Hogyan változott a családon belüli erőszak megítélése az évek során?

„Hiszem, hogy egyfajta evolúciós folyamat – a tudatosság evolúciója közepette élünk. Az emberi jogaink megértésével párhuzamosan növekszik bennünk az emberi élet és az emberi méltóság tisztelete. Közösségként már nem nézzük el a rabszolgaságot, a gyerekmunkát, a gyerekbántalmazást vagy a feleségverést. Közösségként úton vagyunk afelé, hogy átlépjük a hatalom két lehetséges felfogását elválasztó küszöböt. Az egyik a másik ember feletti uralom, míg a másik a saját személyünk feletti uralom, amely a kölcsönösségben és az együttműködésben teljesedik ki.”

A család fogalma az elmúlt évtizedben jelentősen megváltozott, mégis erősen állítható, hogy a családnak determináló hatása van az egyén testi-lelki fejlődésében, valamint a szocializációs folyamatokban. A család a személyes kapcsolatok legfontosabb formája és egészen a születéstől kezdve hat az emberre és elkíséri egy életen át. A nők és a gyermekek védelme az egyik legfontosabb célja lett a jogvédő mozgalmaknak. Az államoknak is fontos szerepe van abban, hogy megpróbálja megelőzni azt a családon belüli erőszakot, ami Magyarországon minden ötödik családot érint. 

De hogyan is változott a családon belüli erőszak megítélése az évek során?

1992 előtt az Egyesült Királyságban nem volt törvénytelen a házasságon belüli szexuális kényszerítés. A házasságon belüli nemi erőszakról szóló legkorábbi írott jogi forrás az 1736-ban megjelent „History of the Pleas of the Crown by Sir Matthew Hale” című értekezésben jelent meg, amelynek szerzője az angliai King's Bench Bíróság korábbi főbírája volt. Hale megállapította:

„Egy nő férje maga nem lehet bűnös a felesége elleni tényleges nemi erőszakban, tekintettel a házassági beleegyezésre, amelyet a nő adott, és amelyet nem tud visszavonni.”

1822-ben John Frederick Archbold megismételte Hale-t, amikor kiadta a „Pleading and Evidence in Criminal Cases” című könyvét, megerősítve azt az álláspontot, hogy a férj „nem lehet bűnös a felesége elleni nemi erőszakban”. Egyszerűen fogalmazva, a szokásjog szerint a férj továbbra is érvényesíthette a házastársi jogokat a feleségével szemben anélkül, hogy bűncselekményt követett volna el. Úgy tekintették, hogy a feleség a házassági szerződés révén folyamatos beleegyezését adta a nemi közösüléshez.

Az R kontra R ügy 1991-ben teljesen megváltoztatta a helyzetet, és a házasságon belüli nemi erőszak végre jogi valósággá vált. Az ügyben egy férfit (akit csak „R”-ként azonosítottak) elítéltek felesége megerőszakolásának kísérlete miatt, miután megtámadta a határozatot a házasságon belüli nemi erőszak alóli mentességre hivatkozva. Számos fellebbezést követően az ügyet a Lordok Háza vizsgálta felül, és a tagok egyhangúlag úgy döntöttek, hogy megdöntik a szokásjog szabályát és helybenhagyják a férjet nemi erőszakért elítélő ítéletet. Lord Emslie, a lord igazságügyi miniszter így nyilatkozott:

„Manapság már nem lehet komolyan azt állítani, hogy a házassággal a feleség minden körülmények között visszavonhatatlanul aláveti magát a nemi közösülésnek.”

Az első magyar büntető törvénykönyv, vagy közismert nevén a Csemegi-kódex a házi fegyelmi jogról úgy rendelkezett, hogy a házi fegyelemre jogosított személy által elkövetett könnyű testi sértés miatt nincsen helye büntetésnek. A XIV. fejezetben szabályozta az erőszakos nemi deliktumokat, azaz az erőszakos közösülést és a szemérem elleni erőszakot is. A törvény megfogalmazása szerint „erőszakos nemi közösülés bűntettét követi el, aki valamely nőszemélyt erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy vele házasságon kívül nemileg közösüljön”.

Több mint száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a családon belüli erőszak elleni küzdelem szempontjából kiemelkedő évről beszélhessünk. Ebben az évben fogadta el az Országgyűlés a Gyermekvédelmi törvényt (1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról), módosította a Büntető törvénykönyvet, amelynek következtében az erőszakos közösülés büntethetővé vált egymással házastársi életközösségben álló áldozat és elkövető esetén is, a Kormány pedig a 2174/1997. számú határozatában jogalkotási kötelezettséget vállalt a családon belüli erőszak törvényi szintű szabályozására.

A XXI. században a családon belüli erőszaknak már semmilyen formája sem elfogadható. A család fontosságának a megítélése az elmúlt időben sokat változott, azonban mégis kijelenthető, hogy az egyén számára a legmeghatározóbb a család. Hozzájárul a szocializációs folyamatokhoz, az egyén testi, valamint lelki fejlődéséhez is. Születésünktől kezdve hatással lesz ránk és elkísér minket egy életen át.

De mit is jelent pontosan a család?

Elsősorban érzelmi támaszt és fontos emberi kapcsolatokat. A család azon emberek összessége, akik az egész életutunkat végigkísérik és közel állnak hozzánk. Támogatást, szeretetet és megértést elsősorban innen várunk. A család maga a biztonság és a stabilitás. Azt az otthont nyújtja nekünk, ahol önmagunk lehetünk, megoszthatjuk gondjainkat és örömeinket. A család meghatározza az identitásunk és az értékrendünk. Bár minden családnak sajátos dinamikája van, illetve sokféle családmodellt ismerünk, mégis egy a fontos: a családnak egy biztonságos környezetet kell nyújtania az egyén számára. Úgy vélik a társadalomban, hogy egy jó kapcsolat alapja az intimitás és a kommunikáció. A múltban nem feltétlenül ez volt az elfogadott, de mára már így gondolunk egy jól működő érzelmi szövetségre. A jó kapcsolat két egyenlő fél kapcsolata: egyenlő jogokkal bírnak és egyenlő kötelezettségeket vállalnak. Egy ilyen kapcsolatban a felek tisztelik egymást és a legjobbat akarják egymásnak. Egy jó kapcsolat mentes az erőszaktól és a kényszertől.

Először tisztázni kell három alapfogalmat: házasság, család, rokonság. Anthony Giddens brit szociológus a Szociológia című könyvében így vélekedik a családról: „A család olyan emberek csoportja, akiket közvetlen rokonsági kapcsolat fűz össze, és felnőtt tagjai vállalják a gyermekek gondozását. A rokonság egyének közötti kapcsolatokat foglal magában, amelyek házasság vagy leszármazás révén jönnek létre (az anya, apa, gyerekek, unokák stb. között). A házasság két felnőtt ember társadalmilag elismert és jóváhagyott szexuális egyesülése.” Giddens részletesen vizsgálja a családon belüli erőszak fő okait is. Szerinte az ilyen jellegű erőszaknak két fő gyökere van. Az elsődleges indokot a családon belüli erős érzelmek és intimitás jelenléte jelenti. A családtagok közötti kapcsolatokban gyakran magas fokú érzelmi kötelék alakul ki, és amikor egy esetleges vita kibontakozik, az könnyebben vezethet tettlegességhez, mint olyan kapcsolatok esetében, ahol az érzelmek kevésbé dominánsak. Az otthoni környezetben zajló viták különösen érzékenyek, mivel a négy fal közötti események más érzelmeket váltanak ki az egyénekből, és akár jelentéktelen ügyek is erőszakos reakciókat szülhetnek.

A családon belüli erőszak hátterében álló második fő okot Giddens a társadalmi elfogadásban látja. Bizonyos társadalmakban elfogadottnak tartják a gyermekek testi fenyítését, valamint a feleség bántalmazását. Az ilyen normák és társadalmi gyakorlatok hozzájárulnak ahhoz, hogy az erőszak elfogadottá váljon a családon belül, és a felnőttek feljogosítva érezhetik magukat, hogy erőszakot alkalmazzanak a családi kapcsolatokban. Giddens hangsúlyozza, hogy ezek a tényezők összekapcsolva hozzájárulnak ahhoz, hogy a családon belüli erőszak mindennapos jelenség legyen egyes társadalmakban. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a családon belüli erőszak sokszor a két nem eltérő adottságaiból fakad, hiszen nagyrészben nők esnek áldozatául a családon belüli erőszaknak. Ez azonban nem jelent nemek közötti harcot és a bántalmazott férfiak ügyeinek bagatellizálását.

A családon belüli erőszak, általában a családtagok vagy intim kapcsolatban álló személyek között, tipikusan az otthon környezetében valósul meg. A családon belüli erőszak fogalmát lehet szűken és tágan is értelmezni. A szűk értelmezés a jelenlegi vagy volt házastársak, élettársak közötti bántalmazásokat sorolja ide. A radikális feminista nézet még szűkebb, kizárólag a nők elleni erőszakkal azonosítja a fogalmat, így családon belüli erőszakként csak a nőkkel szembeni férfi partnerük általi bántalmazást tekinti.

Ezzel szemben a „tágabb értelmezés” elsősorban a gyerekvédelmi érdekekre összpontosít, kiterjesztve a családon belüli erőszak fogalmát a közös háztartásban élők vagy rokonok közötti erőszakra. Ez a felfogás továbbá magában foglalja a „családszerű helyzetben” nevelkedőkkel vagy intézményben élőkkel szembeni erőszakot, például a rendszerabúzust, ahol az intézményi közösség tagjai erőszakot szenvednek el társaiktól, az őket kiszolgáló/segítő személyzettől, vagy magától az intézményi rendszertől.

Az OKRI hivatalos definíciója a családon belüli erőszakra: „Az együtt élő és egymással fizikai, érzelmi, anyagi, jogi függésben lévő személyek között megvalósuló erőszak, bántalmazás, visszaélés, amely magában foglalja a fizikai, szexuális, érzelmi bántalmazás vagy elhanyagolás valamennyi formáját.”

Kijelenthetjük, hogy a családon belüli erőszak legyőzése a XXI. században közüggyé vált. Nagyon fontos kiemelni, hogy az erőszak bármilyen formája, bárkivel szemben – nemtől, kortól függetlenül – nem megengedhető. Minden áldozat esetében fontos tudatosítani, hogy az állam védelemben részesíti őket. A megoldást nem csak a büntetőjogtól kell várni, hiszen az ultima ratio jellege miatt a büntetőjog csak végső megoldás lehet.