A francia jogász, ügyvéd, filozófus, és a strasbourgi egyetem oktatója, Ghislain Benhessa Le Totem de l'Etat de droit, Concept flou, conséquences claires (A jogállamiság totemje, homályos fogalom világos következményekkel) című könyve ennek épp az ellenkezőjéről akar bennünket meggyőzni.

Bár a jogállamiság elvét gyakran politikai érvként használják fel Magyarország és Lengyelország ellen, ez valójában egy nehezen definiálható filozófiai és jogi fogalom.

Benhessa könyvében erre a meghatározásra tesz kísérletet. Helyteleníti, hogy a jogállamiság mai szószólói nélkülöznek minden intellektuális szigort, amikor "azt úgy kezelik, mintha a nyugati demokráciák bűvös talizmánja lenne, amibe, mint egy hatalmas kavarodásba, mindent beletartozik: "a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége, a törvény előtti egyenlőség, a közszereplés átláthatósága, a sajtó szabadsága, a politikai pártok pluralizmusa, és természetesen az alapvető jogok védelme és a diszkrimináció elleni küzdelem [...] Ahogy a kontextusnak és a társadalmi igényeknek megfelelően egyre több jog érvényesül, úgy növekszik a talizmán ereje is".

A jogállamiság a közérdeket másodlagos rangúvá alacsonyító eszközzé vált. Olyan konstrukció, amelynek körvonalai a törvényességet a legitimitás elé helyező rendszer központi figurája, a bíró által foggal-körömmel védett "proteikus értékek" szerint változnak; röviden: "a jogállamiság a jog gyakorlása az állammal szemben", "a világ magánosításának eszköze a közösség kárára, a legkülönfélébb és legszínesebb sérelmek trójai falova", "a szabadságok és alapvető jogok útvesztője a bírák fennhatósága alatt".

A "fehér lovag" Kelsen és a "fekete lovag" Schmitt közötti "vezérek csatájának" szentelt részben, Benhessa szemléletesen foglalja össze azt a párviadalt, melyből végül Hans Kelsen modellje került ki győztesen Carl Schmitt elgondolásával szemben. Az előbbi "a világ megértésének teljes egészében a jogon alapuló rendszerét", a "jogállamiság tudományos modelljét" állította fel, míg az utóbbi "aporiákra és zsákutcákra" hívta fel a figyelemet, és "a teológiára és az eszmetörténetre támaszkodva a rendkívüli állapot fogalmát állította vele szembe". 

Benhessa tanulmánya értékes adalék a de gaulle-ista eszméket érintő változások megértéséhez is. Ezek a francia Alkotmánytanács 1971-es, az egyesülési szabadságról szóló döntése nyomán következtek be, amikor is a Tanács az alapvető szabadságjogok őrévé vált. Itt kezdődött el az a folyamat, amely végül oda vezetett, hogy "a bírák az alkotmány kizárólagos értelmezőinek szerepét saját magukra ruházták". Ezt de Gaulle tábornok soha nem fogadott volna el. 

Mára messze kerültünk nemcsak a jogállamiság eredeti, "a kormányzat hatalmának az egyénnel szembeni korlátozását" célzó koncepciójától, hanem még a Hans Kelsen által megfogalmazott joglépcsőtől is. A jogállamiság a "korlátlan emancipáció álmának" táptalaját jelentő fogalommá vált. Ettől a jelenségtől már Alexis de Tocqueville és John Locke is óva intett, utalva a "a romlott természetre, amelyet mind az embereket, mind az állatokat arra készteti, hogy azt tegyék, amit akarnak", illetve a "pozitív szabadságjogokra, azaz arra, hogy az ember a saját ura lehessen".

Benhessa szerint Jürgen Habermas volt az, aki az "európai identitás" és a jogállamiság e "korcs fogalma" közötti kapcsolatot megteremtette. Az Európai Unió igazi "szellemi mentoraként" tisztelt Habermas munkássága "rámutat az Európai Uniót átható ideológiára, a nemzetek, a határok, a szabadságok és az alapvető jogok problémakörére". Ablak a "nagy föderalista projekt epicentrumára."

Az egyfajta "civil vallásnak" számító jogállamiságnak vannak "esküdt ellenségei", Magyarország és Lengyelország, és nem tűr semmilyen kritikát a "végső hatalomátvételét" illetően: a jogállamiság amellett, hogy az általa védelmezett haladó értékeket - egyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, tolerancia, kisebbségi jogok - támogatja, lehetővé teszi az Európai Unió számára, hogy "egyszer és mindenkorra megteremtse normái egyeduralmát a maguk teljességében". 

Minden azon múlik, hogy a jogállamiság mellett vagy az ellen vagyunk-e. Nincs helye árnyalatoknak vagy kritikának. Úgy tűnik, hogy Brüsszel a jogállamiságot koncepcionális fegyverként használja az ellenállók megtörésére. Politikai eszközökkel zsarolja azokat, akik felemelik szavukat a divatos "értékek" és ideológiák, a bírák kormányzása és a Szerződésekben nem rögzített nemzeti szuverenitás megsértése ellen. 

Benhessa erőteljes, a fogalmak magabiztos értését tükröző stílusban megírt könyve megérdemli, hogy eljusson mindazok kezébe, akik egy adott fogalmat gyakran úgy használnak, hogy nem is igazán vannak tisztában annak következményeivel.

Ghislain Benhessa, Le Totem de l'État de droit, Concept flou, conséquences claires, L'artilleur, 2021, 240 old.