A szakjogi és alkotmányjogi kérdések elválasztása nem csak az Alkotmánybíróság eljárásai során jelenik meg. Amikor az indítványozó a rendes jogorvoslatok kimerítésén túl szeretné érvényesíteni jogait, akkor a Kúriához mint legfelsőbb szintű rendes bírói fórumhoz is fordulhat, amelynek a hatáskörében található eljárások valamennyi része megelőzi az Alkotmánybíróság eljárásait. Természetesen nem szükségszerű mindkét jogorvoslati fórum „kimerítése”. Szakjogi kérdés esetén a Kúriához, alkotmányjogi probléma esetén az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni. Az Alkotmánybíróság eljárásai során ugyanis könnyen összekeveredhetnek az alkotmányjogi és a szakjogi kérdések.
A félreértések kiindulópontja, hogy egyes sérelmezettnek vélt joghátrányok esetén ezen (alkotmányjogi és szakjogi) kérdések elválaszthatósága egyáltalán nem egyértelmű. Mindez az alkotmánybírósági eljárásban is ugyanúgy előfordul, annak ellenére, hogy a laikus olvasó joggal feltételezheti, hogy az Alkotmánybíróságon csupán alkotmányjoggal foglalkoznak. A gyakorlati nehézségek szemléltetéséhez következzék egy gyakorlati példa.
Az Alaptörvény XXI. cikke (2) bekezdése értelmében, aki a környezetben kárt okoz, köteles azt törvényben meghatározottak szerint helyreállítani vagy a helyreállítás költségét viselni. A közigazgatási jog szakigazgatása külön foglalkozik e kérdéssel a szabálysértési törvényben, hogy ilyenkor milyen lépéseket kell megtenni és mi módon. Ilyenkor rendszerint a szennyezőt bírsággal sújtják. Természetesen előfordulhat, hogy a hatóság tévedett az összeg megállapításánál és per esetén a bíróságok elmulasztják kijavítani az alkalmazott jogkövetkezményt. Általánosságban nézve az Alkotmánybíróság visszautasítaná az ügyet, hiszen a bírság mértékének meghatározása önmagában szakjogi kérdés, és semmiképpen sem sért Alaptörvényben biztosított jogot. Viszont más körülményekkel és jogsérelmeket meghatározva – ún. releváns alkotmányjogi indokolás mellett – már esély lehet az indítvány AB általi befogadására. Tehát az ügy egésze múlhat azon, hogy az indítványozó miként fogalmazza meg a vélelmezett sérelmét. Ehhez széles körű, alkotmányjogilag releváns ismeretek szükségesek.
Az alkotmányjogi érveléssel ellátott indítvány tekintetében az AB gyakorlat bizonyítja, hogy van lehetőség bonyolult alkotmányjogi és szakjogi összefonódás feltárására és megoldására. Ez azonban kivételes és rendkívül nehéz. A szemléltetéshez érdemes alapul venni a 27/2022. (XI.3.) AB határozatot, ami egy földvásárlással kapcsolatos jogvitát oldott meg.
Az ügy lényege a következőképpen foglalható össze. A nonprofit gazdasági társaság mint indítványozó 2013-ban pályázat útján 5 millió forintért megvásárolt Tata külterületén egy 49.847 m2 nagyságú ingatlant. A terület nagy része Tatához volt sorolható, így a város építési szabályzata volt irányadó, ami kimondta, hogy 110 Ft/m2 telekadó fizetendő. A kirendelt igazságügyi szakértő megállapítása szerint a telek értéke évről évre jelentősen növekedett. Azonban rövid időn belül kiderült, hogy az adó egy ilyen nagy területen akkora fizetési kötelezettséget von maga után, hogy az a telek értékét kevesebb mint kettő éven belül meghaladja. A helyzetet rontotta, hogy a telket alapvetően gazdasági célra vették, ugyanakkor nem rendelkezett az annak megvalósításához szükséges feltételekkel. Az ingatlan nem volt beépíthető, a területre részletes építési szabályozási terv nem állt rendelkezésre, azt közúton nem lehetett megközelíteni, és a közmű szolgáltatások hiányoztak. Ennek indoka, hogy az ingatlan környezetében mezőgazdasági területek voltak, és a perbeli ingatlan is kizárólag mezőgazdasági célra volt hasznosítható. A föld mezőgazdasági hasznosításához szükséges iratokkal és feltételekkel nem rendelkezett a társaság, hiszen a telket nem is erre a célra vették. Így lehetőség sem adódott arra vonatkozóan, hogy a telket valamiképp hasznosítsák. Vagyis: a társaságnak volt egy üres telke, ami után csak adózni lehetett.
A tárgybeli pereskedés a társaság részéről sikertelenül zárult, így végső soron az Alkotmánybírósághoz fordult. Érvelése alapját az adta, hogy az önkormányzat által megállapított adómérték ellentétes a tulajdonhoz való joggal, az arányos közteherviselési kötelezettséggel. Továbbá az alkotmánybírósági esetjogot alapul véve azt állították, hogy telkek túladóztatása állhat fenn – 20-40%-os adóterhelés –, ami már alkotmányossági vizsgálatot kell, hogy vonjon maga után. Az ügyben ugyanis a teher a 60-70%-ot is elérte, ami az indítványozó állítása szerint összeegyeztethetetlen a tulajdonhoz való joggal és teljesen aránytalan.
A bepanaszolt önkormányzat érvei akként foglalhatók össze, hogy a vállalkozásnak – ún. az indítványozó társaságnak – kellő gondossággal kellett volna eljárni a telek megvásárlásakor és ennek elmaradását nem háríthatja az önkormányzatra. Utalást tettek arra vonatkozóan, hogy ez az adómérték egyébként is egy nagy csökkentésen ment keresztül – 150 Ft/m2-ről 110 Ft/m2 –, így az intézkedés arányosnak minősíthető. Ezért az önkormányzat megfelel a közteherviselés elveinek és például az ún. sarcoló adózás elkerülésének. Legvégsősoron arra is hivatkoztak, hogy egy már bevett, 10 éves gyakorlatról van szó.
Az Alkotmánybíróság végezetül a társaságnak az önkormányzattal szemben benyújtott kereseti kérelmét elutasító bírói döntés megsemmisítését állapította meg. Ez azt jelenti, hogy a társaság alkotmányjogi panaszindítványa sikerrel járt. Az alkotmányossági felülvizsgálatban ugyanis nem játszik döntő szerepet, hogy a törvény által meghatározott tartományon belül az önkormányzat által meghatározott mérték hova esik, hiszen az Alkotmánybíróság nem a törvényekkel veti össze az alkotmányossági aggályokat vagy alapjogsérelmeket, hanem közvetlenül az Alaptörvénnyel.
Önmagában például az sem legitim érv e szabályozás fenntartására, hogy az adómérték-szabály hosszú idő óta hatályban van – ahogy arra az önkormányzat hivatkozott. Itt jelenik meg az alkotmányjogi érvelés fontossága. Azt a kérdést kell ilyenkor feltenni, hogy mely alapjog vagy alkotmányos jog sérelme érheti az indítványozót az adott helyzetben. A jogalkotótól nem elvárható, hogy minden egyes eshetőségre gondoljon a jogszabály megalkotásakor. Az is előfordulhat, hogy egy jogszabály gyakorlati alkalmazása csupán kivételes esetekben okoz problémát, mint azt a jelen ügyben leírtak alapján láthattuk.
Az indítványnak azonban ugyanolyan esélye volt arra, hogy sikertelen legyen. Abban az esetben, hogyha az indítványozó kifejezetten az adózással kapcsolatos sérelmét adta volna elő, nem pedig más, Alaptörvényben biztosított jogaira hivatkozott volna, úgy az Alkotmánybíróság minden bizonnyal visszautasította volna az indítványt. Egyrészt, mert így fogalmazva a hatáskörén kívül esett volna, másrészt pedig olyan szakjogi kérdésről kellett volna dönteni, amelyben nincs kompetenciája.
A végkövetkeztetés tehát az, hogy az alkotmányjogi érvelés készségének elsajátítása kifejezetten bonyolult, de fontos eleme a sikeres alkotmányjogi panasz indítványnak. Illetve az alkotmányjogi és szakjogi kérdések elválasztása nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Ahhoz, hogy valaki mindkettő készséget elsajátítsa mindenképp szükséges az alkotmánybírósági gyakorlat ismerete, nagyfokú szakmai ismeret az adott szakjogi területen, végezetül pedig az alkotmányjog elméleti anyagával sem árt tisztában lenni, mert mindezen készségeket egyszerre kell alkalmazni az indítvány megfogalmazása során.
