Egyesek szerint annyira nem is fontos, mások pedig különleges jelentőséget tulajdonítanak az ünnepnek. Pedig karácsony ünnepe az a rituálé, ami erőt adhat ahhoz, hogy a mindennapjaink teljesebbek legyenek – ha hagyjuk magunkat ünnepelni.
A rituálé kifejezés ma a legtöbb ember számára idegenül hat. Ha rituálékra gondolunk, talán eszünkbe juthat afrikai törzsek esőtánca vagy sámánok kántálása – valami titokzatos, mágikus esemény, ami távol van mai világunktól. Pedig a rituálé ennél sokkal egyszerűbb és hétköznapibb dolog. Rituálénak nevezzük azokat az ismétlődő, szimbolikus cselekedeteket, amelyeket jelentős események előtt, közben vagy után végzünk. Így volt rituálé az őskorban a vadászat előtti törzsi tánc, rituálé Serena Williams labdapattogtatása az első szervája előtt, és rituálé a kisgyerekeknél az elalvás előtti meseolvasás és betakargatás is.
A rituálék elsődleges célja, hogy rendet teremtsenek a káoszban; a rituálé az eszköz, amellyel kiszámíthatatlan világunkat megragadhatóvá és megérthetővé tesszük. Stabil talajt teremt a lábunk alatt, keretet és kapaszkodókat ad, ami megtart bennünket az élet viharai közepette. Az elmúlt évtizedek kutatásai számos alkalommal bizonyították, hogy akár nagyon egyszerű rituálék is hatékonyan tudják csökkenteni a stresszt és a szorongást, segítik a koncentrálást, illetve segítenek a gyász feldolgozásában.
A rituálék átszövik az életünket: ezek lehetnek tanult, szülőktől, nagyszülőktől ellesett kisebb-nagyobb rituálék; lehet, hogy mi magunk tudatosan vagy véletlenül alakított ki saját magunk számára. Lehetnek mindennapos rituálék, vagy egyedi, különleges eseményekhez kötődőek – például egy esküvőnél, vagy ha egy új házba költözünk. A rituálék egyidősek az emberiséggel, és bár minden korszakban kicsit átalakulnak, még sokáig velünk maradnak.
Vannak rituálék, amelyek teljesen személyesek, vannak családi szokások, és vannak olyan rituálék, amelyek egész társadalmakat átölelnek. A rituáléink nem véletlenszerűen alakulnak ki: minden rituálé valamilyen értéket fejez ki, és vannak olyan központi rituálék, amelyek a legfontosabb értékeinket szimbolizálják. Néhány, a közösségünk és életünk számára legfontosabb rituálé azért eltörölhetetlen, mert szimbolikus formájukban a közösség által egyik legfontosabb értéket jelenítik meg annak a legtisztább, legtökéletesebb formájában.
Az ünnep életünk elválaszthatatlan részét képezi. Az ünnep mint rituálé egy, a hétköznapi élettől elkülönülő alkalom, amely keretet ad, ritmust és rendezettséget kölcsönöz életünknek, és teljes ragyogásában tárja elénk egyik legfontosabb értékünket, amit a hétköznapok szürkeségében csak részlegesen látunk. Karácsony előtt pár nappal sokan talán kimerültséget, frusztráltságot éreznek: a karácsonyi menü, utolsó pillanatos ajándékbeszerzések, ritkán látott rokonok látogatása mind könnyen be tudja tölteni minden gondolatunkat, és a nagy rohanás közepette elfeledkezhetünk arról, hogy leüljünk, és egyszerűen csak jelen legyünk az ünnepben. Pedig nagy kincstől fosztjuk meg magunkat, ha így teszünk.
A kereszténység kétezer év óta ünnepli Jézus Krisztus, Isten Fia születését. Jézus születési dátumát nem tudjuk pontosan, a december végi dátum a 3. század közepétől ered. Nem véletlen, hogy más vallások és kultúrák is december végén tartották egyik legnagyobb ünnepüket, hiszen ez az a dátum, amikor a legsötétebb nap után újra előtör a fény, hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az éjszakák. Az ünnep rituáléja felismerte az új kezdet, az élet és a fény fontosságát, és ezek, valamilyen részleges formában megjelennek a karácsonyi ünnephez kapcsolódóan is. De a karácsony egy, ennél még alapvetőbb értéket képvisel.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16). Karácsony annak az eseménynek az ünnepe, hogy Isten emberré lett, Jézus Krisztus feladta önmagát, és védtelen gyermekként a Földre született – azért, hogy Isten mérhetetlen szeretetét közvetítse felénk. Az emberi világ eltávolodott a teremtő Istentől, ezt a távolságot pedig ember áthatolni nem képes. Karácsony azért történt, mert Isten úgy szeret, hogy ő maga lépte át a távolságot, és így Jézuson keresztül újra lehetőséget adott arra, hogy vele kapcsolatba legyünk. Karácsony ünnepében az elképzelhető legnagyobb szeretet jelenik meg.
A karácsonyt ünnepeljük, mert az ünnep rituáléjában felismerjük a szeretet teljességét. Talán minden emberről elmondható, hogy a szeretetet értéknek tartja – és minden emberről elmondható, hogy nem tudja tökéletesen megvalósítani a szeretetet a mindennapi életében. Megharagszunk, ingerültek leszünk, más elfoglaltságunkat (pl. munkát) előtérbe helyezünk, figyelmen kívül hagyunk és megbántunk szinte minden nap. Bár a szeretet az egyik legfontosabb értékünk, újra és újra azzal találkozunk, hogy mi magunk nem vagyunk képesek ezt tökéletesen megélni. De karácsonykor, az ünnep szentségében megláthatjuk ezt a tökéletes szeretetet, emlékeztetjük magunkat, hogy mi is fontos, és erőt meríthetünk arra, hogy amikor az ünnep véget ér, egy kicsivel jobban tudjuk képviselni a szeretetet.
Üljünk le otthon tíz percre – csendben, és csak hagyjuk magunkat megérkezni az ünnepbe. A tökéletes karácsonyi vacsoránál fontosabb, hogy kik vesznek részt rajta: ne hagyjuk, hogy a főzés és készülődés stressze miatt ne halljuk meg a nagyszülők történeteit vagy a gyerekek örömének hangjait. Társasozzunk, vagy beszélgessünk, vagy díszítsünk mézeskalácsot a gyerekekkel; hallgassuk meg nagymama anekdotáját, és énekeljük el nagypapával a kedvenc karácsonyi énekét. És ha közben lisztes marad a konyhapult, vagy a szakadt csomagolópapír szét van szórva a földön, nem lesz vége a világnak. Töltsünk időt régen látott családtagokkal, engedjünk teret a kisebb tökéletlenségeknek, és hagyjuk magunkat élvezni a karácsonyt.
Mi magunk sosem leszünk képesek a tökéletes szeretetre – a rituálé egy ideált szimbolizál, amelyet emberi léptékkel elérni nem lehetséges. Isten tökéletes szeretetét azonban megragadhatjuk, és a magunkévá tehetjük – karácsonykor ez a lehetőség közel jött hozzánk. A hétköznapok szürkeségéből kiemelkedő ünnep rituáléja a legnagyobb szeretet cselekedetére emlékeztet minket, amelyet a betlehemi pásztoroknak megjelenő angyal így hirdetett: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2:10-11)
