést vagy akár hallucinációkat is, ami viszont mindezek mellett az egyik legérdekesebb jelenség, az a misztikus élmény. Ezek olyan élmények amelyek leginkább vallási vagy transzcendentális katarzisokhoz hasonlíthatók, amelyek drámai változásokat eredményezhetnek az egyén önészlelésében és viselkedésében. A misztikus élmény során tapasztaltak legtöbbször a leírhatatlanság érzésével társulnak és nehezen megérthetők egy beavatatlan személy számára.

Az LSD okozta misztikus élmény során tapasztalt gyakori jelenség az én-identitás meggyengülése, amely azt jelenti, hogy a személy úgy érzi lebomlanak az énje és a körülötte lévő világ közti határok, egyfajta egybeolvadást élhet meg más emberekkel, tárgyakkal, természettel. Ez több faktortól függően lehet egy katartikus, felszabadító élmény, de előidézhet erőteljes halálfélelmet is. Itt említendő a belső pszichés állapot (set) és a külső körülmények (setting) rendkívüli fontossága, ami nem csak az LSD-re, hanem minden más pszichedelikumra is érvényes. Az LSD hatása alatt tapasztalt élményt jelentősen befolyásolja az, hogy milyen elvárásokkal vagyunk a szer iránt, illetve, hogy aktuálisan milyen elmeállapotban vagyunk. Ha ezek inkább negatív irányúak, az élmény is valószínűsíthetően negatív lesz, ha viszont pozitívok, akkor az élmény is ebbe az irányba fog elmozdulni. Emellett a külső körülményeknek is meghatározó a milyensége. Nem mindegy, hogy egy zajos buliban juttatjuk magunkba a szert vagy nyugodt körülmények között, olyan személyek jelenlétében akikben megbízunk. Kis dózisban az LSD lehetséges hatásai közé tartoznak a felgyorsult gondolkodási folyamatok, új gondolatasszociációk, új értelmezések az egyén kapcsolatairól és önmagáról, fokozott empátiaérzés mások iránt, fokozott szociabilitás, illetve sérült félelem felismerés. Nagy dózis esetén az LSD illúziókat, álomszerű ébrenlétet, szinesztéziákat, illetve a fent említett misztikus élményt okozhatja. 

Az LSD-t az első szintetikus hallucinogénként tartják számon, amelyet 1938-ban szintetizált először Albert Hofmann svájci kémikus. Az elkövetkezendő két évtizedben a szer rendkívüli népszerűségnek örvendett úgy tudományos, mint laikus körökben. Kutatásokat folytattak a szer hatásait illetően, kipróbálták a pszichoterápiában való alkalmazhatóságát, illetve az átlagember is viszonylag egyszerűen hozzáférhetett és fogyaszthatta. Ez a tendencia az 1960-as évek közepe fele kezdett drasztikusan megváltozni, amikor is az Egyesült Államokból kiinduló hippi mozgalom hatására az LSD-t az ellenkultúrával kezdték azonosítani és a „társadalomra való bomlasztó hatására” hivatkozva betiltották, a létező legszigorúbb drogszabályozás alá helyezve (Schedule I), amely kijelenti, hogy e kategóriába tartozó szerek a legmagasabb visszaélési (abuse) lehetőséggel rendelkeznek, illetve semmilyen orvosi vagy terápiás felhasználásuk nem engedélyezett. 

Az LSD ilyen szintű veszélyként való észlelése azonban az utóbbi két évtizedben megdőleni látszik, ugyanis e szerrel való tudományos kutatás egyfajta reneszánszát éli. A világ országainak túlnyomó részében még mindig minden tekintetben illegális szernek számít az LSD, viszont az Amerikai Egyesült Államokban, illetve Európa és Dél-Amerika néhány országában legálissá tették e szerrel való tudományos kutatást. Az eredmények pedig áttörő erőjűek. 

Először nézzük az LSD potenciális jótékony, gyógyító hatásait. Az utóbbi évek kutatásainak jelentős többsége hatékonynak találta az LSD-t szerhasználati zavarok, így pl. alkohol-, nikotin- vagy kokainfüggőség kezelésére. Fontos itt korrigálni azt a tévhitet, hogy minden drog függőséget okoz, mivel ez a jelenség a klasszikus pszichedelikumoknál, beleértve az LSD-t is, nem áll fenn. Az LSD-t továbbá hatékonynak találták depresszív és szorongásos zavarok kezelésére is. Ezek az eredmények költség-hatékonysági szempontból is áttörőek, mivel sokkal rövidebb idő alatt hatnak és áltában erőteljesebben is, mint a klasszikus antidepresszánsok vagy szorongásoldó gyógyszerek. Míg utóbbiakat az egyénnek átlagban hónapokig kell szednie, hogy hatásukat fenntartsa, addig az LSD akár egyszeri fogyasztás után is drasztikusan lecsökkentheti e zavarok tüneteit. A mögöttes hatásmechanizmus az elmében lévő „káoszkeltés” lehet. Mint ahogy a fent említett LSD okozta tünetek jellegéből kitűnik, ez a szer képes arra, hogy a meglévő gondolkodási mintázatainkat, szokásainkat, világról és magunkról alkotott értelmezésünket megtörje, vagyis egy szóval, egy kis káoszt teremtsen az agyban. Ez a káoszteremtés hasznosnak bizonyul olyan zavarok esetében, mint a depresszió, szorongás vagy függőség, mivel ezek mind rugalmatlan és diszfunkcionális gondolkodási és viselkedési mintázatokból állnak, amelyekből az egyén nem tud kitörni. Viszont a káoszteremtésnek megvan a veszélye is.

Az LSD legtöbbet emlegetett potenciális veszélye a skizofréniához hasonló állapot előidézése, ami legtöbbször egy ideiglenes pszichotikus epizódban (valóságtól való részleges vagy teljes elszakadás) nyilvánul meg, de egyes személyeknél hosszantartóbb és súlyosabb skizofrénia tüneteket is előidézhet. Nagyon fontos viszont itt kiemelni annak a tényét, hogy friss kutatások azt találták, hogy LSD létrehozta pszichotikus tünetek elsődlegesen olyan személyeknél fordulnak elő akik személyiségében alapvetően hangsúlyos helyet foglalnak el a skizoid és paranoid jellemvonások vagy akik genetikai hátterében előfordult már ez a mentális zavar (pl. szülőknél). Egy nagyszabású epidemiológiai felmérés az Egyesült Államokban, amelynek 130.000 résztvevője volt, nem talált összefüggést a pszichedelikumok használata és a mentális problémák vagy öngyilkos viselkedés között. Ez valószínűsíthetően azt jelenti, hogy nem maga a szer alakít ki mentális zavart, hanem ez csak kihangsúlyozza a jelenlétét azoknál a személyeknél akik eleve hajlamosak rá. Tehát például az LSD okozhat skizofrénia tüneteket, viszont túlnyomó részt azon személyeknél akik genetikai hátterüket tekintve eleve vulnerábilisak erre a zavarra. Mondhatni aktivál egy passzív állapotban lévő betegséget. 

Összességében tehát az LSD egy ígéretes szernek tűnik különböző mentális zavarok kezelésére, annak ellenére, hogy megvannak a maga veszélyei. Még nem áll rendelkezésünkre elegendő tudományos bizonyíték arra nézve, hogy hogyan használható biztonságosan terápiás célra, viszont ahhoz, hogy bővíteni tudjuk a tudásunk e téren mindenek előtt a szerrel kapcsolatos negatív előítéleteinket kell levetkőzzük. Így a „pszichedelikum, mint gyógyszer” koncepciója könnyebben hozzáférhetővé válik a tudományos vizsgálódás számára.