Ha az eljárás gyorsítását vizsgáljuk és ezen belül a konszenzusos megoldásokat, akkor a szakirodalom sokszor az egyezséget tág kategóriaként kezeli. Gyakran a nyomozati szakban egyeztetés által a védelem és a vád által kötött megállapodást és az előkészítő ülésen a váddal egyező beismerést is egyezségnek hívja. Továbbiakban én az előbbit fogom vizsgálni, hiszen a gyakorlati szakemberekkel egyetértve, a váddal egyező beismerést nehezen tudnám egyezségként értelmezni. Ha a klasszikus értelembe vett úton az egyeztetés nem vezet egyezséghez, akkor valósulhat meg az előkészítő ülésen a váddal egyező beismerés. 

Az egyezséget alapvetően nem szabad összekeverni az angolszász jogrendszerekben működő vádalku jogintézményével. A hollywoodi filmekből jól ismert koncepció szerint az ügyészség és a védelem között egyfajta egyezkedés, alkudozás folyik már arról is, hogy a terhelt milyen bűncselekmény elkövetését ismeri be. Ezzel szemben hazánkban létező egyezség jogintézménye tekintetében, habár a felek konszenzusának fontos szerepe van, a terhelt ezen esetekben csupán beismeri a (akár csak egy) bűncselekmény elkövetését a váddal egyezően és ezáltal költségkedvezményekben, enyhébb büntetésben stb. részesülhet. 

Az egyezséget Be. 407. § - 411. § illetve az eljárást a Be. 731. § - 738. § szabályozza. A törvény miniszeri indokolása szerint, mint már a bevezetésben említettem, az egyezség szabályozásának kialakításánál fontos szempont volt, hogy az addigi több alkalommal módosításon átesett szabályozás végre betöltse a feladatot, melyet neki szántak. Az indokolás szerint az eljárásban részt vevő feleknek kedvező ennek az alkalmazása, vagyis „célként tűzte ki a büntetőeljárásban a terhelti együttműködés fokozását, hiszen egy, a tisztességes eljárás követelményeinek is megfelelő konszenzuális eljárás az állam oldalán idő- és költségmegtakarítást, a terhelt oldalán enyhébb szankcionálást, a sértett oldalán biztos jóvátételt, míg a társadalom szempontjából azt eredményezi, hogy a bűncselekmény elkövetőjét biztosan felelősségre vonják”. 

A kontinentális vádalku szereplőit vizsgálva láthatjuk, hogy központi szerepe a vádnak és a védelemnek van, hiszen ilyen esetekben még a nyomozati szakasz alatt történik meg a konszenzus a felek között. A hatályos büntetőeljárásjogi kódex alapján mind a terhelt és a védő, mind az ügyészség is kezdeményezheti az egyezségkötést. Fontos, hogy ha egyezség megkötésére irányuló eljárást folytatnak le, akkor kötelező a védelem a terhelt oldalán, hiszen így valósul meg a fegyverek egyenlősége, a védelem oldalán a védő tudja biztosítani a szakmai hátteret és tudást. Továbbá elengedhetetlen a védő jelenléte már csak azon okból kifolyólag is, hogy abban az esetben ha az egyeztetés nem vezet eredményre a felek között, akkor az itt elhangzottakat, beszerzett bizonyítékokat, beismerést nem használhatja fel az ügyészség az eljárás további szakaszában. Ennek figyelemmel kíséréséhez elengedhetetlen egy jogilag képzett személy a védelem oldalán. Az már egy másik kérdés és aggódalomra is adhat okot a terhelti oldalon, hogy abban az esetben, ha a felek között megköttetik az egyezség, de a bíróság nem fogadja azt el, akkor viszont a fent említettek felhasználhatók az eljárás további szakaszaiban. Ha már a bíróságról van szó, természetesen a bíróságnak is megvan a maga szerepe az eljárásban, habár ez jelentősen eltér a klasszikus ítélkezési feladatoktól, jelen esetben egyfajta megállapodást jóváhagyó szerepet tölt be az eljáráson belül a bíró. 

Habár az egyezség alkalmazása több ügy esetében is jól alkalmazható lenne, hiszen ilyenkor bűnüldözési és kriminalisztikai szempontok is szerepet kaphatnak, mint a Be. 411. § (1) bekezdés c) pontja alapján a terhelti együttműködés eredményeként még az eljárást is meg lehet szüntetni. Itt valóban felmerül a kérdés, hogy a statisztikákat megvizsgálva miért látjuk, azt, hogy a gyakorlatban továbbra sem képes betölteni a neki szánt szerepet. Az ügyészségi statisztikák alapján habár a Be. hatálybalépése óta majdnem duplájára nőtt az évente megkötött egyezségek száma még, így is csak a legutóbbi 2021-es adat alapján 55483 vádirattal megvádolt személy mindössze 0,25 %-a, 141 személy kötött egyezséget.

Ez a statisztika akkor meglepő, ha összevetjük a célukat tekintve az egyezséghez legközelebb eső jogintézménnyel, az előkészítő üléssel. Míg az egyezségkötés jelenlegi szabályozása a múlthoz hasonlóan kudarcot vallott, addig az előkészítő ülés az adatok alapján egy igencsak jól működő koncepció. 2021-re a vádirattal megvádoltak több mint 40 % beismert a váddal egyezően, ezen esetek több mind 90 %-ban a bíróság elfogadta a beismerést és közel 95 %-ban ítélet született az előkészítő ülésen.

Az, hogy miért is nem működik továbbra sem az egyezség hazánkban, hiába lenne sok bűncselekmény esetén egy sokkal kézenfekvőbb, feleknek akár előnyös megállapodás, annak több oka is lehet. Az egyik válasz erre esetleg a megszokás kérdése, talán félnek is tőle a felek, hiszen kevéssé van benne gyakorlatuk. Ezzel szemben az előkészítő ülés koncepcióját meg kellett hamar szoknia a feleknek hiszen minden „klasszikus” büntetőeljárás szerves részévé vált, hacsak nem külön eljárásról van szó, minden esetben kötelező megtartani, míg az egyezség megkötése csupán az ügyészségen, a terhelten és a védőn múlik. A védelem oldalán további okként merülhet fel a teher, amit az egyezség a védőre ró. A védőnek, ahhoz hogy érdemben minél jobban a terhelt segítségére lehessen és a számára legelőnyösebb megoldáshoz segítse hozzá ismernie kell az ügy iratait teljeskörűen. Ám az egyezség a nyomozati szakaszban folyik, vádemelés után semmilyen esetben nincs rá mód, ekkor viszont a törvény alapján ha az eljárás érdekeit az szolgálja, akkor az ügyészség a nyomozás befejezéséig korlátozhatja a nyomozati iratok megismerésének jogát, mely igen csak problémássá teszi a védő számára a védelem felépítését és az egyezségben való terhelt érdekeit szolgáló együttműködést. Az ügyészség oldaláról pedig az vezethet a motiválatlansághoz, hogy jelentősen nem csökken a munkateher, ha pedig előkészítő ülésen születik meg az ítélet, akkor meg egészen biztosan nem. Abban az esetben lehet az ügyészségnek érdeke az egyezségkötés, ha ennek eredményeként új terheltet vagy bizonyítékot tudnak feltárni, esetleg egy más ügyben szolgáltat bizonyítékot a terhelt. Szintén aggályossá teszi az egyezségkötést, hogy a jogalkotó egészen nagy mértékben szabad kezet adott a feleknek, csupán az eljárás utolsó szakaszában teszi kötelezővé a jegyzőkönyv készítését. Ezt megelőzően mindkét oldalnak kiemelten figyelnie kell arra, hogy elkerüljék az esetleges visszaéléseket, hiszen nincs rögzítve, hogy mi hangzott el, mi történt egy-egy egyeztetésen. Erre a problémára reflektál a 9/2018. (VI. 28.) Legfőbb Ügyészi utasítás, mely szerint az egyeztetéseket kép- és hangfelvétel készítésére alkalmas helyen kell megtartani, valamint részletes jegyzőkönyvet kell vezetni az eseményekről, de ez továbbra sem a jogalkotó által meghatározott keret, ezt a hiányt érdemes lenne pótolni. Valamint további probléma, hogy vannak az egyszerűbb ügyekre jóbban működő koncepciók a külön eljárások között, mint a bíróság elé állítás és a büntetővégzés. A komplexebb ügyeknél jó megoldás lehet az egyezség, de abban az esetben ha a bíró nem ért egyet a minősítéssel akkor nem fogadja el az egyezséget, így le kell folytatni az eljárást, azaz nem csökken az ügyészség munka terhe. Valószínűleg ezen okok mind szerepet játszanak abban, hogy a hatályos Be-nek sem sikerült elérnie, hogy jelentősen növekedjen az egyezségkötések száma.