Jelen írásommal célom egy rövid cikksorozat elindítása, melyben a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett honvédek életét és haditetteit kívánom bemutatni, melyek alapján elnyerték az említett Vitézségi Érmet. Elsőként vitéz Duska László életét és működését kívánom megvizsgálni.

Vitéz Duska László 1912. február 5-én született Bártfán. Édesapja, vitéz Duska György 1915 áprilisában határrendőrtisztként halt hősi halált az Al-Duna védelmében, Kladovo térségében. (A vitézi címet 1929-ben posztumusz kapta meg). Az apa nélkül maradt négy fiúgyermek, József, György, László és Alajos a soproni m. kir. II. Rákóczi Ferenc Honvéd Főreáliskola elvégzése után a Ludovika Akadémiára nyert felvételt. A két legidősebb testvér József és György ikrek voltak, ők 1933-ban, Alajos pedig 1935-ben végezte el az akadémiát. Vitéz Duska József százados a m. kir. 1. honvéd gépkocsizó lövészzászlóalj kötelékében 1944. szeptember 21-én hősi halált halt Kürtösön, Arad térségében. Részére posztumusz adományozták a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét hadiszalagon, kardokkal. Duska György százados egy gépkocsizó lövészszázad parancsnokaként szolgált a háború alatt. Duska Alajos, később ugyancsak százados, a Ludovika elvégzése után kerékpáros alakulathoz került. 

Duska László az akadémián jeleskedett testnevelésből és 1934-ben lövészbajnokságot is nyert. A LASE (Ludovika Akadémia Sportegyesület) bajnokságán 1932-ben Duska 6. lett a hadipuska-céllövő versenyen, míg a torna, nyújtó, gyűrű, ló és műszabadgyakorlatok versenyén 1. helyezést ért el. Ezzel az összetettben 1. helyezett lett Duska László. 1934. augusztus 20-án avatták gyalogos hadnaggyá és ekkor kapott beosztást a kecskeméti m. kir. 7. honvéd gyalogezred I. zászlóaljához. 1938. szeptember 1-jén léptették elő főhadnaggyá. Részt vett a felvidéki, erdélyi bevonulásokban és a délvidéki hadjáratban. 1942. április 1-jén nevezték ki századossá, majd ezredével a keleti frontra vezényelték. Duskát a 7/I. zászlóalj ikeralakulatához irányították, a 37/I. zászlóaljhoz. A százados végigharcolta a nyári hídfőcsatákat a Don folyónál, melyek során kétszer is megsebesült. Először 1942. augusztus 28-án könnyebben, majd 1942. szeptember 24-én Galdajevka térségében ellenséges puskagolyótól súlyosabban, de sebesülése dacára saját kérésére az alakulatánál maradt. Duska 1943. január 1-ig a 37/I. zászlóalj parancsnoka volt, majd a 37/III. zászlóaljat helyezték parancsnoksága alá. Az 1943. január 12-i szovjet áttörés után mindkét alakulatot alárendelték. Ezek az alakulatok ekkor már közel sem rendelkeztek a teljes létszámmal, a 37/III. zászlóaljat például már csupán mintegy másfélszázadnyi erő alkotta. Január 14-én az északnyugati irányból az állásokba betörő orosz erőket a Duska vezette harccsoportnak sikerült visszaszorítania. Előjárójának, Rumy Lajos ezredesnek az eseményeket követően megírt jelentése szerint: „Áttörve, háromrészre szakítva, minden összeköttetéstől elvágva és minden oldalról bekerítve állt ellen a zászlóalj az oroszok rohamának… A 15-én hajnalban megindított ellentámadásban a déli órákig aránylag kevés veszteséggel sikerült a 37/III. zászlóaljat összegyűjteni és rendezni olyannyira, hogy még 15-én délután újabb alkalmazásra készen állott.” Január 16-án a m. kir. 13. könnyű hadosztály (ez alá tartozott a Duska-harccsoport), a német 168. gyaloghadosztály, valamint a m. kir. 10. és 12. könnyű hadosztály egyes alakulatai Osztrogozsszk városába vonultak vissza. Itt körkörös védelemre rendezkedtek be, feladatuk a visszavonuló német és magyar csapatok fedezése volt. A város tartása azonban az egyre fokozódó lőszer és egyéb anyaghiány miatt pár nap múlva lehetetlenné vált. A beígért légi úton történő utánpótlás a rettenetes, mínusz 30 °C-os hideg és a hófúvás miatt nem volt kivitelezhető.  

A kitörésig a városban maradt erők óriási fizikai és pszichikai nyomás alatt álltak. Január 19-én például az egyik meghátrált német alakulat csak Duska százados erélyes fellépésének köszönhetően foglalta el újra az állásait. Az esemény leírása jelentésében: „Egy német osztag jött visszafelé. Pisztollyal tudtam csak megállítani őket. Parancsnokuk, egy német hadnagy, azzal érvelt, hogy nekik 16 h-kor kell visszajönniük. De mert az ő óráján éppúgy 15 h volt, mint az enyémen, visszazavartam őket. Jó is volt, mert az oroszok hatalmas aknavető tűzelőkészítéssel megkezdték a beszivárgást Nov. Ssotja felől és Északról.” A bekerített városból való kivonás négy lépcsőben történt, 19-én este indult és 20-án hajnalban ért véget. A kitörés első három lépcsőjét a német alakulatok alkották, az utóvéd szerepe pedig a magyar csapatokra hárult. Duska közvetlen előjárójától, a budapesti m. kir. 31. honvéd gyalogezred parancsnokától, Rumy Lajos ezredestől kapott parancsot, hogy zászlóaljaival az utolsó lépcső ékét alkotva az ezred élén nyugati irányban hajtsa végre a kitörést. A fenti parancs teljesítéséről a Mária Terézia Rend elnyerése iránt benyújtott kérvényének véleményezésében az alábbiakat olvashatjuk: „Duska százados a kapott parancs végrehajtására irányuló tájékozódás és szemrevételezés során – az ellenség helyzetének és csapatainak állapotára vonatkozó mérlegelés után arra a meggyőződésre jutott, hogy a kapott parancs szerinti NY. irányú támadás végrehajtása – még zászlóaljának megsemmisülése árán – sem fogja az ezredparancsnok céljának elérését eredményezni. Ezért a kapott paranccsal ellentétben Ny. helyett D. irányú támadásra határozta el magát.” A támadás irányának módosításával és ez által a parancs megváltoztatásával Duska százados hatalmas felelősséget vállalt magára. „Duska százados helyzetmegítélése helyes volt, amit az is bizonyít, hogy az ezred másik zászlóaljának (Szűcs zászlóalj) Ny. irányú támadását az ellenség nehéz fegyvereinek és harckocsijainak tüze megakadályozta (az lényegében meg sem indult). Ezután az ezredparancsnok ÉNY felé kereste a kibontakozást és amikor ez nem sikerült – anélkül, hogy ekkor Duska százados D. irányú támadásáról tudott volna – maga is elhatározta a D. irányú támadást.” A legyengült és felszereléssel alig rendelkező csapatok állandó támadások közepette hajtották végre a vállalkozást. Ilyen helyzetben csak a kivételes vezetői képességű és határozott fellépésű parancsnok vezetésével van esély a sikerre. A már idézett dokumentum így ír erről: „Duska százados a támadás alatt állandóan az élen haladva vezette zászlóalját. Az általános fejetlenségben és zűrzavarban mintaszerűen erélyes fellépéssel rendezte szét-szétszóródó kötelékeit, vitéz magatartásával és személyes példájával pedig többször magával ragadta már-már csüggedő legénységét (pl. géppuskafészkek megrohamozása, a visszahúzódó ellenség erélyes követése, stb.).” A visszavonulást több más tényező is hátráltatta, amiről Duska százados ekképpen számolt be az 1943. március 12-én Rumy ezredesnek írt jelentésében: „21-én igen lassú menet, folytonos torlódásokkal. Tény, hogy a németek szedték a lábukat a legszaporábban. És amikor tehették a kevés megmaradt járművűnket is el-ellopdosták. Két németet felpofoztam, mert ellopták azt az autót is, amelyiken én mentem és levakarták róla a felségjelet. Csak később tudtam meg, hogy az egyik százados volt.” 

Közvetlenül a kitörés megkezdése előtt a százados háromszoros repeszsérülést szenvedett a mellette felrobbanó aknagránáttól. 1943. február 2-án Duska tüdősérüléssel és 40 fokos lázzal került az 524. hadikórház állományába, kórjelentése: „mellkas szilánk sérülés”. Hazaszállítása után a debreceni kórházban lábadozott. Duska 1943. augusztus 4-én felvételét kérte a Mária Terézia Rendbe, de ez nem történt meg. 1943. augusztus 5-én vitézzé avatták. A Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet a Honvédség 4. tagjaként 1944. február 3-án adományozták részére. Abban a megtiszteltetésben volt része, hogy az adományozási ceremóniára a budai Várban került sor, ahová a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érem 3. adományozottjával, vitéz dr. Merész László hadnaggyal együtt rendelték be. A kormányzó személyesen adta át a kitüntetést a két hős tiszt részére. 1944. július 9-én a Honvéd Vezérkar főnök 3. osztályához vezényelték, majd 1944. szeptember 20-án a budapesti m. kir. Honvéd Hadiakadémiára helyezték. Következő vezénylése a Hirschbergben működő német Hadiakadémiára történt 1945. január 7-én. 

A háború vége is Németországban érte, feleségével és négy gyermekével. A Koblenz melletti menekülttáborban kerültek a francia zónába. A család 1949-ben vándorolt ki Kanadába. Duska először farmerként tartotta el családját, majd a háborút túlélt két fivérével együtt sikerült az olajiparban elhelyezkednie. Később geofizikus mérnöki diplomát szerzett és az Alberta-i mérnöki és geofizikai kamara teljes jogú tagjává vált. Több tanulmánya jelent meg szaklapokban. Jelentős szerepet vállalt a kint élő több ezres magyarság életében. Számos egyházi és társadalmi szervezet alapítója és elnöke lett. Áldozatos és kitartó munkája eredményeként jött létre a torontói egyetem magyar tanszéke és könyvtára, ahol azóta is folyik a magyar nyelv és irodalom oktatása. Az általa alapított Széchenyi Társaság könyvprogramjában feladatul tűzte ki a Magyarországgal szemben elkövetett történelmi igazságtalanság megismertetését az amerikai közvéleménnyel. Ennek érdekében angol nyelvű kiadványt jelentettek meg, melyet 60 egyetemi és közkönyvtárnak juttattak el 50-50 példányban. Egyik első szervezője, majd központi vezetője volt a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének és halála előtt őre volt a Ludovika Akadémia bujdosó zászlajának. 1987. október 1-jén halt meg Cleveland-ben, a Calgary-i Saint Mary temetőben helyezték örök nyugalomra.