A koreai ábécé napját október kilencedikén ünneplik Dél-Koreában. Ez a nap a Hangul-nap, amely egy emléknap a teljes koreai nemzet számára, ugyanis ezen a napon ünneplik, hogy a 15. században Szedzsong király létrehozta a Hangult, a koreai nyelv írásmódját. A napot 1970 óta nemzeti ünnepként tartják számon Dél-Koreában. Az ünnepnap Észak-Koreában is jelen van, azonban más napon: január 15-én ünneplik. Ezen túl a koreaiak által lakott kínai Jenpien Koreai Nemzetiségi Prefektúrában is hivatalos ünnepnap szeptember másodika a koreai nyelvről való megemlékezés céljából 2014 óta.

A dél-koreai alkotmány 20. szakasza tartalmazza, hogy ez a nap nem csak a nyelv ünnepléséről szól, hanem a pánnacionális tudatosságot is hivatott elmélyíteni. A koreai ábécé egyike azon írásrendszereknek, amelyek létrejöttének ismert alkotója és időpontja egyaránt, így ez a nap Szedzsong király más eredményeinek ünneplésére is szolgál. 

1446. október kilencedikén hirdette ki Szedzsong király a Hunmin Csongumot, amely jelentése: „A nép helyes kiejtésre tanítása”. Ez a dokumentum klasszikus kínai nyelven íródott, amellyel a koreai király a hangul ábécét vezette be a koreai nyelv leírására.  Az eredeti dokumentumhoz készült kiegészítő Hunmin Csongum Herje-ben jegyezték fel a hangul létrejöttének folyamatát, valamint a betűk alakjának magyarázatát. A teljes dokumentumot Dél-Koreában 1962-ben nemzeti kinccsé nyilvánították, továbbá, 1997-ben bekerült az UNESCO A világ emlékezete programjába. 

De mi szükség volt a koreai írásrendszerre?

A hangul előtt a koreaiak bár koreaiul beszéltek, azonban a nyelv leírására a klasszikus kínai karaktereket használták – a kínai írás volt a „kelet latinja” – amelyek rendkívül bonyolultak és nehezek voltak a mindennapi ember számára megtanulni. A koreai nyelv kínai karakterekkel való írását nevezzük handzsának. Míg a hangul a szimbólumokat arra használja, hogy a hangokat ábrázolja, addig a handzsa (kínai karaktereket használva) a jelentést ábrázolja. A koreai szavak kb. 60%-a pedig kínai eredetű, amelyeket sino-koreai szavakként ismerhetünk: ezek a szavak leírhatóak mindkét írásrendszerrel; a kizárólag koreai szavak csak hangult használva írhatóak le. Vegyük erre példaként a kép szót. Koreaiul kétféle szó szolgál erre: a kürim (그림 – koreai) és a dohva (도화 – sino-koreai), amely handzsával leírva: 圖畫. A kürim a natív koreai forma, ezért csak a koreai ábécével írhatjuk le – ez a hangul. A dohva a sino-koreai formája, amely hangul (도화) és handzsa (圖畫) írással is leírható. A kettő hangzása ugyanaz. Azonban a handzsa és a kínai nem ugyanaz. Bár ugyanazokat a karaktereket használja, de a nyelvtana és a jelentései jelentősen eltérnek, ezért bár szavak szintjén van egyezés, de olyan mintha egy japán olvasna kínai szöveget: ért egy-egy karaktert, de a mondatot nem tudja értelmezni és a sok esetben a szavaknak is más jelentését ismeri.

 A kínai nyelv elsajátítása több évnyi tanulást igényelt és jórészt csupán előkelő réteg (nemesség és tudósok) számára volt elérhető. Ez azt jelentette, hogy a társadalom túlnyomó többsége írástudatlan volt. Ezen földműves parasztok, nők és egyéb érintettek számára szeretett volna Szedzsong király létrehozni egy írásrendszert, amely könnyen megtanulható és mindenki által használható, nem csupán a tanult előkelők számára. A hangul fonetikailag logikusnak készült, hogy megfelelően reprezentálja a koreai nyelv hangjait, ezáltal könnyen megtanulható.

Ezen túl a handzsa nem volt megfelelő a koreai nyelvhez, hiszen a kínai és a koreai nyelvtana és hangrendszere egyaránt eltérő. Szedzsong király nyelvi reformja azt a vágyat tükrözte, hogy előmozdítsa a különálló koreai identitást, csökkentve a kínai kulturális és nyelvi dominanciát a Koreai-félszigeten. 

Szedzsong király humanitárius voltáról volt ismert és a népe jólétére összpontosított. Úgy vélte, hogy a tudásnak és az oktatásnak mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie, nem csak a felsőbb osztályok számára. A hangul létrehozásával azt remélte, hogy növeli az írástudás arányát és javítja a kommunikációt a társadalom minden szintjén. A hangul célja különösen az volt, hogy felhatalmazza az egyszerű embereket, lehetővé téve számukra, hogy olyan törvényeket, rendeleteket és vallási szövegeket olvassanak és írhassanak, amelyek korábban hozzáférhetetlenek voltak.

A Hunmin Csongumban a Szedzsong király által írt bevezető a következőt tartalmazza: „Hazánk nyelve különbözik Kínáétól úgy, hogy a kínaiak írásjegyei alapján egymással nem tudunk közlekedni. Ezért a tanulatlan népnek bár az a vágya, hogy beszéljen, gyakran mégsem tudja érzéseit kifejezni. Emiatt megindultságomban 28 új írásjegyet hoz(at)tam létre. Szeretném, hogy mindenki könnyen megtanulja, és kényelmesen használja nap mint nap.” (Márton Ferenc fordítása)

A hangul használatának gyakorlati előnyei is voltak a kormány számára. Az egyszerűbb, fonetikus írásrendszer lehetővé tette a hatósági rendeletek, törvények és jegyzőkönyvek könnyebb kommunikálását. A kormány hatékonyabban tudott kommunikálni a lakossággal, és könnyebbé váltak az adminisztratív feladatok, mint az adóbeszedés vagy a jogi dokumentáció. 

Szedzsong király úgy vélekedett a nyelvről: „...tehetséges személyek egy délelőtt megtanulhatják, de a félkegyelműeknek is legfeljebb tíz nap szükséges.”

Előnyei ellenére a hangul a tanult elit ellenállásával szembesült, akik a handzsát tekintélyesebbnek, a hangul pedig „vulgáris” írásnak tekintették. Évszázadokon keresztül a hangul másodlagos rendszernek számított és elsősorban nők, gyerekek és szegényebb polgárok használták, míg a tanult osztály továbbra is a handzsát használta. Olyan mértékű ellenállásba ütközött az új írásrendszer, hogy a Csoszon-dinasztia (1392-1897) alatt - amelynek Szedzsong király is tagja volt (1418-1450) – az írásrendszer majdnem teljesen eltűnt, ugyanis a 16. században a király gyakorlatilag betiltotta a hangult.

A hangul a 19. században újjáéledt, majd csak a 20. században, különösen a japán gyarmatosítás és a Korea függetlenségére törekvés idején vált széles körben elfogadottá a koreai nacionalizmusban betöltött szerepe miatt, majd vált Korea hivatalos írásrendszerévé. Mára a kínai írásjegyek használata szinte teljesen eltűnt, csupán olyan helyeken találkozunk vele, amelyek összeköttetésben vannak a régi kínai kultúrkörrel, mint a vallás vagy a konfucianizmus. Ezeken kívül minden koreai szöveget a hangul írásrendszerét használva írnak.

Észak-Koreában az ünnep hivatalos neve a Csoszongul-nap. A különbség az északi és déli nép különböző nevéből fakad, amelyet saját népük megnevezésére használnak.

A hangult ma a világ egyik legtudományosabb és legrendszeresebb ábécéjeként tartják számon, létrehozását pedig jelentős mérföldkőnek tekintik a koreai történelemben és kultúrában. 

2009-ben egy Szedzsong királyt ábrázoló bronzszobor került bemutatásra a Kvanghvamun téren, Szöul központjában a Kjongbokgung palota előtti téren. A szobrot 2009. október 9-én – a Hangul-napon – adták át I Mjongbak elnök jelenlétében. Ez a hangul létrejöttének 563. évfordulója volt. A talpazaton álló szobor 6,2 méter magas és 20 tonnát nyom. A szobor oldalai a hangul összes írásjegyét bemutatja. A szobor előtt egy kis égigömb, esőmérő és napóra makettjei láthatók, amelyek feltalálását a dél-koreaiak is hagyományosan Szedzsong királynak tulajdonítják. A szobor közelében található a "Sejong's Story" kiállítóterem, amelyet Szedzsong királynak szenteltek.