Az 1989-es népszavazási szabályozás

Az első népszavazási törvény megalkotásának előzményeként röviden ismertetem Magyarország helyzetét az 1980-as évek vége felé. Az országban fokozódott a társadalmi elégedetlenség a pártállami rendszerrel szemben. A gyengülő Szovjetunió és az elvesztett hidegháború következményeként Magyarországban is megingani látszott a kommunista rendszer. Az ország lakossága változásokat követelt és ezt érzékelte is az MSZMP, az akkori állampárt, aminek következtében Kádár Jánost a háttérbe helyezték és a miniszterelnöki megbízatást Németh Károlynak szavazták meg. Az új kormány terve volt, hogy egy már demokratikusabban működő Magyarországot teremtsen meg a szocializmus fenntartása mellett. Ennek fényében szólalt fel 1988. november 24-én Pozsgay Imre, aki felszólalásában egy a népszavazásról szóló törvény megalkotását szorgalmazta: „A választási törvényt az előbb említett követelmények szerint kell módosítani és ugyancsak időszerű megalkotni a népszavazásról szóló törvényt nemcsak lokális, helyi szabályok és ügyek körében, hanem országos ügyekben is.” Az Országgyűlés munkához is látott, aminek eredményeképpen született meg az ország első népszavazási törvénye. A szocialista alkotmány (1949. évi XX. tv.) tartalmazott népszavazásra vonatkozó rendelkezést a 20. § d) pontjában, miszerint az Elnöki Tanács rendelhetett el népszavazást. Habár ez szerepelt az alkotmányban, erre vonatkozó törvény nem létezett egészen 1989-ig, és nem is tartottak népszavazást az országban az alatt a 40 év alatt.

Az 1989. évi XVII. törvény a népszavazásról és a népi kezdeményezésről

Maga a törvény 35 szakaszból állt és 6 fejezetet tartalmazott. A preambulum rögzítette, hogy a hatalom birtokosa a nép, és a politikai intézményrendszer demokratikus fejlesztéséhez tartozik az is, hogy társadalompolitikai vagy egyéb szempontból kiemelkedő jelentőségű ügyekben a nép közvetlenül is gyakorolhassa hatalmát. A törvény sajátosságát adta, hogy előbb volt az országnak népszavazási törvénye, mint demokratikus alkotmánya, de igaz volt ez az Alkotmánybíróság esetében is. A törvény 5. § 1) bekezdése alapján népszavazást csakis az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekről lehetett tartani. A törvény értelmében lehetőség volt döntő, illetve véleménynyilvánító népszavazást, valamint népi kezdeményezést tartani. A népszavazás irányulhatott törvények véleményezésére, illetve arra, hogy egy meghatározott ügyben hozzon törvényt az Országgyűlés. A népi kezdeményezés arra irányult, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére az adott kérdést és vitassa meg azt. A népszavazást az Országgyűlés elnökénél lehetett kezdeményezni. Fakultatív az Országgyűlésre nézve a népi kezdeményezés, ha 10.000, míg a népszavazásnál, ha 50.000 fő kezdeményezte azt, és kötelező az elrendelés, ha ez a szám előbbinél 50.000, utóbbinál pedig 100.000 fő. A törvény maga kellően liberális, hiszen a népesség 1 százaléka már kötelező népszavazást is elérhetett az Országgyűlésnél. A népszavazási törvény emellett igen szűk körben határozta meg azokat a témákat, amikről nem lehetett népszavazást tartani.

„6. § (1) Nem bocsáthatók népszavazásra:

a) a költségvetésről, a központi adónemekről és illetékekről, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények;

b) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi kérdésekben való döntések (kinevezések);

c) a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítése, illetve az e szerződéseket kihirdető törvények.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjában megfogalmazott tilalom nem vonatkozik a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségek jövőbeni vállalásának, illetőleg a lejárt nemzetközi szerződések meghosszabbításának népszavazás útján történő megerősítésre vagy elutasítására.”

Ezeken a tárgykörökön kívül bármiről lehetett népszavazást tartani, sőt a 7. § arról is rendelkezett, hogy az alkotmány elfogadásáról is népszavazást kell tartani. A törvény páratlanul megengedő volt a tekintetben, hogy miről is lehetett népszavazást kezdeményezni, azonban annak érvényessége tekintetében ez nem mondható el.

„28. § (1) Az országos népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha

a) az ország összes választópolgárának több mint a fele érvényesen szavazott és

b) az érvényesen szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre (kérdésekre) azonos választ (válaszokat) adott.

(2) Az azonos kérdésre három, vagy több válaszlehetőséget tartalmazó népszavazás akkor is eredményes, ha a kérdésre az (1) bekezdés a) pontja szerint érvényesen szavazók a legtöbb azonos választ adták.”

Ezek szerint a választópolgárok több mint felének az érvényes szavazata kellett és emellett az is, hogy az érvényesen szavazóknak több mint a fele azonos választ adjon a kérdésre. Annak ellenére tehát, hogy a törvény maga sok esetben megengedi a népszavazás kezdeményezését, igen szigorú feltételeket szabott az érvényesség körében.

Az is egy igen fontos kérdés, hogy ki kezdeményezhette a népszavazást. A kezdeményezők körét az országos népszavazás keretében a 8. § tartalmazta, miszerint a köztársasági elnök, a kormány, 50 országgyűlési képviselő – az ellenzéki képviselőknek ez igen előnyös volt –, illetve az állampolgárok kezdeményezhettek. Fontos itt megemlíteni, hogy ezekben az esetekben az Országgyűlés döntött, hogy elrendeli-e a népszavazást vagy sem. Kivétel persze az volt, ha legalább 100.000 választópolgár kezdeményezte, mert abban az esetben kötelező volt elrendelni a népszavazást.

A törvény alapján két népszavazást is tartottak. Abból az első az úgynevezett „négyigenes” népszavazás volt, míg a második a köztársasági elnök közvetlen választásáról szólt. Habár ezek a népszavazások történelminek mondhatóak, sajnos már ezeknél is meg lehet állapítani, hogy politikai játszmák eszközévé váltak.

A négyigenes népszavazás

A „négyigenes” népszavazás esetében a négy kérdésből már három végrehajtás alatt volt és ezt fel is tüntették a népszavazási lapon. Az országgyűlési határozatban szereplő kérdések alapján már korábban elfogadta azokat a törvényeket a törvényhozó hatalom, amelyekről népszavazást írt ki. Ez alapján rendelték el azt, hogy a pártszervek vonuljanak ki a munkahelyekről, a munkásőrséget jogutód nélkül feloszlatták és az MSZMP-nek el kellett számolnia a vagyonáról.

A negyedik kérdésben arról volt szó, hogy mikor kerüljön sor a köztársasági elnök megválasztására. Az első három kérdésben a szavazók több mint 90 százaléka egyhangúan az igen mellett döntött. A negyedik kérdésben, habár a szavazók többsége arra tette le a voksát, hogy az országgyűlési választások után kerüljön sor az államfő megválasztására és így majd az Országgyűlés döntsön ebben az ügyben, igen szoros volt az eredmény. Az igenek és a nemek közötti különbség pontosan 6101 szavazat volt.

Felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben mi szükség volt a népszavazásra. A négyigenes népszavazás ugyanis ügydöntő volt, nem pedig véleménynyilvánító, így egyedül csak a köztársasági elnök megválasztásáról szóló résznek volt relevanciája, mégis mind a négy kérdésről zajlott a népszavazás. Feltehetően erre azért került sor, hogy könnyebb legyen elérni a választóknál, hogy a köztársasági elnököt a választások után válasszák meg. Az országos részvételi arány igen magas, 58 százalék körüli volt, így a népszavazás érvényes és eredményes lett.

Az eredményre tekintettel a népszavazás vesztese egyöntetűen az MSZP volt, hiszen a nagy társadalmi ismertségnek örvendő Pozsgay Imre, aki nagy valószínűséggel megnyerte volna a közvetlen államfőválasztást, így nem lehetett köztársasági elnök. A népszavazás nyertese meg az SZDSZ volt, hiszen később az ország köztársasági elnökét ők adták, Göncz Árpád személyében.

Népszavazás az államfő közvetlen megválasztásáról

A négyigenes népszavazást követően 1990-ben újabb népszavazás elé nézett az ország. Az MSZP olyan kezdeményezést terjesztett elő, amely alapján népszavazás útján módosították volna az alkotmányt, és a köztársasági elnököt közvetlenül választották volna meg.  Több mint 100.000 aláírás összegyűlt, a kérdés már csak az volt, hogy mikor is legyen a népszavazás? A választók már megszavazták az Országgyűlés tagjait, azonban ősszel önkormányzati választásokat tartottak. A ’89-es Nsztv. szerint a választások előtt vagy után 90 nappal nem lehet népszavazást tartani, így ez a népszavazás – tekintve, hogy az időpont már igen közel volt az önkormányzati választásokhoz – nagy valószínűséggel a választásokat követően lett volna megtartva. Ennek elkerülése érdekében a népszavazást ellenző pártok összefogtak és megszavazták az 1990. évi XLVI. törvényt, aminek keretében a korlátozás 90 napról 60 napra módosult.

Ennek köszönhetően a népszavazást meg is tartották még nyáron, az önkormányzati választások előtt. A népszavazás időpontja 1990. július 29-e volt. Tekintettel a nyári időpontra, ami a politikában már akkor is mondhatni „uborkaszezon” volt, a részvételi arány  nem érte el a megfelelő szintet. Közel egymillió ember vett részt a népszavazáson, ami 14 százaléka a jogosultaknak. A szavazóknak közel 85 százaléka szavazott a közvetlen köztársaságielnök-választásra. A népszavazást érvénytelennek nyilvánították, így továbbra is az Országgyűlés választja meg az államfőt. Habár a népszavazás érvénytelen lett, ez az eredmény sok szempontból is káros volt. Az eredmény tekintetében már ilyen korán maga a népszavazás intézménye járatódott le, hiszen egy gyors törvénymódosítással érték el azt, hogy nyáron legyen a népszavazás. Tehát már az ország történetének második népszavazása politikai alkuk áldozatává vált. Nem is beszélve arról, hogy az is számos kérdést vet fel, hogy a négyigenes népszavazás mennyire volt jogszerű.

A közvetlen államfőválasztással kapcsolatban mind a mai napig létezik egy társadalmi vita, amely politikai csatározások eszközévé vált, ami  szintén jellemezte az első két népszavazást is, ahol ezt az intézményt nem megfelelően használták. Mint látható, a közvetlen államfőválasztás ezután is napirenden maradt és azóta se történt változás, de az már a politológia feladata, hogy ennek helyességét megállapítsa.