Szokatlan jelenettel zárult a második világháború végére emlékező, május 8-i állami ünnepség Párizsban. Emmanuel Macron a francia hadsereg jelenlegi és egykori magas rangú vezetőinek gyűrűjében állva, látványosan gesztikulálva értekezett vélhetően az elmúlt hetek történéseiről.
Bejárta a világsajtót az az április végén közzétett nyílt levél, melyben húsz nyugalmazott tábornok, és több mint száz egykori katonatiszt figyelmeztette az államfőt arra, hogy polgárháború fenyegeti Franciaországot.
A levél közzétételét követően Florence Parly védelmi miniszter és Francois Lecointre, a francia hadsereg főparancsnoka kilátásba helyezte az aláírók szankcionálását, amelyet azonban a franciák (főként a jobboldali szavazók) 58 %-a nem támogat egy friss közvélemény-kutatás szerint.
De miről is beszélhetett Macron az őt körülvevő tábornokoknak a párizsi diadalív előtt, és hogyan kell értékelni a hazájukért aggódó honvédők ilyen radikális megnyilvánulását? Tényleg ennyire fenyegető a helyzet vagy az egykori tisztek egyszerűen beszálltak a választási kampányba?
Aki valamennyire ismerős Párizsban, biztosan tudja, hogy a Saint-Denis, azaz a 93-as („neuf trois”) körzet az a része a külvárosnak, amit még fényes nappal is érdemes nagy ívben elkerülni. A Franciaország védőszentjéről, Szent Dénes püspökről elnevezett városrész ma leginkább egy észak-afrikai város túlzsúfolt negyedére emlékeztet (Douglas Murray érzékletes leírást ad róla az Európa furcsa halála című könyvében). Saint-Denisben évtizedek óta kimagasló az erőszakos és vagyon elleni bűncselekményeket elkövetők aránya, amely az utóbbi két évben ugyan javult valamennyit, de még mindig vezeti a kriminalitási statisztikákat.
E sorok írója néhány éve Nizza egyik kevésbé veszélyesnek tartott részén beszélgetett már Franciaországban született, libanoni származású kebabsütőkkel, akik miközben megforgatták a húst a tűzön, hosszan ecsetelték, hogy „gyűlölik a franciákat” és nem tudnak azonosulni a francia kultúra és életvitel szabadosságával. Ugyanezen a városrészen átkozódva kiabáltak a boltjuk előtt ácsorgó arab férfiak fiatal lányok után, amiért azok sortot viselnek és sminkelik magukat. Mindez néhány nappal az emlékezetes július 14-i nemzeti ünnep előtt, amelynek estéjén egy kamion 86 embert gázolt halálra a nizzai tengerparti sétányon.
A legtöbb áldozatot követelő és leghírhedtebb terrorakciók és gyilkosságok mellett Franciaországban ma napi szinten követnek el olyan bűncselekményeket, amelyekről az átlag állampolgár sok esetben nem is hall. Csak 2021 februárjában egy toulouse-i mosodában egy önkormányzati tisztviselőnőt erőszakolt meg egy algériai menekült, Angers-ban egy guineai férfi zaklatott szexuálisan egy 50 éves nőt, Pau-ban (Aquitánia) egy szudáni férfi szúrta agyon a menekültközpont egyik dolgozóját. Néhány hete a párizsi metró Mirosmenil nevű megállójában este 9 órakor három észak-afrikai migráns megvert és megerőszakolt egy fiatal lányt. Hiba lenne azt gondolni, hogy kizárólag bevándorló hátterű tettesek követnek el erőszakos bűncselekményeket Franciaországban.
Az utóbbi években a rendfenntartók kiemelt célpontokká váltak az bűnelkövetők számára. Az elmúlt 20 évben megduplázódott a rendőrök sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények száma. Február közepén ugyanazon a napon dobott repeszgránátokat a kiérkező rendőrökre egy csoport Párizs külvárosában és sebesítettek meg egy járőrt egy Bordeaux melletti kisvárosban szintén repeszgránáttal. Egy hónapja egy 46 éves rendőrnőt szúrt agyon egy tunéziai férfi a Párizs környéki Rambouillet-ban, májusban pedig tíz nap különbséggel ölt meg egy muzulmán terrorista egy rendőrt Avignonban, és lőtte le társát egy drogcsempész. A történtek hatására a miniszterelnök bejelentette, hogy 10 millió euróval megnöveli a rendőrség költségvetését. A lépés egy időre csillapíthatja ugyan a szakszervezetek elégedetlenségét, de a társadalmi feszültséget aligha fogja hatékonyan orvosolni.
Ismeretes, hogy Párizson is tüntetéssorozat söpört végig az amerikai BLM mozgalmak nyomán, és egyre nagyobb teret nyer a francia közéletben is az amerikai mintájú társadalmi igazságosság-harc.
És mintegy a kettő szintéziseként, ott az úgynevezett iszlamo-baloldaliság (islamo-gauchisme) jelensége, amely a politikai korrektség és tolerancia jegyében lényegében teret enged a radikális iszlám terjedésének az egyetemeken.
Nem túl rózsás a kép, amelyet a tábornokok festenek a francia belbiztonságról, de úgy tűnik, a valóság sem sokkal kevésbé kétségbeejtő. Éric Zemmour, a francia jobboldal egyik legmeghatározóbb gondolkodója szerint a nyílt levél nem puccskísérlet, hanem „sürgetés a biztonság helyreállítására”. Szerinte a sorozatos terrorcselekmények, a rendfenntartók, a tűzoltóság, sőt legújabban már a tanárok ellen elkövetett merényletek miatt a társadalom jelentős része gondolja úgy, hogy a rendet fegyveres beavatkozással kellene helyreállítani.
Több mint valószínű, hogy a májusi megemlékezést követő szűk körű megbeszélésen a tábornoki levél és az ország közbiztonsága volt a téma Macron és a katonai vezetők között. Akármit is javasolhattak a tisztek az államfőnek, az biztos, hogy minél hamarabb cselekednie kell.
Macron legesélyesebbnek tartott vetélytársa, Marine le Pen pedig támogatásáról biztosította az első levelet aláíró tábornokokat, és együttműködést ajánlott nekik. Sokan ráadásul úgy látják, hogy a sárgamellényesek időlegesen elhallgattatott, elégedetlen tömege bármikor újra aktivizálható egy szívükhöz közel álló ügy mentén. Egyértelmű, hogy a levél mély törésvonalakat hozott felszínre, és a francia társadalom nagy része a helyzet megoldásaként többet vár az elnöktől egy-egy kemény hangvételű beszédnél.
Borítókép: shutterstock.; Kép: pixabay.
