Valószínűleg maga Vlagyimir Putyin is meglepetten kelt ki az ágyból október 7-e reggelén, amikor is az orosz elnök a 71. születésnapját ünnepelte. Aznap a Hamász nagy erejű támadást indított Izrael ellen a Gázai övezetből, amihez hasonlót évtizedek óta nem tapasztalhattunk. Hogyan hat ez a két ország kapcsolatára? Vajon tényleg ennyire megromlottak az orosz-izraeli kapcsolatok, hogy már a Hamász szállítja az orosz elnök ajándékát, vagy ennél bonyolultabbak a szálak?
Historia est magistra vitae, avagy a kezdetek
Az orosz és a zsidó nép közös története nem is nyúlik vissza annyira régre, mint amennyire először gondolnánk. Lengyelország elfoglalása előtt viszonylag kevés zsidó élt az Orosz Birodalomban, viszont a 19. század végén, ahogy az egész Európában megfigyelhető volt, a zsidók ellen elkövetett bűncselekmények száma megnövekedett. Az orosz polgárháborúban nagy számban vettek részt mind a vörösök, mind a fehérek oldalán. A 20. század első felében a zsidók viszonylagos biztonságban élhettek a Szovjetunióban, ráadásul egy autonóm régió is alakult számukra a Távol-Keleten, annak minden ellentmondásával együtt. A Joszif Sztálin által vezetett Szovjetunió azon államok között volt, amelyek elsőként ismerték el a zsidó állam létrejöttét 1947–1948-ban, részben azért, hogy minél jobban csökkentsék az Egyesült Királyság közel-keleti befolyását. Hruscsov hatalomra kerülése után azonban változott a narratíva, így Moszkva a Nyugat- és Izrael-ellenes arab államokkal szövetkezett, ugyanakkor a diplomáciai kapcsolatokat egészen az 1967-es hatnapos háborúig fenntartotta. Az arab-izraeli konfliktusok során Moszkva aktívan támogatta mind anyagilag, mind fegyverekkel Izrael ellenségeit, köztük Egyiptomot és Szíriát. A fagyos légkör egészen 1991 októberéig fennmaradt a két ország között, amikor is Gorbacsov hatalmának utolsó napjaiban visszaállította diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Jelcin alatt ugyanakkor Oroszország inkább Amerika-ellenes országokkal (Irán, Irak) törekedett jó kapcsolatok kiépítésére, emiatt megromlott a viszonya a zsidó állammal. Izraelnek azonban érdekében állt a pozitív vonatkozások fenntartása Moszkvával, nem csak azért, mert Oroszországban nagy számban élnek zsidók, de azon okból kifolyólag is, hogy megelőzze, hogy az orosz kormány fegyvereket és más haditechnikát adjon el Iraknak és Iránnak.
Wannabe autokraták és az óvóbácsi
Putyin 2000-es hatalomra kerülését az akkori izraeli miniszterelnök, Ariel Sharon pozitívan fogadta, miközben a legtöbb nyugati vezető elítélte az orosz elnököt, főképp az ellentmondásos csecsen beavatkozások miatt. Sharon közös hangot ütött meg Putyinnal, ugyanis úgy vélte, mindkét államot egyformán fenyegeti a muszlim terrorizmus veszélye. A jelcini válságból Moszkva a kétezres évek első felében fokozatosan kilábalt, ennek köszönhetően aktívabb külpolitikát tudott folytatni, amiben Izrael kulcsszerepet játszott. Sharon utódjai fenntartották ezt a szoros kapcsolatot, Ehud Barak miniszterelnök ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „Izrael számára Putyin a legjobb ember, aki valaha a Kreml élén ülhet.” Putyin 2005-ben személyes látogatást tett Izraelben, ahol a zsidó állam hosszútávú biztonsága mellett foglalt állást. Izrael azért is volt fontos Moszkva számára, mert idővel azon kevés országok közé tartozott, ahonnan nyugati haditechnikát vásárolhatott. Számos példát fel lehet még sorolni, amelyekben Izrael és Oroszország kölcsönösen segítséget nyújtott egymásnak. Igaz, ez sokszor kimerült abban, hogy egyik fél sem ítélte el a másik cselekedeteit, amint ez a grúziai háború vagy épp a Krím-félsziget lerohanása esetében is történt. Miközben a nyugati világ és prominens vezető politikusai, köztük Barack Obama volt amerikai elnök üdvözölte az Arab tavasz okozta politikai változásokat, mind Putyin, mind Izrael a status quo fenntartására törekedett, ahogyan ez Szíria esetében is megfigyelhető. Az Aszad-rezsim támogatásában és stabilitásának megőrzésében mindkét fél érdekelt volt, ugyanis az orosz jelenlét Szíriában biztosította Izraelt arról, hogy Irán nem tesz szert nagyobb befolyásra.
Van egy kis bibi, de nem Netanjáhú
Benjámín Netanjáhú politikai csillagának gyors felívelése után hamar Izrael egyik legprominensebb és legbefolyásosabb politikusává, majd miniszterelnökévé vált. Netanjáhú többször dicsérte Putyint; az orosz-ukrán háború kitörése után megjelent memoárjában például úgy írt az orosz elnökről, mint aki „kifejezetten barátságos magatartást” tanúsít a zsidó nép felé. A vízummentes utazás lehetősége a két ország között, vagy éppen a kulturális kapcsolatok erősítése csak két példa, amely a szoros és közeli viszony meglétére utalt. Ugyanakkor jött a derült égből villámcsapás! 2023. október 7-én, míg a Kremlben Putyin 71. születésnapját ünnepelte, addig a Hamász megindította invázióját Izrael ellen. Az orosz elnök – leszámítva a diplomáciai kommunikációban ekkor szokásos részvéttáviratot – nem ítélte el hivatalosan a Hamász támadását. A háború kitörése utáni első nyilvános megszólalásában Putyin „az Egyesült Államok Közel-Keleten folytatott diplomáciájának kudarcaként” értékelte a támadást, ami „nem vette figyelembe a palesztinok szükségleteit és érdekeit.” Annak ellenére, hogy az orosz-ukrán háború kirobbanása után Izrael nem támogatta a Moszkvával szemben kivetett nyugati szankciókat, a konfliktus egy ideje már kialakulóban van. Izraelnek különösképp azzal van problémája, hogy Putyin az Ukrajna ellen folytatott háborúját a „neonáci rezsim elleni harcként” definiálja. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ráadásul még a Hihetetlent is leköröző összeesküvés-hívővé is süllyedt, amikor arról értekezett, hogy „Hitlernek zsidó gyökerei voltak”.
Három réteg csomagolópapír, de van hozzá olló
A Hamász-támadás több szempontól is előnyös volt Oroszország számára: amióta befagytak a frontok Ukrajnában, Moszkva nem tudott sikeres áttörést elérni. Putyin feltehetően azt reméli, hogy a gázai konfliktus miatt az Ukrajnának nyújtott támogatások mértéke le fog csökkeni, vagy legalábbis nem fog növekedni a közeljövőben, és az izraeli konfliktus el fogja terelni a nyugati közvélemény figyelmét az orosz-ukrán háborúról. Az izraeli titkosszolgálat melléfogásaira Oroszországban a nyugati hírszerzés csődjeként tekintenek, és úgy vélik, hogy a zsidó államot annak egyfajta gőgje miatt érte ekkora tragédia. „Oroszország számára a Hamász támadása egyfajta megkönnyebbülés és káröröm. […] Nevettetek rajta, hogy mennyire inkompetensek vagyunk? Most ti következtek!” – mondta Andrei Soldatov orosz biztonságpolitikai szakértő. Már a háború előtt sem nézte Izrael jó szemmel, hogy Oroszország egyre közelebbi kapcsolatot alakít ki a zsidó állam legnagyobb ellenségével, Iránnal. Putyin aktív támogatója és segítője volt az iráni atomprogramnak a Roszatomon keresztül, és Oroszország nagy számban vásárolt hadifelszerelést, köztük drónokat Irántól. A European Council on Foreign Affairs szeptemberben kiadott jelentésében így írt a két ország kapcsolatáról: „[Oroszország és Irán] együttesen utasítják el a nyugati szankciókat és a politikai elszigetelést. […] Teherán katonai támogatása nagy mértékben segített Moszkvának abban, hogy kitartson az ukrán háborúban. Irán egykor másodlagos szereplő volt, mára azonban Oroszország egyik legfőbb támogatója az orosz-ukrán háború tekintetében.” A Kreml már többször kiállt a palesztinok, köztük a Hamász és a Palesztin Hatóság közötti egység mellett. Ráadásul a Hamász vezetése több alkalommal is Moszkvába látogatott a gázai háború kirobbanását megelőzően, amit azóta még egyszer megismételtek. Az ukrajnai háború kirobbanása óta Oroszország alapvetően is a „Globális Dél” államaival törekszik szorosabb viszonyt kialakítani, aminek okai legfőképp az egységes szankciók és Oroszország elszigetelődése a nyugati országoktól.
Amerika hibáztatása
Oroszország nem meglepően legnagyobb riválisát, az Amerikai Egyesült Államokat okolja a Hamász–Izrael-háború kirobbanása miatt. Dmitrij Medvegyev egyenesen azt állította, hogy „az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek inkább a palesztin-izraeli rendezéssel kellett volna foglalkoznia és nem lett volna szabad beleavatkoznia Oroszország belügyeibe (sic!) azzal, hogy támogatást ad Ukrajnának”. Mindenesetre az antiszemitizmus jelen van Oroszországban, főként a többségében muszlimok lakta területeken, ahol előfordulnak atrocitások vagy akár nyílt támadások izraeliek ellen, mint ahogy az történt a dagesztáni Mahacskala repterén is.
Összegzésképp megállapíthatjuk, hogy az orosz-izraeli viszony számottevően romlott az elmúlt időszakban, főképp az ukrajnai és gázai háborúk miatt. A jövő ugyanakkor súlyos kérdőjeleket rejt magában, de valószínűleg a két háború befejezéséig nagymértékű javulás nem várható a két ország kapcsolatában.
