Arról a nyugat-európai szereplők kevesebbet beszélnek, hogy például a menedékkérők kvóta szerinti szétosztása miként bírhat rá újabb tömegeket az útra kelésre – és hogy mekkora azoknak a száma, akik az Unió közvetlen szomszédságában a potenciális útra kelőket jelenthetik.

Ebből a szempontból érdemes egy pillantást vetnünk a Földközi-tenger déli partjára, a fáraók egykori földjére. Egyiptom nem csupán a Nílus ajándéka: a kapuőr-szerepet betöltő ország az elmúlt években az Európai Unió legmegbízhatóbb partnere lett az irreguláris bevándorlás elleni küzdelemben. Egy 2016 szeptemberi hajókatasztrófa után, amelyben legalább 300, zömében egyiptomi migráns vesztette életét, az ország haditengerészete szisztematikusan lezárta a tengeri határokat. Így az elmúlt hét évben innen csak elenyésző számban indultak el csónakok Európa fele, és Kairó minden vonatkozó megszólalásában hangsúlyozza az illegális el- és átvándorlás elleni küzdelmet.

Európának nagy szüksége van a megbízható egyiptomi partnerségre: a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) becslései szerint 2022 közepén 9 millió külföldi élt az országban: csak a szudániak száma megközelítette az ötmilliót. A helyzet azóta tovább súlyosbodott: a koronavírus járvány gazdasági hatásai, majd az élelmezési válság és az ukrajnai orosz agressziót kísérő infláció további százezreket késztetett lakóhelyük elhagyására a szubszaharai Afrikában, akik Egyiptom felé vették az irányt. A 2023. április 15-én kitört szudáni polgárháború miatt pedig a hivatalos adatok szerint eddig 317 ezer menekült érkezett a Nílus-parti országba – miközben a látencia miatt szakértők további több tíz-, hanem százezer emberről beszélnek, akik nem jelennek meg a hivatalos statisztikákban. Összességében tehát nem állhat messze az igazságtól, hogy Egyiptom jelenleg közel 10 millió külföldi bevándorlónak és menekültnek ad otthont. 

Kairó eddig meglehetősen nagyvonalúan bánt az érkezőkkel. Itt nem alakultak ki menekülttáborok, a bevándorlók együtt éltek a helyi lakossággal. A Szudánból, Dél-Szudánból, Szíriából és Jemenből érkezők ráadásul – részben az arab szolidaritás jegyében – hozzáfértek a közoktatáshoz és az egészségügyhöz (igaz, a helyiek számára előírt költségeket nekik is be kellett fizetniük), és viszonylag könnyen kaptak tartózkodási engedélyt is. A szubszaharai térségből érkezők esetében ez már korlátozottabban működött, de a hatóságok zömében az ő jelenlétük fölött is szemet hunytak. Legalább ilyen fontos, hogy Egyiptom nem akadályozta a különféle külföldi segélyszervezetek munkáját, ami a migránsközösségeket célozta. A hivatalosan 105 millió lakosú ország gazdasága pedig jelentős külföldi munkavállalói tömegeket volt képes fölszívni.

Az elmúlt években azonban ez a trend megváltozott, és Egyiptom egyre kevésbé bírja el a külföldiek nagyarányú beáramlását. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a külföldiek 10 millió körüli tömege hét évvel ezelőtt még csak 5 millió főt számlált. Ráadásul a bevándorlók és menekültek zöme Kairóban és Alexandriában koncentrálódik, ami csökkenti az elérhető munkahelyek számát, és súlyosbítja az egyébként is jelentkező lakáshiányt. Paradox eleme a jelenlegi szudáni menekültválságnak, hogy Kartúm felől egyelőre inkább a közép- és felsőosztály menekült el, mert ők rendelkeztek ehhez megfelelő tőkével és kapcsolati hálóval. Így ők ki tudták fizetni a kairói szállásokat, ami további lakáshiányhoz vezetett: az elmúlt hónapokban pedig egyes kerületekben 50-100%-kal nőttek a bérletárak. 

Az egyiptomi gazdaság állapota sem túl rózsás. A hivatalos inflációs mutató – részben az ukrajnai háború hatására – 40% körül áll, az élelmiszerárak rohamosan nőnek, miközben az egyes termékek – mint a kenyér – állami szubvenciója óriási összegeket emészt fel. A nagy infrastrukturális projektek, mint a Szuezi-csatorna másik ágának megnyitása vagy az Új Adminisztratív Főváros kiépítése csak részben váltották be a hozzájuk fűzött gazdasági reményeket, miközben a termelői szektorban alig történt előrelépés. Fiatalok tömegei küzdenek a munkanélküliséggel, és egyre többen gondolkoznak az elvándorláson az Arab-öböl vagy épp Európa fele. 

Ugyanez figyelhető meg a külföldiek körében is: a beszűkülő gazdasági lehetőségek következtében egyre többen tekintgetnek Egyiptomon túlra. Intő példa, hogy 2023 szeptemberéig több irreguláris szudáni bevándorló érte el Európát, mint 2022-ben az egész évben. Bár Egyiptom tengeri határai zárva vannak, Líbia felé viszonylag könnyű az átjutás, és onnan az embercsempészek már megszervezik az átkelést a Földközi-tengeren.

Kairó egyelőre még kitart, és nem akarja megnyitni határait Európa fele – bár délen egyre nehezebb a bejutás, és Egyiptom lényegében kitette a ,,megtelt” táblát. Hosszabb távon azonban kérdéses, hogy az észak-afrikai ország vezetése meddig tudja kezelni a 10 millió külföldi jelenlétét. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a külső szereplők támogassák ebben Kairó erőfeszítéseit, és ha kell, hasonló pénzügyi csomagokkal segítsék az országot, mint az történt például Törökország esetében. Ezek nem olcsó megoldások – de még mindig sokkal költséghatékonyabbak, mint az érkezők tömegeinek kezelése. Nem beszélve arról, hogy hány ezer ember életét lehet megmenteni azzal, ha nem vágnak neki a kockázatos földközi-tengeri átkelésnek.

Mindezek miatt sem mindegy, hogy az EU a Migrációs és Menekültügyi Paktummal milyen üzenetet közvetít partnerei és a potenciális irreguláris bevándorlók számára: hiszen miért várjuk el Kairótól, hogy megvédje az EU-t, ha az Unió sem veszi komolyan saját határai védelmét? Ezért fontos, hogy az új Paktum világossá tegye: Európa megvédi határait, és nem fogja beengedni azokat, akik arra nem jogosultak.