A rendszerváltás eseménysorozatának következtében hazánk maga mögött hagyta a tervutasításos gazdálkodást és a szociális piacgazdaság útjára lépett. Ennek következtében az akkor hatályos magánjogi szabályok is felülvizsgálatra szorultak, hiszen nem minden régi szabály tudta megállni a helyét az új körülmények között. Jelen írás tehát azt vizsgálja, hogy a kutatási szerződésekre vonatkozó szabályozás miképpen fejlődött 1989 után.

A régi Ptk. a rendszerváltás hullámai után

A rendszerváltás politikai eseménysorozata alapjaiban változtatta meg a polgári jog addig ismert rendszerét. A változások utórengéseként 1993-ban a 7/1978. (II. 1.) MT rendeletet hatályon kívül helyezték, hiszen a piacgazdasági viszonyok között nehézkessé és indokolatlanná váltak (ráadásul akár a szerződési szabadság elvével is ellentétesek voltak) az imént említett rendeletben foglalt kötelező szerződési feltételek. Habár azok közül néhányat beemeltek a régi Ptk.-ba, lásd: „A felek a határozatlan időre kötött szerződést hat hónapra felmondhatják.” Így kapott helyet a törvényben az alábbi szabályozás is (megismételve a 7/1978. [II. 1.] MT rendeletet): „A kutatási szerződésre a külön nem szabályozott kérdésekben a vállalkozási szerződés általános szabályait, illetőleg a megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.” Ez a rendelkezés továbbra sem adott egyértelmű választ arra, hogy főszabály szerint vállalkozási vagy megbízási szerződés-e a kutatási szerződés. A BH2002. 307. döntés ezért a vizsgált szerződés elemeit külön-külön elemezte, azt a narratívát követve, hogy „a kutatási szerződésnek a vállalkozási elemeket tartalmazó részében a vállalkozási szerződésre vonatkozó szabályokat, a megbízási elemeket tartalmazó részében pedig a megbízási szerződésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni”. Egy 2005-ös Választottbírósági határozat arra jutott, hogy „a kutatási szerződés típusa mindenekelőtt a vállalkozási szerződés”. Nem segít a helyzet értelmezésén, hogy a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet ellentmondásos rendelkezését a szellemi alkotás tulajdona tekintetében (miszerint kikötés hiányában a vállalkozót illeti meg) beemelték a régi Ptk. szövegébe. Ráadásul ekkor keletkezett az a változtatás is, miszerint a tervezési szerződés kapcsán „a szerződéssel kapcsolatban rendelkezésre bocsátott, jogi oltalomban részesíthető szellemi alkotások tekintetében a kutatási szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni”.

1. táblázat: A kutatási szerződés szabályozása a régi Ptk. szerint (saját szerkesztés)

A kutatási szerződés az új Ptk. szerint

Az új Ptk. megőrizte elődjének azon hagyományát, miszerint a kutatási szerződést az egyes, nevesített vállalkozási szerződések között szabályozza. „Kutatási szerződés alapján a kutató kutatómunkával elérhető eredmény megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és díj fizetésére köteles.” Magából a megfogalmazásból is egyértelműen kitűnik, illetve a legutolsó bekezdés is nyilvánvalóvá teszi, hogy főszabály szerint vállalkozási szerződésnek minősül a kutatási szerződés, és ehhez képest a felek egyező akarattal kiköthetik a megbízási szerződés szabályait: „Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a díj a kutatás eredménytelen befejezése esetén is jár, a kutatás végzésére és a kutató díjigényére a megbízás szabályait kell alkalmazni.” Viszont a megnevezésbeli különbség a régi Ptk.-hoz képest egy vitatható jogalkotói lépés volt, ugyanis a régi Ptk. „vállalkozó” és „megrendelő” néven határozta meg a feleket, ellenben az új Ptk. a „kutató” és a „megrendelő” kifejezéseket használja. Ezzel egyrészt csak félig oldja fel azt a problémát, hogy megbízás-kompatibilis elnevezést adjon a felek számára is. Illetve azt a benyomást kelti, hogy a kutató maga végzi a kutatási tevékenységet, holott egyrészt igénybe veheti alvállalkozó segítségét, másrészt a gyakorlatban az esetek döntő többségében nem természetes személy a kutatási szerződés kutatási tevékenység végzésére kötelezett fele, hanem jogi személy (például felsőoktatási intézmény, gazdasági társaság stb.). Így végképp nem összekeverendő az új Ptk. szerinti „kutató” és a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: „Új Inno. tv.”) szerinti „kutató-fejlesztő”, akivel szemben jogszabályi elvárás, hogy természetes személy legyen. A kutatási szerződésre vonatkozó szabályok meglehetősen rugalmasak, a törvény inkább csak iránymutató jelleggel tartalmaz előírásokat, ez alól a kutató jogszavatossága képez kivételt. A szellemi tulajdonjog megszerzésének kérdését is egyértelműen rendezi az új Ptk.: „ha az eredmény szerzői jogi védelemben részesül vagy iparjogvédelmi oltalomban részesíthető, a kutató a védelemből eredő vagyoni jogokat köteles a megrendelőre átruházni. Ha a vagyoni jog átruházását jogszabály kizárja, a kutató a megengedett legszélesebb terjedelmű felhasználási jog engedélyezésére köteles.”

2. táblázat: A kutatási szerződés szabályozása az új Ptk. szerint (saját szerkesztés)

Mivel a „kutatómunka” fogalmát nem definiálta külön a jogalkotó, ezért ennek értelmezése során a bírói döntésekre lehet csupán hagyatkozni. Két bírói döntés jelöli ki a kutatómunka fogalmi határait, az egyik a BH1984. 30. döntés, ami a kutatási szerződés és az általános vállalkozási szerződés elhatárolásához nyújt segítséget, és a Fővárosi Ítélőtábla Gf. 40.231/2011/5. számú döntése, ami kimondta, hogy a polgári jog szerinti kutatómunka alatt nem lehet automatikusan (vagyis a felek külön kikötése hiányában) kutatás-fejlesztési tevékenységről beszélni. Tekintettel arra, hogy a kutatómunka mint megnevezés meglehetősen félrevezető egy olyan szerződés esetén, amit a Polgári Törvénykönyv tartalmaz – hiszen nem munkaviszonyon alapuló munkavégzéséről van szó –, érdemes felfedni ennek a történeti okait. Az új Ptk. szerint a vállalkozó főkötelezettsége „tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű) megvalósítása”, ameddig a régi Ptk. ezt így határozta meg: „valamely dolog elkészítése, feldolgozása, átalakítása, megjavítása vagy munkával elérhető más eredmény létrehozása”. Tehát az új Ptk. szerinti kutatási szerződés még a régi Ptk. szerinti vállalkozási szerződés fogalmához igazodik. Annak a jelenségnek, hogy a régi Ptk. „munkával elérhető eredményként” definiálta a vállalkozó főkötelezettségét, a jogtörténeti előzményei visszavezethetők az 1928-as magánjogi törvényjavaslaton keresztül Apáthy István 1884-es általános magánjogi törvénykönyv tervezetéig. Ebben a művében Apáthy „munkabéri szerződésként” határozta meg a locatio conductio operarum és operis eseteit is, előbbi a ma ismert munkaszerződés, utóbbi a ma ismert vállalkozási szerződés alapjául szolgált. A különbségtétel pedig azt jelentette, hogy az előbbi esetben oszthatónak minősítette a szolgáltatást, utóbbinál egységesnek és oszthatatlannak, „mert a szerződés tárgyát és célját nem az egyes munkák, hanem az előállítandó művet mint ilyen határozza meg”, vagyis a tevékenység csak közvetve szolgál a cél eléréséhez.

Összegzés

Ahogy a fentiekből is látható, a kutatási szerződésekre vonatkozó polgári jogi szabályozás folyamatosan kristályosodott ki az évek alatt, amivel bizonyos kérdésekre egzakt válaszok születtek, ezért letisztulttá válták. Bizonyos szabályozási pontokon azonban vagy megmaradtak a régi problémák (lásd kutatómunka fogalma) vagy újak keletkeztek (lásd vállalkozó helyett kutató megnevezés használata).

Felhasznált irodalom