A 11,5 milliós lakosú Belgium (hivatalos nevén Belga Királyság) szövetségi alkotmányos monarchia, ahol többpártrendszer működik. A király az államfő, a kormányfő pedig természetesen a miniszterelnök (jelenleg: Alexander De Croo). A meglehetősen különleges rendszer hatalmi struktúrája igen bonyolult: a döntéshozatal nincsen központosítva, három kormányzati szinten áll. Az első szint a szövetségi kormányt, a második három nyelvi alapú közösséget, a harmadik pedig három régiót jelent. A három nyelvi alapú közösség a flamand, a francia és a német nyelvi közösség, a három régió pedig Flandria, Vallónia és Brüsszel. Ez a három komponens az, mely együttesen jogosult törvényeket alkotni az országban. Bár jogilag e három szint egyenlő jogokkal bír, hatásköreik és felelősségi köreik más-más területekre terjednek ki.

A gyakorlat, mely szerint Belgium egy napon tartja helyi szavazásait és az európai parlamenti választásokat, nem újkeletű: az országban 2014 óta így van; még a parlamenti és kormányzati mandátumokat is éppen ezért ötévesre bővítették. Fontos megemlíteni, hogy Belgiumban azonban valójában öt különböző típusú választást tartanak, a fentieken kívül sor kerül még tartományi és önkormányzati választásokra, amelyekre viszont csak 6 évente kerül sor, így időpontjaik eltérnek az EP, a szövetségi, és a regionális választások időpontjaitól. Az előbbiek kapcsán ugyanis Belgium ősszel tart választást. Ekképp a cikkem a továbbiakban a szövetségi, a regionális, és a nyelvi alapon szerveződő parlamentekkel kapcsolatos kérdéseket vizsgálja.

Ahhoz tehát, hogy megértsük, miről születik tavasszal döntés, át kell tekintenünk pár, az államszervezet működésével kapcsolatos koncepciót. A Belga alkotmány 1. cikke leszögezi: a szövetségi állam (nyelvi alapú) közösségekből („Communities”) és régiókból („Regions”) áll. A 2. cikk megadja, mit ért az alkotmány a továbbiakban nyelvi alapú közösségek alatt: a flamandul, a franciául és a németül beszélőket különbözteti meg. A 3. cikk pedig a régiókat veszi számba: ezek Flandria, Vallónia és Brüsszel főváros. A 4. cikk nyelvi területeket (nem összetévesztendő a fent említett, nyelvi alapú közösséggel!) határoz meg: ezek a holland, a francia, a kétnyelvű brüsszeli főváros és a német nyelvterületek. Még ebben a passzusban rögzíti, hogy a Királyság minden helyi önkormányzata e nyelvterület egyikébe tartozik, mely felosztáshoz igazodik az ott beszélt hivatalos nyelv. Érdekesség, hogy a nyelvterületek nem állandóak, van egy külön törvény, amely előírásai irányadóak e térségek határai kijelölése tekintetében. Az 5. cikk felosztja a mind a Flamad, mind a Vallón régiót (3. cikk) 5-5 tartományra, és meghagyja a lehetőséget a régióknak további tartományok kialakítására is. A Flamand régió az antwerpeni, a flamand barbanti, a nyugat- és kelet-flandriai és a limburgi tartományokra, a Vallón pedig a vallón brabanti, a hainauti, a liegi, a luxemburgi és a namuri tartományokra oszlik. Ezeken felül Belgiumban a tartományok önkormányzatokra („Municipalities”) oszlanak. Ezek az önkormányzatok Brüsszel régió esetében a régión belül, Flandria és Vallónia régiók esetén pedig a már ismertetett tartományokon belül jönnek létre. Brüsszel Főváros régióban 19 önkormányzat, a Flamand régióban 300 önkormányzat, a Vallón régióban pedig 262 önkormányzat található.

Az előző bekezdésben felvázoltak szerint a Belga Királyságnak 7 parlamentje van, ezzel együtt pedig 7 kormánya. Ezek a szövetségi szint, illetve mindhárom nyelvi közösség (2. cikk) és régió (3. cikk) parlamentjei. Azt, hogy mik ezen országgyűléseknek a feladat- és hatáskörei, a belga alkotmány 33.-166. cikkeiben olvashatjuk. Ezen rész az, mely a Belgium kormányzásának módjáról szól, a hatalmi ágak szétválasztása koncepcióját követve. A 36. cikk deklarálja azt, hogy a szövetségi szinten a törvényhozó hatalmat a király (kinek szerepe azonban szimbolikus), illetve a szövetségi parlament két kamarája: a képviselőház és a szenátus gyakorolja. A szövetségi parlament felsőházába, a képviselőházba, a választópolgárok közvetlenül választják meg a képviselőket, míg az alsóházba, a szenátusba, a fent említett, további 6 parlament tagjai választanak meg küldötteket. A képviselőház 150 tagú, a szenátus 50. Érdekesség, hogy a 42. cikk kimondja, hogy e két ház a belga nemzetet képviseli, függetlenül attól, hogy kik szavaztak rá. A 74. cikk különleges megoldást tartalmaz: leszögezi, hogy a 36.cikkben leírtakkal ellentétben a szövetségi törvényhozó hatalmat a király és a képviselőház (tehát a szövetségi parlament felsőháza) együtt gyakorolja a 77. és a 78. cikkben foglaltaktól eltérő ügyekben. Ezekben a cikkekben foglalt hatáskörökben ugyanis a szenátus is (a szövetségi kormány alsóháza) is illetékes. A 74. cikk értelmében továbbiakban csak a király és a szenátus gyakorolhatja a hatalmat olyan kérdésekben, mint a honosítás megtagadása, király miniszterei polgári és büntetőjogi felelősségére vonatkozó törvények, állami költségvetés vagy hadsereg kvótái. Mindkét kamara és a király közösen dönt olyan az alkotmányos rendelkezések felülvizsgálatában és összehangolásában.

A király nem hozhat semmilyen törvényt az adott, felelős miniszter ellenjegyzése nélkül (106. cikk).  Az ő (szimbolikus) hatásköre főleg a kinevezésekre, törvények kihirdetésére, katonai parancsok adására terjed ki. A szövetségi (föderális) szint hatásköreibe a kül- és védelemi politika, az igazságszolgáltatás és a belügyek tartoznak. A nyelvi alapon szerveződő parlamentek hatáskörébe tartoznak a kulturális ügyek, az oktatás egyes kérdései (kivéve pár területet, pl. az oklevelek kiadását, vagy a kötelező oktatás kezdetét és végét nem ők határozzák meg), a szociális ügyek és a személyi vonatkozású kérdések is. Ez utóbbi különösen érzékeny téma, melyet külön törvény szabályoz. Ide tartoznak továbbá az olyan, nyelvhasználatot érintő ügyek szabályozása is, mint a közigazgatási ügyek, az oktatási intézményekkel kapcsolatos ügyek, munkáltatóik és alkalmazottjaik közötti kapcsolattartás kérdése (129. cikk). A nyelvi közösségek parlamentje továbbá jogalkotási javaslatokat tehetnek a szövetségi kormány felé (132. cikk). A régiók gyakorolnak minden olyan hatáskört, amelyet az alkotmány nem utal a nyelvi alapú közösségek parlamentjei hatáskörébe (135. cikk). Ők tehát (jelentős autonómiával) többek között szabályozhatják a gazdaságot, a környezetvédelmet, a regionális fejlesztéspolitikát, a munkaerőpiacot, a mezőgazdaságot.

A bemutatott koncepció egy leegyszerűsített változata mindannak, amelyet a gyakorlatban használnak. Példa erre, hogy a flamand nyelvi közösség parlamentje, és a flandriai regionális parlament a gyakorlatban egy és ugyanaz, azonban a hatáskörei különböznek, amit úgy hidal át, hogy egy adott jogszabályon mindig megjelöli, hogy ezt épp melyik hatásköréhez kapcsolódóan tárgyalja. Egy másik példa, hogy a franciául beszélők parlamentjében természetesen a Vallón régió francia anyanyelvű lakosain kívül a brüsszeli franciák is képviselve vannak, azonban az előbb említett Vallón régióban élő német ajkúak nem (hisz külön parlamentjük van). 

A júniusi választásokon tehát ennek, ahogy itt Belgiumban hívják, az „institutional lasagne”-nek három pillérét illetően is dönthetnek az állampolgárok. A választás érdekes eredményeket is hozhat, hiszen a jelenlegi miniszterelnök, Alexander De Croo az eddigi felmérések szerint nem tűnik esélyesnek a tisztség újbóli elnyerésére. Az esetleges kormányváltás befolyásolhatja természetesen a belga elnökséget is, bár mivel a feltételezett kormányváltás a ciklus végén következne csak be, az elnökségi program megváltozása nem jelent reális opciót.