80 évvel ezelőtt, 1943 január 12-én indult meg a Munkás-paraszt Vörös Hadsereg nagyobb erejű felderítő vállalkozása az Uriv-i hídfőből a magyar védelmi állások ellen, melyről a 2. hadsereg-parancsnokság naplójának sokak által ismert bejegyzése így szól: 

„Az urivi hídfőből várt orosz támadás 9:45-kor kezdődő heves tüzérségi és Sztálin orgona tűz előkészítés után 10:30-kor megindult.”

Így vette kezdetét a magyar történelem egyik legnagyobb katasztrófájaként számontartott eseménysorozat, melynek eredményeként a magyar királyi 2.  honvéd hadsereg 128 000 fős személyi veszteséget szenvedett, közülük ~28 000 fő hadifogságba esett, ~50 000 fő megsebesült és ~50 000 fő hősi halált halt. Az ország felszabadítása, majd megszállása és a kommunista hatalomátvétel után a téma hosszú ideig tabuként volt kezelve, a túlélők is mélyen magukba temetve hordozták emlékeiket. Az első nagyobb próbálkozás az események bemutatására egy volt ludovikás hallgató, Nemeskürty István irodalom- és filmtörténész tollából származik, aki 1972-ben kiadott Requiem egy hadseregért c. művével újra felélesztette az érdeklődést a magyar királyi 2. honvéd hadsereg története iránt. Ezután 1978-ban Kádár Gyula egykori vezérkari ezredes is megjelentette visszaemlékezését A Ludovikától Sopronkőhidáig címmel. 

A következő nagy hatású szakember Sára Sándor filmrendező volt, aki 1979-től kezdve három éven át összesen több, mint száz órás interjú anyagot vett fel – többek között a már említett Kádár Gyulával is – ebből született meg a Krónika – A 2. magyar hadsereg a Donnál c. huszonöt részes, kiváló fekete-fehér dokumentumfilm-sorozata. Ezek a művek természetesen a történész szakmát sem hagyták hidegen és több hadtörténészre is hatással voltak, például Dr. Szabó Péter alezredesre, akiről bátran állíthatjuk, hogy a 2. magyar hadsereg és a Don-kanyar történetének legszakavatottabb kutatója. Ezt a tényt támasztja alá az is, hogy Magyarok a Don-kanyarban c. műve már a negyedik bővített kiadását éli meg, továbbra is nagy érdeklődéssel övezve. De a teljesség igénye nélkül említhetném még B. Stenge Csaba A pokol tornácán… c. kismonográfiáját vagy Ungváry Krisztián A magyar honvédség a második világháborúban c. monográfiáját, melyek Szabó műve mellett kivaló alapot nyújtanak ahhoz, hogy az olvasó áttekinthesse a 2. magyar hadsereg történetét. 

Ugyanis jelen írásomat nem azzal a céllal kezdtem meg írni, hogy bemutassam a 2. magyar hadsereg teljes történetét (ezt már nálam nagyobb szakemberek megtették előttem), hanem a primer (levéltári) forrásokat felhasználva, első kézből kívánom bemutatni, hogy milyen helyzetben volt a 2. magyar hadsereg és azon belül legfőképpen a 13. könnyűhadosztály az 1943 januári kritikus időszakban. Ehhez az alapot a 13. könnyűhadosztály naplója, a m. kir. „Zrínyi Miklós” 7. honvéd gyalogezred naplója, a 31. gyalogezred harctudósításai, a 13. tüzér ezred harctudósításai, továbbá a 13. könnyűhadosztály vonatjának harctudósításai szolgáltatják.

Az új év kezdete, folyamatos szovjet felderítő akciók

Kevésbé ismert tény, hogy ugyan 1942 decemberétől állásháború alakult ki a Don mentén, de folyamatos vállalkozások, rajtaütések és felderítések történtek mind magyar, mind szovjet oldalról. Az első ilyen harccselekmény január 2-ra tehető, amikor egy ezred erejű szovjet támadás indult meg Scsucsjénál, de később a magyar tüzérségi tűzben összeomlott és a magyar csapatok közelharcban visszaverték a támadást. Magyar oldalról a 7. gyalogezred II. zászlóalja ugyanezen a napon aknavető tűztámogatás mellett szakasznyi erővel vállalkozást hajtott végre, hogy a Don folyó magyar oldalán lévő kisebb szovjet bunkereket megsemmisítse. A vállalkozást sikeresnek minősítették.

Ezt a vállalkozást újabb szovjet támadás követte 7-én, de ugyanúgy sikertelenül végződött, mint a 2-i próbálkozásuk. Ezen a napon a 7. gyalogezred naplójában 14:00-kor arról tett jelentést, hogy saját repülők bombázták a szovjetek támadáshoz készülő ellenséges gyülekezéseit, 14:20-kor pedig már gyalogsági és tüzérségi tűzzel zavarták az ellenség előrenyomulását, mely ezután visszavonult. 

Megjegyzés a gyalogezred naplójából: „Derült hideg, -22 °C, a Don befagyva, harckocsival nem járható, a Potudan gyalog járható.”

A szovjet felderítő vállalkozások és rajtaütések egyre sűrűbbekké váltak, a következő rajtaütések már másnap, január 8-án megtörténtek, amikor kisebb ellenséges szakaszok magyar géppuskafészkeken ütöttek rajta, mivel a védművek hiányosságai miatt könnyen meg tudták közelíteni azokat, így csak közelharcban lehetett őket visszaverni. De példával tudunk szolgálni a magyar rajtaütések sikerességére is a 37. gyalogezred I. zászlóaljának harctudósítása alapján: 

„Délelőtt a tüzérség és aknavető csoport végzi el az ellenőrző belövéseket a vállalkozáshoz. 15 órakor Bartha főhadnagy parancsnoksága alatt a vállalkozó rész kilép az aknazáron. Feladata: Törjön be az ellenséges főellenállási vonalba, ejtsen foglyokat és zsákmányoljon fegyvereket. Ereje: Kettő szakasz és egy géppuskás raj. Megérkezik az Ezredparancsnok Úr is és végig nézi a tüzérségi figyelőből a vállalkozást. 18 óra 50-kor a vállalkozók észrevétlen megközelítés után kézigránát összdobással betörnek az ellenséges fő ellenállási vonalba. Zöld rakéta jelükre tüzérségünk és aknavetőink a kijelölt bunkerokat össztűzzel, majd bénító tűzzel lefogják. A vállalkozók jobb és bal oldalának biztosítására kirendelt megerősített rajok géppuska és golyószóró tüzére megtörténik a leválás. A bevonuló Bartha főhadnagy jelenti: a kapott parancs alapján az ellenséges főellenállási vonalba betört. Kettő bunker berobbant, az egyikben 2, a másikban 7 orosz tartózkodott. Két sebesült orosz foglyot hoz és egy golyószórót zsákmányol. Visszagyülekezéskor Csamangó Márton őrvezető és Ézsiás Illés honvéd az orosz aknazáron jobb lábukon megsebesülnek. Az oroszok géppisztolyosai a fel nem robbantott közelebbi bunkerekből kiözönlő oroszok közül hetet agyonlőnek, hármat megsebesítenek. Uryw felől tüzérségi tűz.”

A harcok még hevesebbé válásával a magyar hadvezetés számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szovjetek a magyar arcvonal gyengéit puhatolták egy kezdődő áttörési kísérlethez. Január 10-én a magyar csapatok már arról tettek jelentéseket, hogy a szovjet csapatok lövészárkaikon hidakat fektettek át és szalmacsóvákkal ellátott útjelző póznákat állítottak fel, mint később kiderült irányjelzésül a támadó harckocsik számára. A harctudósítások arról számolnak be, hogy eközben a magyar tüzérség, többek között a 13. tüzérezred az ellenséges állásokat, főként a bunkereket tartotta tűz alatt.

Január 11-én is folytatódtak az állandó rajtaütések, a szovjetek részéről páncélvonattal, sorozatvetőkkel és nehéztüzérséggel is támogatva. A magyar felderítés számára problémát okozott, hogy a közelfelderítő század gépei december 30 és január 11 között csak 3 alkalommal tudtak az ellenséges alakulatokról információkat szerezni a rossz időjárás miatt. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a Vörös Hadsereg mesterséges ködöt és füstöt alkalmazott, hogy leplezzék a nagy mértékű csapatmozgásokat. Ez a 13. tüzérezred munkáját is nehezítette, mely az ellenséges csoportosulásokat kívánta lőni, aznap csupán 27 lövést adva le. 

A doni áttörés kezdete

Így érkezünk el, a már említett január 12-höz, amikor megindult az a szovjet támadás, mely kezdetben csupán egy nagyobb erejű felderítő vállalkozás volt. A 31. gyalogezred hajnali 4:05-kor jelenti: „Az éjszaka folyamán többször erős motorzúgás volt hallható észak-keleti irányból, ugyancsak ebből az irányból sok felvillanás – reflektor – volt megfigyelhető.”

A 13. könnyűhadosztály harctudósítása a napról: 

„Az ellenség 9 óra 50 perckor kezdődő tüzérségi előkészítés után karckocsi támogatás mellett betört Uryw-nál a 7. könnyűhadosztály védőállásába és azt áttörve Boldirewka-t (8 km.) közelítetette meg. Az események következtében nem látszott célszerűnek az ezrednél éppen folyamatba tett leváltások végrehajtása. Leváltásra kerültek volna ugyanis az 1/I. zászlóalj által a középső zászlóalj védőkörlet és az északi alvédő körlet megszálló erői. Ezredparancsnok délben tett javaslatára a könnyűhadosztály parancsnokság elrendelte a leváltás elhalasztását és parancsot adott, hogy az 1/I. zászlóaljnak Peskowatkara előretolt százada Jesdotschnaja-ra menjen vissza. Feladata: a Potudan átjáró biztos kézbentartása. A hadosztályparancsnokság az 1/I. zászlóaljat kiegészítésre beérkezett saját és zsákmányolt orosz fegyverekkel felfegyvereztette. Az ezred a hadosztályparancsnokságtól értesült, hogy részünkről harckocsiktól kísért ellentámadás másnap 13-án reggel indul meg az eredeti helyzet helyreállítására.”

A szovjet támadások egész nap és még este is folytatódtak, a visszaemlékezések szerint tömött sorokban, emberpazarló módon. A Voronyezsi Front főerejének csak 2 nappal később kellett volna harcba bocsátkoznia január 14-én, de a szovjet hadvezetőség úgy döntött, hogy a 40. hadsereg főerőit 13-án indítják meg 14-e helyett.

Január 13-án a magyar és német ellentámadás pontosan az előrehozott általános szovjet támadás kibontakozásába futott bele és ennek következtében válságosra fordult az érintett magyar csapatok helyzete. A 13 könnyűhadosztály jelentésében így írta le a helyzetet: 

„A reggeli órákra jelzett harckocsiktól kísért ellentámadásunk nem indult meg. A német harckocsik állítólag nem tudtak a hideg következtében begyújtani. Ellenben az ellenséges harckocsiktól kísért támadás tovább fejlődött.”

A 2. hadsereg arcvonala az Uriv térségében végrehajtott szovjet támadás és annak 40 km széles és 20 km mély sikeres kiterjedése folytán 1943. január 14-én végérvényesen kettészakadt. Az urivi hídfőtől északra védekező III. hadtestbeli csapatokkal egyre nehezebbé vált a kapcsolattartás. Ekkor egy újabb erős szovjet támadás érte az urivi Don-kanyartól délre fekvő arcvonalrészt.

Január 14-én a Voronyezsi Front csapatai megindították offenzívájukat Scsucsje körzetében is, s ugyanez bekövetkezett a Don menti megmaradt olasz arcvonalon is. A Scsucsjénál védekező 12. könnyűhadosztály védelme még 14-én kora délután összeomlott, estére pedig már a jobb szomszéd, 19. könnyűhadosztály szabadon maradt oldalát veszélyeztették a harckocsikkal támogatott szovjet csapatok.

Az ellenség két sikeres áttörése és az azt követő átkaroló hadmozdulatok következtében az említett urivi és scsucsjei betörés közé eső doni arcvonalrész, azaz a 10. és 13. könnyűhadosztályok állásainak védelme kritikussá vált. A harctudósítások alapján a 13. könnyűhadosztály az alábbi helyzetben volt: 

„Az éj folyamán a 7. könnyűhadosztály részei a Peskowatka, Soldatskoje, Prilepi hidrót elhagyták és az ellenség a Potudan folyót Jesdotschnoje-nél, később Kolbino-nál átlépte. A Peskowatka-t védő 31. ezredbeli csapatrészek mindaddig kitartottak, míg a 7. könnyűhadosztálybeli részek vissza nem vonultak. Ekkor már a páncéltörő ágyúik nem voltak megmenthetők, visszahagyás előtt használhatatlanná tették őket. Déltájt kapott az 1/I. zászlóalj egy harckocsi támadást, melyet sikerült megállítania és a támadásokat Jesdochnoje-ra visszavetni. A zászlóalj ekkor kiváló állóképességről tett tanúbizonyságot és bámulatos hidegvérrel folytatta a harckocsi támadás alatt is előrenyomulását az orosz harckocsik között. Két ellenséges harckocsi kilövése után az ellenség visszavonult. Később az ellenség ismételt harckocsikkal kisért támadásai is sikertelenek maradtak. A kora délutáni órákban, 13 óra 10 perckor és 15 óra 20 perckor az ellenség Mostischtschenél ismételten támadott zászlóalj erővel, mely támadásokat a 37/I. zászlóalj a támogató tüzér csoport hathatós támogatása mellett hárította.”

A 31. gyalogezred parancsnokának feljegyzése a történtekről: 

„Három napja tart a küzdelem. A 7. könnyűhadosztályt elsöpörte az orosz támadás ereje, melyhez hozzájárult erejét meghaladó védelmi feladata és bizonyos fokú leharcoltsága. A kb. 20 km-es résen át támad az orosz és nyomul Dél felé a 13. könnyűhadosztály bal szárnya felé. A fuldokló ember energiájával küzdök a végzet ellen. Sikerült Ternowojétól Északra megfékeznem az orosz támadás lendületét.”

Visszavonulás, Osztrogozsszk védelme

A 13. könnyűhadosztály súlyos harcok után adta fel eredeti védőállását, az urivi áttörést követő 4. napon. Ezt követően a IV. hadtest 13. és 10. könnyűhadosztályai Osztrogozsszkba vonultak vissza, hogy ott a német 168. gyaloghadosztállyal – a hadsereg-parancsnokság intézkedése alapján – védelmi állást foglaljanak el. 

„A zászlóaljak a visszavonulási parancsot higgadtan és fegyelmezetten hajtották végre. Az orosz – szokásához híven – az éj folyamán nyugodtan maradt. A visszavonulás csekély anyagveszteséggel járt. A rádiók a dermesztő hidegben nem voltak üzemképesek, a személyi összeköttetés az új helyzetben és éjszaka még nem működött. A reggeli órákban sikerült végül járőrökkel az összeköttetés helyreállítása.” 

De nem ez volt az egyetlen technikai probléma. A honvédség gyalogsági fegyverei a -30 fokos hidegben használhatatlanná váltak. A puskák néhány lövés után a rájuk csapódó pára és köd miatt befagytak, a géppuskák pedig hűtési rendszerük és a kenderheveder miatt nem bírták a hideget. 

Az Osztrogozsszk városában kitartó magyar és német csapatok január 16-tól négy napon át vívták egyenlőtlen harcukat a szovjet erők fojtogató körülzárásban.

Január hó 17: „A hőmérséklet – 30 fok, sőt azon aluli. A küzdők sokat szenvednek a fagytól. 21 óra tájban a 7. gyalogezred jelentette a hadosztály parancsnokságnak, hogy a bal szárnyát a horhosban előre gyülekezett nagyobb erejű ellenség visszaszorította. Sürgős támogatást kért. Hadosztály parancsnok a 31. gyalogezred tartalékának ellentámadásra való bevetését rendelte el.” 

„Könnyűhadosztály parancsnok az ezredparancsnokkal jelentkezett a 168. német hadosztály parancsnoknál annak harcálláspontján és ott jelentette, hogy a lőszer legfeljebb két napra elegendő. Javasolta a kitörést, ha felmentés hamarosan nem várható.”

A szovjet csapatok január 17-ének estéjére teljesen körülzárták a várost. 18-án folyamatosan tüzérségi és légicsapásokkal zavarták a védelem szervezését. A lőszer és az ellátmány elégtelen volta miatt a város védelme nem volt sokáig tartható. 

„A könnyűhadosztály parancsnokság közölte az ezredparancsnokkal az esti órákban, hogy a 168. német hadosztály zöme az éj folyamán kitör és hogy a honvédség később kiadásra kerülő rendelet szerint a kitörést 19-ről 20-ra (virradó) éjjel hajtja végre.”

A 31. gyalogezred parancsnokának feljegyzései január 18-ról: „Az élet a körülzártságban olyan, mint a halálraítéltek utolsó 24 órája. Mindenünk van, amit csak szem-száj kívánhat. Csokoládé, pezsgő stb. Minden téli felszerelés bőségben. Hihetetlen kincsek felhalmozva, melyek a jelek szerint mind tönkremennek.”

A helyzet január 19-én vált teljesen válságossá, a harctudósítások és naplók is ezt bizonyítják:

„Január hó 19-én csak a kora délutáni órákban indult meg az ellenség összefogott támadása a Korotojak-Ostrogoshk-i út mindkét oldalán, majd a DUSKA zászlóalj ellen. Röviddel az ellenséges támadás megindulása után lőszerhiány állott be. A hiány a védelem végrehajtását kérdésessé tette. A lőszert szinte táranként kellett a város különböző védőszakaszaiból, kevésbé veszélyeztetett pontokról összeszedni és a megtámadott küzdőkhöz juttatni. A lőszerhiány érzete különösen kellemetlenné vált, mikor kitűnt, hogy a kedvezőtlen légköri viszonyok miatt a légi úton történő lőszerpótlással a könnyűhadosztály nem számolhat. Azok a nehézfegyveresek, melyek még bőségesen voltak lőszerrel ellátva, szünet nélkül lőttek mindaddig, míg a fegyverek elhasználódtak vagy míg azokat az ellenség kilőtte. A 31. ezredközvetlen aknavető század például a nap folyamán 1200 gránátot lőtt ki, miközben három vető teljesen elhasználódott. A nehézfegyverek, Nebelwerfer ütegek és a meglévő lövegek támogató tüze mellett sikerült az ellenség meg-meg ismétlődő előretöréseit hárítani. A páncéltörő fegyverek sikerrel akadályozták meg az ellenséges páncélosok (harckocsik) betörési kísérleteit.”

Ugyanakkor a helyzet egyre inkább tarthatatlan volta miatt a 13. könnyűhadosztálynak a kitörést végre kellett hajtania, amely január 19-én 20 óra 20 perckor meg is indult. A még január 20-án is tartó, sikeres, de nagy veszteségekkel járó kitörést a német 26. gyaloghadosztály fedezte. 

Zalavári Pál nyugalmazott ezredes, aki akkor tüzér bemérő-felderítő katona volt, így emlékezett a csatára: „Parancs jött, hogy csak meghalni lehet, egy lépést sem hátra: a 7. gyalogezred hat napig vívta élet-halál harcát, s közben 100 ezer németet sikerült hátravonni. Nekünk, a kecskeméti heteseknek óriási veszteség árán sikerült kitörni.”

A hadsereg kivonása, következmények

A végsőkig való kitartást két parancs, illetve utasítás is előírta Jány vezérezredes számára: Hitler 1942. október 14-i parancsa az 1942/43. év téli védelmének végrehajtására, valamint a Honvéd Vezérkar főnökének utasítása, mely 1942. december 27-én érkezett meg a 2. hadsereg-parancsnoksághoz. 

A Honvéd Vezérkar főnökének december 27-én keltezett „Védőállások tartása tárgyában” kiadott intézkedése: 

„Legfelsőbb Hadurunk elrendeli ellenséges támadás esetén a saját állásokat és támpontokat feltétlenül tartani kell. Visszamenni senkinek sem szabad. Nincs hátra, csak előre van.”

Ennek okán megkésve, csak január 22-én, Hitler engedélyével döntött úgy a B. Hadseregcsoport-parancsnokság, hogy a 2. hadsereget kivonja az arcvonalból és egy hátsó, front mögötti körzetben gyülekezteti újjászervezés céljából. Hátravonásukat 1943 februárjában a harcképes magyar alakulatrészeket összefogó, Vargyassi Gyula vezérőrnagy vezette csoport és a Cramer-hadtest csapatai biztosították. Január 24-én délben a 2. hadseregnek a harcokból kivont, zömében fegyvertelen töredékei kiváltak az arcvonalból és megkezdték Romni, Vorozsba, Glukov és Konotpo körzetében a gyülekezést, majd március 5-én a szovjet csapatok előretörése miatt a Dnyepertől nyugatra levő Koroszteny és Ovrucs városok környékét jelölték ki számukra végleges újjászervezési területként.

Sokak által jól ismert tény Jány Gusztáv vezérezredes 1943. január 24-i hírhedt hadseregparancsa, melyben kifejti, hogy a 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét. Kevésbé ismert tény azonban, hogy erre a parancsra csupán egyetlen egy válasz maradt fenn a 2. magyar hadsereg iratanyagából, mégpedig Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy tollából, aki a 13. könnyűhadosztály parancsnoka volt. 

„2 13. k. ho. I. a. 43. I. 31. 2. hds. pságnak 

294./2. hds. I. a. 43. I. 24. hds. pcs-ra jelentés 

A 294./2. hds. I. a. 43. I. 24. sz. hds. pcs. kapcsán jelentem, hogy a 13. k. ho. csapatai a most lefolyt harcokban az áttörés következtében meghosszabbodott arcvonalát megvédte és tartotta. Visszavonulását csak parancsra hajtotta végre. Fegyvereit csak akkor hagyta ott megsemmisítve, amikor már nem volt mivel elszállítani. Ostrogosk-ban körülzáratott. Védőállásait visszavonuló nagyobb csapatrészek mellett is elfoglalta és tartotta. 

Ostrogosk-ból mint a német csapatok véglépcsője parancsra kitört. Az egyenlőtlen és minden tájékozottság nélküli kitörési harcban harcolva felmorzsolódott és eddig ismeretlen veszteségeket szenvedett. Gyülekeztethető csak a teljes felmorzsolódás és az általánosan, ismert hátsóbb saját helyzet miatt nem volt. Fentiek alapján kérem annak kivizsgálását, hogy a 13. k. ho. megtette-e kötelességét, elvesztette-e becsületét és végrehajtotta-e feladatát. A kivizsgálást nemcsak a 13. k. ho. hanem az egész 2. magyar hds. érdekében is kérem.

Tábori posta 223/01. 43. I. 31. Hollósy-Kuthy László s. k. vőrgy. 13. k. ho. pk.”

Az 1943. januári, februári súlyos veszteségek nagyságáról, s a meglevő összegyűjtött létszámról 1943. február közepétől kezdtek folyamatosan jelentést tenni a csapatok. A 2. hadsereg 128 ezer fős veszteséget szenvedett: elesett: ~50 ezer fő, megsebesült: ~50 ezer fő, hadifogoly lett: ~28 ezer fő. Ezzel szemben a szovjet veszteségek az alábbiak voltak: elesett: ~47 ezer fő, megsebesült: ~86 ezer fő.

A hiányos fegyverzettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező magyar csapatok erőn felüli helytállást tanúsítottak a hadműveletek alatt. Megakadályozták, hogy a szovjet hadsereg egy lényegesen nagyobb méretű katlancsatába kényszerítse a doni arcvonalat védő seregtesteket. Egy-egy község vagy támpont napokig tartó védelme ugyan csak pillanatnyi részsikert eredményezett számukra, mégis nem várt akadályt jelentett a szovjet csapatoknak stratégiai elképzelésük teljes mértékű megvalósításában.

A 2. hadsereg hazahozatalának engedélyezéséről 1943. március 28-án értesült a magyar hadvezetés. Keitel közölte Szombathelyivel, hogy Hitler beleegyezését adja a 2. hadsereg maradványainak a hadsereg-parancsnokság kivételével történő hazaszállítására, ha helyette két új hadosztályt és 12 műszaki (építő) zászlóaljat küldenek ki. Ezt követően az április 7-én hozott végleges intézkedés értelmében a 2. hadsereg megmaradt töredékeinek ellenértékeként a 18. és 25. könnyűhadosztály került ki Ukrajnába, a „doni poklot” megjárt csapatok hazaszállítása pedig április 24. és május 30. között megtörtént.

Felhasznált Irodalom

Babucs Zoltán – Maruzs Roland – Szabó Péter: „Légy győzelmek tanúja…”, A kecskeméti magyar királyi „Zrínyi Miklós” 7. honvéd gyalogezred a második világháborúban. Puedlo, Nagykovácsi, 2008.

Csima János (szerk.): Adalékok a Horthy-hadsereg szervezetének és háborús tevékenységének tanulmányozásához (1938-1945). Honvédelmi Minisztérium Központi Irattár, Budapest, 1961.

Juhász Gyula: A háború és Magyarország, 1938–1945. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986.

Ravasz István: Magyarország és a Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban. Puedlo, Nagykovácsi, 2003.

Romsics Ignác (főszerk.): Magyarország a második világháborúban. Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Kossuth, Budapest, 2011.

Sipos Péter (főszerk.): Magyarország a második világháborúban, Lexikon A-Zs. Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1996.

Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban - A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942-1943). Kossuth, Budapest, 2019.

Szabó Péter– Számvéber Norbert: A keleti hadszintér és Magyarország, 1941 – 1943. Puedlo, Nagykovácsi, 2003.

Szabó Péter – Számvéber Norbert: A keleti hadszintér és Magyarország, 1943 – 1945. Puedlo, Nagykovácsi, 2009.

Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban. Osiris, Budapest, 2004.

Levéltári Források

HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 1453. M. kir. 2. hadsereg, M. kir. 13. könnyűhadosztály:

M. kir. 13. könnyűhadosztály hadinaplója, 1943. 01. 01.-02. 28.

M. kir. 13. könnyűhadosztály rövid harcjelentése, 1943. 01. 12-21.

M. kir. 7. honvéd gyalogezred hadinaplója, 1942. 05. 01.-1943. 05. 27.

M. kir. 7. honvéd gyalogezred harctudósítása, 1943. 01. 01.-02. 28. (Pilisy István alez.)

M. kir. 7/I. honvéd gyalogzászlóalj harctudósítása, 1943. 01. 01.-02. 28. (Berényi Lajos hdgy.)

M. kir. 7/II. honvéd gyalogzászlóalj harctudósítása, 1943. 01. 01.-02. 24. (Fehér Dániel hdgy.)

M. kir. 7/III. honvéd gyalogzászlóalj harctudósítása, 1943. 01. 01.-02. 28. (Terjék Jenő hdgy.)

M. kir. 24/I. honvéd gyalogzászlóalj harctudósítása, 1943. 01. 01.-02. 28. (Korchma Miklós fhdgy.)

M. kir. 7/II. honvéd gyalogzászlóalj 2. menetszázada harctudósítása, 1943. 01. 14-30. (Varga Antal hdgy.)

M. kir. 31. honvéd gyalogezred harctudósítása, 1943. 01. 12-24. (Rumy Lajos ezds.)

M. kir. 31/II. honvéd gyalogzászlóalj harctudósítása, 1943. 01. 01.-02. 28. (Pálfy Sándor szds., Békássy Miklós szds. megjegyzéseivel)

M. kir. 37/I. honvéd gyalogzászlóalj harctudósítása, 1943. 01. 01-24. (dr. Labancz Árpád fhdgy.)

M. kir. 1/I. honvéd gyalogzászlóalj harctudósítása, 1943. 01. 12-21. (v. Szűcs István alez.)

M. kir. 1/I. honvéd gyalogzászlóalj harctudósítása, 1943. 01. 01.-02. 28. (Rátz Albert szds.)

M. kir. 1/I. honvéd gyalogzászlóalj jelentése, 1943. 01. 19. (Békássy Miklós szds.)

M. kir. 13. könnyű tüzérezred harctudósítása, 1943. 01. 01-28. (Blassmann Mátyás ezds.)

M. kir. 13. könnyű tüzérezred harctudósítása, 1943. 01. 12-19. (Blassmann Mátyás ezds.)

M. kir. 13/I. könnyű tüzérosztály harcjelentése, 1943. 01. 12-28. (n. Ostorharics-Horváth Béla szds.)

M. kir. 13/II. könnyű tüzérosztály harcjelentése, 1943. 01. 01.-02. 28. (Trux László őrgy.)

M. kir. 13. könnyűhadosztály páncéltörő ágyús százada harctudósítása, 1943. 01. 01.-02. 28. (Homonnai-Perczel László fhdgy.)

M. kir. 13. könnyűhadosztály híradószázada harctudósítása, 1943. 01. 01.-02. 28. (Papp Tibor hdgy.)

M. kir. 13. könnyűhadosztály légvédelmi gépágyús ütege harctudósítása, 1943. 01. 01.-02. 28. (dr. Novák Zoltán zls.)

M. kir. 13. könnyűhadosztály vonatparancsnokság harctudósítása, 1943. 01. 12-21. (Damaszlovszky Pál szds.)