Izrael és a Hamasz háborújának geostratégiai következményei

Az elmúlt két évben két olyan háború rázta meg a világot, legalábbis a világ közvéleményét, amely jó időre végletesen, de lehet, hogy véglegesen megosztotta a világot és felgyorsította a két nagy kialakuló tábor, a ’Nyugat’ és a ’Kelet’ létrejöttét.

1. Az orosz-ukrán háború egy kiszámítható és legkésőbb 2014 óta előre kalkulálható[1] orosz reakció eredménye volt. Nyilvánvaló volt, hogy a még mindig birodalmi státuszú Oroszország nem tudja és nem is fogja szó nélkül hagyni, hogy Moszkvától látótávolságra, a NATO taggá váló Ukrajnában NATO támaszpontok legyenek, ahol akár még nukleáris fegyvereket is tárolhatnak. Az Egyesült Államok hasonlóképpen teljes joggal nem hagyta (volna), hogy Kubában szovjetorosz támaszpontok legyenek nukleáris fegyverekkel. Ebből az egyszerű tényből kiindulva teljes biztonsággal megjósolható volt, hogy az oroszok támadni fognak és megpróbálják lerohanni Ukrajnát, pontosabban megdönteni a nyugatbarát ukrán kormányt, és elejét venni a NATO további keleti terjeszkedésének.

Az eredmény egy elhúzódó katonai konfliktus lett, és elindult a világ polarizálódása. A ’Nyugat’ szinte teljesen levált Oroszországról – a szimbolikus politizálás és a politikai marketing terén teljesen, gazdaságilag jórészt (bár a szabad tőkeáramlásnak nincsenek politikai és erkölcsi aggályai és akadályai és meg fogja találni az utat az orosz erőforrások és az orosz piac felé). Mindez rákényszerítette és érdekeltté tette Oroszországot abban, hogy Kínával – akiben a nyugati mainstream politika riválist, sőt ellenséget lát – együtt elkezdje, vagy inkább nagyobb lendülettel folytassa egy a ’Nyugattal’ rivalizáló új világrend felépítését, amely formálódó szövetségi rendszerhez számos, a ’Nyugattal’ (azon belül is az Egyesült Államokkal) nem baráti kapcsolatokat ápoló ország (Irán a siíta országokkal), Afganisztán, valamint teljes Belső-Ázsia és talán Pákisztán is csatlakozhat.

Számos ország, például a nyugati gazdasági hegemóniának konkurenciát teremteni szándékozó BRICS országok semlegesen állnak hozzá az orosz—ukrán konfliktushoz és talán érdekeltek is a nyugati hegemóniát és unipoláris világrendet leváltó minimum bipoláris világrend megteremtésében. Ide csatlakoznak a nyugati globális gazdasági és politikai kánonból kimaradt, feltörekvő hatalmi centrumok, amelyek ezt a státuszt a ’Nyugattól’ a történelem során sohasem kapták meg, sőt gyakran inkább célpontjai voltak a nyugati expanziónak. Ilyen ország lehet a (szunnita) muszlim világ magországának státuszáért versenyben álló Szaúd-Arábia, Törökország és Egyiptom. Törökország NATO tagállamként nem csatlakoz(hat)ott a Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika alkotta BRICS csoporthoz, de Argentínán kívül öt olyan ország csatlakozik 2024 január 1.-étől az Oroszországot is magába foglaló szervezethez, amelynek maghatározó szerepe lehet a Közel-Kelet és Afrika jövőbeli politikai és gazdasági orientációjának meghatározásában: Irán, Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Etiópia. Ez az új szövetség már elég erős[2] lehet ahhoz, hogy a puszta léte és fejlesztési irányai is figyelmeztessék a ’Nyugatot’ (abban is az EU-t), hogy a hegemóniája és vezető szerepe leáldozóban van.

Geostratégiai következmények. Az orosz—ukrán háború tehát megosztotta a világot és Oroszországot szinte teljesen elszigetelte a Nyugattól, de olyan, a BRICS bővítésben is testet öltő geostratégiai tervezési folyamatokat is elindított, amelyek elősegíthetik a Nyugat alkonyának felgyorsulását.

2. A Hamasz október 7.-én egy túlterheléses rakétatámadással[3] és a Gázát körülzáró kerítésrendszert több ponton is áttörve egy körülbelül 2.000 Hamasz fegyverest felsorakoztató nagyszabású támadást intézett Izrael déli, elsősorban a Gázai övezet közvetlen szomszédságában fekvő körzetei és települései ellen. A támadás katonai sikereket mérsékelten ért el (talán 123 izraeli katona esett el), de az izraeli polgári lakosság[4] körében elkövetett esztelen mészárlás (1.300 izraeli halott, akiknek 90%-a ártatlan polgári áldozat, több száz sebesült és kb. 150 elhurcolt) olyan sebet ejtett Izrael és közvetve a nyugati világ lelkén, amely nehezen fog begyógyulni.

Ha pusztán az események sorát és logikáját nézzük, akkor első ránézésre meglepő lehet, hogy a terrortámadásban nem vettek részt a Ciszjordániában (’West Bank’), Ramallahban, Nabluszban, Hebrónban vagy éppen Betlehemben élő palesztinok. Mahmud Abbász palesztin elnök és pártja a Fatah kimaradt a hadműveletből. Hogy nem értettek-e egyet vele, vagy nem is tudtak róla, nem tudjuk. Inkább az utóbbi az igaz: a Hamasz nem tájékoztatta őket a készülő támadásról, mert félt a dekonspirációtól, hogy a terv az izraeli titkosszolgálatok fülébe jut. Hiába szólított fel a Hamasz Izrael palesztin lakosságának minden tagját, hogy ragadjon fegyvert, csatlakozzon a támadáshoz és ölje meg zsidó szomszédjait, ez nem történt meg. A libanoni Hezbollah is csak másod és harmadnap tett erőtlen kísérletet a beavatkozásra. Az, hogy a Fatah, és a ciszjordániai palesztinok, vagyis a Palesztin Hatóság kimaradtak az esztelen, polgári lakosság körében elkövetett mészárlásból, azzal a (tervezett?) eredménnyel is jár, hogy a világ szemében maradt olyan hivatalos palesztin képviselet, amely továbbra is legitim módon követelheti a palesztin nép önrendelkezéshez való jogát, kérheti a nemzetközi támogatást és segélyeket, és úgy képviselheti a palesztin ügyet, hogy megpróbálja elhitetni a világgal, hogy a Hamasz terrortámadásának árnyékából rá szinte semmi sem vetül. És mindezt úgy csinálja, hogy a Gázai övezet és a polgári lakosság védelmére koncentrál és nem ítéli el egyértelműen a Gázai övezet palesztin lakosságának köréből verbuvált sok ezer (több tízezer?) Hamasz tag brutális, a nyugati értékrend szempontjából borzalmas rémtetteit. A palesztin hatóság kétségtelenül a tárgyalásos rendezésben érdekelt, amelynek gátja lehet, hogy a muszlim világ szereplői közül jónéhányan Izrael állam létét, ad absurdum a léthez való puszta jogát is megkérdőjelezik és a ’folyótól a tengerig’ (a Jordántól a Földközi-tengerig) terjedő szabad Palesztináról beszélnek, amely területen ma Izrael állama található.

Így joggal tekinthetjük a terrortámadást a Hamasz saját hadműveletének, amelybe más palesztin csoportok nem kapcsolódtak be.[5] Így a politikai és nemzetközi jogi büntető felelősséget a Hamasz magára vállalta. Ez az aktus egy tisztáldozattal ér fel, mert a Hamasz ugyan megmutatta, 1) hogy Izrael nem sérthetetlen, elérte, 2) hogy az Izrael és az arab világ közötti megbékélési folyamat megakadjon, 3) hogy az Izrael mellett felsorakozó nyugati kormányok és az arab világ kormányai között feszültség keletkezzen, amelynek feloldása szinte lehetetlen, mert a Nyugat sem fog eltántorodni Izrael támogatása mellől és az arab világ sem fogja magára hagyni a palesztinok ügyét, 4) hogy az arab világ népei körében újra a palesztin ügy támogatása legyen az egyik legfontosabb téma. Ugyanakkor azt is elérte, hogy Izrael minden erejével a Hamasz elpusztítására törekedjék, amelyben Izrael kétségkívül sikereket fog elérni. Gázát megtisztítja a Hamasztól, tagjait levadássza, infrastruktúráját elpusztítja és a tagok maradékát száműzetésbe kényszeríti, ahol szintén vadászni fognak rájuk. A száműzetésbe kényszerített Hamasz már nem lesz ugyanaz, nem lesz ugyanolyan erős, mint a területi kiterjedéssel, ’saját országgal’ rendelkező Hamasz volt.

A polgári lakosság esztelen mészárlása (gyerekek lefejezése, családok elevenen való elégetése, fesztiválozó fiatalok halomra lövése stb.) olyan provokáció volt Izraellel szemben, amelyet az nem hagyhat válasz nélkül, és a válasz kemény lesz: Gáza teljes elszigetelése, minden katonai célpont megsemmisítése még akkor is, ha polgári álcája van (polgári épületben vagy az alatt található), és akkor is, ha a város kritikus infrastruktúráját is elpusztítja, a gázai polgári lakosság kitelepítése a hadműveleti zónából és Hamasz teljes felszámolása Gázában, illetve Gáza határain kívül, bárhol is legyenek.

A Nyugat természetesen egy emberként állt ki Izrael és a saját értékei mellett, de azzal kellett szembesülnie, hogy a nyugati világban élő muszlimok körében a palesztin ügy az egyik legkonszenzusosabb módon támogatandó ügy. A palesztin kérdés 70 éve az egyik neuralgikus pontja Izrael és az arab világ együttélésének és a palesztin ügy támogatása olyan mélyen ivódott bele a muszlim világ kulturális kódrendszerébe, hogy onnan eltávolítani szinte lehetetlen. Európában Palesztina párti tüntetések robbantak ki, amelyek váratlanul érték és lélekben megrázták az Izrael és a nyugati értékek mellett teljes vállszélességben kiálló és a Hamasz terrortámadásának rémtetteit határozottan elítélő európai polgárokat.

Európa és az Unió biztonsága szempontjából kulcskérdés, hogy az európai muszlimok (akár palesztinok akár nem) körében mekkora a látencia: határozottan elítélik-e a történteket, diszkreditálják-e a Hamaszt, vagy hallgatólagosan egyetértenek vele és a bizonytalanságukat azzal álcázzák, hogy csak Palesztina szabadságáról hajlandók beszélni, még akkor is, ha a tüntetéseken néhányan nyíltan dicsőítették a Hamaszt, Izrael és a zsidók pusztulását követelték, és egy olyan szabad Palesztináról beszéltek (a folyótól (Jordántól) a tengerig (Földközi-tengerig)), amelynek a térképén nem szerepel Izrael állama. Amíg a palesztinok és a Palesztina párti tüntetők nem ítélik el a Hamasz brutális terrortámadását, addig fennáll a veszélye, hogy a lelkük mélyén akár egyet is érthetnek vele és akár jogos bosszúnak is tarthatják azt a palesztinok szenvedéseiért. Ennek a látenciának a feltárása az európai biztonság legfontosabb kérdésévé vált. Tudnunk kell, hogy mekkora az elfogadottsága[6] a Hamasz rémtettének és mire számíthatunk az Európában menedékre talált muszlimoktól, mennyire tisztelik azokat a népeket és államokat, amelyek befogadták őket, illetve milyen veszélyt jelentenek az európai/nyugati értékekre és az egyes európai országok és népek biztonságára.[7] A Hamasz terrortámadása után a nyugati baloldal anticionizmusa – akármilyen erőfeszítéseket is tesznek ellene – már semmiképpen sem választható el az antiszemitizmustól.

Az idő előre haladtával már nem a Hamasz által elkövetett véres mészárlások fogják a címlapokat uralni, hanem az izraeli katonai válaszlépések elkerülhetetlennek látszó polgári áldozatairól és a Gáza város infrastruktúrájában bekövetkező pusztításról szóló drámai beszámolók. Ezekre fognak ráerősíteni az emberi jogi szervezetek, az ENSZ különféle intézményei és a muszlim világ kormányai is. Számos geostratégiai kulcsszereplő (Oroszország, Kína, Törökország, Szaúd-Arábia és Egyiptom) arra szólítja fel Izraelt, hogy tanúsítson önmérsékletet és vegye elejét a pusztításnak. Ez egy kényelmes pozíció, mert pontosan tudják, hogy Izraelnek ki kell irtania a Hamaszt Gázából és az egész Közel-Keletről és ez áldozatokkal fog járni. Ez a pozíció növeli Oroszország és Kína népszerűségét a muszlim világban.

Kína amúgy is egyre fontosabb szerepet játszik a Közel-Keleten. Idén márciusban meggyőzte Irán és Szaúd-Arábia kormányait, hogy normalizálják diplomáciai kapcsolataikat, ő lett Szaúd-Arábia talán legnagyobb olajvásárlója, és közös tengeri hadgyakorlatot tartott a szaúdi haditengerészettel. A szaúdiak az OPEC-ben egyre gyakrabban mozognak együtt Oroszországgal. Ráadásul Szaúd-Arábia 2024. január 1.-ével csatlakozik a Kína és Oroszország dominálta BRICS szervezethez is.

A kulcspozícióban lévő Szaúd-Arábia egyre erősödő ’Kelet’ orientációját megtörendő az Egyesült Államok ismét elkezdte szorgalmazni az Izrael és a környező arab országok között kötendő (Ábrahám) megállapodás Szaúd-Arábiára kiterjedő részét. A Hamasz terrortámadása ezt a folyamatot megroppantotta, mert a könnyen kiszámítható izraeli válaszcsapások pusztításai miatt az arab világból senki sem fog a palesztinokat otthonaikból elűző, a városaikat leromboló és a palesztin nép körében polgári áldozatokat is szedő Izraellel megbékélni és szövetségre lépni.

Az arab/muszlim világ népeinek génjeibe égetett Palesztina szimpátia amúgy is nagyon nehéz helyzetbe hozza az arab világ kormányzatait. Ugyanis olyan elemi erejű a népeik körében a palesztinokkal való együttérzés, hogy a kormányok nem tudnak a Nyugat mellett ebben a kérdésben kiállni. Az arab világ kormányainak továbbá attól is van félni valójuk, hogy a palesztin ügy miatti szimpátiatüntetések nem indítanak-e el saját országaikban olyan népi mozgalmakat, mint 2011—2012-ben az Arab tavasz idején. Egyiptom ezért zárta le a határait, mert nem akarta a palesztin problémát a menekültekkel együtt az országába importálni. A Hamasz terrortámadásainak képeit fel fogják váltani az Izrael által a Gázai övezetben – emberéletben és infrastruktúrában – elkövetett pusztítás képei, a milliónyi menekült szívszorító beszámolói, és ez olyan elemi erejű Izrael – és közvetve Nyugat – ellenességet fog előidézni az arab/muszlim világ népeinek körében, amellyel a kormányaik nem tudnak majd szembe menni.

Geostratégiai következménnyek. A közvetlen geostratégiai következmények nem csak abban öltöttek testet, hogy felhívták a figyelmet Izrael biztonságának (a titkosszolgálatok hiányosságai, a déli körzetekben a katonai biztonság törékeny voltára, és általában Izrael felkészültségének valós fokára) és ezzel együtt az egész közel-keleti biztonsági rendszer törékeny voltára (miként reagáltak a muszlim államok a terrortámadásra, illetve az azt követő izraeli reakciókra), hanem az eseményeknek van legalább egy globális geostratégiai következménye is.

A nyugati kormányok Izrael mellett való egyértelmű kiállása, a barbár terrorizmus ilyen határozott elutasítása éket verhet a muszlim világ kormányai és a ’Nyugat’ közé. Ez a helyzet hasonlíthat az Oroszország és a ’Nyugat’ közötti teljes szakításhoz, csak a törésvonal most a ’Nyugat’ és az arab/muszlim világ között keletkezett. Ez a terrortámadás egyik egyértelmű geostratégiai következménye lehet.

A kérdés leegyszerűsítve úgy hangzik, hogy az arab/muszlim világ az új bipoláris világrendben kinek az oldalán, a ’Nyugat’, vagy valószínűbben a ’Kelet’ oldalán fog állni. Jelen helyzetben egyértelműen a ’Nyugat’ van lépéshátrányban és -kényszerben és mindent meg kell tennie azért, hogy az arab/muszlim világ az izraeli—palesztin/arab/muszlim konfliktus drámai kiéleződése miatt ne távolodjon el végletesen vagy éppen véglegesen a ’Nyugattól’. Ha ez megtörténne a ’Nyugat’ mozgástere keleti és déli irányban drámaian leszűkülne.

Nem véletlen, hogy a nyugati diplomácia, konkrétan Antony Blinken az Egyesült Államok külügyminisztere, azonnal lépéseket tett, és a Közel-Keletre utazott, hogy kísérletet tegyen a kialakult határozott törésvonal spontán kiszélesedésének, vagy tudatos kiszélesítésének megakadályozására. Reméljük a nyugati diplomáciai erőfeszítések sikerrel járnak és a ’Nyugat’ azon belül is az EU az Oroszországgal való teljes szakítás, a Kínától való elszakadási politika után nem veszíti el az arab/muszlim világot is, mert azzal teljesen elszigetelődne egy olyan világban, ahol a történelem kerekének a tengelye már (régen) nem Európa körül forog, még ha ezt a nyugat-európai politikai elit nem is hajlandó tudomásul venni, ahol a világ gazdasági fejlesztési centrumai már régen nem Európában és jórészt már nem is a tágabb értelemben vett ’Nyugaton’ vannak, még ha erről a ’Nyugat’ nem is hajlandó tudomást venni. Európa, az Európai Unió már nem ül ott a globális geostratégiai sakktáblánál, mint játékos, hanem legjobb esetben is a kibic szerepét tölti be. A külpolitikai elszigetelődés mellett az EU mostani irányítói – saját politikai érdekeik mentén – a bevándorláspolitikájukkal olyan helyzetbe hozták az Uniót, amely belülről gyengíti, és egy kőkemény érdekek mentén alakuló új világrendben egy szimbolikus politizálással, olyan ’globális értékteremtő’ projektekkel, mint az open society, vagy a gender ideológia osztja meg és gyengíti tovább saját belső társadalmi bázisát. Miközben a világ többi része értetlenkedve, ugyanakkor a lehetőséget is meglátva benne figyeli, hogy az EU a világon egyedülállóan magas üzemanyagárakkal, az olcsó energiaforrások elvágásával, az inflációval és más egyéb gazdaságpolitikai intézkedésekkel hogyan teszi tönkre az európai gazdaság versenyképességét és a bevándorláspolitikájával hogyan gyengíti belső koherenciáját, amelyekre – mint azt az Európán kívüli hatalmi centrumok és szereplők mindegyike pontosan tudja – az új formálódó világrendben mindennél nagyobb szüksége lenne. A világ Európán kívüli része értetlenkedve nézi az európai folyamatokat, ugyanakkor hasznot is húz Európa gyengeségéből. Onnan talán jobban látszik, hogy a hajó süllyed, de a zenekar még játszik.

Fotó: Wikimedia Commons