A Római Katolikus Egyházat a világ egyik legrégibb intézménye. A mai alakját fokozatosan elnyerő, ugyanakkor az Egyháznak egészen az alapítási pillanatáig töretlenül visszamenő pápai hagyományban az idegen országokba utazásnak, vagyis a pápalátogatásnak a szokása döbbenetesen fiatal. A korábbi visszafogottságnak pénzügyi és biztonságpolitikai okai egyaránt voltak, a fő indokok azonban másutt keresendők. 

Évszázadokon át ugyanis a római püspök igen komoly, megkerülhetetlen politikai hatalom volt. A miniállamra visszaszorításra viszont évtizedeken át azzal reagált a pápaság, hogy Szent Péter utóda a „Vatikán foglya” maradt. A világegyház nemzeti tagegyházaival érintkezés fő formái ma is a pápai küldöttek (nunciusok), a személyes meghallgatások (audienciák), valamint a körlevelek (enciklikák).

Az, hogy a péteri szolgálatnak mára már elválaszthatatlan részévé vált más országoknak a személyes meglátogatása, földrészekre való tekintet nélkül, a közlekedési lehetőségeknek a világméretűvé válása mellett főként egyetlen egy személynek tudható be, ez az ember pedig a XX. század egyik kiemelkedő alakja: Szent II. János Pál pápa.

Az ő személyes kisugárzása, karizmája, mely világpolitikai léptékkel mérve is igen ritka, tette lehetővé, hogy a pápalátogatások műfaja meghonosodjék az egyházi életben.

A pápalátogatás műfajának lényege, hogy a világ legismertebb vallási vezetője ellátogat egy országba, hogy a találkozásra készülés, illetőleg magának az együttlétnek az élménye összefogja a lelkiségi igyekezeteket az adott országban, valamint hogy a közösségi alkalom és annak az élő emléke lelkiségi megújulást, ébredést indítson el. A római katolikus hívek újraélik ilyenkor az Egyháznak az egyetemességét, a katolicitását térben és időben. Más keresztények (az ortodoxok és a protestánsok) Jézus Krisztus egyetlen (láthatatlan) Egyházának a sokszínűségét szívhatják ilyenkor magukba, és a római katolikusokkal együtt újabb ösztönzéseket kaphatnak az Egyház látható, ökumenikus egységének a megélésére.

Vallásközi vonatkozásban is áttörésekhez szokott vezetni a római katolikus egyházfő látogatása egy országban vagy vidéken. II. János Pál pápa különös mestere volt az erőteljes vallási gesztusoknak, a lelkekig hatoló spirituális egymásra találásoknak. Teológusok, papok, vallásos értelmiségiek sokszor évekig nem győzik szüretelni az ilyen találkozások, őszinte megszólalások által termőre fordított fák gyümölcseit. A pápák vezetői szerepfölfogásába, „munkaköri leírásába” azóta beletartozik az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd ápolása kölcsönös személyes látogatások, pápalátogatások által is. 

És most néhány megjegyzés a különböző világegyházi események, így például a pápalátogatás magyarországi fogadtatásáról, keretezéséről, értelmezési kísérleteiről. Le kell szögeznünk, hogy az egyházi, vallási dolgokkal kapcsolatos újságírás ugyanúgy egy fortélyokkal rendelkező szakma, mely mély szakértelmet kíván, mint más szakújságírás, legyen az politikai vagy gazdasági.

Egy adott ország napi pártpolitikai eseményeivel kapcsolatos állásfoglalást keresni pápai körlevelekben vagy pápalátogatási napirendekben olyan, mint a sivatagba homokot hurcolászni.

Megmosolyogtató, olykor bosszantó baklövés. 

Egy pápai körlevélben zsurnaliszta pártpolitikai igazolását keresni például a népvándorlás kérdéskörének nemcsak jelentős aránytévesztés, hanem egy beszűkült ideológiai szemüveg viselése is. Természetesen egészen másként néz ki a népvándorlás a bennszülött őslakos törzsek, vagy egy magát a világméretűvé válás nyomása alatt súlyos civilizációs veszélyben érző nemzet szempontjából, mint mondjuk a nehéz gazdasági, háborús vagy éghajlati helyzetbe került ország, illetőleg egy olyan választott vezető szemszögéből, aki maga is (akár többszörös) bevándorló. 
Szerencsére, a pápai körlevelek szerzője, és a mögötte álló gondolkodói, támogatói, tanácsadó csoport mindennek tudatában van, és a hivatalos egyházi megnyilatkozásokra oly jellemző kettős beszéddel szövegezi meg és önti végső formába a körleveleket. Vagyis, tudatában lévén a világegyház – a bolygó legkiterjedtebb intézménye, közössége – sokszínűségének, a végleges szövegben ki-ki találhat mindig a saját álláspontjának megfelelő szempontokat, azt alátámasztó kijelentéseket. 

Hasonlóképpen, egy pápalátogatásnak az időzítése, a napirendje, a pontos időtartama sem napi pártpolitikai játszmáknak a pillanatnyi logikái szerint alakul, és nem azok szerint rendeződik.

Róma püspöke egyáltalán nem azért látogat el egy országba, mert egyetért vagy éppen nem ért egyet egy múlt héten vagy akár két hónappal azelőtt elfogadott törvénnyel, jogszabállyal, vagy mert igazolni vagy cáfolni akarja az adott országnak a társadalmi rendjét, politikai vitáinak a csomópontjait. 

Vannak ideológiák, amelyek szerint „minden politika”. Az örökkévalóság szempontjából (sub specie æternitatis) – márpedig a péteri szolgálat lényegi lendületének mindenféleképpen ide kell tartoznia – teológiai értelemben minden vallás, minden lelkiség. Helyes, hogy Róma városának jelenlegi püspöke a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) alkalmából 2021-ben Magyarországra látogat, különösen, ha azokban a napokban már amúgy is Közép-Európában tartózkodik. Hozza el az egész alkalomnak a megemelt ünnepélyessége a még bensőségesebb találkozást mindannyiunk Teremtőjével és Üdvözítőjével! 

Borítókép: shutterstock.