A két kultúra érintkezése már a középkorban megkezdődött, és ennek a kölcsönhatásnak a nyomai a mai napig felfedezhetők a művészetben, az építészetben, a gasztronómiában és más területeken. Az alábbiakban néhány kulcsfontosságú aspektus kerül bemutatásra a török-olasz kapcsolatok kulturális dimenziójában.
A „farkasos eredet mítosza”: két kultúra szimbolikus találkozása
A török és olasz kultúra közötti viszonyt erőteljesen szimbolizálja a „farkasos eredet mítosza”. A farkas az olasz kultúrában a Római Birodalom alapítóinak, Romulus és Remusnak történetében szerepel. Ugyanakkor a török kultúrában is találhatóak olyan történetek, amelyekben a farkasok fontos szerepet játszanak. Ilyen például az Ergenekon legendájában szereplő Köktürk kagyūları, a török és közép-ázsiai népek közötti kulturális hagyományok egyike, amely a török népek eredetéről és történetéről szól. Ezen eredetmítosz egy tízéves fiú és egy nőstényfarkas legendáját meséli el, tőlük származtatva a türk nemzetséget.
A farkas a két kultúra között egyfajta szimbolikus kapocsként is funkcionál. A természet és a mítoszok világában a farkas az erőt, a kitartást és az intelligenciát képviseli. A két ország mítoszainak közös pontjai az együttműködés és az erő keresését tükrözik, szerves részét adva a két kultúra szimbolikus találkozásának.
A Galata-torony: török-olasz kulturális keresztmetszet
A Galata-torony, amelyet genovai kereskedők építettek 1348-ban, eredetileg a genovai települést, Galatát védte. Az isztambuli Galata kerületben, történetében és építészetében összefonódva szimbolizálja az olasz és török kereskedelmi relációkat a középkorban és a kora újkorban.
A torony nemcsak stratégiai jelentőségű volt a genovai kereskedőknek, hanem a kulturális cserék és gazdasági és kereskedelmi érintkezés színhelyeként is funkcionált. Itt találkoztak a velencei és oszmán kereskedők, ahol áruikat és kultúrájukat is egyaránt cserére bocsátották. A Galata-torony szimbolizálja a két kultúra találkozását, a kereskedelem jelentőségét és azt a tényt, hogy mind az olasz, mind a török kultúra hozzájárult a torony történelméhez és fejlődéséhez. A torony stratégiai elhelyezkedése lehetővé tette a Boszporusz ellenőrzését és a tengeri kereskedelmi útvonalak biztosítását, nem mellesleg a középkorban jelentős szereppel rendelkezett a Fekete-tenger kereskedelmében.
Művészet és építészet: kulturális kölcsönhatások
A reneszánsz kori Olaszország és az Oszmán Birodalom kulturális kifejeződései kölcsönösen inspirálták egymást. Az olasz reneszánsz hatása az oszmán építészetben és művészetben is nyomon követhető, például a Topkapi-palota tervezésében is megfigyelhető.
A gasztronómia tekintetében a török és olasz konyhák közötti relációk évszázadokra nyúlnak vissza. A mediterrán konyha, a fűszerek és a friss alapanyagok szeretete mindkét kultúrában jelen van. A török kávé és a déli olasz eszpresszó közötti hasonlóságok például tükrözik a kulturális csere folyamatát. Az olaszok többek között ételkultúrájukkal, barátságos hozzáállásukkal és vendégszeretetükkel hasonlóságokat mutatnak a török emberekkel. Sokak szerint ebből kifolyólag is szimpátia van a két nemzet között.
Nyelvi érintkezés és kulturális csere
Az olasz és a török nyelv két eltérő nyelvcsaládhoz tartozik, és jelentős különbségek vannak közöttük. Az olasz az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán belül az újlatin nyelvek csoportjába, míg a török az ural-altaji nyelvcsaládba, a köztörök nyelvek oguz csoportjába tartozik. Ezek a nyelvcsaládok nagyon eltérő történelmi és kulturális hátterekkel rendelkeznek, mind szórendi, kiejtési és hangtani szempontból. Éppen ezért beszélőiknek kihívásokkal kell szembenézniük a másik nyelv elsajátítása során, ugyanis a török nehezen tanulható az olasz emberek számára a különböző mondatstruktúra és a török hangok (ğ, h, ı, ö, ü) nehézségei miatt, míg a törököknek az eltérő hangsúlyok miatt. Az olaszok számára a legnehezebb hangok a „ğ, ı és h” hangok kiejtése. Az olaszoknak nehézséget okozhat az „h” hang kiejtése. Habár a „h” betűt használják az írásban, olvasás közben az olaszok nem mondják ki. Az olasz nyelv 21 betűből áll, míg a török nyelv 29 betűvel rendelkezik.
Míg a török egy agglutináló nyelv, ami azt jelenti, hogy a szavakhoz különböző elő- és hozzárendelt részeket (affixumokat) kapcsolnak, hogy kifejezzék a különböző nyelvi elemeket, például a személyes névmást, a főnevet vagy a ragozást, addig az olasz nyelv inkább inflexiós. A szavak és kifejezések jelentését a végződések és a változó alakok révén fejezi ki. Mindemellett amíg a török nyelv a szó végződésére koncentrál, az olasz nyelv a szó eleji határozott névelőt használja nő- és hímnemben egyaránt, míg a török nyelvben nem csak hogy nincs névelő, még nemekre sincs osztva. A különbség az agglutináló és az inflexiós nyelvek között jelentős a nyelvi szerkezet szempontjából. Míg a török szintaxisa szerint alany, kiegészítés, állítmány a szórend, addig az olaszban az alany, állítmány és kiegészítés. Míg a törökben az melléknév a főnév elé kerül, az olaszban általában a főnév után következik.
Hasonlóságok
A két nyelvben sok közös szó található: vonat (tren – il treno), nadrág (pantolon -i pantaloni), szekrény (gardrop – il guardaroba), állomás (istasyon – la stazione), televízió (televizyon – la televisione), pizsama (pijama – il pigiama), posta (posta – la posta), rámpa (rampa – la rampa), számla (fatura – la fattura), széf (kasa -la cassa), gőzhajó (vapur – il vaporetto), politika (politika – la politica).
Érdekesség, hogy példának okán a török „makarna” szó, amely tésztát jelent, az olasz nyelvben „pasta”-ként van jelen, míg a török nyelvben ez a szó „tortát” jelent, és nem a „tésztát”. Ebből fakadóan is a két nyelv tanulása és megértése közben különböző nehézségekkel találkozik a nyelvtanuló, ami esetenként félreértelmezésekhez vezethet.
További érdekesség, hogy az olasz nyelvbe olyan, kifejezésként beépült szófordulatot is találhatunk, ami török emberekre utal: „Fuma come un turco” („Úgy dohányzik, mint egy török”). Ez az olasz sztereotipikus kifejezés a törökök dohányzására reflektál.
Ami az építészetet illeti, Isztambul az egyetlen olyan város a világon, amely két kontinensen, Európában és Ázsiában terül el. A múltban Konstantinápoly néven volt ismert, és a Keletrómai Birodalom fővárosa volt. Az ott található Hagia Sophia és Topkapi-palota megörökíti az ókori és középkori birodalmak gazdagságát és hatalmát. A Hagia Sophia egy olyan vallási és kulturális szimbólum – eredeti nevén Ayasofya –, amely egykor keresztény bazilika volt, majd később mecset lett, és ma már múzeumként funkcionál. Az épület tükrözi a keleti és nyugati vallási és művészeti hagyományok közötti egyensúlyt. A belső tér mozaikjai és freskói megfelelően érzékeltetik az ókori Kelet és Nyugat művészetének kifinomultságát.
A két fél gazdag történelmi múlttal rendelkezik, amelyben a kulturális, gazdasági és politikai szálak egyedi módon fonódnak össze. A Galata-torony, a mítoszaik hasonlóságai és a kulturális kölcsönhatások mind olyan elemek, melyek tükrözik a két nemzet történelmi viszonyrendszerének összetettségét és mélységét. A múltbeli események hosszú távon formálták mindkét kultúrát és hozzájárultak az európai történelem alakulásához. A két fél közötti modern kori partnerség és stratégiai kooperáció pedig a múlt tanulságait örökíti tovább, megalapozva a kölcsönös tiszteleten és együttműködésen alapuló jövőt.
