Rendkívüli meleg időjárás miatt adtak ki figyelmeztetést Finnország egészére 2024 júniusában. A Finn Meteorológiai Intézet szerint az idei adatok a 2018-ban beállított csúcsot is megdöntötték. A Hattula Lepaa megfigyelőállomás szerint nem csak az idei június, már május is a valaha volt legmelegebb finnországi hőmérsékleti eredményeket produkálta. Ennek megfelelően a strandolók elárasztották Helsinki Finn-öböl menti partjait, ahol északi országokhoz képest szokatlan melegben élvezhetik a Balti-tenger keleti csücskében megbúvó vízfelületet a helyiek. Van, ahol azonban a hőhullám sem tudta megolvasztani a fagypont körüli hőmérsékletet: a finn-orosz határ továbbra is zárva tart, a viszony Helsinki és a Kreml között pedig szokatlanul barátságtalanná vált.

Finnország és Oroszország kapcsolata történelmileg erősen ambivalens. A hidegháború során Finnország különleges státuszt élvezhetett: a semleges külpolitika fenntartásáért cserébe nem kellett szovjet típusúvá alakítani politikai és gazdasági intézményrendszerüket. Ezen külpolitikai dinamizmust (amikor egy erősebb állam hatására egy gyengébb partnere csökkenti külpolitikai mozgásterét annak érdekében, hogy fenntarthassa belpolitikai függetlenségét) az északi országról is nevezték el – ez az úgynevezett „finlandizáció”.  2022-ben azonban Finnország letért a finlandizáció útjáról: Helsinki döntése értelmében a tradicionálisan semleges állam NATO-taggá vált. A döntés hátterében az ukrajnai orosz agresszió és a 2015-2016-os sarkköri migrációs válság árnyéka állt.

Az európai migrációs válság évében Finnország szokatlan bevándorlási kihívással kellett szembenézzen: keleti, Oroszországgal közös határait – Norvégiához hasonlóan – migránsok özönlötték el. Az érkezők többsége közel-keleti és észak-afrikai állampolgárok voltak, akik menedékkérelemért szerettek volna folyamodni Finnországban. A szokatlan kihívással nem tudott mit kezdeni a helsinki vezetés, így engedett a nyomásnak, majd egy több körös moszkvai tárgyalássorozat eredményeképp, a Krím annektálása miatt Oroszországra kivetett szankciók felfüggesztésével, a Kreml hathatós segítségével sikerült felszámolnia az illegális migrációs nyomást határai mentén. Ma már szakértők széles köre ért egyet abban, hogy Finnország egy unortodox politikai nyomásgyakorló eszköz áldozatává vált: az instrumentalizált migrációnak. A migráció instrumentalizálása egy olyan hibrid nyomásgyakorló eszköz, melynek célja, hogy a célba vett országtól a válságot generáló állam politikai, gazdasági és/vagy katonai kedvezményeket érjen el. Oroszország azért szervezte 2015-2016 fordulóján a migrációs hullámokat Finnország és Norvégia határaihoz, hogy ezzel kényszerítse tárgyalóasztalhoz északnyugati szomszédjait, melynek során kedvezőbb, szankció-mentes gazdasági feltételeket érhetett el.

Finnország 2023 őszén megint meghúzta a vészcsengőt: Helsinki szerint Oroszország ismét a migráció instrumentalizálásába kezdett. Az immáron NATO-tag észak-európai ország szerint erre a transzatlanti szövetségi rendszerhez csatlakozás, valamint a teljeskörű ukrajnai invázió miatt kivetett szankciók miatt kerülhetett sor. Finnország tanulva korábbi hibáiból azonnal lezárta Oroszországgal közös határait és egy komplex fizikai határzár-rendszer felépítésébe kezdett. A helsinki döntéshozók szerint a válság azonban azóta nemhogy nem enyhült, sokak szerint csak még súlyosabbá vált, mely még drákóibb szigorú hozzáállást igényel.

 

Egyre szigorodó határvédelem

Finnország 2023 őszi, határlezárással kapcsolatos döntése eredetileg átmeneti jelleggel bírt volna. Egyfajta „figyelmeztető lövésként” Helsinki célja pusztán az lett volna, hogy jelezze a Kreml irányába: ismerjük a játékszabályokat és 2015-höz képest felkészültebbek vagyunk. A rendkívül hosszú, 1300 kilométeres határszakasz időszakos lezárása azonban nem járt különösebb sikerrel: a migrációs nyomás nemhogy nem csökkent, a határvédelmi szervek szerint a határátkelőhelyek mentén egyre több és több migráns torlódott fel. Éppen ezért a finn belügyminisztérium április 4-én úgy döntött, meghatározatlan ideig lezárja a két állam határát. Mari Rantanen belügyminiszter szerint a migrációs nyomás Finnország keleti határainál egy hosszú távon megmaradó fenyegetésnek bizonyul, mely ráadásul egyre romló tendenciát mutat. A határszakasz ráadásul az egyik legjárhatatlanabb Európában: erdőségekkel, folyókkal, tavakkal és mocsarakkal tarkított, mely súlyos veszélyt jelent a határt illegálisan átlépőkre is. (Finnország Oroszországgal közös határszakasza sokban hasonlít a lett-belorusz földnyelvhez, ahol a balti ország határvédelme szerint 2021 óta több száz migráns tűnt el, akiket később a környező lápokban találtak meg. A pórul járt irreguláris bevándorlók vélhetően eltévedtek és elsüllyedtek a mocsarakban, tekintve nem ismerték korábban ezen természeti képződményt.)

Finnország kormánya a liberális-konzervatív Nemzeti Koalícióból, a jobboldali Finnek Pártjából és a kisebbségi csoportokat képviselő Svéd Néppártból áll, kormányfője Petteri Orpo. Az Orpo-kormány elődjével szemben igen szigorú bevándorláspolitikát folytat. Ennek megfelelően Helsinki egy olyan törvénycsomagot jelentett be Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök április 19-i látogatását követően, melynek célja a válság fényében a migránsok juttatásainak csökkentése, a tartózkodási engedélyek időtartamának lerövidítése és az állampolgárság megszerzéséhez szükséges feltételek bővítése, bonyolultabbá tétele volt. Emellett az Orpo-kormány aktív támogatójává vált Giorgia Meloni olasz és Petr Fiala cseh miniszterelnök azon kezdeményezésének is, mely az Albánia-tervhez hasonlóan külső, nem uniós országok területére szervezné ki a menekültügyi eljárásokat.

Az Orpo-kormány emellett bejelentette, hogy a határuknál tapasztalt migrációs mozgásokat nem humanitárius válságként, hanem hibrid fenyegetésként értelmezik, így ennek megfelelően terveznek reagálni is rá. Finnország ezzel csatlakozott több európai országhoz is, akik szintén az Oroszország, valamint Belarusz felől érkező mesterséges migrációs áramlatokkal kell szembenézzenek. Korábban hasonlóképp döntött Lengyelország,Litvánia, Lettország és az egyelőre alacsony intenzitású bevándorlással szembenéző Észtország is. Sokáig egyedül Norvégia volt, aki schengeni tagállam létére következetesen nyitva tartotta keleti, Oroszországgal közös határszakaszát, ám május 23-án végül a sokáig egyetlen nyitott kapuként funkcionáló storskogi határátkelőhely is szigorított az igazságügyi és közbiztonsági minisztérium utasítására.

 

Vasszigor, uniós figyelem nélkül

Június 13-án az Európai Unió Bírósága precedens nélküli, 200 millió eurós büntetéssel sújtotta Magyarországot. A döntés hátterében a 2020-ban bezárt tranzitzónák korábbi működése áll. Az ítélet – mely hetvenszeres arányban nagyobb lett, mint amit korábban az Európai Bizottság javasolt kiszabni – szerint Magyarország korlátozottan biztosít hozzáférést a migránsok nemzetközi védelméhez, mellyel hazánk „kivonja magát a nemzetközi védelemmel kapcsolatos közös uniós politika egészének, valamint a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolására vonatkozó szabályoknak az alkalmazása alól”. A bíróság szerint Magyarország „veszélyest precedenst” teremt, mely súlyosan sérti az uniós jog egységességét és a nemzetközi kötelezettségeket. Az 1951-es nemzetközi menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény előírja, hogy a menedékkérelmi eljárást minden kérelmező számára biztosítani kell.

Míg az Európai Unió Bírósága egy olyan büntetéssel kívánja Magyarországot sújtani, melynek központi oka több mint négy éve felszámolásra került – valamint melyet később implementált maga a közös európai migrációs és menekültügyi paktum is –, egyre több uniós tagállam hoz egyre szigorúbb, gyakran a nemzetközi kötelezettségekkel szembemenő döntéseket bevándorlás- és határvédelmi politikáikban. Míg a Donald Tusk vezette Lengyelország ismét bevezette a legutóbb 2021-ben alkalmazott „kizárási zónát” a belorusz határ mentén, mely kizárja a civil szervezeteket, valamint a médiát a határzónából, Lettország továbbra is működteti a „fogvatartás alternatívájaként” elnevezett Röszkéről lemásolt tranzitzónáit. A legkeményebb szigorítást azonban Finnország eszközölte.

Május 21-én bejelentett rendkívüli törvényjavaslatában a Petteri Orpo vezette jobbközép-jobboldali finn kormány azt javasolta, Helsinki tagadja meg teljes mértékben a menedékkérelmek kiadását az Oroszország felől szárazföldön érkezők esetében. A döntés egyedül a gyermekeket és a fogyatékkal élőket nem érintené. A döntést – melyet végül elfogadott a finn parlament is – további biztonsági intézkedések követték. Az új jogszabályok többek közt engedélyezték és szabályozni kezdték a visszakényszerítések (pushback) gyakorlatát, illetve elektronikus felderítési módszereket vezettek be a határ mentén, hogy fényre derüljön, éppen hol kívánnak illegálisan átlépni a határaikon. A finn kormány intézkedéseit több nemzetközi jogvédő szervezet is elítélte.

Miközben az Európai Unió Bírósága Magyarországra fókuszál az új bizottság megválasztása és a tanácsi elnökség kezdete előtt, Finnország a közösség legszigorúbb határvédelmi intézkedéseit fogadja el. 2021 óta ismerjük igazán az orosz migrációszervezés veszélyeit és az ellene való sikeres védekezés mikéntjét. Lengyelország, Litvánia és Lettország példája bizonyította: a határozott és szigorú határvédelem, valamint a „gyerek nevén nevezése”, avagy a hibrid fenyegetés tényszerű elismerése hatékony védelmet biztosít a rossz szándékú migrációszervezési kísérletekkel szemben. Miközben Európa egyre több mesterséges migrációs válsággal néz szembe Marokkótól Líbián és Törökországon át egészen a belorusz és finn határokig, a közös, szolidáris fellépés elsősorban a mi közös, schengeni határaink védelmét ellátó kormányok irányába kellene forduljon, nem pedig a rossz szándékú, pórul járt migránsokat félrevezető harmadik országok, mint Oroszország és Belarusz felé. A finn határ befagyott – a mínusz fokok pedig a valaha volt legmelegebb északi nyáron ezúttal nem Celsius-fokban, hanem diplomáciai megnyilvánulásokban értendőek.