A szakértő büntetőeljárásban betöltött pozíciója korántsem egyértelmű kérdés és már a pandektajogban is vizsgálták azt, hogy milyen funkciót tölt be az igazságügyi elmeorvos szakértő az eljárásban. Megállapítható, hogy a kontinentális jogrendszerben a szakértőnek fontos szerepet tulajdonítottak az eljárásban, olyannyira meghatározó volt a véleménye, hogy nem ritkán alapítottak rá ítéletet. Az angolszász jogban inkább csak a vádló „szaktanácsadójaként” volt jelen, és a kontinentális jog is ebbe az irányba tolódott el.  Az egész biztosan kijelenthető, és ezt már az 1896. évi Büntető perrendtartás indokolásában is olvashatjuk, hogy semmiképp sincs bírói hatásköre és véleményének eredménye nem köti a bírót, az a bizonyítékok értékelésének körében a szabad bírói mérlegelés tárgya.

Ezt támasztja alá a Be. 167. § (3) bekezdése is, amely kimondja, hogy nincs a bizonyítékoknak előre meghatározott bizonyító erejük, az adott ügyben mindig a bíró dönti el, hogy melyik bizonyítéknak van az ügy szempontjából jelentősebb súlya. Azonban nyilvánvaló, hogy „a szakértői vélemény a bizonyítási eszközök speciális csoportját képezi”, amelynek alapvetően két oka van: egyrészt igénybevételének szükségességét a bizonyítás során már rendelkezésre álló adatok mennyisége és minősége határozza meg; másrészt a szakértők semmilyen formában nem kötődnek a vizsgált tényálláshoz, ezért a legtöbb esetben sokkal objektívebbnek bizonyulnak, mint egy tanúvallomás. A gyakorlat tehát azt mutatja, hogy a bíró többnyire a szakvéleménynek tulajdonít magasabb bizonyító erőt.

Ahhoz, hogy az igazságügyi orvosszakértő munkájának a jelentőségét értékelni tudjuk, fontos néhány szót ejteni a beszámítási képességről és a belátási képességről. Beszámítási képességgel az rendelkezik, aki „nem szenved az elmeműködés olyan kóros állapotában, amely képtelenné teszi arra, illetve korlátozza abban, hogy cselekménye következményeit belássa (felismerési képesség), vagy hogy ennek megfelelően cselekedjék (akarati képesség)”. Az elemorvos szakértő vizsgálata szinte minden esetben a terhelt elmeállapotának megállapítására irányul, hiszen a beszámítási képesség hiánya büntethetőséget kizáró ok, illetőleg a korlátozott beszámítási képesség büntethetőséget korlátozó ok. A Kúria 56. számú BK véleménye alapján a büntetéskiszabás során általános enyhítő körülményként kell értékelni az elkövető elmeműködésének olyan sajátosságát, amely a bűncselekmény elkövetését elősegíthette.

Ebből következik az, hogy az elmeorvos szakértő vizsgálatának szinte minden bűncselekmény körében van relevanciája, hiszen a különféle személyiségzavarok, illetve mentális betegségek bizonyos bűncselekmények elkövetését segíthetik elő. A skizofréniában szenvedő betegeknél például jellemzőek az erőszakos, élet elleni bűncselekmények, ahol a tárgyi oldalt nagyfokú gátlástalanság jellemzi, míg az alanyi oldalon a megbánás teljes hiányát találjuk. Megállapítható, hogy amennyiben fennáll a skizofrénia, a hazai ítélkezési gyakorlatra jellemző, hogy megállapítják a beszámítási képesség teljes hiányát, felmentik a terheltet és elrendelik a kényszergyógykezelést. A paranoid személyiségek egyik jellemző fajtájánál, a perszekutoros paranoiánál jellemző például az, hogy a terhelt sorra megvalósítja a hamis vád, a rágalmazás és a becsületsértés törvényi tényállását, súlyos esetben a tettleges becsületsértés, féltékenységi téboly esetén akár az emberölés is felmerülhet. A kleptománia esetében a lopás, míg a pirománia esetében a rongálás a jellemző megvalósított törvényi tényállás.

Gyermekkorú személy esetében fogalmilag kizárt a büntethetőség, ugyanis az alannyá válás feltétele a 14. életév betöltése, azonban említést kell tenni a Btk. 16. §-ban foglalt bűncselekményekkel (emberölés, erős felindulásban elkövetett emberölés, testi sértés, hivatalos személy elleni erőszak, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, a hivatalos személy illetve a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, terrorcselekmény, rablás, kifosztás) kapcsolatban arról, hogy már a 12. életévüket betöltött személyek is felelősségre vonhatóak, feltéve – ahogy a törvényszöveg is fogalmaz – ha „rendelkezik a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással”. Azaz belátási képességgel, ami feltételezi azt, hogy „a fiatalkorú az elkövetett konkrét bűncselekmény vonatkozásában erkölcsileg és értelmileg kellően fejlett volt ahhoz, hogy felismerje cselekménye jogellenességét, valamint, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen”. A jogalkotó itt tulajdonképpen egy vélelmet állít fel, miszerint a 14. életévét be nem töltött személy nem rendelkezik beszámítási képességgel, a 16. §-ban foglalt bűncselekményi kör kivételével.

Itt a vélelem megdöntése – tehát az, hogy a 12. életévét betöltött, de a 14. életévét még be nem töltött személy rendelkezik belátási képességgel – a vádhatóság feladata. A 11/2018 (VI. 29) LÜ utasítás – amely hatályon kívül helyezte a 5/2013 (VII. 31) LÜ h. körlevelet – megfogalmazza, hogy a „tizennegyedik életévét be nem töltött fiatalkorú elkövetéskori büntetőjogi beszámítási és belátási képességének vizsgálata érdekében” minden esetben szükséges szakértő kirendelése. A legfőbb ügyészi utasítás kimondja azt is, hogy ha olyan bűncselekmények állnak bűnhalmazatban, amelynek egy részét a fiatalkorú elkövető tizennegyedik életévének betöltése előtt, míg egy részét azt követően valósította meg, akkor is kötelező a szakértő kirendelése. Fontos, hogy az ügyészség ezeket a kérdéseket alaposan körül járja, hiszen „az ügyészség a szakértői vélemény és a rendelkezésre álló valamennyi adat együttes körültekintő értékelésével foglal állást a cselekmény következményei felismeréséhez szükséges belátás meglétéről”, és ez alapján tud dönteni arról, hogy az adott cselekmény vonatkozásában szükséges-e vádemelés, vagy valamilyen egyéb ügyészi intézkedés; de ez alapján dönthet arról is a hatóság, hogy megszünteti az eljárást büntethetőséget kizáró ok fennállta miatt.

A tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szemben alkalmazott kényszerintézkedés esetén az ügyészségnek minden esetben vizsgálnia kell a nyomozó hatóság eljárásának törvényszerűségét. Ha az ügyészség indítványoz személyi szabadságot érintő, bírói engedélyes kényszerintézkedést, akkor mindenképp ki kell tűnnie az ügyiratokból, hogy a Be. különleges bánásmód körébe tartozó intézkedéseket alkalmazta a fiatalkorúak részévételével zajló eljárásban. A vádiratnak tartalmaznia kell azoknak a tényeknek a rövid leírását is, amelyek igazolják, hogy a tizennegyedik életévét be nem töltött fiatalkorú az elkövetéskor a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással rendelkezett. Fontos megjegyezni, hogy a Be. 686. § is meghatározza azt, hogy ilyen esetben a szakértő kirendelése haladéktalanul indokolt, akinek egyesített szakvéleményt kell készíteni arról, hogy fennállt-e az adott esetben a belátási képesség.

Mindez alapján jól látható, hogy az igazságügyi elmeorvos szakértő szerepe az eljárásban számos esetben kulcsjelentőségű, hiszen egyrészt a vizsgálat alanyának a személyi szabadságának elvonása a tétje annak, hogy mi kerül megállapításra a szakértői véleményben. Fontos garanciális szerepe van továbbá abban, hogy a fiatalkorúak védelme biztosított legyen a büntetőeljárás során és indokolatlan büntetőjogi felelősségre vonásra az ő esetükben se kerüljön sor.